Navigacio
Szakmai oldal:
RSS
Jásdi Kiss Imre: Hatodik Pecsét
Bejelentkezés
üdvözlet
A MAI NAPTÓL (2015/09/22) AZ ÚJ WEBOLDALUNK A: HTTP://POSTAIMRE.MAGYARNEMZETIKORMANY.COM :)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
.....................
(A www.postaimre.net a továbbiakban szakmai oldalként müködik
az egykoti www.magyarnemzetikormany.com/pi-klub cím - archiv oldalként, amint tapasztalhatjátok - még mindig elérhetö.)
Az Anunnaki nélkül talán nem is létezne mai civilizációnk? - Az Illuminátusok és az Anunnaki közös titka
Na! Czike Laci eddig a szabadkõmûveseket pedzegette (egyebek mellett). Tõke Peti, mint "az én emberem" jellemezte és ha nem tévedek, az alábbi írás már lassan megüti a "szintünket". Húzzatok bele valami ordenáré hülyeséggel, hátha abból is pár év múlva még kortörténeti dokumentum lehet, Alan F. Alford brit szerzõ írta ‘Az új évezred istenei: hús-vér istenek létének tudományos bizonyítékai’ címû könyvében: ‘Örökségül kaptunk egy kövek, térképek és mítoszok formájában létezõ homályos õstörténetet, aminek a megértését csak most kezdi lehetõvé tenni huszadik századi technikánk.’
Kik voltak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Lehet-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett õsi civilizációra vezethetõk vissza? Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idõ múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen elõttünk, természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoztak, minthogy az emberiség történetét a vademberbõl civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelmûnek látszik, hogy az emberiség csak most kezdi visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelõtt elvesztett.
Az õskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind tudását és technikáját, sõt gondolkodó, társadalom-építõ képességét is egy intergalaktikus telepítõ fajnak - az Annunakinak köszönhette. Nem állítjuk, hogy a földönkívüliek ezt eredetileg is így tervezték el. Sokkal valószínûbb, hogy az elsõ génmanipulációs kísérleti cél egy rabszolga-faj létrehozása volt, ‘munkáskézként’, valaminek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepõ sikerrel jártak - immár a génmanipulációs ‘mûhelymunka’ vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé, ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innentõl a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd visszakeresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenõrzése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezébõl. Az emberiség fejlettsége bizonyos szintjén öntörvényûvé vált. Az Annunaki eleinte megpróbálta megnövelni inváziós erõit, hogy úrrá legyen a ‘láncreakción’, majd ‘oszd meg és uralkodj’ fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt. Ám amikor a helyzet végképp ‘túl forróvá’, taktikailag tarthatatlanná vált, távoli bölcsei jobbnak látták, ha a földi különítmény ‘illegalitásba’ vonul. Egy szakrális ‘háttérhatalmat’ hoztak létre - ennek tagjai a történelem kezdetétõl a sámánok, a varázslók, a fõpapság, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabadkõmûvesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság, a pénzoligarchia alkotta illuminátusok kivételével, akikrõl majd késõbb lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytartósága, más szóval ‘leányvállalata’. Mióta a földi világpolitikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív jelenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenõrzéssel õrzik hatalmi pozícióikat. Ezek után az Annunakik el is repültek...
A földi civilizáció pedig ‘önállóan’ felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrásszerûen megszaporodott, magasan fejlett városállamok, ipar, mezõgazdálkodás és kereskedelem alakult ki. Sõt, ez az elsõ (?) felvirágzás erõs központosított állam szervezõdéséhez vezetett; olyanhoz, mely megvalósíthatta volna akár még az elsõ világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam túl korai megalakítása. Ezért i.e. 11500-12500 évvel globális vízözönnel árasztották el a földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az általuk létrehozott emberiséget, - a rendkívül veszélyes fajtát, amely tanulékonyságával, elképesztõen gyors fejlõdésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; ez már csak variábilis génjeiben valósította meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfõbb jellegzetessége volt. A gének azonban továbbra is õrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét, és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és birtokukba vegyék a Föld nevû bolygót. Hogy, hogy nem, az õsi tudás, a gnózis is fennmaradt, annak ellenére, hogy a lassan magára találó ember civilizációja, társadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz elõtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi beletörõdött, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlõdött, tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt, és egyelõre stratégiailag elvetették a földi ember végleges megsemmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerûleg csak fokozta az a 'beltenyésztés’, amit a kislétszámban fennmaradottak egymásközti újraszaporodása idézett elõ. Végül is a bibliai Noé leszármazottai volnánk valamennyien...
Amirõl most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ószövetség korában történt. Jim Marrs így ír errõl: „Úgy tûnik, hogy az õskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái õrizték meg különbözõ ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket õriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a monoteizmus, az egyetlen egyetemes, teremtõ istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükrõl. (Mi is következhet ebbõl?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette, vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.) Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki õket, de õ volt az is, aki a törvények és társadalmi elõírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekbõl világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az õsi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedõ tudását, és ezt tovább is adta az õt követõ zsidó vezetõknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ószövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdõjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a ‘Mózes és a monoteizmus’-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem elõkelõ egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton fáraó uralmához kötõdött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetû. A Tízparancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!
Nem Freud volt az elsõ, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története címû mûvében a Manetho nevû pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elõ. Meggyõzõen érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagy hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresztesek is ezen a véleményen voltak. Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermekkora között számos párhuzamot találunk. III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és késõbb feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített kosárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethetõ vissza. Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körülvevõ titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen.
Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor ‘testvérével’, Áronnal, a levitával - a ‘levita’ szóról jut eszembe, nyilván belõle ered a ‘levitál’ ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy ‘Ábrahám Istenének’ a parancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. Gardner arra is rámutatott, hogy Eknaton követõi még mindig õt tartották a jog szerinti trónörökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami ‘örökös’-t vagy ‘valakitõl született’-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is, õ volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban s az azt követõ eseményekben. Gardner megállapította: ‘Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fõ királynõ Meri-Amon (‘Ámon kedveltje’) néven. Kettõs királyi örökséget õrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Késõbb õ volt az, aki számûzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg, s az õ királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.’ Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal, ez sokkal szorosabb kapcsolatra utal az õsi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek, és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak feljegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az õsi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban.
Az új-szövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) megállapítja: ‘Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.’ A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és parancsolatokat kapott Istentõl. Míg Jehovával találkozott, követõi biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): ‘Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tûzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.’ A leírás összecseng Illés próféta késõbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok elsõ könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. ‘A földrengés után tûz következett, de az Úr nem volt a tûzben - így Illés. - A tûz után szelíd suttogás hallatszott.’ Ezután a próféta beszélt Istennel. (Mint a bibliai jövendölésekbõl tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem ‘tüzes szekéren’ - ûrhajón? - elvitték a Földrõl. Soha nem tért vissza; illetõleg a végítélet közeledtét jelzi, mikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyrõl, kõtáblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése elõtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint ‘ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.’
A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal jelölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. ‘A születõ héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel. A zsidó vallásban s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti õsi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértõje. Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal összhangban mozgó (értsd ezen: a Nílus életadó kiáradásait, amelyek a földmûvelés és a mezõgazdálkodás alapfeltételét jelentették) élet nyújtotta gazdagságról, kiteljesedésrõl és vigaszról. Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgõsen megszegtek pár törvényt, ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát, Jehova arra utasította õket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s vegyék el a földjüket és minden tulajdonukat. Ez a kegyetlen parancs nem tûnik méltónak egy szeretõ és kegyelmes istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Manetho találta meg a magyarázatot rá, ugyanis szerinte ‘a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási szertartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, mikor körükben megalapította az Egyiptomi Testvériség (õsi szabadkõmûves, rituális páholy?) egyik ágát.’
Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtõl, hanem egy hús-vér személytõl érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetõje még az elõbbinél is meglepõbb magyarázattal állt elõ. ‘Az Isten-hipotézis’ könyvében kifejti, hogy Jehova valójában hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltõ repülõ jármûvel (ûrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme jármûvel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvében (19,4): ‘Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket s ide hoztalak magamhoz.’ Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát. Lehetséges - kérdi -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna;, hogy félelmet és undort keltett volna bennük? ‘Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat’ - írta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegyetemben hittek, mely két egyenlõ részre, a fény és a sötétség világára van osztva. ‘Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllõszerû lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Óriásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtõje volt.’ R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltûnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élõ - vagy akár az embereket megteremtõ - sárkányokról, hüllõkrõl szólnak. E hüllõknek különös erõvel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegõben, területekért harcoltak egymással, és az emberek ‘isten’-ként tisztelték õket. ‘Az, hogy világszerte leírták a repülõ hüllõket, egyértelmû bizonyítéka, hogy teremtõink és õseink nem az emlõsöktõl származtak, hanem földönkívüli gyíkfélék voltak.’ - vonta le a következtetést Boulay ‘Repülõ kígyók és sárkányok - az emberiség hüllõ-eredetének története’ címû könyvében.
Lewels, Boulay és más kortárs szerzõk úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely õsi sumér ‘isten’ volt, aki különösképp érdeklõdni kezdett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. ‘A héber néppel való kapcsolatában Jehova kezdettõl fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenõrzése alatt tartsa (választott!) népét.’ - mondja Lewels. A Mózes elsõ könyvének 17. fejezetében leírt, Ábrahám és Jehova közti szerzõdés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztõ gazda a fülön ejtett bevágással jelöli meg saját (tulajdonát képezõ) állatait (azonosíthatóság céljából).
A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gondolják, hogy az õsi nagy kultúrák ‘égi istenei’, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget lefordították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pedig már régebben megállapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élõ korai minósziaktól eredt. Az igazi kérdés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogy szerezték meg az Õsi Misztériumokra vonatkozó tudásukat. Úgy tûnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátriárkák adták tovább nekik. A Biblia felsorolja Ábrahám összes õsét apján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet õket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábrahám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvõ sumér városból származott. Mózes elsõ könyvének elején még csak mint egy 318 fõs képzett hadsereggel rendelkezõ héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Késõbb, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerû nomád volt, hanem Sumér jómódú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr.e. 2000-ben egy háború során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a várost Ábrahám testvérérõl nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történetébõl ismert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost találtak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól neveztek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg. ‘Egyértelmû, hogy a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származtak, sõt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.’ - jegyezte meg Gardner. Ez a dinasztia adta tovább az õsi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig.
A világ legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az elsõ ismert nagy civilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrátesz folyók között terült el. A bibliai idõkben Káldeának vagy Sineárnak hívták ezt a területet, ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmibõl bukkant volna elõ, több mint hatezer éve, és mielõtt titokzatos módon eltûnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyóig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a késõbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr.e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltõl egészen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, akinek a híres törvénygyûjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a katasztrófákat követõ népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a görög Szantorini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohendzsodáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford szerint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elvándorlásával, Andok-beli civilizációk megszületésével, s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy idõben történtek.
A sumérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelõttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek elkezdték felásni az Irak déli részén sûrûn található különös mesterséges dombokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dõlt palotákat, mûtárgyakat és agyagtáblák ezreit tárták fel, amik a sumérok életének minden részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az elsõ nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes módon lehet, hogy többet tudhatunk meg errõl a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a késõbb élt egyiptomiakról, görögökrõl vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiruszai idõvel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el õket, addig a sumér ékírás jeleit íróvesszõvel nedves agyag-táblákra vésték, amiket aztán megszárítottak, kiégettek, és hatalmas könyvtárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékû információval szolgálnak a sumérokról.
A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr.e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsarakat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntözõrendszert alakítottak ki, hatalmas, pompás városokat építettek. Az elsõ tizenkét nagy városállam, oly’ egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Akkád és Kiss, mind egy-egy zikkurat (‘szent hegy’), vagyis egy lépcsõzetes, toronyszerû templom köré épült. Mindegyik várost a saját ‘istene’ uralta. A zikkurat körül gyûrûkben helyezkedtek el elõször a középületek, majd a piacok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi ‘isten’ uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlõdtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi ‘istennek’ tartozott számadással. ‘Tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!’ - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ezelõtt, kis csoportokban vadászó-gyûjtögetõ életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is elismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az isteneiktõl származott. ‘Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hiszen a tudósok kezdettõl fogva mítosznak bélyegezték õket.’ - írta Sitchin.
Fontos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották ‘istenek’-nek a lényeket, akiktõl tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a késõbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját ‘isteneiket’ a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!)
A sumérok ezeket a lényeket egyszerûen úgy hívták: Annunaki, vagyis ‘Akik a Földre a mennybõl jöttek’.
Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvetõ kettõsséget mutat. Az Annunaki ‘távozása’ (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagyrészt folyamatosan degenerálódik, ugyanakkor jelentõs (elsõsorban technikai) természetû felismeréseknek és fellendüléseknek, sõt, ‘megvilágosodásoknak’ is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kelti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszokat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az emberiség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, - másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétségtelenné) teszik, hogy az ember jobbik erõi felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önzõ, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvezõ rejtõzködõ elit gyõzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztõl nem riad vissza, hogy földi hatalmát mindörökre megõrizze. Kérdés: kik ezek? Egy idegen, bitorló fajta, - vagy maguk, a Kígyókirályok?!
Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsõdlegesen azért kellett sürgõsen lebombázni, elfoglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhessenek az õsi titkok, ismeretek, amelyek ‘haszna’ pedig az egész emberiséget megilletné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná elõttünk lehetséges jövõnket, de azt is elveszik tõlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-hadjáratok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni.
Kísért a múlt; - az Annunaki vagy a Kígyókirályok múltja. Lehet, köztünk élnek...
Czike László
Kik voltak hát ezek az emberek, és hogyan tettek szert technikai fejlettségükre? Lehet-e, hogy az Atlantiszról és Múról szóló legendák egy ilyen fejlett õsi civilizációra vezethetõk vissza? Az a nézet, hogy az emberiség eredete az idõ múlása és a titkolózás miatt még mindig ismeretlen elõttünk, természetesen felzaklatja azokat, akik hosszú munkásságuk folyamán máson sem fáradoztak, minthogy az emberiség történetét a vademberbõl civilizált lénnyé válás igencsak lassú folyamataként mutassák be. Azonban a rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján egyértelmûnek látszik, hogy az emberiség csak most kezdi visszanyerni a tudást, amit évezredekkel ezelõtt elvesztett.
Az õskori emberi civilizáció tehát mind a génjeit, mind tudását és technikáját, sõt gondolkodó, társadalom-építõ képességét is egy intergalaktikus telepítõ fajnak - az Annunakinak köszönhette. Nem állítjuk, hogy a földönkívüliek ezt eredetileg is így tervezték el. Sokkal valószínûbb, hogy az elsõ génmanipulációs kísérleti cél egy rabszolga-faj létrehozása volt, ‘munkáskézként’, valaminek a kitermelésére. Ám a kísérletek meglepõ sikerrel jártak - immár a génmanipulációs ‘mûhelymunka’ vált a földi projekt meghatározó tevékenységévé, ugyanakkor még azt is vélelmezhetjük, hogy innentõl a génmanipulálás, a fajkeresztezés, majd visszakeresztezés kézzelfogható eredményeinek ellenõrzése fokozatosan kicsúszott az Annunaki kezébõl. Az emberiség fejlettsége bizonyos szintjén öntörvényûvé vált. Az Annunaki eleinte megpróbálta megnövelni inváziós erõit, hogy úrrá legyen a ‘láncreakción’, majd ‘oszd meg és uralkodj’ fondorlatokkal, háborúk szításával is igyekezett kordában tartani a rá nézve egyre veszélyesebbé váló földi populációt. Ám amikor a helyzet végképp ‘túl forróvá’, taktikailag tarthatatlanná vált, távoli bölcsei jobbnak látták, ha a földi különítmény ‘illegalitásba’ vonul. Egy szakrális ‘háttérhatalmat’ hoztak létre - ennek tagjai a történelem kezdetétõl a sámánok, a varázslók, a fõpapság, a leviták, a gnosztikusok, a templomosok és a szabadkõmûvesek, illetve néhány mai okkult titkos társaság, a pénzoligarchia alkotta illuminátusok kivételével, akikrõl majd késõbb lesz szó -, amely tulajdonképpen az Annunaki földi helytartósága, más szóval ‘leányvállalata’. Mióta a földi világpolitikát képesek helyi megbízottaikon - a beavatottakon - keresztül gyakorolni, azóta már az effektív jelenlétükre sincsen szükség; elég, ha alkalmi ellenõrzéssel õrzik hatalmi pozícióikat. Ezek után az Annunakik el is repültek...
