Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Baj? Tragédia?
Még mindig kedvelem Bayer Zsolt írásait. Van humora és tartalma is az irásainak.
Bayer Zsolt
- 2014. április 11., péntek
Álláspont
Azt ismerik, amikor az öreg székely megy hazafelé lovas kocsival a Hargitáról, és felvesz a bakra egy stoppoló egyetemistát? Felveszi, baktatnak a lovak, amikor feltûnik egy kanyar. Az öreg odacsördít az ostorral, vágtatva mennek bele a kanyarba, az egyetemista falfehér a félelemtõl, görcsösen kapaszkodik a szekér szélébe. Mikor túl vannak a kanyaron, az öreg visszafogja a lovakat és így szól: – Negyven éve járok erre. Ezt a kanyart mindig be tudtam venni. A stoppos megnyugszik, de feltûnik egy újabb kanyar. Az öreg megint odacsördít, a kanyar közepén beleborulnak az árokba, a lovak szanaszét, a szekér darabokban, a romok alatt hosszú percekig csak a csönd szuszog. Végre megszólal az öreg: – Negyven éve járok erre. Ezt a kanyart még soha nem tudtam bevenni…
Ott ül a bakon a hazai baloldal meg a liberálisok (ez alatt Fodor Gábor értendõ), ott ül mind, és velük a megmondóembereik. Tegnap másztak ki a romok alól. Szereztek egy új szekeret, új lovakat, és most mennek.
És feltûnik az úton ugyanaz a kanyar…
És odacsördítenek. Odacsördít Olga, mert Schiffernek más a véleménye emlékmûügyben, mint neki. Kornis még a kilencvenes években ezt üvöltötte nekem a telefonba: „Vedd tudomásul, hogy él ebben az országban néhány tucat értelmiségi, akikkel szemben nem lehet politikát csinálni. És ha nem úgy foglalsz állást a népi–urbánus vitában, ahogy mi, akkor náci leszel!” E kornisi szentencia élõ példája, megvalósulása Olga.
Odacsördít Henrik. Az igazi, tõrõlmetszett pronyó. Henrik ordibál a stúdióban a vendégével. Kérdésnek álcázott kioktatást tart, földszinteset, ócskát, primitívet, mert Henrik egy seggfej, de azt hiszi magáról, hogy õ a helikopter.
Odacsördít Tibor. Egy klasszikust idézve: õ a „politikai gecizmus oltárán a fõalak”. Õ az, aki hétfõn így szól: Gyurcsánynak vagy a Csillagban, vagy a Lipóton a helye. Kedden így: Egy megzakkant milliárdossal nem lehet új baloldalt építeni. Szerdán aztán szövetségre lép a megzakkant milliárdossal. Tibornak csak egy rothadó agya van meg egy elázott, mocskos lelke. Tibor lenácizza a miniszterelnököt. Tibor odacsördít. Rá kéne már lépni…
Odacsördít Attila. Attila nem gratulál. Attila kecskével hálna, de mert nem meri bevallani, másoknak ajánlgatja. Attila egy szerencsétlen, nyomorult hülye, akit belezsaroltak a nagy, ellenzéki összeborulásba. Tudják, abban a budai villában dõlt el a dolog. Ahol összeültek az örök megmondóemberek. A legendás urbánusok. Akik nélkül nem lehet politikát csinálni. Aztán most, hogy felborultak a kanyarban, szegény hülye Attila politikai hulláját akarják látni. Õt kérdezgetik, lemond-e. Mert az urbánus érinthetetleneket huszonnégy éve nem kérdezi meg senki semmirõl. Például arról, hogy elmennének-e végre valahová nagyon messzire?
Viszont Ferinek ezt üzenték. Megint. De Feri nem érti. Feri energikus. Feri fut, készül, folytatja, napi blogbejegyzéseket eszközöl, Feri szenvedélyes. Feri is odacsördít. Ahol õ jár, nem jár már ott senki, csak Ági. Mert Feri nagyon messze jár. Feri a haza megmentõje, a nép támasza. Próféta õ. Gautama királyfi. És Napóleon, és Robespierre, és… Feri minden. Hamarosan egy szépen ápolt kertben fogjuk viszontlátni õt, a kert közepén kastély, a kastély ablakain rácsok. És nem jön McMurphy…
Gordon is odacsördít. Gordon a gázrezsó lovagja. Õ az összes közül a második, aki elhitte, hogy neki jár. Jár a hatalom. A miniszterelnökség. Minden. Gordon emberi sorsokon tapodott az eredeti tõkefelhalmozás idõszakában, egy igazi moral insanity, aki egy betojt napközis imázsát öltötte magára. Ha valaki megérdemelne egy húzós, parasztlengõs, ménkû nagy pofont, hát õ az. De most odacsördít. Hiszen jön a kanyar…
Aztán ott ül a bakon újra a Gábor. Az összes közül az elsõ. „A legérthetetlenebb jelenség. Emlékszem, ahogyan kimenekült az egykori liberális párt elnöki székébõl, és hagyta ott a legnagyobb válság kellõs közepén, választások elõtt néhány hónappal. Most pedig nulla politikai teljesítménnyel, egy nem létezõ párt élén, érvényes gondolat nélkül, ajándékba kapott egy mandátumot, azzal az ígérettel, hogy »hozza« a liberális szavazatokat. (…)” Róla ennyi bõven elég. Róla Bõhm András írta ezt, aki pedig akolbéli. Úgyhogy õ aztán tudja.
