Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Kés a szájban!
az utolsó hangos dal...”
Köszönöm jól vagyok,és mint ilyen kérdésre a megszokott válasz,csak is ez lehet,hiszen minek rakodnám rá bárkire kínjaimat,amik ha jól belegondolok már nem is kínok,hanem egy felsõbb akarat sakkjátszmájának terhes,vagy épp a saját jól felfogott érdekemben történõ tanításai,és tanításainak következményei!Köszönöm jól vagyok,-szól a válasz azok számára,akik egyáltalán észrevették eltûnésemet,és akik egyáltalán feltették azt a kérdést,hogy „segíthetek valamit.”..?
A történet nem tegnap kezdõdött,és ha meggondolom, a saját történetem lehetne akár a másé is,és tudom,hogy a más története épp olyan kegyetlen,mint az enyém,és talán érdekelni is annyira fog másokat,mint a másoké engem!
Nem is azért írom le mindezt,hogy a saját bajaimat bárki bajai fölé helyezzem,mert tudja azt jól mindenki,hogy az egyén sorsa mindég magának a legfontosabb,és az ember gyarlóságának köszönhetõen bele sem gondolunk abba,hogy talán a saját történetünk nem is annyira lehengerlõ,fájdalmas és megoldhatatlan,mint egy másik sors,amibe egy kicsi sem szeretnénk belekóstolni!
Miért írom le?Õszintén mondom,hogy nem tudom,hiszen tisztába vagyok azzal is,hogy senki nem hallgat a másikra,mert az adott pillanat,a meggondolatlanság nem engedi az okulást,mert mindaddig nincs okulás,amíg nincs tapasztalat!
Tapasztalat viszont csak akkor van,ha megélte az egyén a bajt,a megoldhatatlannak hitt eseményt,és akkor,és csakis akkor jut eszébe,hogy egy ilyen példát már hallott korában,csak nem hallgatott a másikra!
Miért nem?Okokat lehetne sorolni,mert az ember nagyon képes arra,hogy erõsen meg tudja magyarázni a megmagyarázhatatlant,és magát mentve számtalan teóriát képes felállítani,csupán az igazat képtelen kimondani,és még magának is hazudik inkább,mint belássa azt,hogy kiveszett belõle mindaz,ami a régiségben megvolt,és úgy hívták,hogy bizalom,és alázat!Bizalom azok iránt,akik esetlegesen koruknál fogva,vagy az addig megélt életutak tapasztalataira támaszkodva igyekeznek másokat tanítani.Az elfogadás bizalma kellene ez legyen,ami úgy kezdõdik,hogy saját korlátainkat vagyunk képesek felismerni,fejlõdésünk során elérjük azt a plafont,amit elérhetünk,és éppen itt jön közbe az alázat,ami nem összetévesztendõ a megalázkodással!
A mai kor emberének társadalma inkább hasonlít az összetört cseréphalmazra,mint az isteni rend által felállított egészséges hierarchikus létrára.Az ostoba okoskodók hangoskodása sikeresen elnyomja bennünk belsõ hangunk intéseit,és a bizalom nem teljesedik ki,az alázat pedig meg sem születik!
Szóval hogy a történetre visszatérjek,az úgy volt,hogy...de most hogy visza olvasok,látom,hogy akaratlanul is belekezdtem a történetbe,és ez a történet mindenkire egyformán illik,még akkor is,ha konkrét képeket nem fedtem föl!
De hogy ne legyek adós,azt azért elmondom,hogy a forró fejûség,a meggondolatlanság éppen úgy nyomot hagyott bennem a mai napokra,mint a késõbbiekben fellelhetõ tapasztalatok alkalmazása!
Az az igazság,hogy korábban éppen úgy gondoltam,mint sokan mások,hogy minden megoldható egy csapásra,és éppen úgy mint mások,én is igyekeztem elfeledni,hogy az élet,az én életem éppen olyan társas játék,mint azok élete akik velem bármilyen kapcsolatban állnak!
Nekik én vagyok a játszó társ,és ezt nem szabad elfelejteni!
Nem is olyan régen még fogalmam sem volt mindarról a történésrõl,ami a világban,és kicsiny Hazánkan folyt,minden jól volt elrendezve,tervek,álmok,gondolatok,remények,és vágyak egymás után igazították életemet,és én igyekeztem jól megfelelni minden kihívásnak-persze akkor kihívásnak éreztem,és koránt sem szándékos akadály képzésnek- és nyilvánvalóan az eredmények magukért beszéltek,pofonok pofonok után,csalódások csalódások után,és mindenki hibás volt ezért,csak én nem!Én nem,mert mindég igyekeztem megõrizni azt a tanítást,amit szüleimtõl kaptam,és kisebb kilengések mellett megõriztem a becsület,és a tisztesség haldokolni ítélt életformáját,de ”sajnos” sosem voltam képes kihasználni,letaposni,megalázni másokat csupán azért,hogy én boldogulhassak.
Én nem vagyok hibás,-mondtam mindég,és a pozitív értelmezés szerint nem is,azonban volt ott egy piciny önzés,önfejûség,szabadságvágy,kitûnni akarás,és nem volt mögötte sem tapasztalat,sem hit,sem tudás!
Ha így nézzük a dolgokat igen is hibás voltam,mert kiszakadtam abból a környezetbõl,ahol felnõttem,és elhittem,hogy az elmaradott,hogy régi módi,és elhittem a délibábot,elhittem,a hazugságot,és nem vettem észre,hogy olyan végtelen légüres tér van mögöttem,ahová nincs miért visszanyúlni,ahonnan nincs mit tanulni,nincs mit tapasztalni.
Hét éve történt,hogy egy olyan törés ment végbe az életembe,ahonnan nem volt visszaút,egy olyan kényszerpályára sodort a „sors”,amibe nem volt,nem lehetett beleszólásom,gyökeresen megváltozott az életem,és a szülõ falumból a városba keveredtem!
