Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Ez sem tananyag ugyebár: népirtásra történt kísérlet hazánkban
Négy év híján száz éve, 1919. június 24-én tört ki Budapesten Lemberkovics Jenõ százados szervezésében a dunai monitorlázadás, a „tengerészeti ellenforradalom”, amelyet országszerte további hasonló felkelések kísértek. (A képen Cserny József különítményeseivel)
Ezen a napon – olvassuk a Magyar Tájékoztató Zsebkönyvben (1941) – a dunai flotta három monitorja több lövést adott le a Hungária Szállóban székelt úgynevezett Szovjet Házra. A ludovikások elfoglalták a József Telefonközpontot, estére azonban lefegyverezték az elsõ ellenforradalmárokat. A ludovikásokat végül Guido Romanelli olasz ezredes mentette ki a Lenin-fiúk kezébõl.
Ez persze jelenleg sem tananyag. Az akkori történésekrõl beszámoló korabeli hiteles mûvek zömét 1945-ben indexre tették, s jelentõs részüket be is zúzták. Most ezekbõl lássunk szemelvényeket!
Kezdjük a sort Szászhalmi József felettébb ritka visszaemlékezésével (Kommunista téboly. Vér és terror, 1928).
»Június 24-én kitört a budapesti ellenforradalom. A kalocsai mozgalom leverésére a Fehér-féle vörös gyalogezred, a Peckai terrorzászlóalj és Szamuelli terroristái kaptak parancsot. Ezek a vörös csapatok Solt, Tass, Harta, Kecel határában rendes csatákat vívtak a felkelõ nemzeti gárdákkal, kiknek hõsies vállalkozása a katonai vezetés és a lõszerhiány miatt nem sikerült. Dunapatajon Szamuelli 15 földmûvest végeztetett ki. 48 gazda és iparos pedig harc közben esett el. A sebesülteket is kivégezték, aztán kék pénzben milliós sarcot vetettek ki a nyomorgó lakosságra. Horváth Lajos kalocsai ellenforradalmi parancsnoknak békés elvonulást biztosítottak, mire õ a kommunistáknak átadta a várost. Erre megkezdõdött a hóhérmunka: az áldozatok között volt persze Horváth Lajos is. Szamuelli Tibor 19 földmûvest akasztatott fel. Kohn-Kerekes, Pervanger, Kovács, Sturcz terroristák Csiszér szolgabírót, Mészáros tanárt, Kálmán József kereskedõt és Galina Zoltán tiszttartót végezték ki kötél általi halállal, miután elõbb aljas módon pofozták és kínozták õket. Braun Mór vádbiztos a rémtett után még meg is sarcolta a szerencsétlen várost.
Egy Lenin-fiú önvallomása
Sajnos, a budapesti ellenforradalom nem sikerült. Újpesten Dezsõ Elemért, Hajdu Lászlót, Rojtsik Lászlót, Szücs István sofõrt egy kommunista csoport Szép János vörös politikai megbízott vezetésével megtámadta és lelõtte. Másnap pedig Klein, Löwi, Schön vádbiztosok a Mauthner-gyárban ítélkeztek és három hazafias magatartású gyári munkást: Martinovics Bélát, Karó Imrét és Papp Imrét kivégeztették.
Közvetlenül a budapesti ellenforradalom kitörése elõtt besúgták Kun Bélának, hogy az ukrán-orosz hadifoglyok végett Budapesten tartózkodó ukrán katonatisztek az ellenforradalmárokkal érintkeznek. Kun Béla és Szamuelli Tibor június 19-én elfogatták Effimow Grigory és Juckelsohn Isay ukrán fõhadnagyokat. A Dögei-õrség a következõ parancsot kapta: „Dobjátok a Dunába, nehogy lõjetek.” Az áldozatokat puskatussal leütötték és a vonagló tetemeket a Dunába vetették.
Június 24-én az ágyúdörgésre dr. Berend Miklós orvostanár a budapesti Mária Valéria utcából a Duna-part felé futott és zsebkendõjét lobogtatva, lelkesülten kiáltotta: „Feltámadt Magyarország: éljen a haza!”
A terroristák felugrálnak, Dögei, Steiger, Rosen, Löbl, Alexandrovszky, Weisz, Schönék rálõnek, Berendet három golyó éri. – Kirántja browningját, de lövéshez már nincs ereje. A hiénák odarohannak, kifosztják, a cipõjét is lehúzzák, óráját, pénzét elrabolják, holttestét otthagyják az utcán. Este a Dunába lökik. Löbl késõbb azt vallotta, azért lõttem rá, mert Magyarországot éltette! Este Dögeivel és Steigerrel összevesztek azon, hogy ki adta le a „treffert”? (Cserny bûnper. Bp. törvényszék 8931/80-1919. sz. ítélet.)
Madarász Béla szigorlatra készült éjjel. Azzal rohantak fel hozzá, hogy fényjeleket ad õ, aki lámpafénynél tanult és elfelejtette lehúzni a redõnyt. Önérzetes magatartása, jegyzeteinek felmutatása mit sem használt. Lehurcolták, a kapu alatt váró terroristák leszúrják, szemetes kocsin az Erzsébet-hídra viszik, és a Dunába dobják. Ugyanezen a napon Szõts András tartalékos fõhadnagyot, a Nemzeti Színház tagját, Lemberkovits százados barátját levetették a IV. emeletrõl! Holtteste napokig az udvaron hevert!
