Buenos Aires 1955. december 28-tĂłl 1956. januĂĄr 3-ig

Kedves ElemĂŠr!

Tudom, hogy mennyire vårod mår a hårom leveledre a vålaszt. Hidd el, leg­nagyobb ÜrÜmmel írtam volna mår az elsþ leveled utån, de az ßgy annyira kÊnyes, hogy minden szót meg kell fontolni, amit ebben a dologban kimondok vagy leírok. Az itteni magyar kÜvetsÊg elsþ titkåra mår kÊtszer låtogatott meg lakåsomon a hazatÊrÊsemmel kapcsolatos kÊrdÊsek megbeszÊlÊse miatt.
Ezeknek a megbeszéléseknek az anyagát, tudtommal, az otthoni illetékesek már ismerik. Gallai titkár úr második látogatása alkalmával, ami kb. két héttel ezelõtt volt, -(a fehér borítékban lévõ leveledet is ekkor adta át nekem)-, elmondta, hogy közölte kormányával az elõzõ megbeszélésünkkor elhangzott aggodalmaimat és nemleges válaszomat. Újólag igyekezett meggyõzni. Válaszom újra nemleges volt.

Abból, amit itt majd leírok, látni fogod, hogy mik azok az aggályok, amelyek miatt nem tudom elhatározni magam (egyelõre) a hazatérésre. Hidd el, kedves Elemérkém, hogy nagyon nehéz nekem, a már tizenegy éve felgyülemlett vágyódásomat legyõzni. De vannak realitások is. És ezek a döntõek. A világ forrás állapotában van. Senki sem láthat tisztán. Az én megítélésem szerint, -ami természetesen nem csalhatatlan-, sok veszélynek tenném ki családomat, ha most hirtelen, engedve a mérhetetlen honvágyamnak, hazarohannék. Te, Elemérkém, nagyon szépen elképzelted és leírtad mindazt, amit meggyõzõdésem szerint hiszel is. Te belülrõl látod a dolgokat, én kívülrõl. Ki tudja, hogy ez a kétféle "látás" helyes-e?

Bizonytalan a tied is és lehetséges, hogy helytelen az enyém is. A hitem igen gyenge lábon áll. És ehhez a gyenge hitemhez meg is van minden okom. Én, a magyar nép ellenségeként, a bûnösök listájára kerültem ádáz és becstelen film-szerepléseim miatt. Mezítlábas korom óta bennem élõ szociális érzékemmel, oda merészeltem állni a társadalmi mélységekben maradt paraszt és munkásosztály, vagyis a fajtám mellé. Mûvészetemmel, izzó felkiáltójeleket akartam mutatni... és (ki hitte volna?) - a nép ellensége lettem... A Harmincadik, az Elsõ, a Doktor Kovács István, Bors István, András, Szeretõ fia Péter, stb... stb. Ezek miatt kaptam a nagy "kitüntetést", a megbélyegzõ címet: Páger Antal "Népellenes". Hogy már az akkori kormányzatokban többeknek nem tetszettek ezek a "kényes", sõt "forradalmi" törekvések; azzal, Te tudod legjobban, nem sokat törõdtem.

Emlékezzél csak az akkori makói polgármesteri vacsorára és a másnapi hirtelen elhatározásból történt fellépésemre, mikor a mezítlábasokról tartottam, mi tagadás, eléggé forradalmi színû elõadást. Persze, akkor más ideológiák dúltak. Sokan voltak mellette, de nem kevesen ellene is. Egy bizonyos: akikért annyiszor felöltöttem magamra a munkás és napszámosparaszt gúnyáját, azok õszintén lelkesedtek munkámért, és azok sohasem helyeztek volna a "bûnösök" listájára. Tizenegy esztendeje, hogy ezt a rám rakott "púpot" viselem.Már nagyon megszoktam. Talán kicsit meg is szerettem... hiszen az enyém...hozzám tartozik. Most aztán jön a nagy fordulat? Megbocsájtás! Amnesztia!! A "púp" le lesz operálva! A "púp" meg lesz bocsájtva! Itt van, kedves Elemér, a nagy bökkenõ. Azt írod leveleidben, hogy nekem nem kellett volna menekülnöm, hogy nem volt rá semmi ok, hogy elhagyjam az országot. Kedves Elemér, úgy látszik, hogy a te emlékezetedbõl is kitörölt néhány motívumot az elmúlt tizenegy esztendõ. Gondolj csak vissza egy kicsit és rá fogsz jönni, hogy mi történt volna velem, ha ott maradok és a mendemondákkal felheccelt zsidók kezére kerülök!!?? Mert hiszen õk voltak talán az egyedüli ellenségeim. És azóta is azok. Õk rakták rám a "púpot", õmiattuk nem teszek itt kint sem egyetlen lépést sem a színpad és film felé, mert õk a hatalmasok, mert az történik, amit õk akarnak. Ne gondolja senki sem, hogy ennyi idõ alatt nem tudtam volna megvetni a lábamat a mûvészetemben, itt, ahol a színjátszás sokkal mögötte jár a miénknek. Nem tettem ezirányban semmit, mert meddõ harcra én már nem vállalkozom. Sokszor megtörtént, hogy egy-egy újság vagy képes revista munkatárs interjúra jött hozzám. így született meg például két évvel ezelõtt a "Duna­part Buenos-Airesben" címû cikk, másfél oldalas terjedelemben.