A földi civilizáció pedig ‘önállóan’ felvirágzott. Az emberiség lélekszáma ugrásszerûen megszaporodott, magasan fejlett városállamok, ipar, mezõgazdálkodás és kereskedelem alakult ki. Sõt, ez az elsõ (?) felvirágzás erõs központosított állam szervezõdéséhez vezetett; olyanhoz, mely megvalósíthatta volna akár még az elsõ világbirodalmat is. Ezt az államot úgy hívták, hogy Atlantisz, más néven Mú. Az Annunaki terveivel semmiképpen nem egyezett a földi világállam túl korai megalakítása. Ezért i.e. 11500-12500 évvel globális vízözönnel árasztották el a földet, hogy megsemmisítsék (kipusztítsák) az általuk létrehozott emberiséget, - a rendkívül veszélyes fajtát, amely tanulékonyságával, elképesztõen gyors fejlõdésével perspektivikusan már az Annunaki stratégiai érdekeit is veszélyeztette. Özönvíz után a valaha élt emberiségnek csak egy picinyke töredéke, csekély populációja maradt életben; ez már csak variábilis génjeiben valósította meg azt a fajtabeli sokféleséget, amely az Annunaki korában legfõbb jellegzetessége volt. A gének azonban továbbra is õrizték az Annunaki, a csillagközi civilizáció örökségét, és szunnyadva várták a pillanatot, hogy soha nem látott mutációk formájában újból benépesítsék és birtokukba vegyék a Föld nevû bolygót. Hogy, hogy nem, az õsi tudás, a gnózis is fennmaradt, annak ellenére, hogy a lassan magára találó ember civilizációja, társadalmi szervezettsége, kreativitása és kultúrája meg sem tudta közelíteni a korábbi, özönvíz elõtti színvonalat. A Földre visszalátogató Annunaki kvázi beletörõdött, hogy egyfajta elkorcsosult fizikumú, agyú és gondolkodású, visszafejlõdött, tehát összességében egy degenerált emberiség mégis csak fennmaradt, és egyelõre stratégiailag elvetették a földi ember végleges megsemmisítésének korábbi tervét. Civilizációnk pedig újra csak felvirágzott. Annak ellenére, hogy az általános degenerációt természetszerûleg csak fokozta az a 'beltenyésztés’, amit a kislétszámban fennmaradottak egymásközti újraszaporodása idézett elõ. Végül is a bibliai Noé leszármazottai volnánk valamennyien...
Amirõl most beszélünk, az már az ókorban, vagyis vallási értelemben a bibliai Ószövetség korában történt. Jim Marrs így ír errõl: „Úgy tûnik, hogy az õskori tudás apró morzsáit titkos társaságok, például az egyiptomi misztikus iskolák és Pithagorasz iskolái õrizték meg különbözõ ezoterikus formákban. Ezek a kevéssé ismert csoportok nem csak vallási elképzeléseket õriztek meg és adtak tovább - például a reinkarnáció és a lélekvándorlás fogalmát -, de építészeti, szerkezettani, csillagászati, agrártudományi és történelmi tárgyú gyakorlati tudást is. E korai csoportok elgondolásainak egyik közös alapeleme a monoteizmus, az egyetlen egyetemes, teremtõ istenben való hit (volt). A héberek az ókor legjobban dokumentált népei közé tartoznak, mégsem létezik arról szóló feljegyzés, hogy a nagy piramison dolgoztak volna, pedig egyébként részletes feljegyzések maradtak fenn egyiptomi rabszolgaságban töltött idejükrõl. (Mi is következhet ebbõl?! Vagy az, hogy a piramisokat nem az egyiptomi civilizáció építette, vagy az, hogy a zsidók Egyiptomban nem rabszolgák voltak.) Minden hagyomány úgy tartja, hogy a héberek tudása Ábrahám s Mózes pátriárkáktól származott. Utóbbi nemcsak az egyiptomi szolgaságból vezette ki õket, de õ volt az is, aki a törvények és társadalmi elõírások hosszú listáját átadta nekik. Az eddigiekbõl világosan következik, hogy a régi és modern titkos társaságok által rejtegetett tudás az õsi Egyiptomból származik. A Biblia szerint Mózes volt az, ki azzal, hogy a zsidókat kivezette Egyiptomból, az általunk ma ismert irányba fordította a világtörténelmet. Webster szerint Mózes megkapta az egyiptomi misztikus iskolák szájhagyomány útján terjedõ tudását, és ezt tovább is adta az õt követõ zsidó vezetõknek. Sok kutató úgy gondolja, hogy a nyugati világba is eljutottak ennek a tudásnak a töredékei a Talmud, a zsidó Kabbala és az Ószövetség rejtélyes részein keresztül, valamint a titkos társaságok által örökített szájhagyomány útján. Több gondolkodó is megkérdõjelezi Mózes származását és beszámolóit. Sigmund Freud 1939-es könyvében, a ‘Mózes és a monoteizmus’-ban felvetette, hogy Mózes valójában nem is zsidó, hanem elõkelõ egyiptomi (Szet-Amon egyiptomi királylány ‘törvénytelen’ fia) volt, és Eknaton fáraó uralmához kötõdött. Ezt alátámasztandó úgy érvelt, hogy a Mózes által a zsidóknak átadott törvények nagy része egyiptomi eredetû. A Tízparancsolat és az egyiptomi Halottak Könyve közti hasonlóságot említettük. Freud felteszi a kérdést: ugyan miért akart volna egy zsidó egyiptomi szokást (ti. a Tízparancsolatot) megtartani, ha már megszabadult a rabszolgaságból?!