Mindenki összeseküdött ellenem,a Föld,az Ég,nem volt Istenem,nem volt reményem,csak az átkozott keserûség,a csalódás,a magam tehetetlenségének,életképtelenségemnek érzése,és akkor találkoztam itt a városban egy Emberrel,aki tulajdonképpen megmutatott néhány dolgot,abból amire magamtól kellett volna rájönni,de onnan csak egy piciny lépés volt ahhoz az állapothoz,hogy belekerüljön a kés a szájba,és én összeszorított fogakkal tartottam azt a kést,közben kezeimmel kétségbeesve igyekeztem elkerülni a teljes megsemmisülést,kapodva,és semmit sem kímélve erõlködtem visszaszerezni anyagi javaimnak azon részét,ami az éhen halástól valamennyire megmenthet!
Nos végül is megmentett,megmentett az akaratom,az otthon megtanult szívósságom,az otthonról hozott munka tisztelete,és akkor úgy éreztem,neki lódulhatok....!Ki kell kerüljön a kés a számból,és bele kell kerüljön a kezembe,mert a bosszú nem maradhat el!Mit érdekelt engem a józanság,mit érdekelt a tudók tanításai,mit érdekeltek a játszó társak,mindent egy lapra,és megbosszulni!Megbosszulni mindazt amit velem,amit szeretett Hazámmal,a drága Magyarországgal tettek,és csak törtetni elõre,elérni mindent amit látszólag lehet,és nem törõdni senkivel,semmivel,még a saját életemmel sem!
„...Héja varázsol,dühe kire szálljon,ellenség kell ezen a világon!...”
Az idõ telt,és rövid idõ alatt sok helyen megfordultam,sok emberrel találkoztam,akik egyénileg,vagy valamelyik „bosszút állni” igyekvõ szervezõdés tagjai voltak,és terveket szövögettünk,tanultunk egymástól,méregettük egymást,figyeltük egymást,és az alap ösztön a bizalmatlanság bizony mind végig ott volt minden beszélgetésben,minden talákozásban,minden pillantásban,és csupán egyetlen dologban nem csalódtam,és ez a tehetetlenség!Erre persze késõbb jöttem rá,amikor olyan szinten távolodtam el a mindennapok szürke valóságától,hogy már szinte létrehoztam saját világomat,ahol minden reggel az igazság fényes levegõjében ébredtem,és este a megnyugvás mámoros ködében feküdtem le.Közben mindent,és mindenkit kizártam aki,vagy ami nem illett a képbe,ostoroztam,bántottam,számonkértem,büntettem,és mindenek fölé helyeztem magam,mert az idea így kívánta!Erre csak a kényszer pihenõ idõm alatt jöttem rá,hogy a módszerek voltak rosszak,és azok a tettek,amik végül nem vezettek sehová!Nem ismertem föl társaim,szövetségeseim korlátait,nem akartam elfogadni,hogy ennyi veszõdség,és áldozat ellenére sem tudtam azt az egységet létrehozni,ami kívánatos lenne a késõbbi fizikális harc megvívásához!
Minden napom azzal telt,hogy miután megdolgoztam a mindennapi betevõért,belevetettem magam a munkába,hogy az álomból valóság legyen,és nem vettem észre,hogy még azok sem tudnak követni,akikkel együtt dolgoztam,és a vége az lett,hogy fényévekkel megelõztem Õket is,és arra eszméltem,hogy egyedül vagyok!Egyedül vagyok,ám nem teljesen...Mindazok mellettem maradtak,akik szintén egyedül érezték magukat!Nem tudtam akkor még,hogy az egyén fejlõdése nem kerülhetõ meg,nem lehet kényszerbõl elõidézni,és nem ismetem föl azt sem,hogy míg egyénileg nem fejlõdik mindenki a plafonig,addig nem lehetséges semmilyen szellemi erõegyesítés
Ellenség kell ezen a világon,mert másként nem lehet elviselni a mindennapok kínjait,bántásait,csalódásait,azonban ezzel a teóriával van némi gond!Az ellenség,az elsõ számú,a kivételezett,az észrevehetetlen,a megbúvó,az alattomos én magam vagyok,magamnak!
Hiába a széles látókör,hiába a tudás,a logikai képesség,hiába a tenni akarás,ha közben felégetek magam mögött mindent,nem marad támasz,nem marad hátország,ahová megpihenni idõnként visszatérhetek!
Tudom,sokan felszisszennek,és sokaknak sokféle véleménye lesz errõl a mondatról,ám a kibicnek semmi,de semmi sem drága,és ezt sem szabad elfeledni!
Nem voltam többé részese semmilyen egyéb kultúrális programnak,nem mentem el,nem magyarkodó rendezvényekre,nem voltam,és nem vittem társamat sehová,mert úgy gondoltam,csak ez az egy valami van a világon,és nincs más fontosabb semmi,mint a Hazám,mint az önvédelem!
Ez így is van,azonban azt sem szabad elfeledni,hogy a világ összetett,mindég pár-huzamos,mert mindég az isteni szimmetriára épül,és az alapján mûködik!Ha kizárom az életembõl ezeket a dolgokat,szeretett Hazám megmentését zárom ki vele együtt,mert elvesztem a kontrollt,elvesztem a másik oldal látását,és ez rossz út,nagyon rossz!!A téves gondolkodás,és látásmód kishíján tönkretette és kisiklatta az életemet,kis híján lelkileg belerokkantam,kis híján elvesztettem azt az egyetlen embert,aki félt,aki vigyáz rám,aki minden hibám ellenére melettem maradt,és nem fordult el tõlem!
