Vagyontalan a mulatókirály?
Irta: postaimre - Datum: 2012. August 06. 07:11:04
Lapértesülések szerint nem tudták eddig zár alá venni a hatóságok a rendõrségi korrupciós botrányban bûnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak. A Magyar Nemzet úgy tudja, az évek óta hatályos jogszabályok erre lehetõséget adnak a fenti esetben is, a nyomozók jelenleg az értékek lefoglalásának jogi hátterét készítik elõ.
Teljes hir
Lapértesülések szerint nem tudták eddig zár alá venni a hatóságok a rendõrségi korrupciós botrányban bûnszervezet vezetésével gyanúsított V. László vagyontárgyait, mert azok a családtagjai nevén vannak. A Magyar Nemzet úgy tudja, az évek óta hatályos jogszabályok erre lehetõséget adnak a fenti esetben is, a nyomozók jelenleg az értékek lefoglalásának jogi hátterét készítik elõ.


Négy, egymástól távol esõ büntetés-végrehajtási intézetbe szállították V. Lászlót és négy, korábban a BRFK, illetve a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) állományában szolgált rendõr fõtisztet.

Sem ingatlan, sem jelentõsebb értékû ingóság nincs a nevén a Budapesten több mint negyven vendéglõvel rendelkezõ, a rendõrségi korrupciós botrány miatt másfél hónapja letartóztatott vállalkozónak, V. Lászlónak, így az ügyben eljáró Központi Nyomozó Fõügyészség nem is tudta vagyonzár alá venni azokat – írta a Blikk. A lap szerint a gyanúsítotthoz köthetõ nagy értékû – összességében több milliárd forintot érõ – házak, gépkocsik tulajdonosaiként a terhelt családtagjai vannak feltüntetve a dokumentumokban. Emlékezetes, V. László és társai õrizetbe vételekor az egyik házkutatáskor négyszázmillió forint készpénzt találtak a nyomozók az egyik irodában. A mulatótulajdonos az összegrõl úgy nyilatkozott, hogy a pénz az érdekeltségei napi költségeinek fedezetére szolgált.

A Magyar Nemzet rendõrségi forrásokból úgy tudja, a vizsgálatban a hatóságok szakemberei feltérképezik azokat a kapcsolati hálókat, amelyeknek alapján az említett vagyontárgyakat késõbb zár alá vehetik majd. Hazánkban évek óta hatályos az a jogszabály, amelynek alapján a különféle értékeket akkor is le lehet foglalni a bûnszervezetek meggyanúsított tagjától, ha azok nem az õ, hanem például a családtagjai nevén vannak. A jogalkotók az Olaszországban bevett gyakorlatot vették alapul a passzus elkészítésekor, ahol az ottani nyomozó hatóságok éppen a fentihez hasonló esetek elkerülésére hozták létre a saját jogszabályukat.

Bonyolódó szálak

A Magyar Nemzet korábban arról írt, hogy felettesei és más vezetõk büntetõeljárásba való bevonását kezdeményezte a rendõrségi korrupciós botrány gyanúsítottja, K. Tamás. A volt fõtiszt védõje kihallgattatná azokat, akiknek a hatásköre volt a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyek ellenõrzése.
A Hír Televízió július 17-én arról számolt be, hogy azonos ügyiratszám alatt folytatnak eljárást a hatóságok Portik Tamás és társai, valamint a Fenyõ-gyilkosság miatt gyanúsított Jozef Rohác ellen

Portikék július 15-én kerültek elõzetes letartóztatásba. Sajtóhírek szerint V. László segítségével úszhatta meg eddig a felelõsségre vonást Portik Tamás.

Razziák

A közelmúltban a katasztrófavédelem emberei tartottak ellenõrzést Budapesten, amely több szórakozóhely bezárásához vezetett. A razziák következtében a Hajógyári-szigeten is több diszkónak lehúzták a rolóját. A szórakozóhelyek az éjszaka császáraként ismert, V. Lászlóhoz köthetõk, akit a rendõri korrupciós ügyben vettek õrizetbe. Az egyik bulvárlap szerint egy korábbi „kamu” bombariadó alkalmával poloskázták be a területet.
Link