Õ-szinte rész-vétem! Most már az egyben csillagként tündököl...

.

RÜvid volt az ismeretsÊg,de szívembe zårtam ,ÜrÜkre.Áldås kisÊrje ,þseink csillag ÜsvÊnyÊn!

Az elsĂľk kĂśzĂśtt keveredtem a Pi-klubba.Mindig nagy figyelemmel kĂ­sĂŠrtem hozzĂĄszĂłlĂĄsait,talĂĄn legtĂśbbet tĂľle tanultam az ĂŠvek sorĂĄn.JĂł humorĂş,kedves nĂľ volt,akinek mindenkihez volt egy-kĂŠt kedves szava.Nagyon fogsz hiĂĄnyozni mindnyĂĄjunknak!Legyen kĂśnnyĂť utad a csillagĂśsvĂŠnyen!

Senki sem különálló sziget. Minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja. Ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod. Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel. Ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang,. ÉRTED SZÓL.

Hemingway regĂŠnyĂŠnek mottĂłja:AkiĂŠrt a harang szĂłl

KĂśszĂśnjĂźk, Kincses.

Holnap lĂŠlekben ott leszek a csalĂĄddal. KĂśszĂśnĂśm Kincses a videĂłt neked ĂŠs a csalĂĄdnak!

Az emberek tĂśbbsĂŠge azt hiszi, hogy fĂśldi ĂŠletĂźnk hosszĂş ĂŠvtizedekbĂľl ĂĄll. Pedig az igazsĂĄg az, hogy az ĂŠlet pillanatokbĂłl ĂĄll ĂŠs bĂĄrmikor bĂĄrmelyik lehet az utolsĂł. Az ĂŠlet olyan mint egy kĂśnyv. BetĂťk, szavak, mondatok, oldalak ĂŠs fejezetek.
Semmi sem állandó, minden változik és minden elmúlik, jó is, rossz is. Senki nem tudja mi vár ránk, miután kialszik földi életünk lángja és sokféleképpen hiszünk valamiben, amirõl valójában fogalmunk sem lehet, de hiszem, hogy az eltávozott, szeretett lélek tovább él és egyszer újra leszületik erre a létsíkra, ami sokunk átmeneti otthona. Mert az itt létünk valóban csak átmeneti és egy idõ után már úgy rohannak az évek, hogy az ember észre sem veszi és véget is ért. De hiszek az örök körforgásban és hiszek az újjászületésben. Ha nem is vallásos valaki, kell hogy legyen hite, higgye, hogy a búcsú nem örökre szól, hisz egyikünk sem ragad itt örökre és ide lent és odaát is van aki vár ránk, akit elõbb hívott haza a Teremtõ. Õszinte részvétem a családnak! Fájdalmas a búcsú, de nem örökre szól!
Egyszer mindannyian rĂĄlĂŠpĂźnk arra a fĂŠnyes, szeretettett sugĂĄrzĂł ĂśsvĂŠnyre, ami Ăşjra elvezett az elĂľttĂźnk ĂĄtkelt
szeretteinkhez.

Sosem tudtam miĂŠrt vĂĄlasztotta ezt a nevet: KorĂŠ - de tiszteltem a vĂĄlasztĂĄsĂĄt.
Aztán kitaláltam a mesét hozzá; Ö is a kor gyermeke volt, ezé a koré, amelyben egymást keresik az Emberek.
Gyermeke volt e kornak, de a KĂśr-nek is, amihez mi akartunk tartozni.
Most is igazĂĄn velĂźnk van, Ăşgy ĂŠrzem; most lett vĂŠgleg a KĂśrĂŠ a mi KorĂŠ-nk. A KĂśr, amelyet ez a Kor hozott lĂŠtre, most ĂśsszezĂĄr, hogy Ăśrizze az Embert, aki mĂĄr nem keres, hiszen hazatalĂĄlt.
TĂĄvozĂĄsa erĂśsĂ­tsen mindnyĂĄjunkat - ahogy a jelenlĂŠte erĂśsĂ­tett.
Az Ég veled, s mind, aki ég Veled.