Le kell hogy gyõzzem önmagam,ahhoz,hogy legyõzhessem a koránt sem láthatatlan ellenséget.Le kell gyõznöm magamban azokat a rosszakat,amik elfeledtetik velem,hogy egy átkozott álom világban élek,hogy egy átkozott valóságban élek,de nem külön-külön,de mindkettõben egyszerre,és ezt a kettõsséget muszáj kezelni tudni,másként az arany középút,mindég kicsúszik a lábam alól,és az Aranykapu egyre távolabb kerül tõlem!
„...De azt bízom Istenemre,hogy vigyázzon Kegyesemre...”
Társak pedig kellenek,mert másként nehéz!Persze elérkezik az ember egy pontra,amikor hiába van társa,egyedül,és tök egyedül érzi magát,mert gondolataival,érzéseivel a magány keserû életvizére van ítélve,de mindenkinek ez a sorsa aki valamire hivatott,persze ha képes ezt felfogni,elfogadni és megérteni!
Hát persze könnyen megy kimondani ilyen szavakat,azoknak,akik átélték,mert a tapasztalat megmutat sok mindent,és a megélés után már könnyebb bizonyos dolgokat kimondani!Azonban az ember társas lény,nem tudom miért,de így van megtervezve,legyártva!Vajon ki az az elvetemült ember,aki fejet hajtva a felsõbb akaratnak,minden féle lázadás nélkül elfogadja azt,hogy bár a mindennapokban van társa,de lelki szinten nem biztos,hogy társ az a társ!Vagy azzá válik,vagy
keres egyet magának...Nyilván ez egy végletes gondolkodás mód,és írásom igyekszik rávilágítani arra,hogy ez hibás!Meg kell találni az arany középutat ebben a kérdésben is,és akire a Teremtõ ilyen terhet bíz,annak ezzel tisztában kell lenni!Megmenteni másokat a legkönnyebb,ám azt aki a mindennapokban velem van,Õt a legnehezebb!Azonban mielõtt nekilódulsz,hogy megmented,gondolkodj el azon,hogy vajon Õt kell-e megmentened,vagy saját magad?Vajon van mit megmenteni rajta,vagy csak nem ismered,elég jól,és csupán azt gondolod,hogy...!
Nos miután nem voltam hajlandó hallgatni az okosabbra,mert a bizalom,és az alázat nem gyökeresedett meg bennem úgy gondoltam itt az ideje keresni egy olyan társat,aki ért engem,aki velem tud repülni,akinek nem kell magyarázni,akinek..., ez azonban koránt sincs így!
A Nagy Rendezõ ismét tanít,mert tapasztalni kell a tudáshoz,és úgy igazít dolgokat,hogy az egyén tanulhasson,tapasztalhasson,és ha kellõ képp szét szakadt a lelke,ha kellõ képp rongyokból áll már,ha kellõ képp fáj,majd akkor,és csak akkor fogadja el,a felülírhatatlant,aminek így kell lennie!
Ha tetszik,-ha nem, küld egy újabb játékost,aki által tanulhat az egyén,aki által kellõképp megfizet a lázadásért,megfizet a hibákért,az oktalanságért,és miután szankciók érik szankciók után, miatta elkezd gondolkodni,újraértékelni,okulni!
És miután lecsengett a belsõ harc,miután a kimondhatatlan csalódás és düh érzése halványulni kezd,miután a szétszakított lélek sebei újra összeforrni látszódnak,miután nem marad más,mint a katalizátor szerepét betöltõ játszótárs iránti tisztelet,megbecsülés,szeretet,és hála,miután csak a szép emlékek maradnak,akkor a megnyugvás újra idéz egy megénekelt sort,és csak kérni tudom a Teremtõt,hogy vezesse hozzá az igazi lelki társát!
„...Jaj szegin magyarok immár vigadnotok egyszer ideje vóna! ”
Na persze könnyû azt mondani,de hogyan kell odáig eljutni,hogyan kell megtalálni a harmóniát,hogyan kell régi életünk fonalát újra fölvenni?Nincs rá recept,ezt megtanultam,és azt is,hogy nem másoktól kell várni a delírium érzését,és nem használható fel semmilyen „segédeszköz”!
A vigadalom magunkban kell kezdõdjön!A társadalom kellõ képp szét zilált legkisebb egysége,a család rendbehozása az elsõ lépés,a családon belüli belsõ béke megteremtése a legfontosabb lépés!Tanuljunk meg õszinték lenni önmagunkhoz,és titkok nélkül élni a társunnkal!Tanuljunk meg igazat mondani,mert csak ez által nyerhetõ el a bizalom! Nem elõzheti meg a kerék a kocsit!Mindennek,és kivétel nélkül mindennek örülni kell,ami pozitívum megadatik,mert ezek az érzések erõsítik és generálják a következõ boldogság érzést!Itt érkezünk el arra a pontra,amikor megfogalmazódik az a kérdés,hogy mi van az önvédelemmel,mi van az ország sorsával?
Adjunk csak számot magunknak,õszintén valljuk be magunknak mit végeztünk évek alatt ezzel kapcsolatban,és mik az eredemények?
Összeállt vajon egy erõs militáns egység?Öszeállt vajon egy erõs tarsadalmi kohézió?
Nos korábban én is,és mások is a kizárólagos katonai,fegyveres megoldást tartottam elsõdlegesnek,azonban rá kellett jönnöm,hogy nem ment!Nincs egység,nincs erõ,ami kivehetné pusztítóink kezébõl a korbácsot!
Csak lépésrõl-lépésre!
Tegyük csak rendbe a családi békét,és ezután jöhet az önfeláldozó tevékenység!Mindenki hivatott valamire!Vagyunk,vannak emberek,akik képesek elmondani,és elmagyarázni a többieknek,miben élnek,és képesek elmondani azt is,mit tegyenek!