Másnap az itt megjelenõ Hatikva címû magyar nyelvû cionista lapban nagy támadás és rágalmak halmaza jelent meg ellenem. Képben, hatalmas tömegsírt mutattak és a teljes oldalon megjelenõ cikk elején egy, az Õrségváltásból való képem, az a jelenet, amikor a munkásokat visszatartom, hogy a gépeket összetörjék. A kép alá ezt írták: "Páger Antal a zsidók legyilkolására szólítja fel a munkásokat". Azt hiszem, hogy ide nem kell sok magyarázat. A tömegsírt ábárázoló kép alá pedig ez a felirat került: "Az eredmény". Na? Most aztán próbálj valamit is tenni. Meddõ! Mivel az itteni színi és filmvilág, mint mindenütt a világon tökéletesen át van szõve a zsidósággal, hozzám hasonló meg se próbáljon oda közel menni. És mindez a hazug és aljas rágalmaknak a következménye, amit otthonról röpítettek állandóan a tájékozatlan, a nyomtatott betûben hívõk felé. Az igazságot azt hiszem nem szükséges itt leírnom, hiszen Te, aki annyira beleláttál a legmélyebbre ásott érzéseimbe is, pontosan tudod* hogy milyen emberségesen gondolkodtam és vélekedtem a zsidókat ért dolgokról Talán arról is tudsz, hogy a környezetünkben; élõ zsidó barátainkon is segítettem. Persze ez az akkori helyzetben csak nagy titokban mehetett. Hagy Juliska az idõben többet ült Jaross belügyminiszter elõszobájában, mint otthon. Hogy Zágon András doktorról, aki két kislányunkat segítette a világra, a megbélyegzõ sárga csillagot mi szedtük le. Amikor a rágalmak özönét szórták reánk, miért nem állt ki egy is ezek közül a zsidók közül? Azért, kedves Elemér, mert õk ilyenek, õk nem állanak ki. Ne érts félre, én nem vagyok antiszemita. Sõt semmiféle izmusista sem. De ezek azok a realitások, amelyeket nagyon is számba kell venni, akkor is, ha ittmaradnék, akkor is, ha egyszer mégis hazamennék.

Ismerem jĂłl az otthoni szĂ­nivilĂĄg ĂśsszetĂŠtelĂŠt. Nem mernĂŠm hinni, hogy lelkendezve fogadnĂĄk a hazatĂŠrĂŠsemet. Leveleid megĂ­rĂĄsĂĄnĂĄl ezeket a tĂŠnyezĂľket nemigen vizsgĂĄlgattad. Gondolkozz talĂĄn ezeken is. Nem a kommunizmustĂłl kell nekem fĂŠlnem, hanem a felheccelt zsidĂłsĂĄgtĂłl. Tudom, hogy Te abban a kis kĂśrben, amelyben ĂŠlsz, mindent elkĂśvetsz, hogy az igazsĂĄgra fĂŠnyt derĂ­ts, de ez semmi. TalĂĄn MakĂłn sikerĂźlhet, de orszĂĄgos viszonylatban nem jelent sokat. Azt Ă­rod, hogy vĂŠlemĂŠnyed szerint itt a tehetsĂŠgemet megilletĂľ mĂłdon nem tudok ĂŠrvĂŠnyesĂźlni. Ehhez ĂŠn csak azt fĂťzhetem hozzĂĄ, hogy ugyanezen okok miatt az otthoni ĂŠrvĂŠnyesĂźlĂŠsben sem tudok hinni.