Nem Freud volt az elsõ, aki kételkedett Mózes héber eredetében. Az Egyiptom története címû mûvében a Manetho nevû pap írja, hogy Mózes magas rangú egyiptomi pap volt, aki Heliopolisz misztikus iskolájában tanult. Gardner még ennél is merészebb feltevéssel állt elõ. Meggyõzõen érvelve kifejtette, hogy Mózes nem más, mint Eknaton, vagy hivatalos nevén IV. Amenhotep fáraó. Ez nem volt teljesen új gondolat, hiszen már a XVIII. századi rózsakeresztesek is ezen a véleményen voltak. Tény, hogy Eknaton és Mózes gyermekkora között számos párhuzamot találunk. III. Amenhotep második fia csak úgy menekült meg, hogy a bábák összefogtak az anyával, és a gyereket nádból font kosárba tették, amelyben leúsztatták a folyón. A fiút héberek nevelték fel, majd vallásos nevelést kapott Heliopoliszban, és késõbb feleségül vette féltestvérét, Nefertitit, miáltal számíthatott a trónra. A sásból készített kosárban menekült gyermek története egészen a sumérokig vezethetõ vissza. Eknaton nevét sem volt szabad kiejteni, ami csak növelte az életét körülvevõ titokzatosságot. Gardner szerint Eknaton fia volt a híres gyermekfáraó: Tutenkámen.
Eknaton akkor lép újra a bibliai (ószövetségi) történetbe, amikor ‘testvérével’, Áronnal, a levitával - a ‘levita’ szóról jut eszembe, nyilván belõle ered a ‘levitál’ ige! - együtt visszatér Egyiptomba, hogy ‘Ábrahám Istenének’ a parancsára megszabadítsa a zsidókat. Egyiptomi varázslókkal vívott mágikus párbaj után a megmaradt zsidókkal együtt elhagyják az országot. Gardner arra is rámutatott, hogy Eknaton követõi még mindig õt tartották a jog szerinti trónörökösnek, és Moze, Mezes, vagy Mozis néven szólították, ami ‘örökös’-t vagy ‘valakitõl született’-et jelent. Így tehát lehetséges, hogy a Mózes nem is név, hanem rang. A Mózes-Eknaton elméletet támogatja Miriam alakja is, õ volt a prófétához legközelebb álló asszony; nagy szerepet játszott az egyiptomi kivonulásban s az azt követõ eseményekben. Gardner megállapította: ‘Minden feljegyzés arra mutat, hogy Eknaton uralkodásának vége felé Miriam lett a fõ királynõ Meri-Amon (‘Ámon kedveltje’) néven. Kettõs királyi örökséget õrzött: egyiptomit és mezopotámiait. Késõbb õ volt az, aki számûzetésbe vonult Mózes-Eknatonnal, és akit az izraeliták Miriam (Mária) néven ismertek meg, s az õ királyi vére volt az, ami lányán, Tutenkámen testvérén keresztül biztosította az utódlást Júda uralkodóháza számára.’ Ha Mózes valóban azonos személy volt Eknatonnal, ez sokkal szorosabb kapcsolatra utal az õsi egyiptomiak és a héberek között, mint amit eddig sejtettek, és megmagyarázza a héber teológiába beolvadt egyiptomi elemeket. De még ha Mózes és Eknaton nem ugyanaz a személy volt is, rendelkezésünkre állnak feljegyzések, melyek szerint Mózes igen jártas volt az õsi tudásban és magas rangra jutott Egyiptomban.
Az új-szövetségi Apostolok Cselekedetei (7,22) megállapítja: ‘Így Mózes szert tett az egyiptomiak minden tudományára, s szavaiban és tetteiben egyaránt hatalmas volt.’ A bibliai történet szerint Mózes azután lett a héberek pátriárkája, hogy a Sínai-hegyen üzeneteket és parancsolatokat kapott Istentõl. Míg Jehovával találkozott, követõi biztos távolból figyeltek. Amit láttak, az Mózes második könyvében így van leírva (19,18): ‘Az egész Sínai-hegyet beborította a füst, mivel az Úr tûzben szállt le rá. A füst úgy szállt fel, mint az olvasztó kemence füstje, s az egész hegy hevesen megrendült.’ A leírás összecseng Illés próféta késõbbi elbeszélésével, aki leírja, hogyan találkozott Jahvéval (Királyok elsõ könyve 19, 9-13). Illés elmondja, hogy amikor a Hóreb szent hegyén állt, az Úr hatalmas, homokot és szikrákat fújó szélvész és földrengés közepette haladt el mellette. ‘A földrengés után tûz következett, de az Úr nem volt a tûzben - így Illés. - A tûz után szelíd suttogás hallatszott.’ Ezután a próféta beszélt Istennel. (Mint a bibliai jövendölésekbõl tudjuk: Illés próféta nem halt meg, hanem ‘tüzes szekéren’ - ûrhajón? - elvitték a Földrõl. Soha nem tért vissza; illetõleg a végítélet közeledtét jelzi, mikor majd visszajön.) Mikor Mózes visszatért a szent hegyrõl, kõtáblák voltak nála. Itt ismét felmerül a fordítás kérdése. Mivel mindez az írott héber nyelv megszületése elõtt ezer évvel történt; Knight és Lomas szerint ‘ezeken a táblákon csak egyiptomi hieroglifák állhattak, hiszen Mózes semmi más írást nem tudott volna elolvasni.’
