Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Szabó Dezsõtõl
Van egy szerencsétlen, ártatlan, együgyû zsidó ismerõsöm. Nappal könyvelõ, este pedig imádkozik szegény, s a Talmud egyes részeibe éli bele magát. Egész a mániáig szereti faját, s még társaságba sem jár, mert a gój fáj a szemének. Az egész világot a Talmudon keresztül appercipiálja. Minden szombaton hûségesen felveszi szürke redingotját
s szomorúan néz abba a levegõbe, melybõl a gójok is életet lehelnek.
Szerencsére a fõnöke a keresztény magyar széles megértésével eltûri, hogy szombaton tollat ne fogjon kezébe.
Nekem szegény mostanáig megbocsátotta, hogy a világon vagyok. Én
ugyanis rendkívül kíváncsi voltam erre a lélekre, mely mintegy tipikus
kivirágzása egy több ezer éves fajnak. Szívesen beszélgettem vele és
kerültem mindazt, ami világnézetét zavarta volna. Érdekes volt látnom
ebben a nagy, színes világban ezt a kis szürke sündisznót, mely a maga
parányi életét egy nagy szeretetbe s egy nagy gyûlöletbe élte bele.
Nincs talán kultúremberre nagyobb gyönyörûség, mint új meg új lélekbe
mélyedni bele, s így száz, meg száz lelki folyamatban élni magát minél
teljesebb emberré.
A napokban azonban szomorúan jött hozzám. Szemeiben haragos megvetés
harapdosott kifelé. Hogy mertem a zsidókról ezt írni: faj, melynek
minden morálja minden fegyvert megenged a küzdelemben.
Érzem, hogy ennek az együgyû, de erõs lelki életet élõ embernek
felelnem kell. Annál is inkább, mert magyar szempontból is rendkívül
fontos e kérdés tisztázása. Be-széltek ugyan már sokat róla, de nem
eleget.
Mindenki tudja, hogy milyen új fejlõdést nyitott meg a kereszténység a
morál terén. Azelõtt volt görög ember, római ember, zsidó ember, de
ember nem volt. Ezt a legmagasabb földi fogalmat a kereszténység
teremtette meg, hogy irgalmunkon át rokonnak lássuk mindazokat, kik
lelkileg szeretni és szenvedni tudnak.
A kereszténység elõtt a faji morál volt az emberi lélek törvényadója.
Ez a morál, melyet együtt élõ közösségek életösztöne teremtett meg,
aszerint értékeli a tettet, hogy milyen hasznot hajt a fajnak. Ez a
morál volt aztán az a nagy erõ, mely egy ökölbe tudta szorítani a faj
minden izomerejét. A faji morál legélesebb, legtipikusabb,
legváltozatlanabb formáját a zsidóknál láthatjuk. Az a jeruzsálemi
zsidó katona, ki szembeköpi Titus katonáját, s az a zsidó szocialista
agitátor, ki szembeköpi a gój Magyarországot, ugyanazon erõnek a
megnyilatkozásai: az intranzigens zsidó gyûlöletnek az idegen iránt.
A zsidó faj lelki gyökerei a Talmudban ágaznak szét. Ezt a talajt
századokon át táplálta túltengõ önérzetével, gyûlöletével. Ez a
szentté lett könyv õrizte meg azután a zsidó lelkiformáját. Ezt a
formát egyik generáció ráégette a má-sik lelkére, s ez a faj most is a
Talmudot éli életté. Mik a fõvo-násai ennek a rengeteg nagy
gyûjteménynek?
1. Kizárólagos, elvakult fajszeretet: csak a zsidó ember. Micsoda
õrült önérzet van belegyömöszölve a Talmud következõ mondatába: "Aki
egy zsidót arcon üt, oly súlyos bûnt követ el, mintha az isteni
felséget ütötte volna arcul."
2. Gyûlölet, megvetés minden más ember ellen: "Ti zsidók emberek
vagytok, de a gójok nem emberek."
3. Mivel csakis a zsidók emberek, erõs morális szabályokat ad a
zsidók egymáshoz való viszonyára, de minden más emberrel szemben
minden eszközt megenged, sõt a zsidó faj érdekében kötelez minden
immoralitásra.
Sok példában tárgyalták már ezt, azért csak egy pár jel-lemzõ mondást
tépek ki a Talmudból:
1) A gójok (nem zsidók) teste szamártest és magvuk lómag.
2) Az a zsidó, aki egy gój javára bizonyítékot tudván, elmegy és
tanúskodik mellette a gójok törvényszéke elõtt egy zsidó ellen, azt a
nagy kiközösítéssel sújtjuk.
3) Aki egy gójnak visszaadja elvesztett jószágát, annak az Isten
nem fog megbocsátani.