Csak úgy mellÊkesen idevetem mÊg: NÊgy Êv elþtt tÜrtÊnt. Uruguayban vol­tunk vendÊgjåtÊkon. Montevideoban. Az egyik elþadås utån, vasdorongokkal felszerelt zsidó fiatalemberek csoportja lincselÊsre kÊszßlt. EltÊvesztettÊk az autót Ês kÊt kolleganþm, Vaszary Piri Ês Eszenyi Olga kocsijåt kÜvettÊk Ês tåmadtåk meg. A kÊt hÜlgy megmenekßlt, mert kÜzben odaÊrkeztek a vÊdelmßnkre Üsszeållt magyarok. VÊres verekedÊs, rendþrsÊg, egy leszakított fßlÝ zsidó fiatalember Ês egy betÜrt orr lett az eredmÊny. A dologról csak måsnap Êrtesßltem. Ez is az ellenem írott rågalmaknak az eredmÊnye. Nem csodålkoztam, de meg sem ßtkÜztem nagyon, mert mit vårhat måst az ember. Az idÊn Caracasban (Venezuelåban) voltunk. Az ottani magyar zsidók feljelentettek a hatósågoknål, mint gyilkosokat. TermÊszetesen megbuktak nagyon, mert miutån ennyire felhívtåk a vezÊrek figyelmÊt rånk, azok informålódtak egyÊb úton, Ês a legnagyobb becsben tartottak minket. Sþt a megnyitó elþadås elþtt (Gårdonyi: Bor), a kultuszållamtitkåruk tartott beszÊdet Ês mÊltatåst a mi nagy mÝvÊszetßnkrþl. Bår nem kÊrtem, a venezuelai titkosrendþrsÊg fþnÜke, akit szemÊlyesen nem is ismertem, detektívet rendelt ki a lakåsunkra Ês a színhåzhoz vÊdelmßnkre. Amint ezekbþl a dolgokból låtod, a rågalmazåsok eredmÊnye mindenßtt jelentkezik. De azt is låthatod, hogy az itteni kormånyzatok meg is tudnak vÊdeni. TermÊszetesen sok józanul gondolkodó zsidóval is ÜsszejÜttßnk, akik mÊlysÊgesen elítÊlik ezeket a dolgokat. Olyan azonban mÊg egy sem akadt, aki tollat vett volna a kezÊbe Ês valamelyik lapban egy tiltakozåst vagy ilyesfÊle igazsågot fedþ cikkecskÊt jelentetett volna meg. Csak azzal kívåntåk kifejezni ellenvÊlemÊnyßket, hogy eljÜttek a színhåzba. Ilyen lehetett vagy Ütven. Ezeket csak azÊrt írom itt le, hogy låssål vilågosabban. Ezeket a dolgokat termÊszetesen mind elmondtam a nålam jårt megbízottnak is. Tehåt a vÊgeredmÊny ez: A zsidók tettek a bÝnÜsÜk liståjåra Ês þk sohasem lennÊnek hajlandók elismerni, hogy rågalmaik a szerkesztþsÊgi szobåkban szßlettek Ês (amint jól Êrtesßlt helyrþl, mÊg ausztriai tartózkodåsom idejÊn hallottam), valósåggal versenyt rendeztek, hogy ki tud jobbat kitalålni Påger ellen. Olvastam Ên mindent. Hogy tehenÊszetem volt Bajorban zsidó vagyonból. Hogy Alfa Rómeó kocsimon pendlizek Sweitz Ês Ausztria kÜzÜtt Ês zsidóktól rabolt Êkszerekkel seftelek. Hogy Rózsahegyi Kålmånt kizavartam a Nemzeti Színhåzból, hogy ugyanannak a színhåznak az erkÊlyÊrþl ordítottam, hogy zsidó ide tÜbbÊ be nem teszi a låbåt... (Mellesleg megjegyzem, hogy Ên valóban sohasem tettem be a låbamat a Nemzetibe Ês ma sem tudom, hogy van-e erkÊlye nemzetßnk eme dicsþ színhåzånak). Na Ês hol volt mår akkortåjt az Alfa! Buick kocsimat Êppen akkor rabolta el tþlem a badgasteini C.I.C. fþnÜke, egy dÊlceg amerikai kapitåny. így åm, kedves ElemÊr, mÊg sok minden måst is írtak, amiket eddig mÊg senki sem mert megcåfolni. Pedig milyen egyszerÝ Ês embersÊges cselekedet lett volna.

