Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
A XXI. század háborújára készül Amerika
A terrorellenes háború lezárultával a Pentagon Ázsiára fókuszál. Elkerülhetõ a fegyveres konfliktus Kína és az Egyesült Államok között?
A XXI. században Kína lesz Amerika legnagyobb gazdasági és katonai ellenfele, ez a felismerés nem új, és ma már senkit nem lep meg. Kína a világ második legnagyobb gazdasága, amely évente átlagosan 8-9 százalékos növekedést produkál, válság ide vagy oda, amely lehetõvé teszi, hogy éves szinten 11 százalékkal növelje hadi kiadásait. Eközben az amerikai gazdaság jó, ha 2,5 százalékkal döcög, és a hadseregnek 10 év alatt közel 500 milliárd dollárt kell megtakarítania. Persze a Kínai Felszabadítási Hadsereg még így is évekre, ha nem évtizedekre van attól, hogy egy lapon lehessen említeni az amerikaival. Már a számbeli különbségek is meggyõzõek. Kínának mindmáig egyetlen repülõgép-hordozót sikerült építenie, míg Amerikának tizenegy van. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államok még a szûkösebb katonai büdzsével is közel annyit költ a fegyveres erõinek fenntartására és fejlesztésére, mint a világ többi országa összesen.
Kattintson és ismerje meg a kínai hadsereget!
USA KÍNA
Aktív katonaállomány (fõ) 1.477.896 2.285.000
Légierõ (összes repülõgép) 18.234 5.176
Haditengerészet (összes hadihajó) 2.384 972
Repülõgép-hordozók 11 1
Rombolók 59 25
Védelmi kiadások (2011) $692.000.000.000 $100.000.000.000
Nukleáris robbanófejek 8.000 240
(forrás: globalfirepower.com)
Kína nem jelent közvetlen katonai fenyegetést az Egyesült Államokra nézve – egyelõre. Arra viszont nem nincs garancia, hogy ez húsz év múlva is így lesz. Az amerikai katonai stratégák pedig a jövõre készülnek. A Pentagon januárban bejelentett XXI. századi védelmi stratégiája a Közel-Kelet helyett már az ázsiai-csendes-óceáni régiót jelöli meg az amerikai védelmi politika kulcsterületének. "A stratégia a jövõrõl szól. A demográfiai, geopolitikai, gazdasági és katonai trendek a csendes-óceáni térség felé mutatnak. A stratégiai kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk nagyrészt innen erednek majd" – foglalta össze az új irányvonalat Martin E. Dempsey vezérkari fõnök januári sajtótájékoztatóján. Leon Panetta védelmi miniszter néhány hónappal késõbb a szingapúri biztonságpolitikai konferencián mindezt konkrét lépésekkel is alátámasztotta. Bejelentette, hogy 2020-ig az amerikai flotta 60 százalékát a csendes-óceáni térségbe vezénylik, a jelenlegi 50 százalék helyett. Az amerikai sajtó pedig napokkal késõbb már arról cikkezett, hogy a hadsereg a II. világháború óta nem használt csendes-óceáni légi bázisainak felújítását tervezi. A többi között a tiniani repteret is újra használatba vennék. Innen szálltak fel a Japánra atombombákat dobó B29-esek.
A stratégiai irányváltás egyúttal szervezeti átalakítást is igényel. Az elmúlt évtized terrorellenes háborúi szárazföldi konfliktusok voltak, amihez sok katona kell. Kínával viszont kevés az esélye a szárazföldi háborúnak, így Pentagon a jövõben a légierõre és a haditengerészetre helyezi a hangsúlyt. Ezt az év elején benyújtott katonai büdzsé is tükrözi: a költségvetési javaslat az anyahajó- és tengeralattjáró-flottát, a nagy hatótávú bombázókat, illetve a pilóta nélküli robotrepülõket érintetlenül hagyja, miközben a hadsereg és a tengerészgyalogság létszáma drasztikusan csökken. A tervek szerint elõbbi 570 ezerrõl 490 ezer fõre, utóbbi pedig mintegy 200 ezerrõl 182 ezer fõre esik vissza 2017-ig. Persze Amerikának még így is több katonája lesz, mint 2001 elõtt volt.
