Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Így vette el a zsidók tulajdonát Magyarország miniszterelnöke
Újabb holokamu-tagadás és persze prognózis a "jövõre". Kiskõrös? Zsinagóga "zsidók nélkül?" Link
A múlt század elején nemcsak hittestvérei, hanem a környék lakói is meghökkenve néztek a Kiskõrösön élõ Schwarz Sándorra, amikor a község mellett 70 katasztrális hold földet vásárolt. Az új földtulajdonos szakított elõdei, rokonai öröklõdõ tevékenységeivel: a kereskedelemmel, az orvoslással és az ügyvédkedéssel. Szerette a földet, meg akarta mûvelni, önmagának és környezetének bebizonyítani, hogy a futóhomokon is lehet mintagazdaságot létrehozni.
Így vette el a zsidók tulajdonát Magyarország miniszterelnöke
A nagy terv sikerült, talajjavítással, növénytelepítéssel, nemesítéssel és hihetetlen nagy szorgalommal, tudással mintabirtokká vált a használhatatlannak ítélt föld, azaz a homok. Beindult a munka. Rövid idõ múltán a környék gazdái, a különbözõ gazdakörök, iskolák egymásnak adták a kilincset, tanulni jöttek, tapasztalatot átvenni. A sikernek mindenhol, mindenben vannak irigyei, így volt ez a Kiskõrös Felsõszebe 26. szám alatti területtel, a Schwarz-tanyával is. Hiszen a gazdát becsülték munkásai, elismerték szomszédai, volt mit irigyelni rajta.
Gyorsan teltek az évek, megszülettek a zsidótörvények, megindult az elkobzás. Schwarz Sándortól is mindent elvettek: kertészetét, gyümölcsösét, mind a 72 hold 176 öl kiterjedésû területet, egy négyszobás családi házat, két cselédházat, présházat, pincét, magtárat, istállót, a teljes gazdasági, szõlészeti felszerelést, jószágállományt, permetezõszereket. 1943. január havában kobozta el az Országos Földhitelintézet és a Vitézi Széknek adományozta. A családot a birtokon lévõ lakásból ekkor még nem telepítették ki, ott lakhattak továbbra is. Nem sokáig örülhettek ennek a „kegynek”: február 28-án megjelent vitéz dálnoki Miklós Béla vezérezredes, közölve, hogy a birtokában lévõ írás szerint itt már minden, de minden az övé, õ azt a Vitézi Széktõl érdemei elismeréséül, a nemzet ajándékaként kapta meg. Nyomatékkal hangsúlyozta, az átvételt azonnal megkezdi. A lakást hat héten belül kell elhagynia a Schwarz családnak. Dálnoki Miklós Béla jól értesült volt, a faluban lévõ, a Schwarz família tulajdonát képezõ borpincét és az ott lévõ bort is kisajátította. A vezérezredes figyelmen kívül hagyta, hogy Schwarz Sándor – lévén tizenketten testvérek – annak csak 1/12-ed részben tulajdonosa. A borospincében ott volt a szõlészethez szükséges felszerelés és hordókban a bor. Az új tulaj a bort azonnal Pestre vitette.
Schwarz Sándornak egyvalami maradt birtokából: a Bajai Takarékszövetkezetnél lévõ 72 ezer pengõ jelzálogkölcsöne, azt ráhagyta a vezérezredes, a bank felé az elzavart tulajdonosnak kellett fizetnie továbbra is. Hogy mibõl, az a katonát nem érdekelte. A zsidó család félt, örültek, hogy élnek. Barátai, ismerõsei segítségével Pestre menekülve a nyári üldözést átélték, igaz, Schwarz két fiát, Miklóst és Endrét munkaszolgálatra vitték. De legalább éltek. Felesége viszont az egyik transzportba került, többet nem látták! 1944 novemberében a korosodó férfit is sáncmunkára viszik.
Endre 1944 novemberében szökött meg, átélte a frontvonulást, õt valóban felszabadították, aligha gondolt arra, hogy ez a jövõ sem hoz sok jót családjának. Amint lehetett, Kiskõrösre ment, apja munkára nevelte, tudatában volt, hogy a föld nem vár, az idõszaknak megfelelõ gazdálkodást azonnal el kell kezdeni. Biztos volt abban, hogy a zsidótörvények hatályukat vesztették, visszakapják földjüket, vagyonukat. Neki is látott dolgozni. Pénze nem volt, a szomszédok, ismerõsök bíztak benne, a munkaszeretetében, tudták „apja fia”, adtak neki kölcsönt.
Dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1945 elején jelent meg Kiskõrösön, hogy „birtokát” szemügyre vegye. Ma már lehetetlen rekonstruálni, mit érzett, mit gondolt, amikor meglátta ott Schwarz Endrét, amint szorgosan dolgozik az ideiglenesen nála otthonra lelt, deportált társaival. Egy tény, a parancsnokláshoz szokott tábornok utasított: itt minden az övé, menjenek el. Szólt a vele érkezõ százados vejének, aki az ottani orosz katonák parancsnokával váltott is néhány szót. Eljött a kijózanodás pillanata: Endre tévedett, amikor azt gondolta, hogy számára is itt a szabadság. Tiltakozik, azonban a katonák parancsot kapnak és letartóztatják, mindenkit elvisznek.
Budapesten idõközben megszûnik az ostromgyûrû, befejezõdik a harc. Schwarz Sándor igazán körülményesen, de lejut Kiskõrösre, ahol megdöbbenve látja, birtoka mégsem az övé, Miklós rendelkezik felette. A Kiskõrösi Földosztó Bizottsághoz fordul, tegyenek igazat, adják vissza jogos vagyonát. Teljes az egyetértés: egyhangú határozattal neki ítélik. Az ítélet, a jogalap már megvan, de mit ér az az erõszakkal, ez esetben a szovjet fegyverekkel szemben? Miklós közli, a birtok az övé, annyit megtesz, hogy Schwarznak üzen, hagyja a birtokát, majd ad helyette mást, valahogy kárpótolja.
A katonai erõ a vezérezredes – ekkor egyben a magyar miniszterelnök – oldalán van, Kiskõrös döntését megfellebbezik a Kecskeméti Földosztó Tanácsnál, újabb vizsgálat indul. A községben már éledeznek a pártok, a kisgazdák, a kommunisták, a szociáldemokraták, az újabb vizsgálatnál is Schwarznak ítélik a birtokot. Az ítéletben nemcsak az elõrelátás játszott szerepet, hanem az indokok is. Miklós például az akkor megszokott 120 pengõ helyett csak 40-50 pengõ napszámot fizetett munkásainak. Az elmúlt gazdasági éve nyereséges volt, nem fosztották ki a harcok folyamán, még akkor is 300 hektoliter bora volt a pincében, mintegy 2 millió pengõ értékben. Nem permetezte a gyümölcsfákat, nem javította az épületeket, csak a hasznot nézte.
A Kiskõrösi Földosztó Bizottság elküldte jegyzõkönyvét, határozatát Kecskemétre, de az ott lévõ hivatalnokok szerint oda soha nem érkezett meg. A Kecskeméti Földbirtokrendezõ Tanács 1945 júliusában közli Schwarzcal, hogy az Országos Földbirtokrendezõ Tanácstól azt az írásbeli utasítást kapták, hogy a birtokkal kapcsolatosan minden intézkedést hatályon kívül kell helyezni, és az újabb intézkedésig az dálnoki Miklós Béla tulajdona.
Ezt követõen újabb jogvita indul. Schwarz hivatkozik a nem oly rég megalkotott törvényre (560/1845 F. M. sz. rendelet 68.§), mely szerint az elkobzott zsidó vagyont vissza kell adni eredeti tulajdonosának. Dálnoki Miklós hazaszeretetére hivatkozik, arra, hogy a szovjetekhez való átállásával nagy szolgálatot tett a hazának. A Schwarz kontra dálnoki Miklós tulajdonvita egyre kínosabb üggyé vált. A község pártjai 1945. június 11-én azonos szövegû levéllel fordultak országos vezetõikhez, hogy a terület kerüljön vissza Schwarz Sándor tulajdonába. Kérésük új momentumot is tartalmaz.
Indokként hozták fel dálnoki Miklós szociális érzéketlenségét, azt, hogy munkásainak kevesebbet fizet. Schwarznál 40-50 munkás dolgozott, most csak 6-8, és azok is sváb internáltak. A háború alatt, aki nála dolgozott, azt felmentette a behívástól, de bért nem fizetett nekik. Mindezek, illetve a becsület is azt kívánta, hogy a terület legyen, pontosabban maradjon Schwarz Sándor tulajdona.