Ehhez azonban több kell!Úgy kell élni,és példával statuálni,hogy lehet úgy élni,ahogy szeretnénk!Ne kötözködjön most senki a részletekkel,mert azzal én is tisztában vagyok,hogy jelenleg nem függetlenítheti magát senki a rendszertõl teljes mértékben.De hogyan modod el másoknak a valamit,amit nem tapasztalsz!?
Tedd!
Csak párhuzamosan mûködik a mindenség,és csak szimmetriában!
Azzal kell kezdeni,ami könnyebben megy,vagyis a társadalom -úgymond- megszervezésével!Ha már lesz mit félteni,lesz az is aki,akik meg is fogják védeni!Nem megy másként!Tegye csak mindenki a dolgát,és ne mutogasson senki a másikra!A saját lelkiismerete a tét!
Ne várj másokra,ne várd mások segítségét,ne várd,hogy mások helyetted cselekszenek!Neked kell lépéseket tenned,elsõsorban magadért,és csak utána a közért!Ha eljutottál erre a szintre,csak akkor vallhatod magad hazafinak,mert már sikerült a dögkeselyû karmaiból kirángatni azt a közösséget,amit családnak hívnak!
„Ne meghalni,élni tudjatok! „
Harcoljunk!
Hát persze!Harcoljunk!Azonban mielõtt harcolunk legyünk tisztában bizonyos dolgokkal!Fel ismerjük az ellenséget?Tudjuk hol található?Ismerjük a stratégiáját?
Van egy aranyszabály,ami így hangzik: A katona csak akkor bocsátkozzon fizikális harcba,ha megteremtette azokat a feltételeket,ami a gyõzelméhez vezet!
Ma semmilyen feltétel nem áll rendelkezésre a fizikális harchoz!Ezeket a kritériumokat most nem ecsetelem,majd megteszi az a parancsnok,a beosztottjainak,aki megtudja teremteni azokat!
Ha a parancsnok nem ismeri ezeket a kritériumokat,jobb ha átadja a helyét annak a személynek,aki alkalmas rá!
Tudom,sok mindenkinek viszket a tenyere,ám jobb ha ésszel él az ember!
Ölni nem olyan könnyû!
Ha még egy fogyasztásra szánt állatot sem öltél le,sokkal nagyobb alázattal viseltess az élet iránt!Ha ismered azt az érzést,amikor egy szál késsel,az állathoz közeledsz,ha átélted az állat reakcióit,ha érezted már a meleg testét,remegõ, feszülõ izmait,vergõdõ haláltusáját,a hangot amit kiad miután beleszúrtad a késed,a tekintetét is el bírod viselni,miközben elvérzik,és meg tudod határozni halálának értelmét,szükségességét,csak akkor nyúlj fegyverhez,csak akkor akarj katona lenni!
Ölni nem könnyû,ölni nehéz!
Még nehezebb elviselni azt a tudatot,hogy miután fizikális harcba bocsátkoztál,nem tudod mi történik otthon!Vajon szeretteidet kínozzák-e,gyilkolják-e?Vajon éheznek-e az otthoniak,vajon maguk alá vizelnek-e a félelemtõl?
Fel készültél-e arra,hogy egy eltévedt lövedék,vagy repesz épp a Te lábadat tépi-e le?Vajon felkészültél-e arra,hogy haslövést kapsz,vagy a légnyomástól kifordulnak a beleid,és még csak fájdalmat sem érzel,de tudod,hogy már halott vagy?
Vajon hány „ölni kész” ember gondolt bele ezekbe a dolgokba?
Nos nem vagyok a fizikális harc ellen,holott korábbi döntésem következtében rögtön árulónak,és fogott embernek tituláltak,mégis inkább a meggondolásra alapuló harcra buzdítok!
Katona,és harcos között különbség van!
Most harcosokra van szükség,az élet minden területén!
A társadalmat rá kell vezetni a józan ész útjára,és ez nem megy másként,mint példamutatással!
Minden településen közösségeket kell alkotni,mindegy milyen kicsi,mert nem a létszám számít!
Valódi közösségeket,akik hajlandók együtt dolgozni,munkálkodni,hajlandók egymást segíteni,egymást etetni,egymást megvédeni!
Ezeknek a MAG-oknak mutatkozniuk kell,hiszen másképp nincs példa a hajszolt világban élõknek.Türelemmel,és szeretettel kell viseltetni az érdeklõdõk felé,és aki ma kinevet Titeket,az holnap hasznos tagja lesz a közösségnek!
Ha vannak közösségek,vannak dédelgetett,õrzött értékek,akkor,és csak is akkor jöhet a katona,aki meg is védi azokat!
Ugyanabból a közösségbõl kerül ki a katona,mint ahonnan korábban a harcos!
A közösségek idõvel bõvülnek,összefonódnak,és végül nemzetet alkotnak!
De csak párhuzamban,és szimmetriában!
Könyû eszetlenül kimondani,hogy meghalnék a Hazámért!
De mi lenne,ha nem meghalni,hanem élni tudnátok!?
Én a magam részérõl talán az utolsó hangos dalt énekeltem el,azoknak akiknek fülük van a halláshoz.A segítség kérést szívesen veszem,és most ne a néven vacilláljatok,vajon ki írhatta ezt a sok okosságot-mert tudjátok,bizalom,és alázat-akinek tudnia kell ki vagyok,az tudni fogja!
A késem itt van a tokjában,már nincs a számban,a kezemben sem!A tok viszont az övemen lóg mindörökre!
Ha kellek ,megtaláltok,ha nem kellek az sem baj!!
Köszönöm jól vagyok,és mint ilyen kérdésre a megszokott válasz,csak is ez lehet,hiszen minek rakodnám rá bárkire kínjaimat,amik ha jól belegondolok már nem is kínok,hanem egy felsõbb akarat sakkjátszmájának terhes,vagy épp a saját jól felfogott érdekemben történõ tanításai,és tanításainak következményei!Köszönöm jól vagyok,-szól a válasz azok számára,akik egyáltalán észrevették eltûnésemet,és akik egyáltalán feltették azt a kérdést,hogy „segíthetek valamit.”..?