Az USS Peleliu a Dél-kínai-tengeren
Mindez azt is jelenti, hogy az amerikai hadsereg levonta az elmúlt évtized terrorellenes háborúinak tanulságait. Vagyis a jövõben nem terveznek az iraki és az afganisztánihoz hasonló „nemzetépítõ” missziókat, abból az egyszerû okból, hogy az ilyen hosszú távú küldetések rengeteg erõsforrást igényelnek, miközben a siker rendkívül törékeny. Az iraki és afganisztáni háború szakértõi becslések szerint eddig több mint háromezer milliárd dollárjába került az amerikai adófizetõknek. Ennek ellenére Irakban továbbra is fennáll a polgárháború veszélye, Afganisztánban pedig nincs garancia arra, hogy a NATO-erõk 2014-es kivonulása után a tálibok nem veszik át ismét a hatalmat.
Mi lesz Európával?
Az új stratégiai kihívások, illetve a költséghatékonyság jegyében a Amerika kevesebb pénzt fog áldozni Európa védelmére. 7000 amerikai katonát vonnak ki az öreg kontinensrõl, miközben Ausztráliában 2500 fõs katonai bázist nyitnak. Persze Európában még így is több mint 70 ezer amerikai katona állomásozik majd, ezért a kivonás nem jelent nagy változást a szövetségesek biztonsági helyzetében. Ez a lépés viszont már egy hosszú távú trend elsõ jele. Ahogy az Egyesült Államok Ázsia felé fordul, Európának egyre nagyobb szerepet kell vállalnia saját védelmében. Erre legjobb példa a líbiai beavatkozás, amelyben az amerikaiak átengedték a franciáknak és a briteknek a vezetõ szerepet. Európa viszont csak akkor lesz képes megvédeni magát, ha többet áldoz erre a célra. Az EU tagállamai jelenleg átlagosan a GDP alig 1,5 százalékát költik a haderejükre, ez az arány az USA-ban 4,7 százalék.
Az új frontvonal: a Dél-kínai-tenger
Bár a Pentagon általánosságban az ázsiai-csendes-óceáni térségrõl beszél, nem férhet kétség ahhoz, hogy a legfõbb veszélyforrást Kínában látják. Az amerikai katonai vezetés gyanakodva figyeli, ahogy Peking növekvõ gazdasági hatalmát katonai erõvel igyekszik alátámasztani. Kína szerint a haderõfejlesztés kizárólag védelmi célokat szolgál. Ez valószínûleg így is van. Viszont akarva-akaratlanul a kínai fegyverkezés lassan felborítja a törékeny délkelet-ázsiai erõegyensúlyt. Minél több kínai hadihajó sorakozik az ország déli partjainál, annál kevésbé érzi magát biztonságban Malajzia, a Fülöp-szigetek, Vietnam vagy épp Indonézia.
A kínai katonai erõfölényt hagyományosan az amerikai haditengerészet ellensúlyozza Délkelet-Ázsiában. A térség kisebb államainak ezért sokáig nem volt szükségük nagy haderõre. A békés gazdasági fejlõdés záloga a csendes-óceáni amerikai flotta volt. Ez az egyensúly felborulni látszik. Míg Amerika a terrorellenes háborúra koncentrált a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában, szövetségesei úgy érezték - még ha ez nem is feltétlen tükrözi a valóságot - magukra maradtak az egyre erõsödõ Kínával szemben, ezért maguk is hadseregfejlesztésbe kezdtek. Az elmúlt évtizedben a térség államai harmadával növelték védelmi kiadásaikat. Ebbõl a pénzbõl új tengeralattjárókat, hadihajókat, illetve vadászgépeket vásároltak. Bár fegyverkezési versenyrõl még nem beszélhetünk, a flották egyre nagyobbak és modernebbek, és erre a veszélyes trendre Amerika is felfigyelt. A katonai erõfitogtatásnak ugyanis épp a térség puskaporos hordója, a Dél-kínai-tenger a színtere.