Trattner, Rosenfeld és Schreier vádbiztosok Herczeg Géza banktisztviselõt is halálra ítélték és kivégeztették. Herczegnek az volt a bûne, hogy a Bazilikában röpiratot osztogatott a hívõk között, mely az alkotmányos királyság visszaállítását sürgette. Féder Márkus vörös nyomozó ott térdelt ájtatoskodást színlelve és a vértanút letartóztatta. Harmadnapra agyonlõtték. (Bp. törvényszék 11315/7-1919.) A gyanútlanul sétáló Taubinger Géza ny. pénzügyigazgató azért halt meg, mert Balog Miksa vöröskatona odakiáltott Kovács Pista vöröskatonának, hogy – lõdd agyon, mert olyan büdös burzsuj pofája van! (Bp. törvényszék 1919/kgy. 9437-7. szám)
Esztergomban az ellenforradalmár földmûveseket a következõ indokolással ítélték halálra: Szemet szemért, fogat fogért!«
Folytassuk Gratz Gusztáv történész mûvével (A forradalmak kora 1918-1920, 1935). Elöljáróban pár szót a szerzõrõl. Gratz a közismerten liberális Huszadik Század” folyóirat és a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója volt, aki ugyanakkor 1918–19-ben a bécsi ellenforradalmi komité vezetõi közé került, majd bécsi követ lett. 1921. január 17-tõl Károly király elsõ visszatérési kísérletéig (1921. április 12.) a Teleki-kormány külügyminisztere lett. Nagyszabású történelmi monográfiája fentebb jelzett harmadik kötetének az ellenforradalmi kísérleteket tárgyaló fejezetébõl idézünk.
»A legkomolyabb ellenforradalmi kísérlet június 24-én robbant ki Budapesten. Szervezõje Lemberkovics Jenõ százados volt, a hadügyi népbiztosság egyik osztályának vezetõje, aki különösen az Engels-kaszárnya (azelõtt Vilmos fõherceg kaszárnya) tüzértiszteire, a Bartha õrnagy parancsnoksága alatt álló Ludovika Akadémia növendékeire és néhány dunai monitor tisztjeire támaszkodott. A mozgalom vezetõi és résztvevõi sok személyes bátorság tanújelét adták, és különösen a Ludovika Akadémia 254 fiatal növendéke, akik megható áldozatkészséget és halálmegvetést tanúsítottak, dicsõséget szereztek ez alkalommal maguknak és intézetüknek. De sajnos, a kísérlet nem volt jól elõkészítve. Vezetõi, úgy látszik, arra számítottak, hogy ha Budapesten valamiféle lázadást tudnak rendezni, a munkásságnak az a része, mely a zsidó népbiztosokat nagy részben szintén utálta, csatlakozni fog hozzájuk és eldönti a felkelés sorsát. Különösen Haubrich József, a vasmunkások vezetõje látszott annak, akiben van hajlandóság Kun Béla megbuktatására. Az ellenforradalom szervezõi bizonyos érintkezésben álltak Haubrich-al és ebbõl azt a benyomást merítették, hogy adott esetben melléjük fog állni. Haubrich szerepe nincs kellõen tisztázva. Meglehet, hogy kelepcébe csalta az ellenforradalmi mozgalom vezetõit, amikor bizonyos biztatásban részesítette õket. Meglehet, hogy lehetségesnek tartván Kun Béla bukását, elõre biztosítani akart magának szerepet az új kormány alatt is és ezért elejétõl el volt szánva arra, hogy az óvatos megfigyelés álláspontjára helyezkedik, amíg el nem dõl, hogy a népbiztosok vagy az ellenforradalmárok javára dõl-e el a kocka. Kétségtelennek látszik, hogy a kormányzótanács már elõzõen tudta, hogy valamilyen ellenforradalmi akció készül. Az akkori lapok szerint Paczor Gyõzõ csendõrezredes figyelmeztette volna erre a politikai nyomozóosztályt. Az sem lehetetlen, hogy Haubrich volt az áruló. De konkrét esetekbõl is meg lehetett állapítani, hogy valami készül. Két nappal a június 24-i ellenforradalmi kísérlet kitörése elõtt rajtakapták Herczeg Géza bankhivatalnokot, amikor a Bazilikában a vasárnapi istentisztelet alatt röpcédulákat osztogatott, amelyek erõs antiszemita kirohanások kíséretében a kormányzótanács elleni szervezkedésre hívták fel a polgárságot. Az egyik ilyen röpcédula a templomba kirendelt, áhítatos imádkozást színlelõ detektív kezébe került, aki Herczeget azonnal letartóztatta. Forradalmi törvényszék elé állították és 24-én reggel agyonlõtték. Ez az eset is rávezethetett az ellenforradalmi mozgolódás felfedezésére. Bármint legyen is, a forradalmi tanács tudta, hogy valami készül és erre vezethetõ vissza, hogy már június 24-ének reggelén statáriumot hirdetett Budapesten és környékén, és a statáriális intézkedési jogot Haubrich Józsefre bízta. Ugyanennek a napnak délutánján kirobbant az ellenforradalmi kísérlet, amelynek vezetõi Haubrichot a maguk emberének tartották.