A történet nem tegnap kezdõdött,és ha meggondolom, a saját történetem lehetne akár a másé is,és tudom,hogy a más története épp olyan kegyetlen,mint az enyém,és talán érdekelni is annyira fog másokat,mint a másoké engem!
Nem is azért írom le mindezt,hogy a saját bajaimat bárki bajai fölé helyezzem,mert tudja azt jól mindenki,hogy az egyén sorsa mindég magának a legfontosabb,és az ember gyarlóságának köszönhetõen bele sem gondolunk abba,hogy talán a saját történetünk nem is annyira lehengerlõ,fájdalmas és megoldhatatlan,mint egy másik sors,amibe egy kicsi sem szeretnénk belekóstolni!
Miért írom le?Õszintén mondom,hogy nem tudom,hiszen tisztába vagyok azzal is,hogy senki nem hallgat a másikra,mert az adott pillanat,a meggondolatlanság nem engedi az okulást,mert mindaddig nincs okulás,amíg nincs tapasztalat!
Tapasztalat viszont csak akkor van,ha megélte az egyén a bajt,a megoldhatatlannak hitt eseményt,és akkor,és csakis akkor jut eszébe,hogy egy ilyen példát már hallott korában,csak nem hallgatott a másikra!
Miért nem?Okokat lehetne sorolni,mert az ember nagyon képes arra,hogy erõsen meg tudja magyarázni a megmagyarázhatatlant,és magát mentve számtalan teóriát képes felállítani,csupán az igazat képtelen kimondani,és még magának is hazudik inkább,mint belássa azt,hogy kiveszett belõle mindaz,ami a régiségben megvolt,és úgy hívták,hogy bizalom,és alázat!Bizalom azok iránt,akik esetlegesen koruknál fogva,vagy az addig megélt életutak tapasztalataira támaszkodva igyekeznek másokat tanítani.Az elfogadás bizalma kellene ez legyen,ami úgy kezdõdik,hogy saját korlátainkat vagyunk képesek felismerni,fejlõdésünk során elérjük azt a plafont,amit elérhetünk,és éppen itt jön közbe az alázat,ami nem összetévesztendõ a megalázkodással!
A mai kor emberének társadalma inkább hasonlít az összetört cseréphalmazra,mint az isteni rend által felállított egészséges hierarchikus létrára.Az ostoba okoskodók hangoskodása sikeresen elnyomja bennünk belsõ hangunk intéseit,és a bizalom nem teljesedik ki,az alázat pedig meg sem születik!
Szóval hogy a történetre visszatérjek,az úgy volt,hogy...de most hogy visza olvasok,látom,hogy akaratlanul is belekezdtem a történetbe,és ez a történet mindenkire egyformán illik,még akkor is,ha konkrét képeket nem fedtem föl!
De hogy ne legyek adós,azt azért elmondom,hogy a forró fejûség,a meggondolatlanság éppen úgy nyomot hagyott bennem a mai napokra,mint a késõbbiekben fellelhetõ tapasztalatok alkalmazása!
Az az igazság,hogy korábban éppen úgy gondoltam,mint sokan mások,hogy minden megoldható egy csapásra,és éppen úgy mint mások,én is igyekeztem elfeledni,hogy az élet,az én életem éppen olyan társas játék,mint azok élete akik velem bármilyen kapcsolatban állnak!
Nekik én vagyok a játszó társ,és ezt nem szabad elfelejteni!
Nem is olyan régen még fogalmam sem volt mindarról a történésrõl,ami a világban,és kicsiny Hazánkan folyt,minden jól volt elrendezve,tervek,álmok,gondolatok,remények,és vágyak egymás után igazították életemet,és én igyekeztem jól megfelelni minden kihívásnak-persze akkor kihívásnak éreztem,és koránt sem szándékos akadály képzésnek- és nyilvánvalóan az eredmények magukért beszéltek,pofonok pofonok után,csalódások csalódások után,és mindenki hibás volt ezért,csak én nem!Én nem,mert mindég igyekeztem megõrizni azt a tanítást,amit szüleimtõl kaptam,és kisebb kilengések mellett megõriztem a becsület,és a tisztesség haldokolni ítélt életformáját,de ”sajnos” sosem voltam képes kihasználni,letaposni,megalázni másokat csupán azért,hogy én boldogulhassak.
Én nem vagyok hibás,-mondtam mindég,és a pozitív értelmezés szerint nem is,azonban volt ott egy piciny önzés,önfejûség,szabadságvágy,kitûnni akarás,és nem volt mögötte sem tapasztalat,sem hit,sem tudás!
Ha így nézzük a dolgokat igen is hibás voltam,mert kiszakadtam abból a környezetbõl,ahol felnõttem,és elhittem,hogy az elmaradott,hogy régi módi,és elhittem a délibábot,elhittem,a hazugságot,és nem vettem észre,hogy olyan végtelen légüres tér van mögöttem,ahová nincs miért visszanyúlni,ahonnan nincs mit tanulni,nincs mit tapasztalni.
Hét éve történt,hogy egy olyan törés ment végbe az életembe,ahonnan nem volt visszaút,egy olyan kényszerpályára sodort a „sors”,amibe nem volt,nem lehetett beleszólásom,gyökeresen megváltozott az életem,és a szülõ falumból a városba keveredtem!