A Jehova szó a héber Jahve (Úr vagy Isten) átírása; ezt a szót kezdetben csak a YHWH mássalhangzókkal jelölték, annak megakadályozására, hogy valaki ok nélkül a szájára vegye. ‘A születõ héber kultúra hajnalától azonban minden megváltozott; Jehovát egyre inkább abszolút individuumként fogták fel, aki mindenek fölött egyoldalúan uralkodik - mondta Gardner. A zsidók Jehovát végül már teljesen elvontnak tekintették, így minden fizikai kapcsolatát elvesztette az emberi nemmel. A zsidó vallásban s csak a zsidó vallásban elveszett az ember és a természet közti õsi kapcsolat - magyarázta Henri Frankfort, a Közel-Kelet szakértõje. Akik Jehovát szolgálták, le kellett mondaniuk a nagy földi és égi ciklusokkal összhangban mozgó (értsd ezen: a Nílus életadó kiáradásait, amelyek a földmûvelés és a mezõgazdálkodás alapfeltételét jelentették) élet nyújtotta gazdagságról, kiteljesedésrõl és vigaszról. Mózes Jehova törvényeivel teleírt táblákat adott át népének, akik sürgõsen megszegtek pár törvényt, ugyanannak az Istennek a parancsára. Miután felszólította Mózest és népét, hogy ne öljenek, ne lopjanak és ne kívánják más tulajdonát, Jehova arra utasította õket, hogy menjenek be az amoriták, hettiták, kánaániták és más népek földjére, öljék meg a férfiakat, asszonyokat és gyermekeket, s vegyék el a földjüket és minden tulajdonukat. Ez a kegyetlen parancs nem tûnik méltónak egy szeretõ és kegyelmes istenhez. Lehet, hogy az egyiptomi pap, Manetho találta meg a magyarázatot rá, ugyanis szerinte ‘a csodák, amik Mózes szerint a Sínai-hegyen történtek vele, azt az egyiptomi beavatási szertartást írják le rejtjelesen, amit Mózes továbbadott a népének, mikor körükben megalapította az Egyiptomi Testvériség (õsi szabadkõmûves, rituális páholy?) egyik ágát.’
Más szóval a parancsok nem valamiféle szellemtõl, hanem egy hús-vér személytõl érkeztek. Dr. Joe Lewels, az El Pasoi Texasi Egyetem újságírói szakának volt tanszékvezetõje még az elõbbinél is meglepõbb magyarázattal állt elõ. ‘Az Isten-hipotézis’ könyvében kifejti, hogy Jehova valójában hús-vér lény (egy Annunaki?) volt, aki tüzet, viharos szelet és zajt keltõ repülõ jármûvel (ûrkomppal, csészealjjal?) közlekedett. Eme jármûvel vitte fel Mózest a Sínai-hegy tetejére, ahogy meg is van írva Mózes második könyvében (19,4): ‘Láttatok, mit tettem az egyiptomiakkal, s hogy mint sasszárnyon hordoztalak benneteket s ide hoztalak magamhoz.’ Lewels arra is rámutat, hogy Mózes és az izraeliták sohasem láthatták Jehova arcát. Lehetséges - kérdi -, hogy ez az arc annyira nem emberi lett volna;, hogy félelmet és undort keltett volna bennük? ‘Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem új gondolat’ - írta, megemlítve a korai zsidó mandeánus szektát, akik a dualista világegyetemben hittek, mely két egyenlõ részre, a fény és a sötétség világára van osztva. ‘Szerintük a fizikai világot, így a Földet is a Sötétség Ura, hüllõszerû lény teremtette és kormányozta, akit Kígyónak, Sárkánynak, Szörnynek és Óriásnak is hívtak, és aki szerintük az emberiség igazi teremtõje volt.’ R. A. Boulay kutató ugyanezt az elképzelést hirdette. Feltûnt neki, hogy világ összes kultúrájából maradtak fenn olyan történetek, amelyek az emberekkel együtt élõ - vagy akár az embereket megteremtõ - sárkányokról, hüllõkrõl szólnak. E hüllõknek különös erõvel bíró ékköveik vagy kristályaik voltak, lábon jártak és repültek a levegõben, területekért harcoltak egymással, és az emberek ‘isten’-ként tisztelték õket. ‘Az, hogy világszerte leírták a repülõ hüllõket, egyértelmû bizonyítéka, hogy teremtõink és õseink nem az emlõsöktõl származtak, hanem földönkívüli gyíkfélék voltak.’ - vonta le a következtetést Boulay ‘Repülõ kígyók és sárkányok - az emberiség hüllõ-eredetének története’ címû könyvében.
Lewels, Boulay és más kortárs szerzõk úgy gondolják, hogy a bibliai Jehova valójában valamely õsi sumér ‘isten’ volt, aki különösképp érdeklõdni kezdett a mezopotámiai pátriárka, Ábrahám leszármazottai iránt. ‘A héber néppel való kapcsolatában Jehova kezdettõl fogva minden rendelkezésére álló eszközzel arra törekedett, hogy hatalma és ellenõrzése alatt tartsa (választott!) népét.’ - mondja Lewels. A Mózes elsõ könyvének 17. fejezetében leírt, Ábrahám és Jehova közti szerzõdés egyik feltétele az összes férfi körülmetélése volt. Lewels szerint ez arra hasonlít, mint amikor az állattenyésztõ gazda a fülön ejtett bevágással jelöli meg saját (tulajdonát képezõ) állatait (azonosíthatóság céljából).