4) Ha a zsidó törvénykedik nem zsidóval, testvéred részére döntöd
el az ügyet, és azt mondod az idegennek: úgy kívánja a mi törvényünk;
ha a népek törvényei kedveznek a zsidónak, akkor is testvéred javára
döntöd el az ügyet, és az idegennek azt mondod: saját törvénytek
kívánja így; ha ezen esetek egyike sem állana, úgy az idegent
fortélyokkal addig kell zaklatni, míg végre a zsidó marad nyertes.
Majmonidesz szerint csak a zsidóktól nem szabad lopni, s a nem zsidó
nõvel való paráználkodás nem bûn. Az eskü nem zsidóval, tehát nem
emberrel szemben nem kötelez.
Ez a pár mondat mintegy ábrázoló gerince ennek a sötét gyûlölettel,
elszánt cinizmussal telt könyvnek, melynek utolsó lapjára oda lehetne
írni: folytatása következik. S ez a soha be nem végzõdõ folytatás maga
a faj. Ez a könyv nevelt beléjük évszázadokon át olyan fegyvereket,
hogy egypár évtized alatt meghódíthatták az országot. Mert mi rég
elhagytuk a faji morál stádiumát, s emberré keresztényesedtünk. Úgy
teszünk minden tettünkkel, mint a vigyázó gazda a pénzzel:
meghallgatjuk, milyen lelkiismeret cseng ki belõle. Száz meg száz
morális lánc köti le kezünket. Ez az oka és ezt statisztikával
bizonyítom, hogy a pornografikus írók, re-volverezõ zsurnaliszták,
lánykereskedõk, prostituáltak, uzsorások, szédelgõ bankárok, lebuj
kávésok, milliomosok, 70-80 s még több százaléka is nem a gójok közül
kerül ki.
A Talmudban Aschi rabbi elmondja, hogy látott egy szõ-lõfürtöt s azt
mondta: "ha gójé, hozd el nekem, ha zsidóé, ne bántsd." Husz Ábrahám,
mikor legelõször akarta kirabolni a postakocsit s megtudta, hogy a
kocsis zsidó, megfékezte bírásvágyát: "Minek bántsuk szegény zsidót."
A ne-vek változnak, a lélek marad. Elfogult, fanatikus lélek, melyet a
kultúra még nem tudott emberré gyomlálni. S ez a lélek száz meg
százezer emberbõl karmol bele a gój Magyarország testébe, s a magyar
munkával, magyar vérrel, magyar tisz-tességgel kiérdemelt földön úrrá
teszi a Talmud szavát: "Ha a zsidó ökre megdöfi az idegen ökrét, a
zsidó ártatlan; de ha az idegen ökre megdöfi a zsidó ökrét, az
idegennek meg. kell téríteni az egész kárt."
Fejérmegyei Napló, 1908. március 5.
Két faj harca
A múlt évben a nemzetgyûlés egy kimagasló alakja han-goztatta, hogy az
életversenyben védekeznünk kell a zsidóság szellemi felsõbbsége ellen.
Ez a mondat megütötte a fülemet. Nem mintha elõször hallottam volna. A
hódító faj millió hangon rikoltotta ezt a felsõbbséget a világ négy
sarka felé, s gõgös öntudata ott vastagodik minden tagjának ajakán. De
meglepetve kérdeztem: tényleg olyan való valóság ez, hogy megvallását
rákényszeríti az ellenfélre is?
Azóta igen sokszor állt elõmbe ez a kérdés. Mert tényleg van egy
bizonyos zsidó felsõbbség. Másképp teljesen érthetetlen volna, hogy az
élet minden terén alulkerültünk a versenyben. De milyen természetû
felsõbbség ez? Szellemi felsõbbsége?
Összehasonlítom elõször a két faj nagy alaprétegét: a magyar falu
népét a még kultúrátlan, nagyrészt Galíciából beáradt zsidósággal. Az
elsõ dolog, ami meglepi azt, aki a magyar parasztot megfigyeli, hogy
mennyire rendszerben gondolkodik, tudatának minden eleme mily logikus,
szükségszerû kapcsolatban van egész gondolkodásával. Egységes
gondolkodás, tisztánlátó szem és józan ítélete faj uralkodó lelki
sajátja. Az orosz fogságból hazatérõ idegenektõl hallottam, hogy
milyen szívesen alkalmazták a magyar foglyot bármily foglalkozásban,
ipari és kereskedelmi téren is, mert dolgosabb, értelmesebb és
megbízhatóbb, mint általában az ott levõ többi fajok tagjai. Kellõ
történelmi vezetés alatt nagyszerû kultúrát lehet építeni ezzel a
néppel.
Milyen ezzel szemben a zsidó faj alsó nagy rétege? Már külsején egy
ötezer év elõtti barbár törzs elhanyagoltsága rikít. Az õs
Talmud-bestia, kit a még csak félig emberré vedlett õsember-ordasnak
vízözön elõtti babonái rángatnak.