A kínai Qingdao romboló a Pearl Harbor-i kikötõben
A Dél-kínai-tenger már évtizedek óta feszültségforrás Kína és délkelet-ázsiai szomszédjai között. A tengeren elszórt többnyire lakatlan szigeteket Kína csaknem mind saját területének tekinti, amit a környezõ államok nem ismernek el. Pekingnek területi vitája van Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel, Malajziával és Brunei-jel is. Hogy ezek a viták milyen könnyen elmérgesedhetnek, jól mutatja egy két hónapja történt eset a Scarborough-korallzátonynál, amelyet Peking és Manila is saját területének tart. A feszültséget az okozta, hogy a Fülöp-szigetek a zátonyhoz küldte egyik hadihajóját, mert ott – szerinte – engedély nélkül halásztak a kínaiak. Csakhogy a kínai kormány is odaküldte saját flottáját a halászok védelmére, így egy fülöp-szigeteki hadihajó nézett szembe közel 100 kínai hajóval. Bár lövés nem dördült, az eset diplomáciai visszhangja Washingtonig elért. A fülöp-szigeteki elnök személyesen látogatott el a Fehér Házba, hogy Barack Obama támogatását kérje. Az amerikai elnök óvatosságból nyilvánosan nem foglalt állást. Háború esetén viszont a manilai vezetés elvárná, hogy az Egyesült Államok a segítségére siessen. Ekkor a Washington nehéz dilemmával szembesülne: támogatja a Fülöp-szigeteket, és egyben kockáztatja a háborút Kínával, vagy cserbenhagyja, és ezzel elveszíti térségbeli szövetségesei bizalmát.
Területi követelések a Dél-kínai-
tengeren
Tengerbõl kiálló sziklákért, egzotikus korallzátonyokért viszont nem szoktak háborúk kitörni. A felszín alatt egy sokkal nyomósabb érvnek kell lennie, amiért az egyébként gazdaságilag Kínától függõ kisebb államok készek akár a fegyveres konfliktust is kockáztatni a "nagy testvérrel". A Dél-kínai-tenger mélye becslések szerint 7 milliárd hordó nyersolajat és 25 ezer köbkilométer földgázt rejt, a lelõhelyek pedig sok esetben épp a vitatott hovatartozású szigetek közelében vannak. A dél-kínai-tengeri energia-tortából mindegyik állam a lehetõ legnagyobb szeletet akarja, Kína viszont az egészet lenyelné. Ez nem meglepõ, hiszen a térség államai közül Kína mesze a leg-energiaéhesebb. Becslések szerint az ázsiai energiafogyasztás 2030-ig megduplázódik, és e növekedés fele Kínából származik majd.
Az Egyesült Államokat elsõsorban nem a tenger mélyén rejtõzõ nyersanyagkincsek, sokkal inkább a vízfelszínen utazó konténerek érdeklik. A Dél-kínai-tengeren halad át több is a világ legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalai közül. Ide nyílik a Malakka,- a Sunda,-, a Lombok,- és a Makassar-szoros is, amelyeken keresztül a világ tengeri áruszállításának több mint fele zajlik. Az Egyesült Államok árukereskedelmének mintegy 30 százalékát bonyolítja ezeken az útvonalakon keresztül, így a Dél-kínai-tenger szabad hajózhatósága Amerika számára nem csak katonai, de gazdasági érdek is. Épp ezért bosszantja a washingtoni kormányt, hogy Kína szinte az egész Dél-kínai-tengert a sajátjának tekinti, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Peking mondja meg, ki hajózhat arra és ki nem. Az amerikai flottától is áthajózási engedélyt kérnének, amire Amerika szerint nincs jogalapjuk, ezért az amerikai haderõ rendszeresen hajt végre felderítõ mûveleteket a pekingi álláspont szerint kínai felségvizeken. A kérdés az, hogy a kínai haditengerészet mikor próbálja meg ezt erõvel megakadályozni, és mi lesz erre az amerikai válasz.