Most, hogy megbolygattam ezt a tizenegy esztendõt, szinte mozaikokban ugrálnak elõttem a képek... Bemutatok közülük egyet, mert igen tanulságos. Színhely: egy óceánjáró bárja. ("Julio Cesare"). Útban voltunk "haza" felé Santos és Montevideo között. Én a bárpultnál ültem egy whisky mellett. Fekete szemüveg volt rajtam, mint legtöbbször. Mellettem egy fiatal hölgy, attól jobbra egy negyvenesnek látszó férfi. Magyarul beszéltek. Nem volt nagy kunszt kitalálni, hogy zsidók voltak. (Ez egy évvel a fentebb leírt montevideoi kaland után történt.) Ezen az úton a gyerekek is velünk voltak, ugyanis amíg mi a színházzal voltunk (Sao-Pauloban) elfoglalva, õk a világ egyik legszebb tengerpartján, a Santos melletti Guarujában üdültek egy gazdag családnál, akiknek ott gyönyörû villájuk van. Tehát.... amint ott ülök a bárban, a kis Juliska belibben és mellémtelepszik. Egy narancsszörpöt kér és az õ szokott kedves modorában elkezd csevegni velem. A nõ felfigyel rá és mosolyogva hallgatja. Meg kell jegyeznem, hogy a kis Juliska valóban annyira vonzó és kedves, hogy szinte mindenki felfigyel, ha valahol megjelenik. Akkor is, valami ellenállhatatlan humorral tett megjegyzést a nyugtalan tengerre és a whiskyzõkre... A nõ elkacagta magát, és kedvesen megsimogatta a kislány fejét. "Magyar kislány vagy?" -, kérdezte.
-"Igen".
-HovĂĄ utazol?
-Buenos-Airesbe.

Nem akartam, hogy a gyerek tovĂĄbb beszĂŠlgessen, azt mondtam neki, hogy igya meg a narancsĂĄt ĂŠs menjen le a mamijĂĄhoz a kabinba, aki a kis Judittal volt. Mikor lement, a nĂľ velem kezdett beszĂŠlgetĂŠst:
-SzintĂŠn magyar?
-MiutĂĄn a kislĂĄny ĂŠdesapja vagyok, igen.

A kĂśvetkezĂľkben kiderĂźlt, hogy a fĂŠrfi a bĂĄtyja, aki Rio de Janeiroig elĂŠje utazott, mert Ăľ most IzraelbĂľl jĂśn a Montevideoban ĂŠlĂľ rokonaihoz vĂŠglegesen. Gondoltam, hogy miutĂĄn ilyen alkalmam van rĂĄ, megkĂŠrdezek egyetmĂĄst, ha mĂĄr Ăşgysem ismertek fel, ki vagyok. KĂŠrdeztem, miĂŠrt hagyta el Izraelt, ĂŠs ĂĄltalĂĄban errĂľl az Ăşj orszĂĄgrĂłl. Rettenetesen ĂłcsĂĄrolta. Hogy,.. az arabok miatt sem lehet nyugtuk... hogy, .. ott kemĂŠnyen kell dolgozni... egyĂĄltalĂĄn amiket IzraelrĂľl mondott, annak nemigen ĂśrĂźltek volna Izrael vezetĂľi. SzĂł mi szĂł... hogy most mennyire boldog, hogy Uruguayban fog ĂŠlni... stb. KĂŠrdeztem mĂŠg arrĂłl, hogy milyen a dolga az ott lĂŠvĂľ magyar zsidĂłknak ĂŠs, hogy vannak-e ott a rĂŠgi filmesek kĂśzĂźl. Valahogy Ăşgy irĂĄnyĂ­tottam a beszĂŠlgetĂŠst, hogy vĂŠgĂźlis PĂĄsztor BĂŠlĂĄra tereltem a szĂłt.