Az ellenforradalom az Engels-kaszárnyában (azelõtt Vilmos fõherceg kaszárnya) robbant ki. A katonáknak azt mondták, hogy olyan mozgalomról van szó, amelynek élén Haubrich áll és ezért eleinte engedelmeskedtek az ellenforradalmi tiszteknek. Csakhamar azonban kiderült, hogy Haubrich a kormány embere é erre a katonák legnagyobb része megtagadta az engedelmességet. Egyidejûleg a Ludovika Akadémia növendékei is kivonultak az utcára. Megszállták az Akadémia elõtti teret és Szikora fõhadnagy vezetése alatt egy csapatot a Mária Terézia téren lévõ telefonközpontba – az úgynevezett József-központba – küldtek, ahol ez a csapat lefegyverezte az õrséget és megszállta az épületet. Ugyanakkor néhány monitor is akcióba lépett. A „Maros” monitor és a „Csaba” és „Pozsony” õrnaszádok kitûzték a nemzetiszínû zászlót és felvonultak a Lánchíd alatt, ahol a „Szovjetháznak” elkeresztelt Hungária Szállodára, amelyben Kun Béla lakott és a Tanácsok Országos Gyûlése is ülésezett, három ágyúlövést adtak le. A zendülés ellen mozgósították a vörös õrséget és katonaságot. Ezek behatoltak az Engels-kaszárnyába és ott letartóztatták Lemberkovics századost és több tiszttársát. A vörös õrségre vitték õket, ahol az õrség Weiss Fülöp nevû tisztje Jancsik [Ferenc, a vörös õrség parancsnoka – Ifj. T. L.] elõszobájában Lemberkovics századost revolverrel agyonlõtte, a vele együtt lefogott Filipecz Dénes fõhadnagyot pedig súlyosan megsebesítette. Weiss külön parancsban közölte ezt az eseményt a legénységgel, kijelentvén, hogy „ha az elvrõl van s, száz hulla csak nulla”. A József-központot a Ludovika Akadémia növendékei hat órán át tartották. Ekkor Haubrichtól ultimátumot kaptak, mely szerint ha öt percen belül nem teszik le a fegyvert, az épületet ágyúkkal fogja összelövetni. Ebbõl az üzenetbõl a növendékek megtudhatták, hogy Haubrichra nem számíthatnak, mivel pedig az egész akció Haubrich csatlakozására volt alapítva, megadták magukat. A Ludovika Akadémia elõtti téren a növendékek egész reggel fél hét óráig kitartottak. Ekkor Haubrich õket is az Akadémia épületének ágyúztatásával fenyegette meg, mire õk is kénytelenek voltak magukat megadni. Az Akadémia parancsnokát, Bartha õrnagyot letartóztatták. A monitorokra a partokról, a hidakról és a Gellérthegyrõl lövéseket adtak le, mire azok déli irányban elvonultak. A három hajóhoz még a „Munka” nevû aknahajó és a „Lajta” és „Komárom” monitorok is csatlakoztak. Paks mellett azonban a „Munka” aknahajó elpártolt és tüzelni kezdett a „Pozsony” és „Komárom” monitorokra. Az utóbb nevezett hajó két tisztje elesett, de a „Munka” is elsüllyedt. A hajók azután Baja felé folytatták útjukat és elhagyták az országot.
Az ellenforradalmi kísérlet hírére a kormány rövid ideig inogni érezte állását. Kun Béla – mint Böhm [Vilmos népbiztos, a Vörös Hadsereg fõparancsnoka – Ifj. T. L.] írja – sietve elhagyta Budapestet. Az elsõ lövésre elvesztette fejét, átadta minden írását Alpárinak [Alpári Gyula (Adler Mózes) népbiztosnak – Ifj. T. L. ], maga pedig halálsápadtan beállított a fõhadiszállásra. Alig lehetett õt megnyugtatni. Csak este 10 órakor, amikor a városból megnyugtató hírek jöttek, tért vissza erõs fedezettel a fõvárosba.
A statáriális bíróság azonnal összeült és másnap reggel a lapok már közölték, hogy a felkelõ tisztek közül hatot kötél általi halálra ítéltek. Elterjedt az a hír is, hogy az Oktogonon fogják õket a nagy nyilvánosság elõtt felakasztani, és hogy velük együtt még a túszok egynémelyikét is ki fogják végezni, a Ludovika Akadémia hallgatóit pedig meg fogják tizedelni. Ekkor azonban az olasz misszió feje, Romanelli ezredes, közbevetette magát. Július 26-án a következõ levelet intézte Kun Bélához: „Abból a beszélgetésbõl, amelyet kapitányom szerdán este önnel folytatott, azt a benyomást merítette, hogy ön a most összeomlott lázadó mozgalmat a legnagyobb erõszakkal szándékozik elnyomni. Mint az olasz katonai misszió feje és a szövetkezett és társult hatalmaknak egyedüli itteni képviselõje tudomására hozom, hogy az ilyen erõszakos rendszabályokat nem nézhetem közömbösen. Ennélfogva az ön kormányához fordulok azzal a követeléssel, hogy az utolsó események folytán kezébe esett túszok és politikai foglyok életét minden kivétel nélkül respektálják, még azokét is, akik fegyverrel kezükben estek foglyul. Ezek az emberek oly eszmékért és elvekért harcoltak, amelyek eltérõk az önök kormányának elveitõl, éppen ezért teljesen igazságos, hogy ugyanolyan elbánásban részesüljenek, mint aminõket a genfi konvenció a hadifoglyok részére megállapított. Emlékeztetem önt és kormányának minden egyes tagját, hogy önöket együttesen és egyenként fogjuk felelõsségre vonni, ha az említett erõszakos rendszabályokat valóban végrehajtják.” Kun Béla eléggé szemtelen hangú válaszában visszautasítja Romanelli fenyegetéseit és kétségbe vonja, hogy az olasz kormány „az ellenforradalom érdekében asszonyokat és gyermekeket legyilkolni és a zsidókat kiirtani akaró bandákat hadviselõ feleknek ismerné el”, végül pedig tiltakozik mindennemû beavatkozás ellen, „amely a Magyar Tanácsköztársaság belsõéletének illetéktelenül törvényt akar szabni”. Tényleg a statáriális bíróság folytatta a tárgyalást az eléje utalt 402 vádlott ellen. Július 8-án ki is hirdette ítéletét, amely szerint 11 vádlottat golyó általi halálra, 67-et 6 hónaptól életfogytiglanig terjedõ szabadságvesztésre, négyet internálásra és 254-et – a ludovikásokat – „internálásban eltöltendõ nevelési munkára” ítélt. De Romanelli határozott fellépésének mégis megvolt a hatása, mert az elítéltek közül egyet sem végeztek ki.
A budapesti ellenforradalmi kísérlet az utcára szólította Cserny terrorcsapatait is. Ez közben új elnevezést kapott. Az antantmissziók ugyanis május elején felszólaltak a Lenin-fiúk által elkövetett atrocitások ellen, mire Kun Béla színleg feloszlatta a csapatokat, egyben azonban felszólította Csernyt, hogy válasszon ki magának 40 megbízható embert, és ezeket tartsa magánál mint „politikai nyomozókat”, akik arra lesznek hivatva, hogy õk intézzék el „a legbizalmasabb és legkényesebb ügyeket”. Ez a negyven ember az ugyancsak Cserny által összetoborzott „politikai fogolyõrséggel” a Mozdony utcai laktanyában kapott helyet, ahol mint „a belügyi népbiztosság nyomozóosztálya” mûködött. A név változott, de a terror nem. Késõbb különben, kivált a június 24-i események után Cserny megint felvitte csapatának számát 180 fõre.
