Erdély jövõje román szemmel - A nagy egyesülés után jöhet a nagy szétszakadás?
Irta: lica - Datum: 2013. January 12. 15:13:47
Ne ûzzetek gúnyt Erdélybõl és az egyesülésbõl! Ezzel a felszólítással kezdi jegyzetét Cristian Câmpeanu újságíró. A România Liberã napilapban november 30-án megjelent írás vélhetõen sok nacionalistánál kiütötte a biztosítékot, viszont kétségtelen, hogy az újságíró véleménye állja a helyét, és elolvasása után számos kérdés fogalmazódik meg az 1918. december elsejei gyulafehérvári kiáltvánnyal kapcsolatosan még román honfitársainkban is, nemhogy az autonómiáért különbözõ síkokon harcoló székelyföldiekben. Miket ígértek akkor a Nagy Egyesülés kiötlõi, aláírói? Mi valósult meg belõle? Miért gondolja úgy egyre több erdélyi, hogy nem egészen száz évvel a nagy egybeborulás után jobb lenne, ha külön utakon járna a Regát és Erdély?
A román nemzeti ünnep jó alkalom, hogy emlékeztessük politikusainkat: elhanyagolják a nemzeti egység megõrzésére vonatkozó alapvetõ kötelességüket, és elhanyagolják, gúnyt ûznek a történelmi Erdélybõl, a korona ékkövébõl - írja Cristian Câmpeanu. Véleménye szerint a románoknak nem kell hosszabb utat megtegyenek, hogy Nyugatra érjenek, ugyanis elég, ha átmennek a hegyeken, és mondjuk Râmnicu Vâlcearól megérkeznek Nagyszebenbe, vagy a Prahova völgyén át Brassóba, és szembesülnek azzal a nyilvánvaló kulturális és gazdasági különbséggel, amelyik az egykori királyság és Erdély között létezik.
A városok tisztábbak és gondozottabbak, az emberek kedvesebbek és kevésbé enyves kezûek, mint a regátiak, az életszínvonal magasabb. Úgy tûnik, a bánságiak és az erdélyiek hatékonyabb gazdaságfejlesztõ eszközökhöz nyúltak, mint az ország más részein élõ románok, és ez nemcsak az eltérõ kultúrákból adódik, sem az Osztrák-Magyar Monarchia örökségének betudható, hanem azoknak a gazdasági lépéseknek, amelyek az Európai Unióhoz való csatlakozással csak felgyorsultak. Temesváron ez már régen tapasztalható volt, viszont az utóbbi öt évben kiterjedt egész Erdélyre - ez alól talán a székely megyék képeznek kivételt, amelyeket a bukaresti hatalom nem támogat még annyira sem, mint a tartomány többi részét. Erdélyben alacsonyabb a munkanélküliség, illetve jobbak az életkörülmények még akkor is, ha a Nemzeti Statisztikai Hivatal fejlesztési régiókra bontva hülyíti saját magát és a népet is a különbözõ térségek "dübörgésével", áladataival.
Az "egyesülés" szellemi vezérkara. Késõbb megbánták fatális tévedésüket
A látottak és a részadatok birtokában kijelenthetõ - írja Câmpeanu -, hogy Erdély az a térség, amely a legtöbb pénzzel járul hozzá a Nemzeti Bruttó Össztermeléshez (GDP). Ennek tükrében felháborító, hogy míg egyes városok tetemes összegeket fizetnek be a költségvetésbe, addig keveset kapnak vissza. Példaként Kolozsvárt és Konstancát említi - természetesen ez utóbbit haszonélvezõként.
Román félelem vagy a jövõ valósága?
