Immár 30 év telt el azóta, hogy 1914-ben szerény erõmmel szolgálatba álltam az elsõ világháborúban, amelyet ráerõltettek a Birodalomra. Ez alatt a három évtized alatt az összes gondolatomat, minden tettemet és az egész életemet csakis a népem iránti szeretet és hûség vezérelte. Ezek az érzelmek adtak erõt ahhoz, hogy meghozzam a legnehezebb döntéseket, amelyeket egy halandó mindeddig hozhatott. E három évtized során nem kíméltem idõmet, erõmet és egészségemet. Nem igaz, hogy én vagy bárki más Németországban háborút akart 1939-ben. A háborút kizárólag zsidó származású vagy a zsidó érdekekért ténykedõ nemzetközi üzletemberek akarták és provokálták ki. Túl sok javaslatot tettem, amelyeket az utókor majd nem vonhat örökké kétségbe, a fegyverzetcsökkentés és fegyverzetkorlátozás érdekében, hogy a háború kirobbantásával vádolhassanak. Nem akartam, hogy az elsõ világháború szerencsétlen végkifejlete után egy második háború robbanjon ki Angliával vagy akár Amerikával. Elmúlnak majd az évszázadok, de városaink és mûemlékeink romjaiból mindig újjá fog születni a gyûlölet a végeredményben felelõs nép ellen, amelynek az összes szerencsétlenségünket köszönhetjük: a nemzetközi zsidóság és csatlósaik ellen.

Három nappal a német-lengyel háború kirobbanása elõtt ajánlatot tettem a berlini brit nagykövetnek a német-lengyel problémának a Saar-vidék problémájával azonos, nemzetközi ellenõrzés alatti megoldására. Ezt az ajánlatot sem lehet kétségbe vonni. Csak azért utasították vissza, mert az angol politika vezetõ körei akarták a háborút, részben kereskedelmi érdekeik miatt, részben a nemzetközi zsidóság és propagandája által gyakorolt nyomás miatt.

Nem hagytam semmiféle kétértelmûséget a tekintetben, hogy ha Európa népeit ismét a nemzetközi finánctõke összeesküvéséhez tartozó részvénypakettnek tekintik, akkor annak a népnek, amely valóban felelõs ezért a gyilkos harcért, a zsidó népnek, ez alkalommal számot kell adnia. Van egy másik pont is, amelyet nem akartam árnyékban hagyni: ez alkalommal már nem lesz többé lehetséges, hogy európai árja népek gyermekeinek milliói éhezzenek, hogy férfiak millióit megöljék, hogy nõk és gyermekek százezreit megégessék és halálra bombázzák a városokban anélkül, hogy a valódi bûnös meglakolna a bûnéért, noha emberségesebb módszerek által.

Hat évnyi harc után, amely minden kudarc ellenére egy nép élni akarásának a legdicsõségesebb és legbátrabb megnyilvánulásaként fog fennmaradni a történelemben, nem hagyhatom el a várost, amely a Birodalom fõvárosa. Mivel erõink túlságosan csekélyek ahhoz, hogy sokáig megállíthassák az ellenség támadását, elvakult és jellegtelen gépemberek fokozatosan legyûrik az ellenállásunkat, és osztozni akarok a sorsban, amelyet más milliók elfogadtak, ebben a városban maradva.

Emellett nem akarok az ellenségeim kezébe kerülni, akiknek szükségük van a felizgatott tömegeik szórakoztatásához egy újabb, a zsidók által rendezett látványosságra. Úgy döntöttem, hogy Berlinben maradok, amíg egyetlen szabad földdarab is lesz benne, és hogy a halált választom abban a pillanatban, amikor úgy látom, hogy a Führer rezidenciáját és magát a birodalmi kancelláriát többé már nem lehet védeni. Meghalok, szemem elõtt mindazzal, amit frontkatonáink háziasszonyaink, parasztjaink, munkásaink és a nevemet viselõ fiataljaink végrehajtottak, akiknek az elkötelezettsége egyedülálló a történelemben. Nem tehetek mást, mint szívem mélyébõl kifejezem nekik a legmélyebb hálámat és azt az óhajomat, hogy semmiképpen se hagyják abba, bárhol is legyenek, a Haza ellenségei elleni harcot, Clausewitz tanításaihoz híven. Katonáink áldozatából, akikkel egységben maradok a halálig, egy napon ki fog sarjadni, így vagy úgy, a nemzetiszocializmus ragyogó újjászületésének a magja, és ezzel az újjászületéssel létrejön majd egy valódi népközösség.

Nagyon bátor férfiak és nõk sokasága döntött úgy, hogy sorsukat ez enyémhez kötik mindhalálig. Arra kértem õket és végül megparancsoltam nekik, hogy ne tegyék ezt, hanem továbbra is vegyenek részt a Nemzet harcában. A Hadsereg, a Haditengerészet és a Légierõ parancsnokaitól azt kértem, hogy minden eszközzel erõsítsék meg katonáink ellenálló szellemiségét a nemzetiszocialista értelemben, súlyt helyezve arra a tényre, hogy én is, e mozgalom alapítója, inkább a halált választottam, mint a gyáva meghátrálást vagy a kapitulációt. A jövõben a becsület fogalma egy német tiszt számára azt jelentse, ahogyan már a Haditengerészetünk esetében, hogy a kapituláció nyílt terepen vagy a városban elképzelhetetlen, és hogy mindenekelõtt a vezetõknek mindig élen kell maradniuk és a mindhalálig hûségesen teljesített kötelesség ragyogó példáját kell szolgáltatniuk.

Berlin, 1945. április 29., 4 óra

(franciából fordította: Hep Titusz)
antidogma.hu, h, 2012/04/30