A legtöbb elemzõ szerint a fegyveres konfliktus esélye Kína és Amerika között egyelõre csekély. Washington és Peking aligha tenné kockára robosztus gazdasági kapcsolatait holmi területi viták miatt – szól az érvelés. Anatol Lieven, a londoni King’s Collage hadtudományi professzora viszont nem ennyire optimista. Kína hivatalosan a „békés felemelkedés” politikát követi, és a világ nagy részén fegyverek helyett gazdasági erejével hódít. Lieven szerint viszont délkelet-ázsiai szomszédjai ismerik Kína másik arcát is. A pekingi vezetés ma már a kommunista ideológia helyett nacionalizmussal legitimálja hatalmát. A hazafias érzelmek felkorbácsolásához pedig a dél-kínai-tenger területi vitái pont kapóra jönnek. Ez rendkívül veszélyes játék. Ha ugyanis eldördül az elsõ lövés, a kínai lakosság elvárja majd a pekingi kormánytól, hogy kemény választ adjon. Márpedig ha háború lesz a Dél-kínai-tengeren, abba az Egyesült Államok is könnyen belesodródhat. Ez senkinek sem érdeke.
Link
A XXI. században Kína lesz Amerika legnagyobb gazdasági és katonai ellenfele, ez a felismerés nem új, és ma már senkit nem lep meg. Kína a világ második legnagyobb gazdasága, amely évente átlagosan 8-9 százalékos növekedést produkál, válság ide vagy oda, amely lehetõvé teszi, hogy éves szinten 11 százalékkal növelje hadi kiadásait. Eközben az amerikai gazdaság jó, ha 2,5 százalékkal döcög, és a hadseregnek 10 év alatt közel 500 milliárd dollárt kell megtakarítania. Persze a Kínai Felszabadítási Hadsereg még így is évekre, ha nem évtizedekre van attól, hogy egy lapon lehessen említeni az amerikaival. Már a számbeli különbségek is meggyõzõek. Kínának mindmáig egyetlen repülõgép-hordozót sikerült építenie, míg Amerikának tizenegy van. Nem beszélve arról, hogy az Egyesült Államok még a szûkösebb katonai büdzsével is közel annyit költ a fegyveres erõinek fenntartására és fejlesztésére, mint a világ többi országa összesen.
Kattintson és ismerje meg a kínai hadsereget!
USA KÍNA
Aktív katonaállomány (fõ) 1.477.896 2.285.000
Légierõ (összes repülõgép) 18.234 5.176
Haditengerészet (összes hadihajó) 2.384 972
Repülõgép-hordozók 11 1
Rombolók 59 25
Védelmi kiadások (2011) $692.000.000.000 $100.000.000.000
Nukleáris robbanófejek 8.000 240
(forrás: globalfirepower.com)
Kína nem jelent közvetlen katonai fenyegetést az Egyesült Államokra nézve – egyelõre. Arra viszont nem nincs garancia, hogy ez húsz év múlva is így lesz. Az amerikai katonai stratégák pedig a jövõre készülnek. A Pentagon januárban bejelentett XXI. századi védelmi stratégiája a Közel-Kelet helyett már az ázsiai-csendes-óceáni régiót jelöli meg az amerikai védelmi politika kulcsterületének. "A stratégia a jövõrõl szól. A demográfiai, geopolitikai, gazdasági és katonai trendek a csendes-óceáni térség felé mutatnak. A stratégiai kihívások, amelyekkel szembe kell néznünk nagyrészt innen erednek majd" – foglalta össze az új irányvonalat Martin E. Dempsey vezérkari fõnök januári sajtótájékoztatóján. Leon Panetta védelmi miniszter néhány hónappal késõbb a szingapúri biztonságpolitikai konferencián mindezt konkrét lépésekkel is alátámasztotta. Bejelentette, hogy 2020-ig az amerikai flotta 60 százalékát a csendes-óceáni térségbe vezénylik, a jelenlegi 50 százalék helyett. Az amerikai sajtó pedig napokkal késõbb már arról cikkezett, hogy a hadsereg a II. világháború óta nem használt csendes-óceáni légi bázisainak felújítását tervezi. A többi között a tiniani repteret is újra használatba vennék. Innen szálltak fel a Japánra atombombákat dobó B29-esek.