Odacsördítenek. Mind. A Szabadság téren tüntetõk is. Oda fog menni Szabó Tímea is, nácizni kicsit. Aztán majd hazamegy. A férjéhez. Aki a Magyar Hajnal nevû náci gyülekezet egyik alapítója. És otthon majd megbeszélik, hogy nem érdemli meg õket ez a hálátlan ország. Mert ezek ilyenek…
Azt ismerik, amikor új román rendõr kerül a székely faluba? Fiatal, rendes gyerek valahonnét Olténiából, és ha már õ az egyetlen román, hát elkezd magyarul tanulni. Szépen halad, aztán egyik nap megkérdi Mózsi bácsit: – Mózsi bátyám, tanulom ezt a magik nyelvit. Haladok is, bár nehéz. De segítsen már megértenem, mi a különbség a baj meg a tragédia között? – No figyeljen, elmagyarázom. Ha én gyüvök le a Hargitáról, és elvétem a kanyart, aztán beborulok a szekérrel az árokba, akkor a fa elgurul, egész napi munkám oda. Ez ügye baj, de nem tragédia. Na most, ha holnap mondjuk magik a kollégáival ugyanazon az úton elvétik a kanyart, bebucskáznak az árokba, és nyakukat szegik, hát az a tragédia. Viszont egyáltalán nem baj…
Ott ül a bakon az összes. Jön a kanyar megint. Odacsördítettek. Tudja fene, mi legyen. Baj-e vagy tragédia?
Forrás: Magyar Hírlap
Bayer Zsolt
- 2014. április 11., péntek
Álláspont
Azt ismerik, amikor az öreg székely megy hazafelé lovas kocsival a Hargitáról, és felvesz a bakra egy stoppoló egyetemistát? Felveszi, baktatnak a lovak, amikor feltûnik egy kanyar. Az öreg odacsördít az ostorral, vágtatva mennek bele a kanyarba, az egyetemista falfehér a félelemtõl, görcsösen kapaszkodik a szekér szélébe. Mikor túl vannak a kanyaron, az öreg visszafogja a lovakat és így szól: – Negyven éve járok erre. Ezt a kanyart mindig be tudtam venni. A stoppos megnyugszik, de feltûnik egy újabb kanyar. Az öreg megint odacsördít, a kanyar közepén beleborulnak az árokba, a lovak szanaszét, a szekér darabokban, a romok alatt hosszú percekig csak a csönd szuszog. Végre megszólal az öreg: – Negyven éve járok erre. Ezt a kanyart még soha nem tudtam bevenni…
Ott ül a bakon a hazai baloldal meg a liberálisok (ez alatt Fodor Gábor értendõ), ott ül mind, és velük a megmondóembereik. Tegnap másztak ki a romok alól. Szereztek egy új szekeret, új lovakat, és most mennek.
És feltûnik az úton ugyanaz a kanyar…
És odacsördítenek. Odacsördít Olga, mert Schiffernek más a véleménye emlékmûügyben, mint neki. Kornis még a kilencvenes években ezt üvöltötte nekem a telefonba: „Vedd tudomásul, hogy él ebben az országban néhány tucat értelmiségi, akikkel szemben nem lehet politikát csinálni. És ha nem úgy foglalsz állást a népi–urbánus vitában, ahogy mi, akkor náci leszel!” E kornisi szentencia élõ példája, megvalósulása Olga.
Odacsördít Henrik. Az igazi, tõrõlmetszett pronyó. Henrik ordibál a stúdióban a vendégével. Kérdésnek álcázott kioktatást tart, földszinteset, ócskát, primitívet, mert Henrik egy seggfej, de azt hiszi magáról, hogy õ a helikopter.