Tisztátalan elõtte egy kés, mellyel a kultúremberiség egy tagja, egy
francia, egy angol, vagy egy olasz evett, de tet-vek közt, poloskában,
irtózatos piszokban baromi nemtö-rõdömséggel tud élni. Kultúrszükségei
abszolúte nincse-nek, s szerzése apró ravaszságain s õstörzsbabonája
kan-nibál tanain kívül nincs szellemi élete. Tehát, ha a két fajt az
elõfakadó õsforrásnál, a népnél vizsgáljuk, a szellemi fel-sõbbséget
semmiesetre sem a Talmud népénél fogjuk találni.
Hát a két faj kultúrát és történelmet csináló felsõbb rétekei? Zsenit,
századokra szóló alkotást, nagy termõ talentumokat minden téren a
magyar faj adott. A nemrég múlt zsidó imperializmus alatt[1] bizonyára
a fajnak nem utolsó, hanem éppen reprezentáns erõi kerültek felül a
kormánykerekek mellé. És tessék õket összehasonlítani a magyar
fejlõdés diadalmas korának vezetõivel, Széchenyivel, Kossuthtal,
Eötvössel, Kemény Zsigmonddal, Deák Ferenccel stb. Ez az
összehasonlítás megadja a különbség mértékét. Ha a szellemi felsõbbség
a gondolkodás mélységében, a szellemi termés eredetiségében, a
képzelet erejében, az intenció nagy átfogásában van, aligha lehet a
magyar faj képviselõitõl megtagadni a felsõbbséget.
Mert az a praktikus ügyesség és üzleti szimat, mely a szerzés nagy
harcában segíti a zsidót, az speciálisan szellemi szükségszerûség, a
kis ravasz ember apró leleményessége a csirkecomb megszerzésére.
És a zsidó faj hódításának titka, s az a bizonyos, tényleges
felsõbbsége nem ebben rejlik.
Csak az igazság gyógyít, csak az igazság lehet állandóan megbízható
fegyver, és nem szabad visszariadni a keserû igazságoktól. Magunk
megismerése s az ellenség pontos meglá-tása nélkül nincs gyõzelem.
A zsidó felsõbbség: morális felsõbbség. És ez a következõkben áll: 1.
Az életharcban a faj minden tagja szolidaritást és segítséget jelent a
faj minden tagja számára. 2. Az életküzdelem válságos pillanataiban a
faj minden tagja alá tudja rendelni a maga érdekeit a faj érdekeinek.
3. A faj érdekében a kezdeményezés s a felelõsség elvállalásának
legheroikusabb példáira képesek. Ha a napjainkban kopásig emlegetett
keresztény etika abban áll, hogy minden szív megnyílik a másik seb
elõtt, ha a keresztény etika a testvéri összefogás erejében, a
közösségért való munkás aggódásban, a közösségért minden kockáztatás
heroikus elvállalásában van egész az önfeláldozásig: akkor
országunkban is van keresztény etika, de a történelem tragikus
humorával - a zsidóságnál van, házi használatra.
És hazánk dús keresztényei? Ez az ordas irigységek, az egymást
harapás, a külön flótások szerencsétlen országa. A zsidó faj összes
karjával emeli minden kis talentumát, nálunk minden igazi szellemi erõ
kétségbeejtõen izolált és legtöbbször kiátkozott és sírig hajszolt. A
zsidó sajtó mint egyetlen nagyszerû zongora, csodálatos
összejátszással védi a faj érdekeit. Nálunk nemcsak a keresztény
sajtóban nincs egység, de egy-egy orgánumán belül is mindenki külön
járja a maga szellemi macsicsáját[2], vagy kékvókját[3] a keresztény
kurzus vad kalamajkájában.
A zsidó küzdelem vezetõi a keresztényeket is fajuk eszközévé tudják
tenni, a keresztény harcosok hiúságból, apró érdekbõl, bosszúvágyból a
zsidóval is összefognak egymás ellen. Ha valahol az univerzumban egy
zsidó seb felpattan, ezer zsidó kéz nyújt gyógyítást feléje. A magyar
sebek hiába jajgatnak elfordult vagy közönyös szívek elõtt. Ha a
destrukció az egység hiányában, közös éhségen alapult kis klikkek
dulakodásában, irigységben, pártoskodásban, az egyéni érdekek és
szenvedélyek túlharsogásában, a szeretet hiányában van, akkor: - nem
merem befejezni, de az istenért, ne használjuk ezt a buta szót.
