Richard Field feltûnt a Millánál
Irta: postaimre - Datum: 2012. November 04. 19:46:30
A CIA-s zsidó -cigány fajvédõ újra aktív! Bejelentkezett a Millánál Richard Field, hogy támogassa az ellenzéki mozgalmat.

Teljes hir
A CIA-s zsidó -cigány fajvédõ újra aktív! Bejelentkezett a Millánál Richard Field, hogy támogassa az ellenzéki mozgalmat.

Juhász Péter, az egyesület elnöke azt mondta, az üzletember már október 23-i zászlóbontójuk elõtt megkereste õket. Elárulta: a támogatás jelenleg abból áll, hogy Field finanszírozza majd egyhetes útját az Egyesült Államokba.

Az üzletember korábban az LMP-t is támogatta, és õ volt az ötletgazdája annak az akciónak is, melynek keretében tavaly húsvétkor több száz cigány nõt és gyereket vittek el üdülni Gyöngyöspatáról. Az utaztatást késõbb a jogvédõk és a helyiek evakuálásnak állították be. Állításuk szerint erre azért volt szükség, mert a Véderõ nevû szervezet a településen szervezett tábort tagjainak.
A hangos amerikai – a Magyar Nemzet írása Richard Fieldrõl

Ismert, a Milla október 23-án választói mozgalmat jelentett be Együtt 2014 néven a Szolidaritással és Bajnai Gordon Haza és Haladásával. A három szervezet három nappal késõbb alá is írta a megállapodást. Aznap derült ki, hogy kik a Haza és Haladás Egyesület alapítói.

Az LMP-s Schiffer András a vasárnapi Versusban úgy nyilatkozott: érzi a nyomást arra, hogy pártját besöpörjék a Bajnai-féle szövetségbe.
Link