Ugyanis néhány héttel elõbb ez a Pásztor Béla írt onnan egy utálatos, hazug förmedvényt ellenem a már említett "Hatikva" számára. Ennek a Pásztor Bélának, mondanom se kell, soha nem ártottam, de soha nem is kerültem össze vele annak idején, mint munkatárs. Elmondta, hogy ott van és éppen elutazása elõtti idõben tartott elõadást a filmrõl valami klubban. Ez az úr engem csak annyiban érdekelt, mert a 45-ös év elején, úgy tudom, az õ sugallatára írta valamelyik lapban Balassa János azt a felejthetetlen cikket, amelyben engem akasztófával fenyegetett meg. Balassa kollegámnak, aki.... bár zsidó és házamnak többször szívesen látott vendége volt, az adott okot a vérszomjra, hogy Szálasi felkeresett az öltözõmben és gratulált nekem. Ez igaz is volt. Akkor láttam elõször. Másodszor és utoljára pedig akkor, amikor Pornóapátiból felrendeltek a királyi várba, ahol elõadást tartott hungarizmusból. Akkor vele lefotografáltak a híradó részére. Amint késõbb, ausztriai tartózkodásom alatt hallottam, ezek a felvételek igen nagy szerepet játszottak az ellenem felsorakoztatott kitalácíók között. Hallottam, hogy az újból elõvett felvételek mellé, vagy alá ilyen feliratok kerültek az ostrom utáni idõkben, hogy: a nyilas Págert kitünteti Szálasi... stb. Pedig az igazság az volt, hogy mialatt a filmfelvevõk forogtak, Szálasi megköszönte, hogy eljöttem és említést tett az annak idején öltözõmben tett látogatása alkalmából mennyire tiltakoztam és elhárítottam a közös képen való szereplést. És hogy most filmre kerülök vele, zavar-e engem. Mondhattam-e mást, mint hogy nem zavar. Azt mindenki tudta, hogy soha a pártjának még a közelébe sem jártam. Azt is, hogy augusztus huszadikán elhagytam Budapestet és Pornóapátiban voltam egészen a kõvetkezõ év húsvét szerdájáig. Akkor léptem át a határt, amikor az oroszok már a szomszéd falvakban voltak. A nyilas uralom alatt csak ezen a novemberi várbeli beszéden voltam fenn és másnap reggel végleg elhagytam szép otthonunkat.

Aztán késõbb olvastam róla, hogy miként dúlták fel... hogy a falakat is bontogatták a "rabolt zsidó kincsek" keresése miatt. Igazad van abban, hogy tévedésbõl menekültem el. De ez a tévedés nem az én tévedésem volt, hanem azok tévedése, akik miatt menekültem. - Na de kissé elkanyarodtam a hajó bárjától... A megafon megszólalt és bemondta, hogy a montevideoi utasok jelentkezzenek a komisszáriátuson. Nem akartam õket feltartani, felálltam, hogy távozzam. Õk is felálltak és á kezüket nyújtották. Mikor a nõ is kezelt velem, levettem a szemüvegemet, és ezt mondtam: Nem akarom, hogy utóbb tudják meg, hogy kivel beszéltek, én Páger Antal vagyok... A nõ hirtelen hátra ugrott, a szemei tele lettek könnyel... dadogva, szemeit rám meresztve csak ennyit mondott: ".... a... mû....vész....úr?..." -" Igen, én vagyok és nem hiszem, hogy kezet fogott volna velem, ha tudja,... kivel fog kezet."!? -"Igaza van, mûvész úr, nem fogtam volna kezet". Aztán megeredt belõle a szó. Közben a könnyei folytak, mialatt elmondta, mennyi mindent bolygat fel benne ez a váratlanul jött találkozás...hogy a legkedvesebb mûvésze voltam, mennyi darab... mennyi film... és most így kell megismernie.

És hogy ne haragudjak, hogy azt mondta, hogy nem fogott volna velem kezet, de annyi mindent olvasott rólam... Kedves Elemérkém, ez a történet csak egy kis, példa akar lenni. Nem akarlak én itt most unalmas regényrészletekkel untatni, de szeretném veled megértetni, hogy milyen áthidalhatatlan ellentétet szült az a sok nyomtatott rágalom, amit évek óta rám szórtak. A védekezés pedig undok lenne. Nem is védekezem. Ha véletlenül ilyenekkel összehoz a sors, akkor keményen odamondom, nem szépítgetek. Ezekkel a Montevideoba utazókkal sikerült megértetnem, hogy mennyire vitte õket a mesterségesen szított rágalomhadjárat. Megkértem a nõt, hogy mondjon egy pár történetet, amit rólam olvasott. Mondott!!