Ne használjuk ezt a buta szót. Mert elhazudja a küzdelem lényegét,
mert megtéveszti a küzdõ erõket, mert a magyarság legértékesebb
szellemi erõit idegeníti el a közös harctól. Mi nem a destruktív sajtó
ellen küzdünk - hiszen talán a világon csak destruktív sajtó van -: mi
a zsidó imperializmus hatalmas sajtótankjai ellen harcolunk. Mi nem a
destruktív elemek ellen küzdünk, hiszen nem is tudjuk pontosan, hogy a
történelmi életben mi a destrukció: mi a zsidó imperializmus, a zsidó
kapitalizmus, a roppant organizáló hatalma ellen küzdünk: Nem az a mi
tragédiánk, hogy a zsidó destruál, hanem az, hogy épít, szervez és
hódít. Ezzel az ostoba szóval az életharc legprimitívebb jogait rúgjuk
ki lábaink alól. Ez a hazug és hülye szó tette azt, hogy a magyar
anarchia és zsidó összetartás mellett a destrukció elleni küzdelem
másfél év óta abból áll, hogy magyar üt agyon magyart, s a zsidó
Hencidától Boncidáig magáévá benblumenthálozza a magyar vér, a magyar
szenvedés és magyar jog földjét, és minden harcosát kimenti a vízbõl.
Két faj élethalálharcáról van itt szó, s harcba kunkorodó bajuszunkra
ne kenjünk hazug morális pomádét. Mikor én éhezem, teljesen mindegy
nekem, hogy az, aki az ételt az utolsó falatig elveszi elõlem a
legszûziebb keresztény etikájú konstruktív zseni, vagy destruktív
csirkefogó. A zsidóságot egy hitében, vérében gyökerezõ
szétoldhatatlan erõ kergeti folytonos hódításra, letörhetetlen
imperializmusra. Bár igaz volna vádunk. Mert ha a zsidó születése
meghatározottságánál fogva destruktív volna, már régen kidestruálta
volna magát Európából. De hogy lehet destrukció ott, ahol olyan
csodálatos egység, tervszerû harc, s olyan gigászi jövõépítés van.
Hiszen ma csak az õrültek és a gazemberek nem látják meg azt a roppant
épületet, melynek emelkedõ falai elõször a "két forradalom" alatt
döbbentek a látók szemébe. Ahogy az orosz imperializmus programjában
örök pont volt Konstantinápoly elfoglalása: a zsidó cionista
imperializmus itt Budapesten, s a hozzáragadó Magyarországon akarja
felépíteni az új Siont, az új hazát, világ-uralmának nyugati
bástyáját. A "kommunizmus" csak elsietett kísérletezés volt ebben az
irányban. Azért jajgass szerencsétlen nyavalyás magyar, hogy a zsidó
épít, irtózatos arányban épít önmagának jövõt, neked sírboltot, és ne
a "destrukció" ellen kuruttyolj.
Ezért nem lehet a létért való küzdelemben különbséget tenni zsidó és
zsidó közt. Ezért veszélyesebb a fehér zsidó, mint a vörös zsidó,
ezért hódítóbb a nemzetiszínû zsidó, mint a nemzetközi zsidó, ezért -
ha már úgy tetszik - destruktívabb a keresztény zsidó, mint a zsidó
zsidó. Mert fehérség, nemzetiszínûség, kereszténység csak ügyes
fedezék a zsidónál, honnan biztosabban lõdözi imperializmusa irtózatos
lövegeit.
Mikor a magyar felemeli a karját és elrikoltja magát: destruktívat
ütök, egész bizonyosan zsidóra gondol. De amikor a karja lecsap, már
egy magyart üt kupán. Mert ügyes a zsidó, és magyar a magyar. Ezért
nem szabad e tragikus küzdelem lényegét semmilyen álszó alá hazudni,
ezért kell könyörtelenül feltárni a veszély nagyságát, az ellenség
erejét, a harc feladatait.
De más veszélye is van az ilyen destrukcióféle hazug jelszónak. Vannak
dú-keresztények, mint ahogy vannak dúvadak, akik abban tomahawkozzák
ki kereszténységüket, ha megbotránkozhatnak, pálcát törhetnek, ha
szellemi erõket feszíthetnek meg. Ezek most felbátorodva, véres
szemmel csikorgatják a kereszténységüket, hogy kit lehessen felfalni,
s már Petõfi, Jókai és mindenki destruktív nekik, aki tehetségesebb
náluk, tehát mindenki. Nem szabad a magyarság sorsát az ostobasághoz,
a szellemi sötétséghez, az emberiség visszahúzó különceihez kötni,
mert akkor biztos halál vár, gyalázatos, feltámadás nélküli halál. A
magyar jövõ, az integrális Magyarország kultúránk széles
horizontjában, s a magyar szellem építõ szabadságában van.
A Nép, 1921. május 5. ( Szabó Dezsõ)
s szomorúan néz abba a levegõbe, melybõl a gójok is életet lehelnek.