Mindenki összeseküdött ellenem,a Föld,az Ég,nem volt Istenem,nem volt reményem,csak az átkozott keserûség,a csalódás,a magam tehetetlenségének,életképtelenségemnek érzése,és akkor találkoztam itt a városban egy Emberrel,aki tulajdonképpen megmutatott néhány dolgot,abból amire magamtól kellett volna rájönni,de onnan csak egy piciny lépés volt ahhoz az állapothoz,hogy belekerüljön a kés a szájba,és én összeszorított fogakkal tartottam azt a kést,közben kezeimmel kétségbeesve igyekeztem elkerülni a teljes megsemmisülést,kapodva,és semmit sem kímélve erõlködtem visszaszerezni anyagi javaimnak azon részét,ami az éhen halástól valamennyire megmenthet!
Nos végül is megmentett,megmentett az akaratom,az otthon megtanult szívósságom,az otthonról hozott munka tisztelete,és akkor úgy éreztem,neki lódulhatok....!Ki kell kerüljön a kés a számból,és bele kell kerüljön a kezembe,mert a bosszú nem maradhat el!Mit érdekelt engem a józanság,mit érdekelt a tudók tanításai,mit érdekeltek a játszó társak,mindent egy lapra,és megbosszulni!Megbosszulni mindazt amit velem,amit szeretett Hazámmal,a drága Magyarországgal tettek,és csak törtetni elõre,elérni mindent amit látszólag lehet,és nem törõdni senkivel,semmivel,még a saját életemmel sem!
„...Héja varázsol,dühe kire szálljon,ellenség kell ezen a világon!...”
Az idõ telt,és rövid idõ alatt sok helyen megfordultam,sok emberrel találkoztam,akik egyénileg,vagy valamelyik „bosszút állni” igyekvõ szervezõdés tagjai voltak,és terveket szövögettünk,tanultunk egymástól,méregettük egymást,figyeltük egymást,és az alap ösztön a bizalmatlanság bizony mind végig ott volt minden beszélgetésben,minden talákozásban,minden pillantásban,és csupán egyetlen dologban nem csalódtam,és ez a tehetetlenség!Erre persze késõbb jöttem rá,amikor olyan szinten távolodtam el a mindennapok szürke valóságától,hogy már szinte létrehoztam saját világomat,ahol minden reggel az igazság fényes levegõjében ébredtem,és este a megnyugvás mámoros ködében feküdtem le.Közben mindent,és mindenkit kizártam aki,vagy ami nem illett a képbe,ostoroztam,bántottam,számonkértem,büntettem,és mindenek fölé helyeztem magam,mert az idea így kívánta!Erre csak a kényszer pihenõ idõm alatt jöttem rá,hogy a módszerek voltak rosszak,és azok a tettek,amik végül nem vezettek sehová!Nem ismertem föl társaim,szövetségeseim korlátait,nem akartam elfogadni,hogy ennyi veszõdség,és áldozat ellenére sem tudtam azt az egységet létrehozni,ami kívánatos lenne a késõbbi fizikális harc megvívásához!
Minden napom azzal telt,hogy miután megdolgoztam a mindennapi betevõért,belevetettem magam a munkába,hogy az álomból valóság legyen,és nem vettem észre,hogy még azok sem tudnak követni,akikkel együtt dolgoztam,és a vége az lett,hogy fényévekkel megelõztem Õket is,és arra eszméltem,hogy egyedül vagyok!Egyedül vagyok,ám nem teljesen...Mindazok mellettem maradtak,akik szintén egyedül érezték magukat!Nem tudtam akkor még,hogy az egyén fejlõdése nem kerülhetõ meg,nem lehet kényszerbõl elõidézni,és nem ismetem föl azt sem,hogy míg egyénileg nem fejlõdik mindenki a plafonig,addig nem lehetséges semmilyen szellemi erõegyesítés
Ellenség kell ezen a világon,mert másként nem lehet elviselni a mindennapok kínjait,bántásait,csalódásait,azonban ezzel a teóriával van némi gond!Az ellenség,az elsõ számú,a kivételezett,az észrevehetetlen,a megbúvó,az alattomos én magam vagyok,magamnak!
Hiába a széles látókör,hiába a tudás,a logikai képesség,hiába a tenni akarás,ha közben felégetek magam mögött mindent,nem marad támasz,nem marad hátország,ahová megpihenni idõnként visszatérhetek!
Tudom,sokan felszisszennek,és sokaknak sokféle véleménye lesz errõl a mondatról,ám a kibicnek semmi,de semmi sem drága,és ezt sem szabad elfeledni!
Nem voltam többé részese semmilyen egyéb kultúrális programnak,nem mentem el,nem magyarkodó rendezvényekre,nem voltam,és nem vittem társamat sehová,mert úgy gondoltam,csak ez az egy valami van a világon,és nincs más fontosabb semmi,mint a Hazám,mint az önvédelem!
Ez így is van,azonban azt sem szabad elfeledni,hogy a világ összetett,mindég pár-huzamos,mert mindég az isteni szimmetriára épül,és az alapján mûködik!Ha kizárom az életembõl ezeket a dolgokat,szeretett Hazám megmentését zárom ki vele együtt,mert elvesztem a kontrollt,elvesztem a másik oldal látását,és ez rossz út,nagyon rossz!!A téves gondolkodás,és látásmód kishíján tönkretette és kisiklatta az életemet,kis híján lelkileg belerokkantam,kis híján elvesztettem azt az egyetlen embert,aki félt,aki vigyáz rám,aki minden hibám ellenére melettem maradt,és nem fordult el tõlem!
Le kell hogy gyõzzem önmagam,ahhoz,hogy legyõzhessem a koránt sem láthatatlan ellenséget.Le kell gyõznöm magamban azokat a rosszakat,amik elfeledtetik velem,hogy egy átkozott álom világban élek,hogy egy átkozott valóságban élek,de nem külön-külön,de mindkettõben egyszerre,és ezt a kettõsséget muszáj kezelni tudni,másként az arany középút,mindég kicsúszik a lábam alól,és az Aranykapu egyre távolabb kerül tõlem!
