Csõdöt jelentett a befektetési aranyat kínáló Aranyközpont Zrt.
Irta: postaimre - Datum: 2012. August 21. 13:23:29
Csõdvédelmet kért a fizikai aranybefektetéseket kínáló Aranyközpont Zrt. A többek között aranyrudakat és tömböket áruló cég 30-nál is több ügyfélnek tartozhat, a tartozás összege pedig több tízmillió forintot is kitehet. Az arany leszállítását korábban partnerei késésével magyarázta a cég, de a hónapok óta váró ügyfeleknek sem aranyat nem tudott adni, sem a befizetett pénzt nem tudta visszaszolgáltatni - írja az Index.
Teljes hir

Pénteken csõdvédelmet kért a fizikai arany befektetéseket kínáló Aranyközpont Zrt. A társaság már korábban is többször hírbe került, mivel ügyfeleinek nem tudta a kellõ idõben leszállítani a megrendelt és kifizetett aranyat (arany rudakat, arany érméket). A társaságnál ezt eleinte a szállító partnerek csúszásával indokolták, de idõvel egyéb indokokat is megevezett a cég. Az arany leszállítására, vagy az ügyfelek pénzének visszafizetésére azonban csak nem került sor a 20 millió forintos alaptõkéjû vállalkozásnál.

Az Index információi szerint harmincnál is többen várhatnak pénzükre, követeléseik pedig több tízmillió forintot tehetnek ki. A csõdeljárás elindítását követõen az Aranyközpont Zrt. irodái kiürültek, az irodákat felkeresõ befektetõk pedig csupán egy nyilatkozatot vehettek át a biztonsági õrtõl, amely a csõdeljárást tényét és a fizetés ígéretét tartalmazta, emellett a cég honlapja nem elérhetõ, ahogy a társaság mobilszámai sem.

A céget tulajdonló Sipos István Ferenc emellett egy másik aranykereskedõ cégben, az 5 millió forintos tõkével létrehozott Safety Gold Zrt.-ben is tulajdonos. Bár a cég adatai szerint rendben mûködik, az Index egyes olvasói szerint ennél a cégnél is hasonló tapasztalatokat gyûjtöttek. Siposnak egyébként a cégnyilvántartás szerint 11 cégben van tulajdona, amelybõl mindössze 2 mûködik rendesen. Az index információi szerint a károsult ügyfelek a ügyészséghez is fordultak, a Budapesti VI. és VII. kerületi Ügyészség pedig még július végén csalás bûntette miatt nyomozást rendelt el az ügyben ismeretlen tettes ellen.
Link