Szerencsére a fõnöke a keresztény magyar széles megértésével eltûri, hogy szombaton tollat ne fogjon kezébe.
Nekem szegény mostanáig megbocsátotta, hogy a világon vagyok. Én
ugyanis rendkívül kíváncsi voltam erre a lélekre, mely mintegy tipikus
kivirágzása egy több ezer éves fajnak. Szívesen beszélgettem vele és
kerültem mindazt, ami világnézetét zavarta volna. Érdekes volt látnom
ebben a nagy, színes világban ezt a kis szürke sündisznót, mely a maga
parányi életét egy nagy szeretetbe s egy nagy gyûlöletbe élte bele.
Nincs talán kultúremberre nagyobb gyönyörûség, mint új meg új lélekbe
mélyedni bele, s így száz, meg száz lelki folyamatban élni magát minél
teljesebb emberré.
A napokban azonban szomorúan jött hozzám. Szemeiben haragos megvetés
harapdosott kifelé. Hogy mertem a zsidókról ezt írni: faj, melynek
minden morálja minden fegyvert megenged a küzdelemben.
Érzem, hogy ennek az együgyû, de erõs lelki életet élõ embernek
felelnem kell. Annál is inkább, mert magyar szempontból is rendkívül
fontos e kérdés tisztázása. Be-széltek ugyan már sokat róla, de nem
eleget.
Mindenki tudja, hogy milyen új fejlõdést nyitott meg a kereszténység a
morál terén. Azelõtt volt görög ember, római ember, zsidó ember, de
ember nem volt. Ezt a legmagasabb földi fogalmat a kereszténység
teremtette meg, hogy irgalmunkon át rokonnak lássuk mindazokat, kik
lelkileg szeretni és szenvedni tudnak.
A kereszténység elõtt a faji morál volt az emberi lélek törvényadója.
Ez a morál, melyet együtt élõ közösségek életösztöne teremtett meg,
aszerint értékeli a tettet, hogy milyen hasznot hajt a fajnak. Ez a
morál volt aztán az a nagy erõ, mely egy ökölbe tudta szorítani a faj
minden izomerejét. A faji morál legélesebb, legtipikusabb,
legváltozatlanabb formáját a zsidóknál láthatjuk. Az a jeruzsálemi
zsidó katona, ki szembeköpi Titus katonáját, s az a zsidó szocialista
agitátor, ki szembeköpi a gój Magyarországot, ugyanazon erõnek a
megnyilatkozásai: az intranzigens zsidó gyûlöletnek az idegen iránt.
A zsidó faj lelki gyökerei a Talmudban ágaznak szét. Ezt a talajt
századokon át táplálta túltengõ önérzetével, gyûlöletével. Ez a
szentté lett könyv õrizte meg azután a zsidó lelkiformáját. Ezt a
formát egyik generáció ráégette a má-sik lelkére, s ez a faj most is a
Talmudot éli életté. Mik a fõvo-násai ennek a rengeteg nagy
gyûjteménynek?
1. Kizárólagos, elvakult fajszeretet: csak a zsidó ember. Micsoda
õrült önérzet van belegyömöszölve a Talmud következõ mondatába: "Aki
egy zsidót arcon üt, oly súlyos bûnt követ el, mintha az isteni
felséget ütötte volna arcul."
2. Gyûlölet, megvetés minden más ember ellen: "Ti zsidók emberek
vagytok, de a gójok nem emberek."
3. Mivel csakis a zsidók emberek, erõs morális szabályokat ad a
zsidók egymáshoz való viszonyára, de minden más emberrel szemben
minden eszközt megenged, sõt a zsidó faj érdekében kötelez minden
immoralitásra.
Sok példában tárgyalták már ezt, azért csak egy pár jel-lemzõ mondást
tépek ki a Talmudból:
1) A gójok (nem zsidók) teste szamártest és magvuk lómag.
2) Az a zsidó, aki egy gój javára bizonyítékot tudván, elmegy és
tanúskodik mellette a gójok törvényszéke elõtt egy zsidó ellen, azt a
nagy kiközösítéssel sújtjuk.
3) Aki egy gójnak visszaadja elvesztett jószágát, annak az Isten
nem fog megbocsátani.
4) Ha a zsidó törvénykedik nem zsidóval, testvéred részére döntöd
el az ügyet, és azt mondod az idegennek: úgy kívánja a mi törvényünk;
ha a népek törvényei kedveznek a zsidónak, akkor is testvéred javára
döntöd el az ügyet, és az idegennek azt mondod: saját törvénytek
kívánja így; ha ezen esetek egyike sem állana, úgy az idegent
fortélyokkal addig kell zaklatni, míg végre a zsidó marad nyertes.
Majmonidesz szerint csak a zsidóktól nem szabad lopni, s a nem zsidó
nõvel való paráználkodás nem bûn. Az eskü nem zsidóval, tehát nem
emberrel szemben nem kötelez.