A stratégiai irányváltás egyúttal szervezeti átalakítást is igényel. Az elmúlt évtized terrorellenes háborúi szárazföldi konfliktusok voltak, amihez sok katona kell. Kínával viszont kevés az esélye a szárazföldi háborúnak, így Pentagon a jövõben a légierõre és a haditengerészetre helyezi a hangsúlyt. Ezt az év elején benyújtott katonai büdzsé is tükrözi: a költségvetési javaslat az anyahajó- és tengeralattjáró-flottát, a nagy hatótávú bombázókat, illetve a pilóta nélküli robotrepülõket érintetlenül hagyja, miközben a hadsereg és a tengerészgyalogság létszáma drasztikusan csökken. A tervek szerint elõbbi 570 ezerrõl 490 ezer fõre, utóbbi pedig mintegy 200 ezerrõl 182 ezer fõre esik vissza 2017-ig. Persze Amerikának még így is több katonája lesz, mint 2001 elõtt volt.
Az USS Peleliu a Dél-kínai-tengeren
Mindez azt is jelenti, hogy az amerikai hadsereg levonta az elmúlt évtized terrorellenes háborúinak tanulságait. Vagyis a jövõben nem terveznek az iraki és az afganisztánihoz hasonló „nemzetépítõ” missziókat, abból az egyszerû okból, hogy az ilyen hosszú távú küldetések rengeteg erõsforrást igényelnek, miközben a siker rendkívül törékeny. Az iraki és afganisztáni háború szakértõi becslések szerint eddig több mint háromezer milliárd dollárjába került az amerikai adófizetõknek. Ennek ellenére Irakban továbbra is fennáll a polgárháború veszélye, Afganisztánban pedig nincs garancia arra, hogy a NATO-erõk 2014-es kivonulása után a tálibok nem veszik át ismét a hatalmat.
Mi lesz Európával?
Az új stratégiai kihívások, illetve a költséghatékonyság jegyében a Amerika kevesebb pénzt fog áldozni Európa védelmére. 7000 amerikai katonát vonnak ki az öreg kontinensrõl, miközben Ausztráliában 2500 fõs katonai bázist nyitnak. Persze Európában még így is több mint 70 ezer amerikai katona állomásozik majd, ezért a kivonás nem jelent nagy változást a szövetségesek biztonsági helyzetében. Ez a lépés viszont már egy hosszú távú trend elsõ jele. Ahogy az Egyesült Államok Ázsia felé fordul, Európának egyre nagyobb szerepet kell vállalnia saját védelmében. Erre legjobb példa a líbiai beavatkozás, amelyben az amerikaiak átengedték a franciáknak és a briteknek a vezetõ szerepet. Európa viszont csak akkor lesz képes megvédeni magát, ha többet áldoz erre a célra. Az EU tagállamai jelenleg átlagosan a GDP alig 1,5 százalékát költik a haderejükre, ez az arány az USA-ban 4,7 százalék.
