MENNYBÕL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az ĂźszkĂśs, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
KĂśzĂśtt hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karĂĄcsony.
Nincsen aranydiĂł a fĂĄkon,
Nincs mĂĄs, csak fagy, didergĂŠs, ĂŠhsĂŠg.
Mondd el nekik, Ăşgy, hogy megĂŠrtsĂŠk.
SzĂłlj hangosan az ĂŠjszakĂĄbĂłl:
Angyal, vigyĂŠl hĂ­rt a csodĂĄrĂłl.


Csattogtasd szaporĂĄn a szĂĄrnyad,
RepĂźlj, suhogj, mert nagyon vĂĄrnak.
Ne beszĂŠlj nekik a vilĂĄgrĂłl,
Ahol most gyertyafĂŠny vilĂĄgol,
Meleg hĂĄzakban terĂźl asztal,
A pap ĂŠkes szĂłval vigasztal,
SelyempapĂ­r zizeg, ajĂĄndĂŠk,
BĂślcs szĂł fontolgat, okos szĂĄndĂŠk.
CsillagszĂłrĂł villog a fĂĄkrĂłl:
Angyal, te beszĂŠlj a csodĂĄrĂłl.


Mondd el, mert ez vilĂĄg csodĂĄja:
Egy szegĂŠny nĂŠp karĂĄcsonyfĂĄja
A Csendes Éjben ĂŠgni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
FĂśldrĂŠszek nĂŠpe nĂŠzi, nĂŠzi,
Egyik ĂŠrti, mĂĄsik nem ĂŠrti.
FejĂźk csĂłvĂĄljĂĄk, sok ez, soknak.
ImĂĄdkoznak vagy iszonyodnak,
Mert mĂĄs lĂłg a fĂĄn, nem cukorkĂĄk:
NĂŠpek Krisztusa, MagyarorszĂĄg.


És elmegy sok ember elõtte:
A Katona, ki szĂ­ven dĂśfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki hĂĄromszor megtagadta.
Vele mĂĄrtott kezet a tĂĄlba,
Harminc ezĂźstpĂŠnzĂŠrt kĂ­nĂĄlta
S amĂ­g gyalĂĄzta, verte, szidta:
TestĂŠt ette ĂŠs vĂŠrĂŠt itta –
Most ĂĄll ĂŠs bĂĄmul a sok ember,
De szĂłlni HozzĂĄ senki nem mer.


Mert Õ sem szól már, nem is vádol,
NĂŠz, mint Krisztus a keresztfĂĄrĂłl.
KĂźlĂśnĂśs ez a karĂĄcsonyfa,
ÖrdĂśg hozta, vagy Angyal hozta –
Kik kĂśntĂśsĂŠre kockĂĄt vetnek,
Nem tudjĂĄk, mit is cselekesznek,
Csak orrontjĂĄk, nyĂ­nak, gyanĂ­tjĂĄk
Ennek az ĂŠjszakĂĄnak a titkĂĄt,
Mert ez nagyon furcsa karĂĄcsony:
A magyar nĂŠp lĂłg most a fĂĄkon.


És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bĂĄtorsĂĄgrĂłl.
Az ĂĄllamfĂŠrfi parentĂĄlja,
MegĂĄldja a szentsĂŠges pĂĄpa.
És minden rendû népek, rendek
KĂŠrdik, hogy ez mivĂŠgre kellett.
MĂŠrt nem pusztult ki, ahogy kĂŠrtĂŠk?
MĂŠrt nem vĂĄrta csendben a vĂŠgĂŠt?
MiĂŠrt, hogy meghasadt az ĂŠgbolt,
Mert egy nĂŠp azt mondta: „ElĂŠg volt.”


Nem ĂŠrti ezt az a sok ember,
Mi ĂĄradt itt meg, mint a tenger?
MiĂŠrt remegtek vilĂĄgrendek?
Egy nĂŠp kiĂĄltott. AztĂĄn csend lett.
De most sokan kĂŠrdik: mi tĂśrtĂŠnt?
Ki tett itt csontbĂłl, hĂşsbĂłl tĂśrvĂŠnyt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert vĂŠgkĂŠpp nem ĂŠrtik –
Õk, akik ĂśrĂśksĂŠgbe kaptĂĄk –:
Ilyen nagy dolog a SzabadsĂĄg?


Angyal, vidd meg a hĂ­rt az ĂŠgbĂľl,
Mindig Ăşj ĂŠlet lesz a vĂŠrbĂľl.
TalĂĄlkoztak Ăľk mĂĄr nĂŠhĂĄnyszor
– A kĂśltĂľ, a szamĂĄr, s a pĂĄsztor –
Az alomban, a jĂĄszol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A CsodĂĄt most is Ăľk vigyĂĄzzĂĄk,
LeheletĂźkkel ĂĄllnak strĂĄzsĂĄt,
Mert Csillag ĂŠg, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennybĂľl az angyal



New York, 1956.