„...De azt bízom Istenemre,hogy vigyázzon Kegyesemre...”
Társak pedig kellenek,mert másként nehéz!Persze elérkezik az ember egy pontra,amikor hiába van társa,egyedül,és tök egyedül érzi magát,mert gondolataival,érzéseivel a magány keserû életvizére van ítélve,de mindenkinek ez a sorsa aki valamire hivatott,persze ha képes ezt felfogni,elfogadni és megérteni!
Hát persze könnyen megy kimondani ilyen szavakat,azoknak,akik átélték,mert a tapasztalat megmutat sok mindent,és a megélés után már könnyebb bizonyos dolgokat kimondani!Azonban az ember társas lény,nem tudom miért,de így van megtervezve,legyártva!Vajon ki az az elvetemült ember,aki fejet hajtva a felsõbb akaratnak,minden féle lázadás nélkül elfogadja azt,hogy bár a mindennapokban van társa,de lelki szinten nem biztos,hogy társ az a társ!Vagy azzá válik,vagy
keres egyet magának...Nyilván ez egy végletes gondolkodás mód,és írásom igyekszik rávilágítani arra,hogy ez hibás!Meg kell találni az arany középutat ebben a kérdésben is,és akire a Teremtõ ilyen terhet bíz,annak ezzel tisztában kell lenni!Megmenteni másokat a legkönnyebb,ám azt aki a mindennapokban velem van,Õt a legnehezebb!Azonban mielõtt nekilódulsz,hogy megmented,gondolkodj el azon,hogy vajon Õt kell-e megmentened,vagy saját magad?Vajon van mit megmenteni rajta,vagy csak nem ismered,elég jól,és csupán azt gondolod,hogy...!
Nos miután nem voltam hajlandó hallgatni az okosabbra,mert a bizalom,és az alázat nem gyökeresedett meg bennem úgy gondoltam itt az ideje keresni egy olyan társat,aki ért engem,aki velem tud repülni,akinek nem kell magyarázni,akinek..., ez azonban koránt sincs így!
A Nagy Rendezõ ismét tanít,mert tapasztalni kell a tudáshoz,és úgy igazít dolgokat,hogy az egyén tanulhasson,tapasztalhasson,és ha kellõ képp szét szakadt a lelke,ha kellõ képp rongyokból áll már,ha kellõ képp fáj,majd akkor,és csak akkor fogadja el,a felülírhatatlant,aminek így kell lennie!
Ha tetszik,-ha nem, küld egy újabb játékost,aki által tanulhat az egyén,aki által kellõképp megfizet a lázadásért,megfizet a hibákért,az oktalanságért,és miután szankciók érik szankciók után, miatta elkezd gondolkodni,újraértékelni,okulni!
És miután lecsengett a belsõ harc,miután a kimondhatatlan csalódás és düh érzése halványulni kezd,miután a szétszakított lélek sebei újra összeforrni látszódnak,miután nem marad más,mint a katalizátor szerepét betöltõ játszótárs iránti tisztelet,megbecsülés,szeretet,és hála,miután csak a szép emlékek maradnak,akkor a megnyugvás újra idéz egy megénekelt sort,és csak kérni tudom a Teremtõt,hogy vezesse hozzá az igazi lelki társát!
„...Jaj szegin magyarok immár vigadnotok egyszer ideje vóna! ”
Na persze könnyû azt mondani,de hogyan kell odáig eljutni,hogyan kell megtalálni a harmóniát,hogyan kell régi életünk fonalát újra fölvenni?Nincs rá recept,ezt megtanultam,és azt is,hogy nem másoktól kell várni a delírium érzését,és nem használható fel semmilyen „segédeszköz”!
A vigadalom magunkban kell kezdõdjön!A társadalom kellõ képp szét zilált legkisebb egysége,a család rendbehozása az elsõ lépés,a családon belüli belsõ béke megteremtése a legfontosabb lépés!Tanuljunk meg õszinték lenni önmagunkhoz,és titkok nélkül élni a társunnkal!Tanuljunk meg igazat mondani,mert csak ez által nyerhetõ el a bizalom! Nem elõzheti meg a kerék a kocsit!Mindennek,és kivétel nélkül mindennek örülni kell,ami pozitívum megadatik,mert ezek az érzések erõsítik és generálják a következõ boldogság érzést!Itt érkezünk el arra a pontra,amikor megfogalmazódik az a kérdés,hogy mi van az önvédelemmel,mi van az ország sorsával?
Adjunk csak számot magunknak,õszintén valljuk be magunknak mit végeztünk évek alatt ezzel kapcsolatban,és mik az eredemények?
Összeállt vajon egy erõs militáns egység?Öszeállt vajon egy erõs tarsadalmi kohézió?
Nos korábban én is,és mások is a kizárólagos katonai,fegyveres megoldást tartottam elsõdlegesnek,azonban rá kellett jönnöm,hogy nem ment!Nincs egység,nincs erõ,ami kivehetné pusztítóink kezébõl a korbácsot!
Csak lépésrõl-lépésre!
Tegyük csak rendbe a családi békét,és ezután jöhet az önfeláldozó tevékenység!Mindenki hivatott valamire!Vagyunk,vannak emberek,akik képesek elmondani,és elmagyarázni a többieknek,miben élnek,és képesek elmondani azt is,mit tegyenek!
Ehhez azonban több kell!Úgy kell élni,és példával statuálni,hogy lehet úgy élni,ahogy szeretnénk!Ne kötözködjön most senki a részletekkel,mert azzal én is tisztában vagyok,hogy jelenleg nem függetlenítheti magát senki a rendszertõl teljes mértékben.De hogyan modod el másoknak a valamit,amit nem tapasztalsz!?
Tedd!
Csak párhuzamosan mûködik a mindenség,és csak szimmetriában!
