Sokkol a beszéd és egyre több lesz az aljas, babák között elvész a bába és ha 'csán rúgnak a lábfejük lesz kába, kõ helyett köves a salomov, tekercset csókolgatva várnak az ara-tóra, hiába, a bátraknak a görcs áll és lány nyalint a másik lány inába, s lám, nem küzdünk hiába úgy, hogy eszközök hiánya nem szenved belõlünk, s vagyunk mi több a kevés, ki maró gúnyt a fájó fejekre vés.

Pozitívan gondolkodom, így minden negatív feszül bennem, s a helyet hol elföldelném mi okozza: födélt adnak a fedett fajnak a beáramló dominónak, hogy eldönthessék végre, beköszönthessen a totálisan véres béke. Nem lesz e hely menedék, de inkább kripta, hol a kipás fejét ácskapoccsal kezelik, hogy értse végre, itt a vége, fuss el végre!

Ezen a búziérlelõ koratéli, késõõszi, majdnemnyári tavaszias napon a tabak-trafik helyett tubákat mérnek rekordra, maffia és a szervezet bûnözõi módra. A nonszensz ma már megszokott és nem lepõdünk meg, ha nincs se APEH-os pénztárgép, csak törvény, mely arra kötelez, se becsület, melyet a jogszabály diszkvalifikált rég. Lassan úgy dõl magába a rendszer, hogy ez fel sem tûnik azoknak sem, akik döntik, miközben új formába öntik. Sorolni sem tudom már milyen formában és módon piszkálják, szúrák, bökik a még érzõket, hogy vegyék már fel a kesztyût és a legyenek ha nem is magyar, de legalább walesi bárdok! Nincs réteg akit ne érintene az ilyen-olyan mutyi, a nyilvánvalóan szertefröccsenõ zsidó-cigány mutyi és már csak a hülyék nem szisszennek nyíltan, hogy „acca azt a Fiskars macsétát, Gerber túlélõ tõrt, melyet most kaptam félárban a MOL-nál akciósan és had túrjak bele az agytörzsedbe mocsok, hátha van ott más is, mint ami a szádból frecsog!”



A program fut, de nem lehet mindenkit egyszerre nagy tételben agyonlõni, ezt lássuk be. Egyelõre! Kisebb göngyölegben napi szinten és véresen megy a terror. Családi és leszámolásos gyilok, lövészet, késes metélés, eltûnéses gyilkosság, balesetnek álcázott tragédia és sok fedett mûvelet. Mit magyarázzam. Minek? Kinek? Kell még, vagy értitek? Aki nem, annak meg már minek?

A helyzet az, hogy ki kellene kapcsolnom. Nem most már, hanem már egy ideje, még idõben és rábízni a szakértõkre, hogy tegyék oda magukat és majd szóljanak, ha esetleg kellek, bár ezt már nem szorgalmaznám, ha nem muszáj. Ebben a pojácáskodásban, ami most megy egyszerûen nem vagyok képes labdába rúgni. Nem tudok olyan mélyen ostoba lenni, vagy legalább annak látszani, hogy eljátsszam a szerepet a cirkuszban. Elnézésteket kérem! Ez a homo-kozó az, amibe nem csak a kutya csináld bele, de a macska is odajárt és bizony még nagy átéléssel ott lapátolják egymásra a zaccot a vitázó komcsi-zsidó porontyok, s aki meg nincs benn, az kívülrõl azt várja, hogy mikor ugorhat seggest mások árnyékszékletébe.

Helyzet az, hogy Vera nagyon belefáradt. Már nem most, de most már nagyon. Én is „unom” a gyesbetegség ártalmait. Helyet kell cserélnünk és neki, ami jár, a család anyai oldalát hagyni mûködni én meg had repüljek végre, mint a postagalamb.

Persze sok kérdés merül fel, mert ugyan mit is csinálhatnék hivatalosan? A szakmát? Melyiket? Cégnél? Vállalkozóként? Belföldön? Külföldön? Ugyan mikor találnak be az NBH-sok?

Egyelõre úgy tûnik, hogy a „cég” le lett állítva mert az emberük a héten nem keresett beszélgetésre, de nincs jelentõsége.

Bevallom, „emberekkel” nincs nagy kedvem foglalkozni semmilyen tekintetben. Még itt a honlapon elmegy, a már bizonyítottak is más kategória, de azt vettem észre magamon, hogy inkább zavarnak, sõt kifejezetten irritálnak. Egy ideig el tudnám viselni, hogy a családon és pár baráton kívül ne kelljen semmilyen „emberi” üggyel foglalkoznom. Megnézem a BNO-11-ben hogy ez a homofóbia milyen kategóriája és ugyan kikezelhetõ -e, vagy már így marad és csak romlani fog.

Probléma az is, hogy úgy érzem, a szakma a kisujjamban van. Nem jelent kihívást. Éppen szombaton lesz egy osztálytalálkozóm a pszichológus kollégákkal, akikkel Debrecenben együtt végeztem. Érdekes összejövetelnek ígérkezik.

A családot el kell tudnom tartani valahogy és dolgozni meg szeretek. Leginkább fizikai munkával terhelném magam az mindig segített régebben is.

Az legyen világos, hogy nem kívánok részt venni semmilyen pártos és választásos kampányolós néphülyítésben. Felmérve a palettán a felhozatalt, az összefogásosdi nem csak illúzió, de orcátlan nagyképûség is, igen pontosan definiált NBH-s beszervezett ügynökgárdák által terelt „nemzeti” gyülevészekkel.

A probléma nagyon összetett, de nem csinálok belõle prob-lámát és filozofálgatni sem akarok a kérdésben túl sokat.

Sokszor hívnak telefonon ilyen-olyan pályázatíró cégek, hogy nyerjek el junijós pénzt a kényszervállalkozásunkra, de ilyesmibe nem megyek bele, sõt ha ehet a Kft. is megszüntetjük.

Gondoltam rá, hogy esetleg egy továbbképzõ, tréning-szerû rendszerben lehetne okítani a népeket, persze már fizetõs rezsimben, de ez nem jön össze az „ingyen kaptátok, ingyen adjátok” eszmeiséggel. Legszívesebben erdõkerülõ (nem munkakerülõ) lennék, vagy detektoros kényszer-régész...mert ott nincs mirõl is kivel beszélni a nyilvánvalóról. Aztán persze nézhetnék külföldi munkákat is. A német megy úgy-ahogy az angol is, ha elengedhetetlen, de mikor mindenki Keletre orientálódik és ha már oroszul talán még jobban beszélek, akkor ez az irány sem kizárt. De ezeken a helyeken szinte kódolt a zsidaj és persze a titkosszolgálati vonatkozás. Ha itthon vagyok akkor legalább nem tudnak még dörgölõdni sem, nem csak a Kamaz alá beterelni. Ha menõke lesz rendszeresen, akkor nyilván ez a pálya nekik lesz könnyített. Ez van. Dúl bennem a háború és béke, az viszont biztos, hogy ez a jelenlegi állapot nem maradhat így. Nem egészséges és ha én nem, akkor az Élet fog ezen változtatni.

Mindenesetre frissítek az önéletrajzomon!