Az élet szép, az élet jó, élni érdemes!
Irta: GERRY - Datum: 2013. January 13. 22:25:59
"Böjte Csaba: Az élet szép, az élet jó, élni érdemes!"
Végtelen szomorú szívvel olvasom, hallom itt is ott is, hogy lám-lám milyen rossz világban élünk! Fiatalok, nyugdíjas idõsek, nagyon sokan, mindenféle rangú, rendû ember, veszi a bátorságot, hogy ezt az egész világot, úgy ahogyan van, tudósokkal, mûvészekkel, államférfiakkal, egyházakkal mindenestõl egy kalap alá véve summásan leszólják, mocskolják, ócsárolják. És minderre, – döbbenten látom, – hogy szinte mindenki bólogat, hogy valóban ez az egész világ úgy, ahogyan van rossz, korrupt, mocskos, elvetni való!!
Az emberek szinte versenyeznek, hogy ki tud több rosszat mondani a másikról, a világunk minden egyes milliméterérõl, jelenrõl, múltról, jövõrõl egyaránt!! Feltúrják a pöcegödröket, elébányásszák évszázadok távlatából is a legkisebb rosszat, hogy azt az ünnepi asztalra téve mindenkinek elvegyék az étvágyát, a kedvét az élettõl, az alkotó, becsületes munkától.
Kedves testvéreim ez a sok siránkozás, leszólás, mocskolódás a gonosz lélek hangja!! A mindent tagadó, Isten mûvét ócsárló Sátán adja ezt a hangot a világot szidó ember szájába, és sajnos õk gondolkodás nélkül fújják, az éktelen hamis szöveget!! A gonosznak nem volt jó a kezdet kezdetétõl semmi, nem volt jó az Éden, nem volt elég jó a Virágvasárnapján Jeruzsálembe bevonuló Jézus Krisztus. Neki soha semmi nem is lesz elég jó, Isten szép ajándékaiból, mert ö a lázadó, az ócsárló, a mindig és mindent tagadó. Az ördög, sajnos munkáját oly eredményesen végzi, hogy nagyon sokan világvégi hangulatban tengetik életüket, várják az önként vállalt semmittevésben az összeomlást, a tétlen elégedetlenkedésben, meddõ siránkozásban való megsemmisülést, egyszóval a teremtõ Isten kudarcát.
Én hiszek ebben a csodálatos világban!
A tudósok szerint talán 14 milliárd évvel ezelõtt egy maréknyi anyag õsrobbanásából keletkezett a kozmosz, a parányi részecskék egymásra találásából, közösségébõl született 4-5 milliárd évvel ezelõtt a naprendszerünk, e földgolyó, mely bár irdatlan sebességgel száguld a világûrbe, mégis békés otthona tudott lenni az életnek, az emberiségnek. Csodásan feltarisznyált világunkban, az ember megtalálta mindazt, mi álmai valóra váltásához szükséges, vasércet, rezet, kõolajat, így szép autókat, repülõket készítve munkánk könnyebb, meglátogathassuk egymást. Bölcs okos mérnökeink munkája kitermeli a föld mélyébõl a gázt, hogy praktikus kis kazánok jóvoltából akár egyetlen csomag gyufával átvészeljük a hideg telet... És folytathatnám e szemünk elõtt egymásból születõ csodák végtelen láncolatának dicséretét, de inkább alázattal leborulok Jézus Krisztus elõtt aki kétezer éve nyugtatva, bátorítva így szólt hozzánk: „Atyám mindmáig munkálkodik és én is munkálkodom!" (Jn. 5,17) Igen, én hiszek a jósággal, szeretettel munkálkodó Istenben, hiszem, hogy e földnevû projektjét nem azért indította el, hogy majd egyszer fáradt kezébõl kicsúszva visszahulljon az a semmibe. Õ erõs kézzel vezet ma is bennünket, világunk megannyi szép vonásán ott ragyog gondoskodó szeretetének a kéznyoma. Ma is hív, bátorít, hogy társai legyünk, vele együtt teremtsük tovább szép világunkat, keresünk irányt a semmibõl induló, hosszú utat megtett emberiségnek a következõ lépéseihez. Õ azt akarja, hogy találjunk megoldásokat, válaszokat, mert mindig van tovább, van olyan megoldás, mely mindnyájunknak jó, járható út! Igen, hihetetlen hosszú, és csodálatos az az út, melyet maga az élet bejárt e pár milliárd év alatt, nekünk hinnünk kell, hogy még csodálatos távlatok vannak az emberiség elõtt. Létünk nem egy vakvágányon vánszorgó, tehetetlen korlátok közé zárt vergõdés, nincs elõttünk a szárnyalásunkat megtörõ áttörhetetlen plafon. Persze, hogy a bennünket bátorító, vigasztaló Isten kudarcára fogadó gonosz megtesz mindent, hogy elbizonytalanodva megtorpanjunk, hogy a megoldást keresõ párbeszédek hangját átvegye az acsarkodó gyûlölködés, és a jókedvû munkás hétköznapokat felváltsa a haragtól izzó, egymás torkának esõ emberek véres õrjöngése.