Meglátása szerint a befektetõk és a turisták zöme inkább Erdélyt keresi fel, ha nem muszáj, nemigen teszik be a lábukat a Regát földjére. Az erdélyiek nélkül a Szociáldemokrata Párt 1990-tõl megszakítás nélkül vezette volna az országot, és még az Európai Unió küszöbére sem engedtek volna bennünket - véli az újságíró, aki szerint a pártbulikon vagy kampányban elõkerülõ, "Noi suntem români" kezdetû mellveregetõs nóta helyett jobban oda kellene figyelni Erdélyre, masszívan beruházni az ottani infrastruktúrába, hiszen az a kapu Európa felé. Ehelyett 22 ev alatt egyetlen autópályát sem tudtak ott megépíteni.
"Nem azzal teszel bizonyságot a nemzet iránti hûségrõl, hogy habzó szájjal szidod a magyarokat és Magyarország kormányát, hanem úgy, ahogyan a szomszédos állam vezetése: kapcsolatokat teremtve Európa többi részével. A nagy igazság az, hogy Erdély és a Bánság nem Bukarest irányításától fejlõdött, hanem attól, amit helyben megvalósítottak" - írja a lap újságírója, hozzátéve, hogy az elmúlt 22 évben Erdélyt mindössze pénzeszsákként kezelte a központi hatalom, de valójában csak december elsején jut Bukarest eszébe, amikor elõtérbe kerül a nagy egyesülés és a nacionalizmussal fûszerezett önmutogatás Gyulafehérváron.
Mindezek tükrében az Európai Unióhoz való csatlakozással járó decentralizáció drámaian megváltoztathatja a történelmi területek jövõbeli alakulását: eljöhet az idõ, amikor nem a magyarok, hanem az erdélyi románok jutnak arra a következtetésre, hogy az ország déli része valójában a lábukhoz kötözött kolonc, ami meggátolja õket a fejlõdésben. És akkor rájönnek, hogy a nyolcmillió lakossal rendelkezõ Erdély a fejlõdés- és a versenyképesség birtokában egy új, önálló lábakon megállni képes európai állammá válhat.
Hossu püspök végzete
A cikk online változata egyébként mintegy kétszáz hozzászólást eredményezett, jelezve a téma érzékenységét (egy párat bevágtunk ide az oldalra is, szemléltetõ gyanánt). Érdekes, hogy a megszokott szélsõjobbos hozzászólások mellett higgadtan, mértéktartóan és teljesen objektíven állnak hozzá az olvasók a kérdéshez, nem ritka az a regáti bejegyzõ, aki a sors azon fintorán kesereg, hogy jó idõben született, csak rossz helyen, õ bizony szívesebben élne egy becsületes Pista vagy Fritz mellett.
A történelmet jobban ismerõ olvasók 1918 utáni diplomáciai levelezések részleteit is bemásolták a hozzászólások közé, azt bizonyítandó, hogy maguk a nagy egyesülés erdélyi kiötlõi és támogatói is rövid idõn belül belátták, mekkora hibát követtek el, mikor az összeborulást támogatták a királysággal. Többen kifogásolják, hogy a gyulafehérvári nyilatkozat egyes passzusai sosem voltak betartva (ezt mi, magyarok tudjuk a legjobban - szerk. megj.), nem létezik a megígért, széles körû önrendelkezés, az anyagiak egyenlõ mértékben való elosztása.
Maga a cikk szerzõje az 1918. december elsejei nyilatkozat felolvasójának, Iuliu Hossu görög katolikus püspök végzetének rövid ismertetésével zárja írását. A püspök - aki a kiáltványt a magyarság számára e gyászos napon felolvasta - azon találta magát, hogy az egyesülést éppen a létrehozott új állam gúnyolja ki: a görög katolikus egyházat erõvel felszámolták, õt magát pedig bebörtönözték, mivel nem volt hajlandó áttérni az ortodox hitre. Hossu 1948-tól 1970-ben bekövetkezett elhunytáig szobafogságban élt. Halála elõtt két hónappal még egyszer felolvasta a kiáltványt (errõl hangfelvétel tanúskodik a http://mnuai.ro/sala-unirii/?p=11 oldalon), de azt nem tudni, hogy meggyõzõdésbõl tette-e vagy erõszak hatására.
Bartos Lóránt
Székely Hírmondó
(Erdély ma)
Link