Azzal kell kezdeni,ami könnyebben megy,vagyis a társadalom -úgymond- megszervezésével!Ha már lesz mit félteni,lesz az is aki,akik meg is fogják védeni!Nem megy másként!Tegye csak mindenki a dolgát,és ne mutogasson senki a másikra!A saját lelkiismerete a tét!
Ne várj másokra,ne várd mások segítségét,ne várd,hogy mások helyetted cselekszenek!Neked kell lépéseket tenned,elsõsorban magadért,és csak utána a közért!Ha eljutottál erre a szintre,csak akkor vallhatod magad hazafinak,mert már sikerült a dögkeselyû karmaiból kirángatni azt a közösséget,amit családnak hívnak!
„Ne meghalni,élni tudjatok! „
Harcoljunk!
Hát persze!Harcoljunk!Azonban mielõtt harcolunk legyünk tisztában bizonyos dolgokkal!Fel ismerjük az ellenséget?Tudjuk hol található?Ismerjük a stratégiáját?
Van egy aranyszabály,ami így hangzik: A katona csak akkor bocsátkozzon fizikális harcba,ha megteremtette azokat a feltételeket,ami a gyõzelméhez vezet!
Ma semmilyen feltétel nem áll rendelkezésre a fizikális harchoz!Ezeket a kritériumokat most nem ecsetelem,majd megteszi az a parancsnok,a beosztottjainak,aki megtudja teremteni azokat!
Ha a parancsnok nem ismeri ezeket a kritériumokat,jobb ha átadja a helyét annak a személynek,aki alkalmas rá!
Tudom,sok mindenkinek viszket a tenyere,ám jobb ha ésszel él az ember!
Ölni nem olyan könnyû!
Ha még egy fogyasztásra szánt állatot sem öltél le,sokkal nagyobb alázattal viseltess az élet iránt!Ha ismered azt az érzést,amikor egy szál késsel,az állathoz közeledsz,ha átélted az állat reakcióit,ha érezted már a meleg testét,remegõ, feszülõ izmait,vergõdõ haláltusáját,a hangot amit kiad miután beleszúrtad a késed,a tekintetét is el bírod viselni,miközben elvérzik,és meg tudod határozni halálának értelmét,szükségességét,csak akkor nyúlj fegyverhez,csak akkor akarj katona lenni!
Ölni nem könnyû,ölni nehéz!
Még nehezebb elviselni azt a tudatot,hogy miután fizikális harcba bocsátkoztál,nem tudod mi történik otthon!Vajon szeretteidet kínozzák-e,gyilkolják-e?Vajon éheznek-e az otthoniak,vajon maguk alá vizelnek-e a félelemtõl?
Fel készültél-e arra,hogy egy eltévedt lövedék,vagy repesz épp a Te lábadat tépi-e le?Vajon felkészültél-e arra,hogy haslövést kapsz,vagy a légnyomástól kifordulnak a beleid,és még csak fájdalmat sem érzel,de tudod,hogy már halott vagy?
Vajon hány „ölni kész” ember gondolt bele ezekbe a dolgokba?
Nos nem vagyok a fizikális harc ellen,holott korábbi döntésem következtében rögtön árulónak,és fogott embernek tituláltak,mégis inkább a meggondolásra alapuló harcra buzdítok!
Katona,és harcos között különbség van!
Most harcosokra van szükség,az élet minden területén!
A társadalmat rá kell vezetni a józan ész útjára,és ez nem megy másként,mint példamutatással!
Minden településen közösségeket kell alkotni,mindegy milyen kicsi,mert nem a létszám számít!
Valódi közösségeket,akik hajlandók együtt dolgozni,munkálkodni,hajlandók egymást segíteni,egymást etetni,egymást megvédeni!
Ezeknek a MAG-oknak mutatkozniuk kell,hiszen másképp nincs példa a hajszolt világban élõknek.Türelemmel,és szeretettel kell viseltetni az érdeklõdõk felé,és aki ma kinevet Titeket,az holnap hasznos tagja lesz a közösségnek!
Ha vannak közösségek,vannak dédelgetett,õrzött értékek,akkor,és csak is akkor jöhet a katona,aki meg is védi azokat!
Ugyanabból a közösségbõl kerül ki a katona,mint ahonnan korábban a harcos!
A közösségek idõvel bõvülnek,összefonódnak,és végül nemzetet alkotnak!
De csak párhuzamban,és szimmetriában!
Könyû eszetlenül kimondani,hogy meghalnék a Hazámért!
De mi lenne,ha nem meghalni,hanem élni tudnátok!?
Én a magam részérõl talán az utolsó hangos dalt énekeltem el,azoknak akiknek fülük van a halláshoz.A segítség kérést szívesen veszem,és most ne a néven vacilláljatok,vajon ki írhatta ezt a sok okosságot-mert tudjátok,bizalom,és alázat-akinek tudnia kell ki vagyok,az tudni fogja!
A késem itt van a tokjában,már nincs a számban,a kezemben sem!A tok viszont az övemen lóg mindörökre!
Ha kellek ,megtaláltok,ha nem kellek az sem baj!!
Hozzaszolasok
Oldal: 2 / 3: 123
#11 |
bandee
- 2013. June 03. 18:40:30
#12 |
postaimre
- 2013. June 03. 18:57:00
#13 |
bandee
- 2013. June 03. 19:25:05
#14 |
9323
- 2013. June 03. 19:55:32
#15 |
keepfargo
- 2013. June 03. 22:00:30
#16 |
bandee
- 2013. June 04. 00:43:56
#17 |
GERRY
- 2013. June 04. 04:23:09
#18 |
enid
- 2013. June 04. 08:08:14
#19 |
janipapa
- 2013. June 04. 14:05:51
#20 |
jano
- 2013. June 05. 04:33:38
Oldal: 2 / 3: 123
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.