Megjöttem, de ehhez el kellett mennem. Bécstõl is jó messzire az Alpok közé keveredtem, olyan 6 órai út, ha nem tartunk pihenõt. Egy rehabilitációs terápiás üdülõ építésén találtam magam. Két magyar már ott volt és velünk jött egy másik asztalos is. Nem merülök a részletekben el, volt kis nézeteltérés, de letudva. Szakácsunk is van, s bár fogytam fél kilót, 72 alá már nehezen megyek. Izommá vált a háj.

Na, majd egyszer nagyobb feneket kerítek neki. Munka reggel7-tõl este 7-ig, vagy tovább és lényegében trógerolunk, no meg a „piszkosabb” munkát végezzük megállás nélkül. Magyarokkal tele a szálloda. Kiderült, hogy mindenki sokkal jobban keres nálunk és sajnálva is vagyunk, hogy magyar cég a kiutaztató, de ez is majd csak rendezõdik. Ha nem, akkor rendezzük, ahogy tudjuk. A család jól bírta a távollétet, bár anyósom besegített. Most pár nap itthon, nem tudom meddig.

Örülök, hogy aránylag jól bírtátok nélkülem is a picológiai kísérletet. Folyt. köv!


Egyik vasárnap én is tettem egyet. A panzió a Sar (szar, vagy sár még nem döntöttem el) hegy lábánál van. Nekirontottam, hogy felmegyek a majd 2 ezres csúcsra. Persze a piros ösvényt választottam, de hamarosan elfogyott a járt út és maradt az intuíció. A kisebb csúcsra fel is vergõdtem egy vizes palackkal a kezemben, de az hamarosan az egyik sziklán búcsút intett nekem. Azért mentem tovább, de a csúcs nem akarta, hogy frontálisan le legyen gyõzve. Olyan 50 méter lehetett a vége, ahol komolyan el kellett gondolkodnom az életem értelmén. Elõttem meredek sziklák, futófenyõvel sûrûn, áthatolhatatlanul benõve, alattam meg meredek, vizes, saras, csúszós ugyanolyan sziklák, csak kapaszkodók híján. Felfelé könnyebb mászni. Na mindegy, lejöttem, hisz itt vagyok, de sokszor gondoltam arra, hogy ha csak kicsit megbillenek, nem kell többet fájjon a fejem. Annál is inkább, mert többször csúsztam lefelé gatyaféken is, de kisebb karcolásokkal és két nagyobb púppal a fejemen (szerencsére a sziklát a víz legömbölyítette) azt is megúsztam. Bár a bútorpakolástól már egy komoly izomlázon túlestem, ezt a kalandot is megjegyezte a lában, hiába a bakancs, mert a lábujjaimról a bûrt sikerült felgyûrni. A kilátás viszont megérte. Fogtam lábatlan gyíkot, láttam napozó siklót a gerinc szikláin, lepkéket, békát…le is fotóztam, de most ez nem lényeg. Gyönyörködjetek ti is!

A munkahelyi pillanatképekhez kommentárt nem fûzök. Aki munkába jár, ár bajt talál.