Dálnoki Miklós Béla csillaga lassan hanyatlani kezdett, Schwarz Sándor birtokba vehette saját földjét, dolgozhatott, embereknek adott munkát. Öröme azonban nem sokáig tartott, hiszen a visszaadott földet nem tudta megvédeni a szovjet mintájú kolhozosítástól. A föld köztulajdonná vált, múlt az idõ, majd a rendszerváltással megint elérkezett a tulajdonrendezés lehetõsége. A terület napjainkban ismét magántulajdon, de nem a Schwarz család kapta meg jogos örökségét.
Tragédiájuk hûen tükrözi a történelmi igazságtalanságokat. Vagyonuktól megfosztja õket a zsidótörvény, ám hiába bíznak a gyõztesekben, a kommunista jelszavakat skandáló új rend sem adja vissza jussukat, inkább kiosztja emberei között. Buda villáinak jó része hasonló titkokat rejt: nyilasok, majd kommunisták bitorolták, hogy leszármazottaik – tagadva ugyan elõdeik elveit – ma is ott éljenek.
Vitéz lófõ dálnoki Miklós Béla
A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1910-ben huszárhadnaggyá avatták. Az elsõ világháborúban több fronton is szolgált. A vezérkari akadémiát 1920–21-ben végezte el, ezután a honvédelmi minisztériumban dolgozott. 1929-ben vitézi címet kapott, ugyanebben az évben lett Horthy kormányzó katonai irodájának fõnökhelyettese, 1933–36 között Berlinben katonai attasé. 1938-ban kinevezték a 2. lovasdandár parancsnokává, a következõ évben tábornok lett. 1940-tõl mint az I. gyorshadtest parancsnoka részt vett Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni hadjáratokban. 1941. november 1-jétõl altábornaggyá, 1942-ben pedig a kolozsvári hadtest parancsnokává nevezték ki. 1942. október végétõl Horthy Miklós katonai irodájának fõnöke, fõhadsegéd, 1943-ban vezérezredessé léptették elõ, 1944. augusztus 1-jén vette át az Északkeleti-Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg vezetését.
Horthy 1944. október 15-én fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól és a hitleri Németországgal való szembefordulásra szánta el magát. A kiugrás lebonyolításával az 1. hadsereg parancsnokát, dálnoki Miklós Bélát bízta meg néhány más katonai és civil személlyel együtt, ám ez a nem megfelelõ elõkészítettség miatt megbukott. A hungarista hatalomátvétel után dálnoki Miklós Béla átállt a szovjet csapatokhoz. Egységeit hadiparancsban utasította a szovjetekkel való ellenségeskedés azonnali beszüntetésére, és a németekkel való szembefordulásra.
1944. december 21-én Debrecenben, a Református Kollégiumban ült össze az Ideiglenes Nemzetgyûlés, amely Ideiglenes Nemzeti Kormányt, annak élére pedig december 22-én miniszterelnököt választott dálnoki Miklós Béla személyében, aki az 1945. november 15-ei választásokig töltötte be tisztét.
Kormányzása alatt hurcolták el azt a több százezer hadifoglyot és civilt, akiket a történetírás által késõbb „málenkij robot”-nak nevezett események áldozataiként ismerünk. Dálnoki Miklós Béla nem indult az 1947-es magyarországi országgyûlési választásokon. A parlamentbe külön törvény alapján került be: mint közéleti személyiség – miniszterelnöki munkásságának elismeréseként. Az 1947. évi „kékcédulás” választások elõtt lépett be a Magyar Függetlenségi Pártba, amelynek vezetõségi tagja volt. Miután megfosztották mandátumától, visszavonult a közélettõl, politikailag teljesen elszigetelõdött, családját zaklatni kezdték. 1948. november 21-én hunyt el Budapesten.
(Forrás: wikipedia.org)
Link
A múlt század elején nemcsak hittestvérei, hanem a környék lakói is meghökkenve néztek a Kiskõrösön élõ Schwarz Sándorra, amikor a község mellett 70 katasztrális hold földet vásárolt. Az új földtulajdonos szakított elõdei, rokonai öröklõdõ tevékenységeivel: a kereskedelemmel, az orvoslással és az ügyvédkedéssel. Szerette a földet, meg akarta mûvelni, önmagának és környezetének bebizonyítani, hogy a futóhomokon is lehet mintagazdaságot létrehozni.