A mítoszoknak nevezett allegóriák adják a nyugati világ korai vallásos és filozófiai hiedelmeinek gerincét. Bár általában úgy gondolják, hogy az õsi nagy kultúrák ‘égi istenei’, mitikus alakjai kultúránként külön panteonokat alkotnak, az alaposabb tanulmányozás megvilágítja közös eredetüket. Amikor a minószi kultúrából származó legkorábbi szöveget lefordították, kiderült, hogy egy mezopotámiai sémi nyelvjárásban íródott. Azt pedig már régebben megállapították, hogy a nyugati civilizáció alapjául szolgáló görög kultúra a Kréta szigetén élõ korai minósziaktól eredt. Az igazi kérdés az, hogy Mózes és az egyiptomiak hogy szerezték meg az Õsi Misztériumokra vonatkozó tudásukat. Úgy tûnik, nagy részét Izsák és Ábrahám pátriárkák adták tovább nekik. A Biblia felsorolja Ábrahám összes õsét apján, Terachon keresztül majdnem kétezer éven át vissza lehet õket követni Noé fiáig, Sémig: így pedig egészen Ádámig. Fontos momentum, hogy Ábrahám a káldeus Ur városából, a Perzsa-öböl északi részén fekvõ sumér városból származott. Mózes elsõ könyvének elején még csak mint egy 318 fõs képzett hadsereggel rendelkezõ héber férfi szerepel, akit a titokzatos Melkizedek megáld. Késõbb, a 24. fejezetben ez az Ábrahám már gazdag ember, hatalmas csordái és nyájai vannak, aranya és ezüstje, tevéi, háztartása pedig szolgákkal van tele. Nyilvánvalóan nem valami egyszerû nomád volt, hanem Sumér jómódú és befolyásos polgára. Miután Ur városát kb. Kr.e. 2000-ben egy háború során lerombolták, Ábrahám családja északra, Háránba ment. Ezt a várost Ábrahám testvérérõl nevezték el, aki a Szodoma és Gomorra történetébõl ismert Lót apja volt. A XX. század elején a régészek számos olyan várost találtak Mezopotámia északi részén, amelyeket Ábrahám családtagjairól neveztek el, ilyenek például: Hárán, Terach, Náhór, Serug és Peleg. ‘Egyértelmû, hogy a pátriárkák nem egy hétköznapi családból származtak, sõt, igen befolyásos dinasztiát alkottak.’ - jegyezte meg Gardner. Ez a dinasztia adta tovább az õsi sumér hagyományokat Ábrahámtól Mózesig.
A világ legmélyebb titkai mind a mezopotámiai Sumérba, az elsõ ismert nagy civilizációba vezetnek, ami a Perzsa-öböl torkolatánál, a Tigris és az Eufrátesz folyók között terült el. A bibliai idõkben Káldeának vagy Sineárnak hívták ezt a területet, ma pedig Iraknak. A sumér kultúra mintha a semmibõl bukkant volna elõ, több mint hatezer éve, és mielõtt titokzatos módon eltûnt volna, a hatása hatalmas területre kiterjedt: kelet felé egészen az Indus-folyóig, ami a Himalájából Pakisztánon keresztül az Arab-öbölig folyik, nyugaton pedig a késõbbi egyiptomi királyságok központjáig, a Nílusig. Kb. Kr.e. 2400-ban a sumér birodalmat sémita törzsek támadták meg nyugatról és északról. Nagy Sargon alapította meg a sémi akkád dinasztiát, ami a Perzsa-öböltõl egészen a Földközi-tengerig uralkodott. További harcokkal és kitelepítésekkel töltött évek után a sumér területeket a babilóniai Hammurábi egyesítette, akinek a híres törvénygyûjteménye, lehet, azért született, hogy féken tartsa a katasztrófákat követõ népvándorlásokat. Alan F. Alford rámutatott, hogy a görög Szantorini-sziget pusztító kitörése, valamint a Kréta-szigetén és Mohendzsodáróban (az Indus-völgyi kultúra központjában) történt titokzatos pusztítás (atomháború?!) mind nagyjából Hammurábi alatt következett be. Alford szerint az események kapcsolatban állnak a Húsvét-szigetek népességének elvándorlásával, Andok-beli civilizációk megszületésével, s a maják megérkezésével Közép-Amerikába, hiszen ezek mind nagyjából egy idõben történtek.
A sumérokról semmit nem lehetett tudni kb. 150 évvel ezelõttig, amikor a korai XVII. századi utazó, Pietro della Valle írásain fellelkesülve a régészek elkezdték felásni az Irak déli részén sûrûn található különös mesterséges dombokat. Miután a francia Paul Émile Botta 1843-ban megtalálta II. Sargon palotáját a mai Khorszabad alatt, a régészek eltemetett városokat, romba dõlt palotákat, mûtárgyakat és agyagtáblák ezreit tárták fel, amik a sumérok életének minden részletét leírták. A XIX. század végére elismerték, hogy a sumér önálló nyelv, és már nagyjából le is tudták fordítani. A mára felhalmozódott tudás ellenére a nagyközönségnek mindmáig igen keveset árultak el az elsõ nagy civilizációról, ami egyszercsak megjelent Mezopotámiában. Érdekes módon lehet, hogy többet tudhatunk meg errõl a hatezer éves civilizációról, mint amennyit valaha is tudni fogunk a késõbb élt egyiptomiakról, görögökrõl vagy rómaiakról. Ennek a sumér ékírás az oka. Míg más régi civilizációk papiruszai idõvel szétmállottak vagy háborúk tüzei emésztették el õket, addig a sumér ékírás jeleit íróvesszõvel nedves agyag-táblákra vésték, amiket aztán megszárítottak, kiégettek, és hatalmas könyvtárakban tároltak. Kb. ötszázezer ilyen ékírásos táblát találtak, és ezek a mai kutatóknak felbecsülhetetlen értékû információval szolgálnak a sumérokról.
