Volt egyszer egy szegĂŠny Ăśzvegyasszony, s annak volt egy macskĂĄja. Ez a macska olyan kajtĂĄr, olyan falĂĄnk volt, hogy minden fazĂŠkba, minden lĂĄbasba beleĂźtĂśtte az orrĂĄt. A szegĂŠny asszony megelĂŠgelte a macska kajtĂĄrsĂĄgĂĄt, s egyszer, mikor a macska a tejeslĂĄbast egĂŠszen kiĂźrĂ­tette, fogta a seprĂťt, jĂłl megverte, s mondta neki:

– Kitakarodj a hĂĄzambĂłl, fel is Ăşt, le is Ăşt, tĂśbbet ide be ne tedd a lĂĄbadat!

No, szegĂŠny macska mehetett vilĂĄggĂĄ. Elindult nagy bĂşsan, kiment a falubĂłl, bĂłdorgott erre–arra, mindenfelĂŠ, aztĂĄn egy hĂ­dhoz ĂŠrt, ott leĂźlt, s dorombolt magĂĄban nagy bĂşsan. Amint ott ĂźldĂśgĂŠlne, lĂĄtja, hogy ott ĂźldĂśgĂŠl egy rĂłka is. SzĂŠpen odasettenkedik, s elkezd a rĂłka farkĂĄval jĂĄtszani. Megijed a rĂłka, visszafordul, nĂŠzi a macskĂĄt, nem tudja elgondolni, mi az isten teremtĂŠse lehet, ilyen ĂĄllatot mĂŠg nem lĂĄtott. VisszahĂľkĂśl egy kicsit, de vissza a macska is, mert mĂŠg Ăľ sem lĂĄtott rĂłkĂĄt vilĂĄgon valĂł ĂŠletĂŠben. Mind a kettĂľ megijedt a mĂĄsiktĂłl.

No, hanem mĂŠgis a rĂłka szĂłlalt meg elĂľszĂśr. KĂŠrdi a macskĂĄtĂłl nagy szepegve:

– Ki lĂŠgyen az Ăşr?

“AhĂĄ! – gondolja magĂĄban a macska. – Úgy lĂĄtszik, fĂŠl tĂľlem.”

MindjĂĄrt nekibĂĄtorodott, s mondotta is nagy bĂźszkĂŠn:

– Mit, hĂĄt te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy ĂŠn Kacor kirĂĄly vagyok. Nincs az az ĂĄllat, aki ne fĂŠlne ĂŠntĂľlem.

– Ejnye, ejnye – mondotta a rĂłka –, igazĂĄn szĂŠgyellem, hogy mĂŠg a hĂ­redet sem hallottam.

Egyszeribe meghĂ­vta nagy tisztelettel Kacor kirĂĄlyt: legyen szerencsĂŠje, lĂĄtogassa meg az Ăľ szegĂŠny hĂĄzĂĄnĂĄl, lesz tyĂşkhĂşs, rĂŠcehĂşs, lĂşdhĂşs vacsorĂĄra, s minden, ami kitelik tĂľle.

– JĂłl van – mondotta Kacor kirĂĄly –, hĂĄt elmegyek veled.

Elmennek a rĂłka hĂĄzĂĄba, de bezzeg a rĂłka sĂźrgĂśtt–forgott, felvetette a konyhĂĄt, sĂźtĂśtt mindenfĂŠle pompĂĄs pecsenyĂŠt, kĂ­nĂĄlta Kacor kirĂĄlyt:

– EgyĂŠk felsĂŠged, egyĂŠk, ne ĂŠhezzĂŠk, mint otthon.