Így vette el a zsidók tulajdonát Magyarország miniszterelnöke
A nagy terv sikerült, talajjavítással, növénytelepítéssel, nemesítéssel és hihetetlen nagy szorgalommal, tudással mintabirtokká vált a használhatatlannak ítélt föld, azaz a homok. Beindult a munka. Rövid idõ múltán a környék gazdái, a különbözõ gazdakörök, iskolák egymásnak adták a kilincset, tanulni jöttek, tapasztalatot átvenni. A sikernek mindenhol, mindenben vannak irigyei, így volt ez a Kiskõrös Felsõszebe 26. szám alatti területtel, a Schwarz-tanyával is. Hiszen a gazdát becsülték munkásai, elismerték szomszédai, volt mit irigyelni rajta.
Gyorsan teltek az évek, megszülettek a zsidótörvények, megindult az elkobzás. Schwarz Sándortól is mindent elvettek: kertészetét, gyümölcsösét, mind a 72 hold 176 öl kiterjedésû területet, egy négyszobás családi házat, két cselédházat, présházat, pincét, magtárat, istállót, a teljes gazdasági, szõlészeti felszerelést, jószágállományt, permetezõszereket. 1943. január havában kobozta el az Országos Földhitelintézet és a Vitézi Széknek adományozta. A családot a birtokon lévõ lakásból ekkor még nem telepítették ki, ott lakhattak továbbra is. Nem sokáig örülhettek ennek a „kegynek”: február 28-án megjelent vitéz dálnoki Miklós Béla vezérezredes, közölve, hogy a birtokában lévõ írás szerint itt már minden, de minden az övé, õ azt a Vitézi Széktõl érdemei elismeréséül, a nemzet ajándékaként kapta meg. Nyomatékkal hangsúlyozta, az átvételt azonnal megkezdi. A lakást hat héten belül kell elhagynia a Schwarz családnak. Dálnoki Miklós Béla jól értesült volt, a faluban lévõ, a Schwarz família tulajdonát képezõ borpincét és az ott lévõ bort is kisajátította. A vezérezredes figyelmen kívül hagyta, hogy Schwarz Sándor – lévén tizenketten testvérek – annak csak 1/12-ed részben tulajdonosa. A borospincében ott volt a szõlészethez szükséges felszerelés és hordókban a bor. Az új tulaj a bort azonnal Pestre vitette.
Schwarz Sándornak egyvalami maradt birtokából: a Bajai Takarékszövetkezetnél lévõ 72 ezer pengõ jelzálogkölcsöne, azt ráhagyta a vezérezredes, a bank felé az elzavart tulajdonosnak kellett fizetnie továbbra is. Hogy mibõl, az a katonát nem érdekelte. A zsidó család félt, örültek, hogy élnek. Barátai, ismerõsei segítségével Pestre menekülve a nyári üldözést átélték, igaz, Schwarz két fiát, Miklóst és Endrét munkaszolgálatra vitték. De legalább éltek. Felesége viszont az egyik transzportba került, többet nem látták! 1944 novemberében a korosodó férfit is sáncmunkára viszik.
Endre 1944 novemberében szökött meg, átélte a frontvonulást, õt valóban felszabadították, aligha gondolt arra, hogy ez a jövõ sem hoz sok jót családjának. Amint lehetett, Kiskõrösre ment, apja munkára nevelte, tudatában volt, hogy a föld nem vár, az idõszaknak megfelelõ gazdálkodást azonnal el kell kezdeni. Biztos volt abban, hogy a zsidótörvények hatályukat vesztették, visszakapják földjüket, vagyonukat. Neki is látott dolgozni. Pénze nem volt, a szomszédok, ismerõsök bíztak benne, a munkaszeretetében, tudták „apja fia”, adtak neki kölcsönt.