Ez a pár mondat mintegy ábrázoló gerince ennek a sötét gyûlölettel,
elszánt cinizmussal telt könyvnek, melynek utolsó lapjára oda lehetne
írni: folytatása következik. S ez a soha be nem végzõdõ folytatás maga
a faj. Ez a könyv nevelt beléjük évszázadokon át olyan fegyvereket,
hogy egypár évtized alatt meghódíthatták az országot. Mert mi rég
elhagytuk a faji morál stádiumát, s emberré keresztényesedtünk. Úgy
teszünk minden tettünkkel, mint a vigyázó gazda a pénzzel:
meghallgatjuk, milyen lelkiismeret cseng ki belõle. Száz meg száz
morális lánc köti le kezünket. Ez az oka és ezt statisztikával
bizonyítom, hogy a pornografikus írók, re-volverezõ zsurnaliszták,
lánykereskedõk, prostituáltak, uzsorások, szédelgõ bankárok, lebuj
kávésok, milliomosok, 70-80 s még több százaléka is nem a gójok közül
kerül ki.
A Talmudban Aschi rabbi elmondja, hogy látott egy szõ-lõfürtöt s azt
mondta: "ha gójé, hozd el nekem, ha zsidóé, ne bántsd." Husz Ábrahám,
mikor legelõször akarta kirabolni a postakocsit s megtudta, hogy a
kocsis zsidó, megfékezte bírásvágyát: "Minek bántsuk szegény zsidót."
A ne-vek változnak, a lélek marad. Elfogult, fanatikus lélek, melyet a
kultúra még nem tudott emberré gyomlálni. S ez a lélek száz meg
százezer emberbõl karmol bele a gój Magyarország testébe, s a magyar
munkával, magyar vérrel, magyar tisz-tességgel kiérdemelt földön úrrá
teszi a Talmud szavát: "Ha a zsidó ökre megdöfi az idegen ökrét, a
zsidó ártatlan; de ha az idegen ökre megdöfi a zsidó ökrét, az
idegennek meg. kell téríteni az egész kárt."
Fejérmegyei Napló, 1908. március 5.
Két faj harca
A múlt évben a nemzetgyûlés egy kimagasló alakja han-goztatta, hogy az
életversenyben védekeznünk kell a zsidóság szellemi felsõbbsége ellen.
Ez a mondat megütötte a fülemet. Nem mintha elõször hallottam volna. A
hódító faj millió hangon rikoltotta ezt a felsõbbséget a világ négy
sarka felé, s gõgös öntudata ott vastagodik minden tagjának ajakán. De
meglepetve kérdeztem: tényleg olyan való valóság ez, hogy megvallását
rákényszeríti az ellenfélre is?
Azóta igen sokszor állt elõmbe ez a kérdés. Mert tényleg van egy
bizonyos zsidó felsõbbség. Másképp teljesen érthetetlen volna, hogy az
élet minden terén alulkerültünk a versenyben. De milyen természetû
felsõbbség ez? Szellemi felsõbbsége?
Összehasonlítom elõször a két faj nagy alaprétegét: a magyar falu
népét a még kultúrátlan, nagyrészt Galíciából beáradt zsidósággal. Az
elsõ dolog, ami meglepi azt, aki a magyar parasztot megfigyeli, hogy
mennyire rendszerben gondolkodik, tudatának minden eleme mily logikus,
szükségszerû kapcsolatban van egész gondolkodásával. Egységes
gondolkodás, tisztánlátó szem és józan ítélete faj uralkodó lelki
sajátja. Az orosz fogságból hazatérõ idegenektõl hallottam, hogy
milyen szívesen alkalmazták a magyar foglyot bármily foglalkozásban,
ipari és kereskedelmi téren is, mert dolgosabb, értelmesebb és
megbízhatóbb, mint általában az ott levõ többi fajok tagjai. Kellõ
történelmi vezetés alatt nagyszerû kultúrát lehet építeni ezzel a
néppel.
Milyen ezzel szemben a zsidó faj alsó nagy rétege? Már külsején egy
ötezer év elõtti barbár törzs elhanyagoltsága rikít. Az õs
Talmud-bestia, kit a még csak félig emberré vedlett õsember-ordasnak
vízözön elõtti babonái rángatnak.
Tisztátalan elõtte egy kés, mellyel a kultúremberiség egy tagja, egy
francia, egy angol, vagy egy olasz evett, de tet-vek közt, poloskában,
irtózatos piszokban baromi nemtö-rõdömséggel tud élni. Kultúrszükségei
abszolúte nincse-nek, s szerzése apró ravaszságain s õstörzsbabonája
kan-nibál tanain kívül nincs szellemi élete. Tehát, ha a két fajt az
elõfakadó õsforrásnál, a népnél vizsgáljuk, a szellemi fel-sõbbséget
semmiesetre sem a Talmud népénél fogjuk találni.