A régészeti kutatások feltárták, hogy nem sokkal Kr.e. 4000 után a Tigris és az Eufrátesz völgyében mocsarakat csapoltak le, csatornákat, gátakat és töltéseket építettek, bonyolult öntözõrendszert alakítottak ki, hatalmas, pompás városokat építettek. Az elsõ tizenkét nagy városállam, oly’ egzotikus nevekkel, mint Ur, Nippur, Lagas, Akkád és Kiss, mind egy-egy zikkurat (‘szent hegy’), vagyis egy lépcsõzetes, toronyszerû templom köré épült. Mindegyik várost a saját ‘istene’ uralta. A zikkurat körül gyûrûkben helyezkedtek el elõször a középületek, majd a piacok és a lakóházak. A városokat nagy földterületek vették körül, amik szintén a helyi ‘isten’ uralma alatt álltak. Ahogy e városállamok fejlõdtek, egy-egy király uralma alá kerültek, aki a helyi ‘istennek’ tartozott számadással. ‘Tudósok mindeddig megkerülték a kínos kérdést: hogyan is figyelhettek meg, jegyezhettek fel a sumérok egy 25.920 évig tartó csillagászati ciklust, hogyha az egész sumér civilizáció mindössze 2000 évig állt fenn?!’ - kérdezte Alford. Továbbmenve feltehetjük a kérdést: a majdnem 6000 évvel ezelõtt, kis csoportokban vadászó-gyûjtögetõ életmódot folytató primitív emberek hogyan váltak egyik napról a másikra képessé egy teljes, még mai szemmel nézve is fejlett civilizáció létrehozására?! Az új Enciklopédia Britannica is elismeri, hogy a sumér történelem körül még sok a súlyos és tisztázatlan kérdés. A válasz pedig az, hogy minden, amit a sumérok elértek; állításuk szerint az isteneiktõl származott. ‘Ezeket a történeteket sohasem vették komolyan, hiszen a tudósok kezdettõl fogva mítosznak bélyegezték õket.’ - írta Sitchin.
Fontos rámutatni, hogy a sumérok sosem tartották ‘istenek’-nek a lényeket, akiktõl tudásukat kapták, és nem is utaltak így rájuk. Ez csak a késõbbi görög és római értelmezés volt, akik a saját ‘isteneiket’ a korábbi szájhagyományok alapján képzelték el. (Mondom, hogy a történelem a leépülésünk története!)
A sumérok ezeket a lényeket egyszerûen úgy hívták: Annunaki, vagyis ‘Akik a Földre a mennybõl jöttek’.
Nyilvánvaló, hogy az emberiség ókori történelme alapvetõ kettõsséget mutat. Az Annunaki ‘távozása’ (vagy illegalitásba vonulása) óta az emberi civilizáció nagyrészt folyamatosan degenerálódik, ugyanakkor jelentõs (elsõsorban technikai) természetû felismeréseknek és fellendüléseknek, sõt, ‘megvilágosodásoknak’ is a tanúi lehetünk, ami újra meg újra a társadalmi haladás illúzióját kelti. Azonban a látszólagos szellemi fellendüléseket, rövid ébredési szakaszokat mély depressziók követik, amelyek egyrészt kétségessé teszik, hogy az emberiség végül is képes-e önállóan megállni a lábán és végre békét kötni Istennel és önmagával, - másrészt ezek a hullámvölgyek sajnos nyilvánvalóvá (kétségtelenné) teszik, hogy az ember jobbik erõi felett minden esetben, kivétel nélkül az a mérhetetlenül önzõ, a titkok monopóliumát kizárólagosan élvezõ rejtõzködõ elit gyõzedelmeskedik, amelyik semmilyen eszköztõl nem riad vissza, hogy földi hatalmát mindörökre megõrizze. Kérdés: kik ezek? Egy idegen, bitorló fajta, - vagy maguk, a Kígyókirályok?!
Azt hiszem, most már kezdjük megérteni, hogy valójában milyen célt is szolgált a nemrég lezajlott Iraki háború! Elsõdlegesen azért kellett sürgõsen lebombázni, elfoglalni és kifosztani az egykori Mezopotámia földjét; - nehogy kiderülhessenek az õsi titkok, ismeretek, amelyek ‘haszna’ pedig az egész emberiséget megilletné. Hogy soha senki ne tudhassa meg: honnan is származik az emberiség. A múltunk ismerete megvilágíthatná elõttünk lehetséges jövõnket, de azt is elveszik tõlünk. Irak elpusztítása így nagyban hasonlít a középkori keresztes-hadjáratok céljához: akkor és ott a Szentföld titkait és örökségét akarták (és fogják) megsemmisíteni.
Kísért a múlt; - az Annunaki vagy a Kígyókirályok múltja. Lehet, köztünk élnek...
Czike László
Hozzaszolasok
Oldal: 3 / 6: 123456
#21 |
tiszazugi
- 2013. December 10. 18:18:52
#22 |
gladiator07
- 2013. December 10. 19:11:17
#23 |
anzsi a macska hala
- 2013. December 10. 19:15:04
#24 |
nyilas
- 2013. December 10. 19:47:21
#25 |
ARMOGUR
- 2013. December 10. 21:37:26
#26 |
lalapapa
- 2013. December 10. 23:20:20
#27 |
spartakusz
- 2013. December 11. 05:26:08
#28 |
postaimre
- 2013. December 11. 07:00:52
#29 |
gladiator07
- 2013. December 11. 07:44:56
#30 |
Balu
- 2013. December 11. 07:51:59
Oldal: 3 / 6: 123456
Hozzaszolas küldése
Hozzaszolas küldéséhez be kell jelentkezni.