(A képen Lukács György) Az ellenforradalmi kísérlet napján a Szovjetház az ellene leadott lövések hatása alatt kiürült. A legtöbb népbiztos és kíséretük elbújt. A Szovjetházban Lukács [Löwinger –Ifj. T. L.] György népbiztos vette át a parancsnokságot, aki meghagyta a terrorcsapatoknak, hogy ahol valakinél ellenforradalmi magatartást észlelnek vagy fegyvert találnak, azt azonnal a helyszínen szúrják le. A terrorcsapatoknak elsõ áldozata Berend Miklós orvostanár volt, egyike Budapest legkiválóbb gyermekorvosainak. Véletlenül a Szovjetház közelében volt, amikor a monitorok nemzetiszínû zászlók alatt a Dunán felvonultak. A látvány annyira extázisba hozta, hogy zsebkendõjét lobogtatva végigrohant az utcán, hangosan kiáltván, hogy „feltámadt Magyarország”. A Szovjetház elõtt õrt álló terroristák több lövést adtak le reá és megölték. A holttestet elõbb kifosztották, azután otthagyták az utcán és csak késõ este vonszolták a Dunáig, ahol a vízbe dobták. Este a terrorcsapatok az egyik Eskü úti ház egyik ablakából a redõnyökön keresztül világosságot láttak kiszûrõdni. Madarász Béla orvosnövendék készült lámpafénynél szigorlatra. A terroristák, kik aznap mindenütt rémeket láttak, ráfogták, hogy fényjeleket ad. Behatoltak szobájába, ütötték-verték, aztán levitték az utcára, leszúrták, kirabolták, a haldoklót szemetes kocsival az Erzsébet-hídra vitték és ott még élve a Dunába dobták. Mindkét gyilkosságnál egy Löbl Mór nevû terrorista játszotta a fõ szerepet.
A budapesti ellenforradalmi kísérlet átterjedt a környékre is. Újpesten a Mautner-bõrgyár munkásai lázadnak fel. Hármat közülük halálra ítéltek és agyonlõttek. Szentendrén 24-én este félreverték a harangokat arra a hírre, hogy Budapesten ellenforradalom ütött ki. Erre az ottani direktórium megszökött, másnap azonban visszatért vörös csapatokkal. Kucsera Ferenc római katolikus káplánt a Dunához cipelték és ott agyonlõtték. Veresmarthy Miklós ügyvédet pedig bevitték Budapestre, ahol Cserny nyomozói oly súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sebeibe. Július 4-én a Komárom megyei Császár községben terjed el a hír, hogy a proletárdiktatúra megbukott, mire a régi tisztviselõk veszik át a közigazgatást. Másnap Lantos (Löwy) Bertalan géplakatos forradalmi törvényszék elé állította Wolmuth Ferenc katolikus plébánost és halálra ítéltette. Az elítéltnek értésére adták, hogy kegyelmet kap, ha megbánást mutat és bocsánatot kér, de Wolmuth ezt elhárította és búcsúbeszédet intézett a néphez, amely annyira megható volt, hogy Löwy jobbnak látta félbeszakítani. A plébánost durva bántalmazások közepette azonnal felakasztották. Július 13-án Jászberényben a vörösök lövéseket adnak le a fehérekre, akik Bokányit [Bokányi Dezsõ népbiztost – Ifj. T. L.] nem akarják meghallgatni. Tizenegyen közülük elesnek. A hónap vége felé Mezõcsáton végeztetnek ki hat földmívest.«
Nehéz lenne érdemben bármit is hozzátenni a Szászhalmi és Gratz mûvébõl idézettekhez. Illetve egyet azért mégis. Szamuely zsidó volt, Cserny azonban nem. Kellett Szamuely mellé tehát egy magyar, példát statuálva, hogy a proletárforradalom „védõi” között van magyar is. Ha kevés is, de aki aztán önmagából kivetkõzve mutatja meg, mennyire megharcol a tál lencséért. Úgy tûnik, tipikus bolsevista szerepfelosztás volt ez már akkor is. Sameszokra, strómanokra mindig elengedhetetlen szüksége van ugyanis az afféle izmusoknak, mint amilyen Leniné volt. Mindig kell, akire, ha kezüket mossák, rámondhatják: „Õ pedig a ti kutyátok kölyke volt.”
Minderrõl azonban mélyen hallgat a közmédia és a hivatalos történelemoktatás mindmáig. Pedig aki csak a két idézett mûbõl indul ki, annak is nyilván kitûnik belõlük, mirõl is volt szó. Arról, hogy valakit csak azért, mert nem kommunista, hanem keresztény és magyar, „másvilágra”, vagy ahogyan maga Szamuely mondta (amúgy szerény héber nyelvtudásával), „gajdeszbe” kell küldeni.
Vagyis megdõl ezzel az a mítosz, hogy a történelemben egyedül a zsidókkal végeztek késõbb származásuk miatt. Mert errõl van szó és arról, hogy ha ez így van, akkor bizony borul minden, amit bizonyos véleményformáló körök kötelezõen elõírnak hívés végett mindenki számára. Amibõl egy következik: tényként el kell ismerni, hogy 1919-ben kizárólag származás, hovatartozás alapján való népirtásra történt kísérlet hazánkban, s ezért ennek figyelembevételével igenis tanítandók az akkori történések.Link
Ezen a napon – olvassuk a Magyar Tájékoztató Zsebkönyvben (1941) – a dunai flotta három monitorja több lövést adott le a Hungária Szállóban székelt úgynevezett Szovjet Házra. A ludovikások elfoglalták a József Telefonközpontot, estére azonban lefegyverezték az elsõ ellenforradalmárokat. A ludovikásokat végül Guido Romanelli olasz ezredes mentette ki a Lenin-fiúk kezébõl.