Odacsördít Tibor. Egy klasszikust idézve: õ a „politikai gecizmus oltárán a fõalak”. Õ az, aki hétfõn így szól: Gyurcsánynak vagy a Csillagban, vagy a Lipóton a helye. Kedden így: Egy megzakkant milliárdossal nem lehet új baloldalt építeni. Szerdán aztán szövetségre lép a megzakkant milliárdossal. Tibornak csak egy rothadó agya van meg egy elázott, mocskos lelke. Tibor lenácizza a miniszterelnököt. Tibor odacsördít. Rá kéne már lépni…
Odacsördít Attila. Attila nem gratulál. Attila kecskével hálna, de mert nem meri bevallani, másoknak ajánlgatja. Attila egy szerencsétlen, nyomorult hülye, akit belezsaroltak a nagy, ellenzéki összeborulásba. Tudják, abban a budai villában dõlt el a dolog. Ahol összeültek az örök megmondóemberek. A legendás urbánusok. Akik nélkül nem lehet politikát csinálni. Aztán most, hogy felborultak a kanyarban, szegény hülye Attila politikai hulláját akarják látni. Õt kérdezgetik, lemond-e. Mert az urbánus érinthetetleneket huszonnégy éve nem kérdezi meg senki semmirõl. Például arról, hogy elmennének-e végre valahová nagyon messzire?
Viszont Ferinek ezt üzenték. Megint. De Feri nem érti. Feri energikus. Feri fut, készül, folytatja, napi blogbejegyzéseket eszközöl, Feri szenvedélyes. Feri is odacsördít. Ahol õ jár, nem jár már ott senki, csak Ági. Mert Feri nagyon messze jár. Feri a haza megmentõje, a nép támasza. Próféta õ. Gautama királyfi. És Napóleon, és Robespierre, és… Feri minden. Hamarosan egy szépen ápolt kertben fogjuk viszontlátni õt, a kert közepén kastély, a kastély ablakain rácsok. És nem jön McMurphy…
Gordon is odacsördít. Gordon a gázrezsó lovagja. Õ az összes közül a második, aki elhitte, hogy neki jár. Jár a hatalom. A miniszterelnökség. Minden. Gordon emberi sorsokon tapodott az eredeti tõkefelhalmozás idõszakában, egy igazi moral insanity, aki egy betojt napközis imázsát öltötte magára. Ha valaki megérdemelne egy húzós, parasztlengõs, ménkû nagy pofont, hát õ az. De most odacsördít. Hiszen jön a kanyar…
Aztán ott ül a bakon újra a Gábor. Az összes közül az elsõ. „A legérthetetlenebb jelenség. Emlékszem, ahogyan kimenekült az egykori liberális párt elnöki székébõl, és hagyta ott a legnagyobb válság kellõs közepén, választások elõtt néhány hónappal. Most pedig nulla politikai teljesítménnyel, egy nem létezõ párt élén, érvényes gondolat nélkül, ajándékba kapott egy mandátumot, azzal az ígérettel, hogy »hozza« a liberális szavazatokat. (…)” Róla ennyi bõven elég. Róla Bõhm András írta ezt, aki pedig akolbéli. Úgyhogy õ aztán tudja.
Odacsördítenek. Mind. A Szabadság téren tüntetõk is. Oda fog menni Szabó Tímea is, nácizni kicsit. Aztán majd hazamegy. A férjéhez. Aki a Magyar Hajnal nevû náci gyülekezet egyik alapítója. És otthon majd megbeszélik, hogy nem érdemli meg õket ez a hálátlan ország. Mert ezek ilyenek…
Azt ismerik, amikor új román rendõr kerül a székely faluba? Fiatal, rendes gyerek valahonnét Olténiából, és ha már õ az egyetlen román, hát elkezd magyarul tanulni. Szépen halad, aztán egyik nap megkérdi Mózsi bácsit: – Mózsi bátyám, tanulom ezt a magik nyelvit. Haladok is, bár nehéz. De segítsen már megértenem, mi a különbség a baj meg a tragédia között? – No figyeljen, elmagyarázom. Ha én gyüvök le a Hargitáról, és elvétem a kanyart, aztán beborulok a szekérrel az árokba, akkor a fa elgurul, egész napi munkám oda. Ez ügye baj, de nem tragédia. Na most, ha holnap mondjuk magik a kollégáival ugyanazon az úton elvétik a kanyart, bebucskáznak az árokba, és nyakukat szegik, hát az a tragédia. Viszont egyáltalán nem baj…
Ott ül a bakon az összes. Jön a kanyar megint. Odacsördítettek. Tudja fene, mi legyen. Baj-e vagy tragédia?
Forrás: Magyar Hírlap
Hozzaszolasok
Oldal: 1 / 2: 12
#1 |
kontroll88
- 2014. April 11. 17:23:10
#2 |
Gutai Zub
- 2014. April 11. 17:49:39
#3 |
Kormos
- 2014. April 11. 18:26:18
#4 |
postaimre
- 2014. April 11. 18:43:02
#5 |
Detonator
- 2014. April 11. 19:43:19
#6 |
multifilter
- 2014. April 11. 20:07:33
#7 |
keepfargo
- 2014. April 11. 20:38:11
#8 |
Detonator
- 2014. April 11. 23:22:45
#9 |
postaimre
- 2014. April 12. 08:03:57
#10 |
keepfargo
- 2014. April 12. 11:22:18
Oldal: 1 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.