Mikor aztĂĄn az ebĂŠdnek vĂŠge volt, ĂĄgyat vetett Kacor kirĂĄlynak, puha ĂĄgyat, s Kacor kirĂĄly meghagyta, hogy csend legyen a hĂĄznĂĄl, nehogy valaki meghĂĄborĂ­tsa az Ăľ nyugodalmĂĄban. Kiment a rĂłka a hĂĄza elĂŠ, ott jĂĄrt fel s alĂĄ, vigyĂĄzott, nehogy valaki bemenjen, de mĂŠg a hĂĄza felĂŠ se kĂśzelĂ­tsen.

Egyszer jĂśn arra egy nyĂşl, s a rĂłka mĂĄr messzirĂľl rĂĄkiĂĄltott:

– Szaladj innĂŠt, te szerencsĂŠtlen, nem tudod, hogy nĂĄlam alszik Kacor kirĂĄly? Ha felĂŠbreszted, vĂŠge az ĂŠletednek!

Hiszen egyĂŠb sem kellett a nyĂşlnak, uccu neki, szaladt ĂĄrkon–bokron ĂĄltal, mintha szemĂŠt vettĂŠk volna. Amint szaladt, szembejĂľ vele egy medve, s kĂŠrdi:

– HĂĄt te hova szaladsz, talĂĄn bizony a kopĂłk kergetnek?

– Jaj, ne is kĂŠrdezze, medve bĂĄtyĂĄmuram! A rĂłka koma hĂĄza elĂľtt jĂśttem el, s azt mondta rĂłka koma, hogy szaladjak, mert Kacor kirĂĄly van nĂĄla szĂĄllĂĄson, s ha felĂŠbresztem, vĂŠge az ĂŠletemnek.

– Hm, hm – mondja a medve –, na hallod–e, ĂścsĂŠm, sok orszĂĄgot s vilĂĄgot bejĂĄrtam, de Kacor kirĂĄlynak mĂŠg a szĂ­nĂŠt sem lĂĄttam, de mĂŠg a hĂ­rĂŠt sem hallottam. No, csak azĂŠrt is meglĂĄtogatom rĂłka komĂĄt, hadd lĂĄm, ki az a Kacor kirĂĄly!

Elmegy a medve rĂłka komĂĄhoz, s hĂĄt, rĂłka koma mĂŠg mindig ott jĂĄr–kel a hĂĄza elĂľtt, s amint meglĂĄtja a medvĂŠt, kiĂĄlt neki:

– Jaj, lelkem medve komĂĄm, ne jĂśjjĂśn erre, mert ha Kacor kirĂĄlyt felĂŠbreszti, vĂŠge az ĂŠletĂŠnek, vĂŠge az enyimnek is!

De bezzeg megijedt a medve is, megfordult, s futott keresztĂźl az erdĂľn, mintha szemĂŠt vettĂŠk volna, meg sem ĂĄllott, mĂ­g a nyulat utol nem ĂŠrte. HĂĄt mire odaĂŠrt, ott voltak a nyĂşl kĂśrĂźl mindenfĂŠle ĂĄllatok, szĂĄrnyasok ĂŠs szĂĄrnyatlanok. A nyĂşl beszĂŠlt nekik Kacor kirĂĄlyrĂłl, s az ĂĄllatok rĂŠmĂźldĂśztek.

– Jaj, Istenem, mi lesz velĂźnk, ha Kacor kirĂĄly felĂŠbred, s elindul az erdĂľben?!

Volt ott mindenfĂŠle ĂĄllat: farkas, szarvas, Ăľz, varjĂş, sas, hollĂł, s mind szĂśrnyen meg voltak ijedve, nem tudtĂĄk, hogy mit csinĂĄljanak. Azt mondta egyszer a nyĂşl:

– Mondok ĂŠn valamit. Álljunk Ăśssze, ahĂĄnyan vagyunk, csinĂĄljunk nagy vacsorĂĄt, s hĂ­vjuk meg Kacor kirĂĄlyt; ha rĂłka komĂĄhoz eljĂśtt vacsorĂĄra, eljĂśn mihozzĂĄnk is.