Ez persze jelenleg sem tananyag. Az akkori történésekrõl beszámoló korabeli hiteles mûvek zömét 1945-ben indexre tették, s jelentõs részüket be is zúzták. Most ezekbõl lássunk szemelvényeket!
Kezdjük a sort Szászhalmi József felettébb ritka visszaemlékezésével (Kommunista téboly. Vér és terror, 1928).
»Június 24-én kitört a budapesti ellenforradalom. A kalocsai mozgalom leverésére a Fehér-féle vörös gyalogezred, a Peckai terrorzászlóalj és Szamuelli terroristái kaptak parancsot. Ezek a vörös csapatok Solt, Tass, Harta, Kecel határában rendes csatákat vívtak a felkelõ nemzeti gárdákkal, kiknek hõsies vállalkozása a katonai vezetés és a lõszerhiány miatt nem sikerült. Dunapatajon Szamuelli 15 földmûvest végeztetett ki. 48 gazda és iparos pedig harc közben esett el. A sebesülteket is kivégezték, aztán kék pénzben milliós sarcot vetettek ki a nyomorgó lakosságra. Horváth Lajos kalocsai ellenforradalmi parancsnoknak békés elvonulást biztosítottak, mire õ a kommunistáknak átadta a várost. Erre megkezdõdött a hóhérmunka: az áldozatok között volt persze Horváth Lajos is. Szamuelli Tibor 19 földmûvest akasztatott fel. Kohn-Kerekes, Pervanger, Kovács, Sturcz terroristák Csiszér szolgabírót, Mészáros tanárt, Kálmán József kereskedõt és Galina Zoltán tiszttartót végezték ki kötél általi halállal, miután elõbb aljas módon pofozták és kínozták õket. Braun Mór vádbiztos a rémtett után még meg is sarcolta a szerencsétlen várost.
Egy Lenin-fiú önvallomása
Sajnos, a budapesti ellenforradalom nem sikerült. Újpesten Dezsõ Elemért, Hajdu Lászlót, Rojtsik Lászlót, Szücs István sofõrt egy kommunista csoport Szép János vörös politikai megbízott vezetésével megtámadta és lelõtte. Másnap pedig Klein, Löwi, Schön vádbiztosok a Mauthner-gyárban ítélkeztek és három hazafias magatartású gyári munkást: Martinovics Bélát, Karó Imrét és Papp Imrét kivégeztették.
Közvetlenül a budapesti ellenforradalom kitörése elõtt besúgták Kun Bélának, hogy az ukrán-orosz hadifoglyok végett Budapesten tartózkodó ukrán katonatisztek az ellenforradalmárokkal érintkeznek. Kun Béla és Szamuelli Tibor június 19-én elfogatták Effimow Grigory és Juckelsohn Isay ukrán fõhadnagyokat. A Dögei-õrség a következõ parancsot kapta: „Dobjátok a Dunába, nehogy lõjetek.” Az áldozatokat puskatussal leütötték és a vonagló tetemeket a Dunába vetették.
Június 24-én az ágyúdörgésre dr. Berend Miklós orvostanár a budapesti Mária Valéria utcából a Duna-part felé futott és zsebkendõjét lobogtatva, lelkesülten kiáltotta: „Feltámadt Magyarország: éljen a haza!”
A terroristák felugrálnak, Dögei, Steiger, Rosen, Löbl, Alexandrovszky, Weisz, Schönék rálõnek, Berendet három golyó éri. – Kirántja browningját, de lövéshez már nincs ereje. A hiénák odarohannak, kifosztják, a cipõjét is lehúzzák, óráját, pénzét elrabolják, holttestét otthagyják az utcán. Este a Dunába lökik. Löbl késõbb azt vallotta, azért lõttem rá, mert Magyarországot éltette! Este Dögeivel és Steigerrel összevesztek azon, hogy ki adta le a „treffert”? (Cserny bûnper. Bp. törvényszék 8931/80-1919. sz. ítélet.)
Madarász Béla szigorlatra készült éjjel. Azzal rohantak fel hozzá, hogy fényjeleket ad õ, aki lámpafénynél tanult és elfelejtette lehúzni a redõnyt. Önérzetes magatartása, jegyzeteinek felmutatása mit sem használt. Lehurcolták, a kapu alatt váró terroristák leszúrják, szemetes kocsin az Erzsébet-hídra viszik, és a Dunába dobják. Ugyanezen a napon Szõts András tartalékos fõhadnagyot, a Nemzeti Színház tagját, Lemberkovits százados barátját levetették a IV. emeletrõl! Holtteste napokig az udvaron hevert!
Trattner, Rosenfeld és Schreier vádbiztosok Herczeg Géza banktisztviselõt is halálra ítélték és kivégeztették. Herczegnek az volt a bûne, hogy a Bazilikában röpiratot osztogatott a hívõk között, mely az alkotmányos királyság visszaállítását sürgette. Féder Márkus vörös nyomozó ott térdelt ájtatoskodást színlelve és a vértanút letartóztatta. Harmadnapra agyonlõtték. (Bp. törvényszék 11315/7-1919.) A gyanútlanul sétáló Taubinger Géza ny. pénzügyigazgató azért halt meg, mert Balog Miksa vöröskatona odakiáltott Kovács Pista vöröskatonának, hogy – lõdd agyon, mert olyan büdös burzsuj pofája van! (Bp. törvényszék 1919/kgy. 9437-7. szám)
Esztergomban az ellenforradalmár földmûveseket a következõ indokolással ítélték halálra: Szemet szemért, fogat fogért!«
Folytassuk Gratz Gusztáv történész mûvével (A forradalmak kora 1918-1920, 1935). Elöljáróban pár szót a szerzõrõl. Gratz a közismerten liberális Huszadik Század” folyóirat és a Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója volt, aki ugyanakkor 1918–19-ben a bécsi ellenforradalmi komité vezetõi közé került, majd bécsi követ lett. 1921. január 17-tõl Károly király elsõ visszatérési kísérletéig (1921. április 12.) a Teleki-kormány külügyminisztere lett. Nagyszabású történelmi monográfiája fentebb jelzett harmadik kötetének az ellenforradalmi kísérleteket tárgyaló fejezetébõl idézünk.