Olyan rossz ez a világ?! Kitudná megmondani, hogy ma hány lélek él az emberek irgalmából? Lám ez a rossz világ eltartja a széthullott családok gyermekeit, meleg otthont ad, ruhát, tanszert, mindennapi betevõ falatot biztosít nekik, és megszervezi, hogy fõiskolára, egyetemre járhassanak. Könyörgünk a gyermekeknek, hogy méltóztassanak tanulni, felnõni oda, hogy saját lábukra állva, önálló életet kezdhessenek. A történelmet ismerõ ember elõtt világos, hogy hatalmas lépéseket tettünk, teszünk a demokrácia felé, még a mi térségünkben, itt a Balkánon is, hisz nap mind nap élhetõbb ez a világ. Szidjuk az Erdélyi kisebbségi sorsot, pedig még az eldugott kis szórvány falvainkban is az állam magyar nyelven akár egyetlen gyerek számára is fenntart iskolát, fizeti a tanítót, tanárt, hogy nyitogassa a gyermek elõtt az ismeretek, a tudás ajtaját, anyanyelvén. Polgármesterek bizalommal felhívnak, és szinte könyörögve kérik, hogy egy egy történelmi épületet, kaszárnyát vegyünk át, segítenek mindenben, hogy az szépen felújítva otthona lehessen a bajba került gyermekeknek, fiataloknak. Egy pár hónappal ezelõtt ott álltunk Szalontán egy szépen felújított gyermekvédelmi központ elõtt, hogy Isten áldását kérjük a munkánkra és átadjuk a gyermekeknek. Akkor és ott mondtam, a város polgármestere, a térségnek parlamenti képviselõje elõtt, hogy soha semmilyen szín alatt nem hittem volna még tíz évvel ezelõtt sem, hogy megérhetem azt, hogy egy hajdani magyar huszárlaktanyát, melyben évtizedekig román katonák laktak, ingyen átadják a gyermekeinknek. És megtörtént a csoda, sõt még támogatást is adtak Bukarestbõl, teljesen hivatalosan, hogy szépen felújítsuk az épületeket, és abban Isten nevét segítségül híva, anyanyelvünkön gyermekvédelmi otthont indítsunk be! Ott álltunk némán, és körülöttünk, a hajdani kaszárnya udvarán több mind száz gyermek szaladgált, játszadozott, mert a háború fészkébõl, a katonák békésen visszavonultak, és mi Isten nevében létrehozhattuk a Béke Királynõjérõl elnevezett gyermekvédelmi központot.
Mindazok, akik habzó szájjal minden ellen lázadnak, a félelem, a bizonytalanság, a káosz ügyvivõi. Természetes, hogy az elõttünk tornyosuló gondokat nem szabad lekicsinyelni, de hinnünk kell, hogy azokat türelmes párbeszéddel, nyugodt érveléssel, és kemény kitartó munkával képesek vagyunk megoldani. Bízzunk tudósainkban, nézzünk fel Isten adta tehetséggel rendelkezõ mûvészeinkre, hagyjuk, hogy dolgozzanak nyugodtan a hivatalosan megválasztott államférfijaink, és õseink hitét hirdetõ papjainkkal mi is térdeljünk le világunkat biztos kézzel vezetõ Istenünk elõtt. Higgyünk a holnapban, és mindenki ott, ahova sorsa állította végezze a tõle telhetõ legjobban a munkáját, ne hagyja, hogy a félelem, a kishitûség kivegye kezünkbõl a mindennapi feladatokat. A diák tanuljon, képezze magát, bontakoztassa ki testébõl, szellemi adottságaiból a legtöbbet maga és a testvérei örömére. És mi felnõttek, seperjük tisztára a saját portánkat, mindenki a maga munkáját végezze, ahogyan a testünkben is a szervek, sejtek végzi mindegyik a maga sajátságos dolgát, bízva abban, ki az életet adta, az jóvégre is tudja vinni mindazt mit elkezdett. Gondviselõ Istenünkre számíthatunk, ha bízunk benne, és dolgozunk, hiszem, hogy lesz népünknek, itt Erdélyben autonómiája, és megmarad egységes fejlesztési régiónak a Székelyföld.
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t.
Déva, 2013. január 12.
Forrás: www.erdely.ma