Hát a két faj kultúrát és történelmet csináló felsõbb rétekei? Zsenit,
századokra szóló alkotást, nagy termõ talentumokat minden téren a
magyar faj adott. A nemrég múlt zsidó imperializmus alatt[1] bizonyára
a fajnak nem utolsó, hanem éppen reprezentáns erõi kerültek felül a
kormánykerekek mellé. És tessék õket összehasonlítani a magyar
fejlõdés diadalmas korának vezetõivel, Széchenyivel, Kossuthtal,
Eötvössel, Kemény Zsigmonddal, Deák Ferenccel stb. Ez az
összehasonlítás megadja a különbség mértékét. Ha a szellemi felsõbbség
a gondolkodás mélységében, a szellemi termés eredetiségében, a
képzelet erejében, az intenció nagy átfogásában van, aligha lehet a
magyar faj képviselõitõl megtagadni a felsõbbséget.
Mert az a praktikus ügyesség és üzleti szimat, mely a szerzés nagy
harcában segíti a zsidót, az speciálisan szellemi szükségszerûség, a
kis ravasz ember apró leleményessége a csirkecomb megszerzésére.
És a zsidó faj hódításának titka, s az a bizonyos, tényleges
felsõbbsége nem ebben rejlik.
Csak az igazság gyógyít, csak az igazság lehet állandóan megbízható
fegyver, és nem szabad visszariadni a keserû igazságoktól. Magunk
megismerése s az ellenség pontos meglá-tása nélkül nincs gyõzelem.
A zsidó felsõbbség: morális felsõbbség. És ez a következõkben áll: 1.
Az életharcban a faj minden tagja szolidaritást és segítséget jelent a
faj minden tagja számára. 2. Az életküzdelem válságos pillanataiban a
faj minden tagja alá tudja rendelni a maga érdekeit a faj érdekeinek.
3. A faj érdekében a kezdeményezés s a felelõsség elvállalásának
legheroikusabb példáira képesek. Ha a napjainkban kopásig emlegetett
keresztény etika abban áll, hogy minden szív megnyílik a másik seb
elõtt, ha a keresztény etika a testvéri összefogás erejében, a
közösségért való munkás aggódásban, a közösségért minden kockáztatás
heroikus elvállalásában van egész az önfeláldozásig: akkor
országunkban is van keresztény etika, de a történelem tragikus
humorával - a zsidóságnál van, házi használatra.
És hazánk dús keresztényei? Ez az ordas irigységek, az egymást
harapás, a külön flótások szerencsétlen országa. A zsidó faj összes
karjával emeli minden kis talentumát, nálunk minden igazi szellemi erõ
kétségbeejtõen izolált és legtöbbször kiátkozott és sírig hajszolt. A
zsidó sajtó mint egyetlen nagyszerû zongora, csodálatos
összejátszással védi a faj érdekeit. Nálunk nemcsak a keresztény
sajtóban nincs egység, de egy-egy orgánumán belül is mindenki külön
járja a maga szellemi macsicsáját[2], vagy kékvókját[3] a keresztény
kurzus vad kalamajkájában.
A zsidó küzdelem vezetõi a keresztényeket is fajuk eszközévé tudják
tenni, a keresztény harcosok hiúságból, apró érdekbõl, bosszúvágyból a
zsidóval is összefognak egymás ellen. Ha valahol az univerzumban egy
zsidó seb felpattan, ezer zsidó kéz nyújt gyógyítást feléje. A magyar
sebek hiába jajgatnak elfordult vagy közönyös szívek elõtt. Ha a
destrukció az egység hiányában, közös éhségen alapult kis klikkek
dulakodásában, irigységben, pártoskodásban, az egyéni érdekek és
szenvedélyek túlharsogásában, a szeretet hiányában van, akkor: - nem
merem befejezni, de az istenért, ne használjuk ezt a buta szót.
Ne használjuk ezt a buta szót. Mert elhazudja a küzdelem lényegét,
mert megtéveszti a küzdõ erõket, mert a magyarság legértékesebb
szellemi erõit idegeníti el a közös harctól. Mi nem a destruktív sajtó
ellen küzdünk - hiszen talán a világon csak destruktív sajtó van -: mi
a zsidó imperializmus hatalmas sajtótankjai ellen harcolunk. Mi nem a
destruktív elemek ellen küzdünk, hiszen nem is tudjuk pontosan, hogy a
történelmi életben mi a destrukció: mi a zsidó imperializmus, a zsidó
kapitalizmus, a roppant organizáló hatalma ellen küzdünk: Nem az a mi
tragédiánk, hogy a zsidó destruál, hanem az, hogy épít, szervez és
hódít. Ezzel az ostoba szóval az életharc legprimitívebb jogait rúgjuk
ki lábaink alól. Ez a hazug és hülye szó tette azt, hogy a magyar
anarchia és zsidó összetartás mellett a destrukció elleni küzdelem
másfél év óta abból áll, hogy magyar üt agyon magyart, s a zsidó
Hencidától Boncidáig magáévá benblumenthálozza a magyar vér, a magyar
szenvedés és magyar jog földjét, és minden harcosát kimenti a vízbõl.