»A legkomolyabb ellenforradalmi kísérlet június 24-én robbant ki Budapesten. Szervezõje Lemberkovics Jenõ százados volt, a hadügyi népbiztosság egyik osztályának vezetõje, aki különösen az Engels-kaszárnya (azelõtt Vilmos fõherceg kaszárnya) tüzértiszteire, a Bartha õrnagy parancsnoksága alatt álló Ludovika Akadémia növendékeire és néhány dunai monitor tisztjeire támaszkodott. A mozgalom vezetõi és résztvevõi sok személyes bátorság tanújelét adták, és különösen a Ludovika Akadémia 254 fiatal növendéke, akik megható áldozatkészséget és halálmegvetést tanúsítottak, dicsõséget szereztek ez alkalommal maguknak és intézetüknek. De sajnos, a kísérlet nem volt jól elõkészítve. Vezetõi, úgy látszik, arra számítottak, hogy ha Budapesten valamiféle lázadást tudnak rendezni, a munkásságnak az a része, mely a zsidó népbiztosokat nagy részben szintén utálta, csatlakozni fog hozzájuk és eldönti a felkelés sorsát. Különösen Haubrich József, a vasmunkások vezetõje látszott annak, akiben van hajlandóság Kun Béla megbuktatására. Az ellenforradalom szervezõi bizonyos érintkezésben álltak Haubrich-al és ebbõl azt a benyomást merítették, hogy adott esetben melléjük fog állni. Haubrich szerepe nincs kellõen tisztázva. Meglehet, hogy kelepcébe csalta az ellenforradalmi mozgalom vezetõit, amikor bizonyos biztatásban részesítette õket. Meglehet, hogy lehetségesnek tartván Kun Béla bukását, elõre biztosítani akart magának szerepet az új kormány alatt is és ezért elejétõl el volt szánva arra, hogy az óvatos megfigyelés álláspontjára helyezkedik, amíg el nem dõl, hogy a népbiztosok vagy az ellenforradalmárok javára dõl-e el a kocka. Kétségtelennek látszik, hogy a kormányzótanács már elõzõen tudta, hogy valamilyen ellenforradalmi akció készül. Az akkori lapok szerint Paczor Gyõzõ csendõrezredes figyelmeztette volna erre a politikai nyomozóosztályt. Az sem lehetetlen, hogy Haubrich volt az áruló. De konkrét esetekbõl is meg lehetett állapítani, hogy valami készül. Két nappal a június 24-i ellenforradalmi kísérlet kitörése elõtt rajtakapták Herczeg Géza bankhivatalnokot, amikor a Bazilikában a vasárnapi istentisztelet alatt röpcédulákat osztogatott, amelyek erõs antiszemita kirohanások kíséretében a kormányzótanács elleni szervezkedésre hívták fel a polgárságot. Az egyik ilyen röpcédula a templomba kirendelt, áhítatos imádkozást színlelõ detektív kezébe került, aki Herczeget azonnal letartóztatta. Forradalmi törvényszék elé állították és 24-én reggel agyonlõtték. Ez az eset is rávezethetett az ellenforradalmi mozgolódás felfedezésére. Bármint legyen is, a forradalmi tanács tudta, hogy valami készül és erre vezethetõ vissza, hogy már június 24-ének reggelén statáriumot hirdetett Budapesten és környékén, és a statáriális intézkedési jogot Haubrich Józsefre bízta. Ugyanennek a napnak délutánján kirobbant az ellenforradalmi kísérlet, amelynek vezetõi Haubrichot a maguk emberének tartották.
Az ellenforradalom az Engels-kaszárnyában (azelõtt Vilmos fõherceg kaszárnya) robbant ki. A katonáknak azt mondták, hogy olyan mozgalomról van szó, amelynek élén Haubrich áll és ezért eleinte engedelmeskedtek az ellenforradalmi tiszteknek. Csakhamar azonban kiderült, hogy Haubrich a kormány embere é erre a katonák legnagyobb része megtagadta az engedelmességet. Egyidejûleg a Ludovika Akadémia növendékei is kivonultak az utcára. Megszállták az Akadémia elõtti teret és Szikora fõhadnagy vezetése alatt egy csapatot a Mária Terézia téren lévõ telefonközpontba – az úgynevezett József-központba – küldtek, ahol ez a csapat lefegyverezte az õrséget és megszállta az épületet. Ugyanakkor néhány monitor is akcióba lépett. A „Maros” monitor és a „Csaba” és „Pozsony” õrnaszádok kitûzték a nemzetiszínû zászlót és felvonultak a Lánchíd alatt, ahol a „Szovjetháznak” elkeresztelt Hungária Szállodára, amelyben Kun Béla lakott és a Tanácsok Országos Gyûlése is ülésezett, három ágyúlövést adtak le. A zendülés ellen mozgósították a vörös õrséget és katonaságot. Ezek behatoltak az Engels-kaszárnyába és ott letartóztatták Lemberkovics századost és több tiszttársát. A vörös õrségre vitték õket, ahol az õrség Weiss Fülöp nevû tisztje Jancsik [Ferenc, a vörös õrség parancsnoka – Ifj. T. L.] elõszobájában Lemberkovics századost revolverrel agyonlõtte, a vele együtt lefogott Filipecz Dénes fõhadnagyot pedig súlyosan megsebesítette. Weiss külön parancsban közölte ezt az eseményt a legénységgel, kijelentvén, hogy „ha az elvrõl van s, száz hulla csak nulla”. A József-központot a Ludovika Akadémia növendékei hat órán át tartották. Ekkor Haubrichtól ultimátumot kaptak, mely szerint ha öt percen belül nem teszik le a fegyvert, az épületet ágyúkkal fogja összelövetni. Ebbõl az üzenetbõl a növendékek megtudhatták, hogy Haubrichra nem számíthatnak, mivel pedig az egész akció Haubrich csatlakozására volt alapítva, megadták magukat. A Ludovika Akadémia elõtti téren a növendékek egész reggel fél hét óráig kitartottak. Ekkor Haubrich õket is az Akadémia épületének ágyúztatásával fenyegette meg, mire õk is kénytelenek voltak magukat megadni. Az Akadémia parancsnokát, Bartha õrnagyot letartóztatták. A monitorokra a partokról, a hidakról és a Gellérthegyrõl lövéseket adtak le, mire azok déli irányban elvonultak. A három hajóhoz még a „Munka” nevû aknahajó és a „Lajta” és „Komárom” monitorok is csatlakoztak. Paks mellett azonban a „Munka” aknahajó elpártolt és tüzelni kezdett a „Pozsony” és „Komárom” monitorokra. Az utóbb nevezett hajó két tisztje elesett, de a „Munka” is elsüllyedt. A hajók azután Baja felé folytatták útjukat és elhagyták az országot.
