Tegnap már majdnem verstem, de széthullt rímek közt kerestem a rámát, s nem leltem a rémet, mi nem rettent Imit. Így maradtam ma lecsót kotyvasztva - két kondérban csípõst és édeset- párthus, s közben folyik kezem közt pár tus. Vasárnapra készülvén örömmel veszem, hogy a háború, melyrõl beszéltem már nem fenyeget. Itt van és ez jó, hogy rossz. Tömeges ébredés, kókadt, ernyedt és érvtelen, egyelõre vértelen szócsaták gyõzteseként hajtom fejem asszonyom ölibe. Csak erre, majdnem csak erre vágytam, s már megérte kérdés nélkül, küllemét szemlélve vérem harcra készen bõsz tekintetû szelíd marhából bikává érik. Töpörtõt kell szereznem minden áron, vagy két kilót és kis vajat, meg olajat a kocsiba, mert megissza, mint a szittyós alkesz a Krásznaja Moszkva kölnit, mit arcára kenhetne. Karácsonyra itt leszek megint, de addig ne hasadjon tovább, ha már úgy is elrepedt a látszat. Fél éves a szerzõdésem és rendes szakmám sincs, had tanuljak, dolgozzak hát, s ha tavaszra ölni kell, már lõni is kész leszek veletek. Ma még csak nélkületek vagyok aki, mindegy hol és mikor, akár itt is ekkor, de ezt látjátok tán.

A labdák immár horizont felett is pattognak és mint fent, úgy lent és alant is zajlik a kaland. Mit mondhatnék? Fel vagytok készülve? Én fel vagyok? Mire? Bármi elõfordulhat...na, de azt nem engedhetik meg! Így szorítkozzunk egy korlátozott valamire, ami azért a sok gubicsfejûbõl is kihozza a tetvet, s párakból az életnedved. De nekünk tán hozhat életkedvet is, bár tetszeni nem fog kezdetben, erre ha kell meg sem esküszöm.

Elemzést nem írok, a "politika" nem érdekel és egyre jobban, mert viccnek is rossz, de jó oldala ennek szinte nincs is. Ez benne éppen, ami bizalommal tölt el. Minden le lesz nullázva, mi látszat. Ha tetszik, ha nem. Így van ez velünk is. A nap éppen virít, a permet fátyolosan lepi az eget és mégis boldog vagyok. Ma még mehetek Marciért és Blanka is jön haza. Együtt a család, aztán a többit már a jövõre bízom. Eddig is sokszor meglepett. Eztán sem csalódok benne. Ha mégis, úgy magamra vessek.