Az új frontvonal: a Dél-kínai-tenger
Bár a Pentagon általánosságban az ázsiai-csendes-óceáni térségrõl beszél, nem férhet kétség ahhoz, hogy a legfõbb veszélyforrást Kínában látják. Az amerikai katonai vezetés gyanakodva figyeli, ahogy Peking növekvõ gazdasági hatalmát katonai erõvel igyekszik alátámasztani. Kína szerint a haderõfejlesztés kizárólag védelmi célokat szolgál. Ez valószínûleg így is van. Viszont akarva-akaratlanul a kínai fegyverkezés lassan felborítja a törékeny délkelet-ázsiai erõegyensúlyt. Minél több kínai hadihajó sorakozik az ország déli partjainál, annál kevésbé érzi magát biztonságban Malajzia, a Fülöp-szigetek, Vietnam vagy épp Indonézia.
A kínai katonai erõfölényt hagyományosan az amerikai haditengerészet ellensúlyozza Délkelet-Ázsiában. A térség kisebb államainak ezért sokáig nem volt szükségük nagy haderõre. A békés gazdasági fejlõdés záloga a csendes-óceáni amerikai flotta volt. Ez az egyensúly felborulni látszik. Míg Amerika a terrorellenes háborúra koncentrált a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában, szövetségesei úgy érezték - még ha ez nem is feltétlen tükrözi a valóságot - magukra maradtak az egyre erõsödõ Kínával szemben, ezért maguk is hadseregfejlesztésbe kezdtek. Az elmúlt évtizedben a térség államai harmadával növelték védelmi kiadásaikat. Ebbõl a pénzbõl új tengeralattjárókat, hadihajókat, illetve vadászgépeket vásároltak. Bár fegyverkezési versenyrõl még nem beszélhetünk, a flották egyre nagyobbak és modernebbek, és erre a veszélyes trendre Amerika is felfigyelt. A katonai erõfitogtatásnak ugyanis épp a térség puskaporos hordója, a Dél-kínai-tenger a színtere.
A kínai Qingdao romboló a Pearl Harbor-i kikötõben
A Dél-kínai-tenger már évtizedek óta feszültségforrás Kína és délkelet-ázsiai szomszédjai között. A tengeren elszórt többnyire lakatlan szigeteket Kína csaknem mind saját területének tekinti, amit a környezõ államok nem ismernek el. Pekingnek területi vitája van Vietnammal, a Fülöp-szigetekkel, Malajziával és Brunei-jel is. Hogy ezek a viták milyen könnyen elmérgesedhetnek, jól mutatja egy két hónapja történt eset a Scarborough-korallzátonynál, amelyet Peking és Manila is saját területének tart. A feszültséget az okozta, hogy a Fülöp-szigetek a zátonyhoz küldte egyik hadihajóját, mert ott – szerinte – engedély nélkül halásztak a kínaiak. Csakhogy a kínai kormány is odaküldte saját flottáját a halászok védelmére, így egy fülöp-szigeteki hadihajó nézett szembe közel 100 kínai hajóval. Bár lövés nem dördült, az eset diplomáciai visszhangja Washingtonig elért. A fülöp-szigeteki elnök személyesen látogatott el a Fehér Házba, hogy Barack Obama támogatását kérje. Az amerikai elnök óvatosságból nyilvánosan nem foglalt állást. Háború esetén viszont a manilai vezetés elvárná, hogy az Egyesült Államok a segítségére siessen. Ekkor a Washington nehéz dilemmával szembesülne: támogatja a Fülöp-szigeteket, és egyben kockáztatja a háborút Kínával, vagy cserbenhagyja, és ezzel elveszíti térségbeli szövetségesei bizalmát.