Két faj élethalálharcáról van itt szó, s harcba kunkorodó bajuszunkra
ne kenjünk hazug morális pomádét. Mikor én éhezem, teljesen mindegy
nekem, hogy az, aki az ételt az utolsó falatig elveszi elõlem a
legszûziebb keresztény etikájú konstruktív zseni, vagy destruktív
csirkefogó. A zsidóságot egy hitében, vérében gyökerezõ
szétoldhatatlan erõ kergeti folytonos hódításra, letörhetetlen
imperializmusra. Bár igaz volna vádunk. Mert ha a zsidó születése
meghatározottságánál fogva destruktív volna, már régen kidestruálta
volna magát Európából. De hogy lehet destrukció ott, ahol olyan
csodálatos egység, tervszerû harc, s olyan gigászi jövõépítés van.
Hiszen ma csak az õrültek és a gazemberek nem látják meg azt a roppant
épületet, melynek emelkedõ falai elõször a "két forradalom" alatt
döbbentek a látók szemébe. Ahogy az orosz imperializmus programjában
örök pont volt Konstantinápoly elfoglalása: a zsidó cionista
imperializmus itt Budapesten, s a hozzáragadó Magyarországon akarja
felépíteni az új Siont, az új hazát, világ-uralmának nyugati
bástyáját. A "kommunizmus" csak elsietett kísérletezés volt ebben az
irányban. Azért jajgass szerencsétlen nyavalyás magyar, hogy a zsidó
épít, irtózatos arányban épít önmagának jövõt, neked sírboltot, és ne
a "destrukció" ellen kuruttyolj.
Ezért nem lehet a létért való küzdelemben különbséget tenni zsidó és
zsidó közt. Ezért veszélyesebb a fehér zsidó, mint a vörös zsidó,
ezért hódítóbb a nemzetiszínû zsidó, mint a nemzetközi zsidó, ezért -
ha már úgy tetszik - destruktívabb a keresztény zsidó, mint a zsidó
zsidó. Mert fehérség, nemzetiszínûség, kereszténység csak ügyes
fedezék a zsidónál, honnan biztosabban lõdözi imperializmusa irtózatos
lövegeit.
Mikor a magyar felemeli a karját és elrikoltja magát: destruktívat
ütök, egész bizonyosan zsidóra gondol. De amikor a karja lecsap, már
egy magyart üt kupán. Mert ügyes a zsidó, és magyar a magyar. Ezért
nem szabad e tragikus küzdelem lényegét semmilyen álszó alá hazudni,
ezért kell könyörtelenül feltárni a veszély nagyságát, az ellenség
erejét, a harc feladatait.
De más veszélye is van az ilyen destrukcióféle hazug jelszónak. Vannak
dú-keresztények, mint ahogy vannak dúvadak, akik abban tomahawkozzák
ki kereszténységüket, ha megbotránkozhatnak, pálcát törhetnek, ha
szellemi erõket feszíthetnek meg. Ezek most felbátorodva, véres
szemmel csikorgatják a kereszténységüket, hogy kit lehessen felfalni,
s már Petõfi, Jókai és mindenki destruktív nekik, aki tehetségesebb
náluk, tehát mindenki. Nem szabad a magyarság sorsát az ostobasághoz,
a szellemi sötétséghez, az emberiség visszahúzó különceihez kötni,
mert akkor biztos halál vár, gyalázatos, feltámadás nélküli halál. A
magyar jövõ, az integrális Magyarország kultúránk széles
horizontjában, s a magyar szellem építõ szabadságában van.
A Nép, 1921. május 5. ( Szabó Dezsõ)
Hozzaszolasok
Oldal: 1 / 2: 12
#1 |
Zea
- 2012. August 21. 08:29:19
#2 |
Perje
- 2012. August 21. 09:07:46
#3 |
satu
- 2012. August 21. 10:20:04
#4 |
szekely L
- 2012. August 21. 10:31:11
#5 |
Klotild
- 2012. August 21. 11:12:16
#6 |
Gutai Zub
- 2012. August 21. 12:23:18
#7 |
Zea
- 2012. August 21. 12:36:48
#8 |
Perje
- 2012. August 21. 12:45:03
#9 |
Kore
- 2012. August 21. 13:13:54
#10 |
icebolt
- 2012. August 21. 17:39:40
Oldal: 1 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.