Dálnoki Miklós Béla vezérezredes 1945 elején jelent meg Kiskõrösön, hogy „birtokát” szemügyre vegye. Ma már lehetetlen rekonstruálni, mit érzett, mit gondolt, amikor meglátta ott Schwarz Endrét, amint szorgosan dolgozik az ideiglenesen nála otthonra lelt, deportált társaival. Egy tény, a parancsnokláshoz szokott tábornok utasított: itt minden az övé, menjenek el. Szólt a vele érkezõ százados vejének, aki az ottani orosz katonák parancsnokával váltott is néhány szót. Eljött a kijózanodás pillanata: Endre tévedett, amikor azt gondolta, hogy számára is itt a szabadság. Tiltakozik, azonban a katonák parancsot kapnak és letartóztatják, mindenkit elvisznek.
Budapesten idõközben megszûnik az ostromgyûrû, befejezõdik a harc. Schwarz Sándor igazán körülményesen, de lejut Kiskõrösre, ahol megdöbbenve látja, birtoka mégsem az övé, Miklós rendelkezik felette. A Kiskõrösi Földosztó Bizottsághoz fordul, tegyenek igazat, adják vissza jogos vagyonát. Teljes az egyetértés: egyhangú határozattal neki ítélik. Az ítélet, a jogalap már megvan, de mit ér az az erõszakkal, ez esetben a szovjet fegyverekkel szemben? Miklós közli, a birtok az övé, annyit megtesz, hogy Schwarznak üzen, hagyja a birtokát, majd ad helyette mást, valahogy kárpótolja.
A katonai erõ a vezérezredes – ekkor egyben a magyar miniszterelnök – oldalán van, Kiskõrös döntését megfellebbezik a Kecskeméti Földosztó Tanácsnál, újabb vizsgálat indul. A községben már éledeznek a pártok, a kisgazdák, a kommunisták, a szociáldemokraták, az újabb vizsgálatnál is Schwarznak ítélik a birtokot. Az ítéletben nemcsak az elõrelátás játszott szerepet, hanem az indokok is. Miklós például az akkor megszokott 120 pengõ helyett csak 40-50 pengõ napszámot fizetett munkásainak. Az elmúlt gazdasági éve nyereséges volt, nem fosztották ki a harcok folyamán, még akkor is 300 hektoliter bora volt a pincében, mintegy 2 millió pengõ értékben. Nem permetezte a gyümölcsfákat, nem javította az épületeket, csak a hasznot nézte.
A Kiskõrösi Földosztó Bizottság elküldte jegyzõkönyvét, határozatát Kecskemétre, de az ott lévõ hivatalnokok szerint oda soha nem érkezett meg. A Kecskeméti Földbirtokrendezõ Tanács 1945 júliusában közli Schwarzcal, hogy az Országos Földbirtokrendezõ Tanácstól azt az írásbeli utasítást kapták, hogy a birtokkal kapcsolatosan minden intézkedést hatályon kívül kell helyezni, és az újabb intézkedésig az dálnoki Miklós Béla tulajdona.
Ezt követõen újabb jogvita indul. Schwarz hivatkozik a nem oly rég megalkotott törvényre (560/1845 F. M. sz. rendelet 68.§), mely szerint az elkobzott zsidó vagyont vissza kell adni eredeti tulajdonosának. Dálnoki Miklós hazaszeretetére hivatkozik, arra, hogy a szovjetekhez való átállásával nagy szolgálatot tett a hazának. A Schwarz kontra dálnoki Miklós tulajdonvita egyre kínosabb üggyé vált. A község pártjai 1945. június 11-én azonos szövegû levéllel fordultak országos vezetõikhez, hogy a terület kerüljön vissza Schwarz Sándor tulajdonába. Kérésük új momentumot is tartalmaz.
Indokként hozták fel dálnoki Miklós szociális érzéketlenségét, azt, hogy munkásainak kevesebbet fizet. Schwarznál 40-50 munkás dolgozott, most csak 6-8, és azok is sváb internáltak. A háború alatt, aki nála dolgozott, azt felmentette a behívástól, de bért nem fizetett nekik. Mindezek, illetve a becsület is azt kívánta, hogy a terület legyen, pontosabban maradjon Schwarz Sándor tulajdona.
Dálnoki Miklós Béla csillaga lassan hanyatlani kezdett, Schwarz Sándor birtokba vehette saját földjét, dolgozhatott, embereknek adott munkát. Öröme azonban nem sokáig tartott, hiszen a visszaadott földet nem tudta megvédeni a szovjet mintájú kolhozosítástól. A föld köztulajdonná vált, múlt az idõ, majd a rendszerváltással megint elérkezett a tulajdonrendezés lehetõsége. A terület napjainkban ismét magántulajdon, de nem a Schwarz család kapta meg jogos örökségét.