Területi követelések a Dél-kínai-
tengeren
Tengerbõl kiálló sziklákért, egzotikus korallzátonyokért viszont nem szoktak háborúk kitörni. A felszín alatt egy sokkal nyomósabb érvnek kell lennie, amiért az egyébként gazdaságilag Kínától függõ kisebb államok készek akár a fegyveres konfliktust is kockáztatni a "nagy testvérrel". A Dél-kínai-tenger mélye becslések szerint 7 milliárd hordó nyersolajat és 25 ezer köbkilométer földgázt rejt, a lelõhelyek pedig sok esetben épp a vitatott hovatartozású szigetek közelében vannak. A dél-kínai-tengeri energia-tortából mindegyik állam a lehetõ legnagyobb szeletet akarja, Kína viszont az egészet lenyelné. Ez nem meglepõ, hiszen a térség államai közül Kína mesze a leg-energiaéhesebb. Becslések szerint az ázsiai energiafogyasztás 2030-ig megduplázódik, és e növekedés fele Kínából származik majd.
Az Egyesült Államokat elsõsorban nem a tenger mélyén rejtõzõ nyersanyagkincsek, sokkal inkább a vízfelszínen utazó konténerek érdeklik. A Dél-kínai-tengeren halad át több is a világ legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonalai közül. Ide nyílik a Malakka,- a Sunda,-, a Lombok,- és a Makassar-szoros is, amelyeken keresztül a világ tengeri áruszállításának több mint fele zajlik. Az Egyesült Államok árukereskedelmének mintegy 30 százalékát bonyolítja ezeken az útvonalakon keresztül, így a Dél-kínai-tenger szabad hajózhatósága Amerika számára nem csak katonai, de gazdasági érdek is. Épp ezért bosszantja a washingtoni kormányt, hogy Kína szinte az egész Dél-kínai-tengert a sajátjának tekinti, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy Peking mondja meg, ki hajózhat arra és ki nem. Az amerikai flottától is áthajózási engedélyt kérnének, amire Amerika szerint nincs jogalapjuk, ezért az amerikai haderõ rendszeresen hajt végre felderítõ mûveleteket a pekingi álláspont szerint kínai felségvizeken. A kérdés az, hogy a kínai haditengerészet mikor próbálja meg ezt erõvel megakadályozni, és mi lesz erre az amerikai válasz.
A legtöbb elemzõ szerint a fegyveres konfliktus esélye Kína és Amerika között egyelõre csekély. Washington és Peking aligha tenné kockára robosztus gazdasági kapcsolatait holmi területi viták miatt – szól az érvelés. Anatol Lieven, a londoni King’s Collage hadtudományi professzora viszont nem ennyire optimista. Kína hivatalosan a „békés felemelkedés” politikát követi, és a világ nagy részén fegyverek helyett gazdasági erejével hódít. Lieven szerint viszont délkelet-ázsiai szomszédjai ismerik Kína másik arcát is. A pekingi vezetés ma már a kommunista ideológia helyett nacionalizmussal legitimálja hatalmát. A hazafias érzelmek felkorbácsolásához pedig a dél-kínai-tenger területi vitái pont kapóra jönnek. Ez rendkívül veszélyes játék. Ha ugyanis eldördül az elsõ lövés, a kínai lakosság elvárja majd a pekingi kormánytól, hogy kemény választ adjon. Márpedig ha háború lesz a Dél-kínai-tengeren, abba az Egyesült Államok is könnyen belesodródhat. Ez senkinek sem érdeke.
Link
Hozzaszolasok
Oldal: 1 / 2: 12
#1 |
kukackac
- 2015. January 27. 15:16:25
#2 |
BOTOND
- 2015. January 27. 15:20:50
#3 |
nyilas
- 2015. January 27. 15:29:34
#4 |
kontroll88
- 2015. January 27. 15:59:44
#5 |
bugajakab
- 2015. January 27. 16:10:11
#6 |
Alex-andros
- 2015. January 27. 16:12:58
#7 |
Gutai Zub
- 2015. January 27. 17:09:37
#8 |
kukackac
- 2015. January 27. 17:12:10
#9 |
Perje
- 2015. January 27. 21:05:58
#10 |
Detonator
- 2015. January 27. 21:27:30
Oldal: 1 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.