Gyerekjáték volt mindazt megcáfolnom. Természetesen, a legemberibb hangon folyt le a hátralevõ beszélgetés. A férfi kijelentette, hogy a montevideoi támadást õ már akkor is elítélte és hogy õ soha nem azonosította magát azokkal, akik ezt a minõsíthetetlen hadjáratot ellenünk vezették. A képtelenség tetejeként megemlítem még, hogy a montevideoi magyar nyelvû rádióadásban (állítólag) bemondták, hogy én zsidóbõrbõl csináltattam lámpaernyõt. Szép mi?? Miért kellett volna nekem ernyõs lámpa? És honnét szereztem volna be hozzá zsidóbõrt? Tudtommal, építészem, aki otthonomat berendezte, elég jól megcsináltatta az én lámpáimat. Hacsak õ nem használt fel titokban ilyesmit. Nem valószínû. Egy biztos: az árát az én bõrömbõl húzta le. Ezt csak rossz viccnek szántam, mert ezt komolyan venni ökörség lenne. Sajnos, a primitíveknél még az ilyen is valószínûvé válik, hiszen "voltak, akik látták"... Amikor a hajón végleg elváltam a montevieoiaktól, kezüket nyújtották. A férfi, szinte teátrálisan mondta a húgának: "Irén, most egy igaz emberrel fogtunk kezet." Sajnos az összes zsidósággal nem tudok összetalálkozni egy hajóbárban, mondottam én. Így végzõdött ez a találkozás. Meggyõzõdésem szerint, szó eshetett errõl a találkozásról a köreikben, mert azóta már enyhültek a rágalmak.

Most aztĂĄn, ElemĂŠrkĂŠm, ĂĄllĂ­tsuk fel a tĂŠtelt. Mondjuk ĂŠn hajlandĂł lennĂŠk hazamenni. A hivatalos rĂŠszrĂľl szĂŠpen fogadnĂĄnak, - mondjuk, megadnĂĄnak mindent, ami a mĂťvĂŠsznek kijĂĄr. Mondjuk, nagy sikereket ĂŠrnĂŠk el. Tudom, a kĂśzĂśnsĂŠgnek is tetszene, hogy Ăşjra lĂĄthat szĂ­npadon ĂŠs filmen. De vĂĄjjon azoknak, akik egy ĂŠletre gyĂťlĂślnek, tetszene-e. Ezen ne is gondolkozz sokat. Nem tetszene. De nem is tetszhetne.

Néhány hónap kellene csak és vádakat koholnának ki ellenem. Tárgyi bizonyítékok megszerzésétõl sem riadnának vissza. Vájjon tudnék-e ez ellen védekezni? Nem hiszem. Milyen hitele lehet egy amnesztiásnak? Ki hisz egy olyan embernek, egy kommunista államban, akirõl köztudomású, hogy soha sem volt kommunista? Tudom jól, hogy a népi vonal, amelyen állottam, nem jár elvileg nagyon messze a kommunizmustól. De én soha sem voltam kommunista. Igaz, hogy más izmusista sem. A pártok nem érdekeltek, de igenis érdekelt a fajtám, akik, közül a karrier kiemelt. Ez volt az egyetlen politikám, hogy kemény vonásokkal megmutassam a lenthagyottakat, akik közül való vagyok. Hogy a kisemmizettek lássák bennem, és alakításaimban, hogy Õk is valakik, hogy Õvelük is, Õbennük is lehet hõsöket állítani a magyar színpadra és filmre. Ez volt az én "nagyravágyásom". Mert azt te is tudhattad rólam, hogy a nagy fenejómódomban is a kis örömök embere maradtam, - hogy a körém kiépült pompából talán az új cipõfûzõmnek örültem legjobban, mert amikor megkötöttem a cipõmben, akkor a makói kis mezítlábas fiú jutott az eszembe. Ez volt az én titkos mértékem... ez ébresztette fel bennem azt a lelkiismeretet, ami a népi vonalon való szerepléseimre elindított. Nem én éltem a pártokból, a pártok igyekeztek az én e téren elért sikereimet kihasználni, és sajtójukban mellém állni, amikor a rágalmak kezdõdtek. Ki állna oda tiltakozni, hogy : ...engem ne védjetek... engem ne dicsérjetek..." , amikor a másik tábor sajtójában csak akasztófa fenyegetéseket közöltek már rólam. Kényesebben ember még nem került "két malomkõ" közé, mint én akkoriban. Pedig hányan tudták akkor, hogy mi az igazság velem kapcsolatban. De mit számított egy jobb és baloldal közé szorult színész?!

AjĂĄnlotta: Gabi