Az ellenforradalmi kísérlet hírére a kormány rövid ideig inogni érezte állását. Kun Béla – mint Böhm [Vilmos népbiztos, a Vörös Hadsereg fõparancsnoka – Ifj. T. L.] írja – sietve elhagyta Budapestet. Az elsõ lövésre elvesztette fejét, átadta minden írását Alpárinak [Alpári Gyula (Adler Mózes) népbiztosnak – Ifj. T. L. ], maga pedig halálsápadtan beállított a fõhadiszállásra. Alig lehetett õt megnyugtatni. Csak este 10 órakor, amikor a városból megnyugtató hírek jöttek, tért vissza erõs fedezettel a fõvárosba.
A statáriális bíróság azonnal összeült és másnap reggel a lapok már közölték, hogy a felkelõ tisztek közül hatot kötél általi halálra ítéltek. Elterjedt az a hír is, hogy az Oktogonon fogják õket a nagy nyilvánosság elõtt felakasztani, és hogy velük együtt még a túszok egynémelyikét is ki fogják végezni, a Ludovika Akadémia hallgatóit pedig meg fogják tizedelni. Ekkor azonban az olasz misszió feje, Romanelli ezredes, közbevetette magát. Július 26-án a következõ levelet intézte Kun Bélához: „Abból a beszélgetésbõl, amelyet kapitányom szerdán este önnel folytatott, azt a benyomást merítette, hogy ön a most összeomlott lázadó mozgalmat a legnagyobb erõszakkal szándékozik elnyomni. Mint az olasz katonai misszió feje és a szövetkezett és társult hatalmaknak egyedüli itteni képviselõje tudomására hozom, hogy az ilyen erõszakos rendszabályokat nem nézhetem közömbösen. Ennélfogva az ön kormányához fordulok azzal a követeléssel, hogy az utolsó események folytán kezébe esett túszok és politikai foglyok életét minden kivétel nélkül respektálják, még azokét is, akik fegyverrel kezükben estek foglyul. Ezek az emberek oly eszmékért és elvekért harcoltak, amelyek eltérõk az önök kormányának elveitõl, éppen ezért teljesen igazságos, hogy ugyanolyan elbánásban részesüljenek, mint aminõket a genfi konvenció a hadifoglyok részére megállapított. Emlékeztetem önt és kormányának minden egyes tagját, hogy önöket együttesen és egyenként fogjuk felelõsségre vonni, ha az említett erõszakos rendszabályokat valóban végrehajtják.” Kun Béla eléggé szemtelen hangú válaszában visszautasítja Romanelli fenyegetéseit és kétségbe vonja, hogy az olasz kormány „az ellenforradalom érdekében asszonyokat és gyermekeket legyilkolni és a zsidókat kiirtani akaró bandákat hadviselõ feleknek ismerné el”, végül pedig tiltakozik mindennemû beavatkozás ellen, „amely a Magyar Tanácsköztársaság belsõéletének illetéktelenül törvényt akar szabni”. Tényleg a statáriális bíróság folytatta a tárgyalást az eléje utalt 402 vádlott ellen. Július 8-án ki is hirdette ítéletét, amely szerint 11 vádlottat golyó általi halálra, 67-et 6 hónaptól életfogytiglanig terjedõ szabadságvesztésre, négyet internálásra és 254-et – a ludovikásokat – „internálásban eltöltendõ nevelési munkára” ítélt. De Romanelli határozott fellépésének mégis megvolt a hatása, mert az elítéltek közül egyet sem végeztek ki.
A budapesti ellenforradalmi kísérlet az utcára szólította Cserny terrorcsapatait is. Ez közben új elnevezést kapott. Az antantmissziók ugyanis május elején felszólaltak a Lenin-fiúk által elkövetett atrocitások ellen, mire Kun Béla színleg feloszlatta a csapatokat, egyben azonban felszólította Csernyt, hogy válasszon ki magának 40 megbízható embert, és ezeket tartsa magánál mint „politikai nyomozókat”, akik arra lesznek hivatva, hogy õk intézzék el „a legbizalmasabb és legkényesebb ügyeket”. Ez a negyven ember az ugyancsak Cserny által összetoborzott „politikai fogolyõrséggel” a Mozdony utcai laktanyában kapott helyet, ahol mint „a belügyi népbiztosság nyomozóosztálya” mûködött. A név változott, de a terror nem. Késõbb különben, kivált a június 24-i események után Cserny megint felvitte csapatának számát 180 fõre.