– Biz az jĂł lesz – mondotta a varjĂş –, ĂŠn, ha megbĂ­ztok bennem, elmegyek rĂłka komĂĄhoz, s meghĂ­vom Kacor kirĂĄly ĂľfelsĂŠgĂŠt.

Bezzeg hogy megbĂ­ztĂĄk, hogyne bĂ­ztĂĄk volna, hadd menjen a varjĂş. Elmegy a varjĂş rĂłka komĂĄhoz, kĂśszĂśn illendĂľkĂŠppen, mondja, hogy mi jĂłban jĂĄr.

– JĂłl van – mondja rĂłka koma –, mindjĂĄrt bemegyek, megnĂŠzem, hogy felĂŠbredt–e, s elĂŠmondom a kĂ­vĂĄnsĂĄgotokat.

Bemegy rĂłka koma, s hĂĄt ĂŠppen akkor dĂśrzsĂśli a szemĂŠt Kacor kirĂĄly, nagyokat nyĂşjtĂłzkodik, hogy ropog belĂŠ a csontja.

– No, mi hĂ­r, barĂĄtom? – kĂŠrdi Kacor kirĂĄly.

– FelsĂŠges kirĂĄlyom – mondja rĂłka koma –, itt van egy varjĂş. Minden rendĂť ĂŠs rangbĂŠli ĂĄllatok kĂźldtĂŠk ide, hogy meghĂ­vjĂĄk felsĂŠgedet vacsorĂĄra.

Kacor kirĂĄly megpĂśdĂśrte bajuszĂĄt, s mondta rĂłka komĂĄnak:

– JĂłl van, mehetsz. Mondd a varjĂşnak, hogy elmegyek.

VisszarepĂźl a varjĂş nagy ĂśrĂśmmel a tĂśbbi ĂĄllathoz, s jelenti Kacor kirĂĄly ĂźzenetĂŠt. Hej, uram teremtĂľm, egyszeribe nagy tĂźzet raknak az erdĂľ kĂśzepĂŠn! A medve hozott ĂśkĂśrhĂşst, a farkas lĂłhĂşst, a sas mindenfĂŠle aprĂł madarat; a nyĂşl felcsapott szakĂĄcsnĂŠnak, forgatta a nyĂĄrsat, sĂźtĂśtte a drĂĄga pecsenyĂŠket; a tĂśbbiek kĂśrĂźlĂĄlltĂĄk a tĂźzet, Ăşgy vĂĄrtĂĄk Kacor kirĂĄly ĂľfelsĂŠgĂŠt.

AkĂśzben Kacor kirĂĄly is nekikĂŠszĂźlĂľdĂśtt, jĂł hegyesre kipĂśdĂśrte a bajuszĂĄt, s elindult rĂłka komĂĄval a vendĂŠgsĂŠgbe. ElejĂźkbe jĂśtt a varjĂş, s Ăşgy mutatta az utat, de a vilĂĄg minden kincsĂŠĂŠrt sem mert volna leszĂĄllni a fĂśldre, hanem repĂźlt egyik fa tetejĂŠrĂľl a mĂĄsikra, s Ăşgy kĂĄrogta:

– Erre, erre!

Egyszer meglĂĄtjĂĄk Kacor kirĂĄlyt, amint jĂľ rĂłka komĂĄval. HĂĄt, uram teremtĂľm, ahĂĄny ĂĄllat ott volt, mindannyinak inĂĄba szĂĄllt a bĂĄtorsĂĄga!

– Jaj, jaj – kiabĂĄlt a nyĂşl –, ott jĂľ Kacor kirĂĄly, mĂŠg felszĂşr a bajuszĂĄra!

– Szaladjon, ki merre tud! – kiĂĄltott a medve, s azzal nekiiramodtak, szaladtak, ahĂĄnyan voltak, annyifelĂŠ.

Hogyha azok a bolond ĂĄllatok el nem szaladtak volna, az ĂŠn mesĂŠm is tovĂĄbb tartott volna.