Tragédiájuk hûen tükrözi a történelmi igazságtalanságokat. Vagyonuktól megfosztja õket a zsidótörvény, ám hiába bíznak a gyõztesekben, a kommunista jelszavakat skandáló új rend sem adja vissza jussukat, inkább kiosztja emberei között. Buda villáinak jó része hasonló titkokat rejt: nyilasok, majd kommunisták bitorolták, hogy leszármazottaik – tagadva ugyan elõdeik elveit – ma is ott éljenek.
Vitéz lófõ dálnoki Miklós Béla
A Ludovika Akadémia elvégzése után, 1910-ben huszárhadnaggyá avatták. Az elsõ világháborúban több fronton is szolgált. A vezérkari akadémiát 1920–21-ben végezte el, ezután a honvédelmi minisztériumban dolgozott. 1929-ben vitézi címet kapott, ugyanebben az évben lett Horthy kormányzó katonai irodájának fõnökhelyettese, 1933–36 között Berlinben katonai attasé. 1938-ban kinevezték a 2. lovasdandár parancsnokává, a következõ évben tábornok lett. 1940-tõl mint az I. gyorshadtest parancsnoka részt vett Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni hadjáratokban. 1941. november 1-jétõl altábornaggyá, 1942-ben pedig a kolozsvári hadtest parancsnokává nevezték ki. 1942. október végétõl Horthy Miklós katonai irodájának fõnöke, fõhadsegéd, 1943-ban vezérezredessé léptették elõ, 1944. augusztus 1-jén vette át az Északkeleti-Kárpátokban állomásozó 1. magyar hadsereg vezetését.
Horthy 1944. október 15-én fegyverszünetet kért a Szovjetuniótól és a hitleri Németországgal való szembefordulásra szánta el magát. A kiugrás lebonyolításával az 1. hadsereg parancsnokát, dálnoki Miklós Bélát bízta meg néhány más katonai és civil személlyel együtt, ám ez a nem megfelelõ elõkészítettség miatt megbukott. A hungarista hatalomátvétel után dálnoki Miklós Béla átállt a szovjet csapatokhoz. Egységeit hadiparancsban utasította a szovjetekkel való ellenségeskedés azonnali beszüntetésére, és a németekkel való szembefordulásra.
1944. december 21-én Debrecenben, a Református Kollégiumban ült össze az Ideiglenes Nemzetgyûlés, amely Ideiglenes Nemzeti Kormányt, annak élére pedig december 22-én miniszterelnököt választott dálnoki Miklós Béla személyében, aki az 1945. november 15-ei választásokig töltötte be tisztét.
Kormányzása alatt hurcolták el azt a több százezer hadifoglyot és civilt, akiket a történetírás által késõbb „málenkij robot”-nak nevezett események áldozataiként ismerünk. Dálnoki Miklós Béla nem indult az 1947-es magyarországi országgyûlési választásokon. A parlamentbe külön törvény alapján került be: mint közéleti személyiség – miniszterelnöki munkásságának elismeréseként. Az 1947. évi „kékcédulás” választások elõtt lépett be a Magyar Függetlenségi Pártba, amelynek vezetõségi tagja volt. Miután megfosztották mandátumától, visszavonult a közélettõl, politikailag teljesen elszigetelõdött, családját zaklatni kezdték. 1948. november 21-én hunyt el Budapesten.
(Forrás: wikipedia.org)
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 1 / 2: 12
#1 |
rozsola
- 2013. July 21. 10:28:38
#2 |
postaimre
- 2013. July 21. 10:40:10
#3 |
Bulcsu
- 2013. July 21. 11:00:32
#4 |
postaimre
- 2013. July 21. 11:07:47
#5 |
Bulcsu
- 2013. July 21. 11:30:16
#6 |
Perje
- 2013. July 21. 11:56:05
#7 |
Perje
- 2013. July 21. 13:12:50
#8 |
Kore
- 2013. July 21. 13:42:38
#9 |
Perje
- 2013. July 21. 13:46:07
#10 |
rozsola
- 2013. July 21. 14:15:51
Oldal: 1 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.