(A képen Lukács György) Az ellenforradalmi kísérlet napján a Szovjetház az ellene leadott lövések hatása alatt kiürült. A legtöbb népbiztos és kíséretük elbújt. A Szovjetházban Lukács [Löwinger –Ifj. T. L.] György népbiztos vette át a parancsnokságot, aki meghagyta a terrorcsapatoknak, hogy ahol valakinél ellenforradalmi magatartást észlelnek vagy fegyvert találnak, azt azonnal a helyszínen szúrják le. A terrorcsapatoknak elsõ áldozata Berend Miklós orvostanár volt, egyike Budapest legkiválóbb gyermekorvosainak. Véletlenül a Szovjetház közelében volt, amikor a monitorok nemzetiszínû zászlók alatt a Dunán felvonultak. A látvány annyira extázisba hozta, hogy zsebkendõjét lobogtatva végigrohant az utcán, hangosan kiáltván, hogy „feltámadt Magyarország”. A Szovjetház elõtt õrt álló terroristák több lövést adtak le reá és megölték. A holttestet elõbb kifosztották, azután otthagyták az utcán és csak késõ este vonszolták a Dunáig, ahol a vízbe dobták. Este a terrorcsapatok az egyik Eskü úti ház egyik ablakából a redõnyökön keresztül világosságot láttak kiszûrõdni. Madarász Béla orvosnövendék készült lámpafénynél szigorlatra. A terroristák, kik aznap mindenütt rémeket láttak, ráfogták, hogy fényjeleket ad. Behatoltak szobájába, ütötték-verték, aztán levitték az utcára, leszúrták, kirabolták, a haldoklót szemetes kocsival az Erzsébet-hídra vitték és ott még élve a Dunába dobták. Mindkét gyilkosságnál egy Löbl Mór nevû terrorista játszotta a fõ szerepet.
A budapesti ellenforradalmi kísérlet átterjedt a környékre is. Újpesten a Mautner-bõrgyár munkásai lázadnak fel. Hármat közülük halálra ítéltek és agyonlõttek. Szentendrén 24-én este félreverték a harangokat arra a hírre, hogy Budapesten ellenforradalom ütött ki. Erre az ottani direktórium megszökött, másnap azonban visszatért vörös csapatokkal. Kucsera Ferenc római katolikus káplánt a Dunához cipelték és ott agyonlõtték. Veresmarthy Miklós ügyvédet pedig bevitték Budapestre, ahol Cserny nyomozói oly súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sebeibe. Július 4-én a Komárom megyei Császár községben terjed el a hír, hogy a proletárdiktatúra megbukott, mire a régi tisztviselõk veszik át a közigazgatást. Másnap Lantos (Löwy) Bertalan géplakatos forradalmi törvényszék elé állította Wolmuth Ferenc katolikus plébánost és halálra ítéltette. Az elítéltnek értésére adták, hogy kegyelmet kap, ha megbánást mutat és bocsánatot kér, de Wolmuth ezt elhárította és búcsúbeszédet intézett a néphez, amely annyira megható volt, hogy Löwy jobbnak látta félbeszakítani. A plébánost durva bántalmazások közepette azonnal felakasztották. Július 13-án Jászberényben a vörösök lövéseket adnak le a fehérekre, akik Bokányit [Bokányi Dezsõ népbiztost – Ifj. T. L.] nem akarják meghallgatni. Tizenegyen közülük elesnek. A hónap vége felé Mezõcsáton végeztetnek ki hat földmívest.«
Nehéz lenne érdemben bármit is hozzátenni a Szászhalmi és Gratz mûvébõl idézettekhez. Illetve egyet azért mégis. Szamuely zsidó volt, Cserny azonban nem. Kellett Szamuely mellé tehát egy magyar, példát statuálva, hogy a proletárforradalom „védõi” között van magyar is. Ha kevés is, de aki aztán önmagából kivetkõzve mutatja meg, mennyire megharcol a tál lencséért. Úgy tûnik, tipikus bolsevista szerepfelosztás volt ez már akkor is. Sameszokra, strómanokra mindig elengedhetetlen szüksége van ugyanis az afféle izmusoknak, mint amilyen Leniné volt. Mindig kell, akire, ha kezüket mossák, rámondhatják: „Õ pedig a ti kutyátok kölyke volt.”
Minderrõl azonban mélyen hallgat a közmédia és a hivatalos történelemoktatás mindmáig. Pedig aki csak a két idézett mûbõl indul ki, annak is nyilván kitûnik belõlük, mirõl is volt szó. Arról, hogy valakit csak azért, mert nem kommunista, hanem keresztény és magyar, „másvilágra”, vagy ahogyan maga Szamuely mondta (amúgy szerény héber nyelvtudásával), „gajdeszbe” kell küldeni.
Vagyis megdõl ezzel az a mítosz, hogy a történelemben egyedül a zsidókkal végeztek késõbb származásuk miatt. Mert errõl van szó és arról, hogy ha ez így van, akkor bizony borul minden, amit bizonyos véleményformáló körök kötelezõen elõírnak hívés végett mindenki számára. Amibõl egy következik: tényként el kell ismerni, hogy 1919-ben kizárólag származás, hovatartozás alapján való népirtásra történt kísérlet hazánkban, s ezért ennek figyelembevételével igenis tanítandók az akkori történések.Link
Hozzaszolasok
Oldal: 1 / 2: 12
#1 |
mezesmozes
- 2015. June 27. 14:03:29
#2 |
Gutai Zub
- 2015. June 27. 15:47:26
#3 |
baktria
- 2015. June 27. 20:26:00
#4 |
baktria
- 2015. June 28. 02:16:31
#5 |
baktria
- 2015. June 28. 02:31:13
#6 |
mormota1968
- 2015. June 28. 15:59:29
#7 |
lalapapa
- 2015. June 28. 18:30:18
#8 |
baktria
- 2015. June 29. 00:34:44
#9 |
Perje
- 2015. June 30. 14:07:45
#10 |
spartakusz
- 2015. June 30. 14:36:22
Oldal: 1 / 2: 12
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.