Új megfigyelési ügy: a Fideszre dolgozott Portik Tamás
Irta: Timus - Datum: 2013. January 18. 14:29:13

Gyûjtsön vagy gyártson a Fidesz vezetõire nézve terhelõ információkat – Portik Tamás ezt a feladatot kapta az elõzõ ciklusban az NBH-s Laborc Sándortól. A holnap utcára kerülõ Heti Válaszból az is kiderül, hogy nemrég elfogták az olajvállalkozó amerikai szócsövét, Klivinyi Zoltánt.

A leghajmeresztõbb összeesküvés-elméleteket megszégyenítõ sztorivá kezd kerekedni az a 2007-2008-as eseménysor, melynek a 2012 nyarán letartóztatott Portik Tamás mellett a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt fõigazgatója, Laborc Sándor a központi szereplõje. Eddig a Magyar Nemzet jóvoltából annyit lehetett tudni, hogy a titkosszolgálati vezetõ és az 1997-2003-as idõszak legkeresettebb hazai bûnözõje legalább kétszer személyesen egyeztetett egymással, majd a rendhagyó beszélgetésekrõl készült hangfelvételeket megtalálták az NBH-jogutód Alkotmányvédelmi Hivatalban. A Népszabadság szerint Laborc nem saját szakállára cselekedett; hivatali felettese, Szilvásy György titokminiszter kérésére „szervezte be" a magyar éjszaka egyik fõalakját.

A fent említett hangfelvételek minden kétséget kizáróan igazolják: Portik Tamás politikai feladatot vállalt – derül ki a holnapi Heti Válaszból. Mégpedig azt vállalta, hogy részt vesz a Fidesz vezetõire nézve terhelõ információk gyûjtésében, sõt gyártásában(!). Cserébe pedig azt várta, szabaduljon meg az állam a neki útban lévõ - szerinte korrupt - rendõri potentátoktól. A Portik-akció célszemélyei állítólag „csak" a Kósa Lajos-Rogán Antal-Lázár János-szintû pártvezetõk voltak, bár – miként korábban megírtuk – az NBH-exfõigazgató hivatali számítógépérõl olyan „Ovi" és „Bajusz" nevû mappák is elõkerültek, amelyekben Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról szóló adatsorok szerepeltek.

Úgy tudjuk, a Portik-Laborc-összejövetelt egyszer Budán, egyszer pedig a Liszt Ferenc téri Menza Étteremben ejtették meg – és az Alkotmányvédelmi Hivatalban fellelt számlák tanúsága szerint a fogyasztás költségeit valószínûleg az adófizetõk állták. Arról is vannak információink, hogy a párbeszéd vélhetõen nem merült ki a két személyes találkozóban – hiszen a folyamatos kapcsolattartás technikai feltételeinek megteremtéséért mind Portik, mind Laborc tett lépéseket.

Ennél frissebb fejlemény, hogy a Heti Válasz értesülése szerint egy hónapja Portik Tamás amerikai „énjét", Klivinyi Zoltánt is begyûjtötték a hatóságok. Még tavaly õsszel hívtuk fel a figyelmet arra, hogy a WordPress nemzetközi blogplatform „hungarianvirus" nevû aloldalán (hungarianvirus.wordpress.com) valaki professzionális Portik-mentegetésbe kezdett. A WikiLeaks-mintára felépített, bizonyítéklerakatként (és dezinformációgyûjteményként) mûködõ internetes napló bevallottan nyomás alá akarta helyezni az alvilági kapcsolatok leleplezését irányító politikai és rendõri vezetõket. Lapunk cikke nyomán a Privát Kopó bûnügyi webmagazin késõbb beazonosította a „hungarianvirus" gazdáját: mint írták, szerintük a Vertical-Invest Ingatlanbefektetési Szövetkezet volt alapembere, a nemzetközi körözés alatt álló Klivinyi Zoltán írja a Portik szócsöveként funkcionáló, egyebekben a Fidesz mielõbbi „eltörlésére" buzdító blogot.

A „hungarianvirus" blog több mint egy hónapja nem frissül, ami arra utal, hogy az Egyesült Államok és Kanada közt ingázó szerzõnek, Klivinyi Zoltánnak valóban más dolga akadhatott. A több százmilliós ingatlanbefektetési csalás miatt 2009-ben hat év börtönre ítélt, de már korábban „elbujkált" vállalkozót a Nemzeti Nyomozóiroda nemzetközi elfogatóparancsa alapján tartóztatták le – és biztos információnk van arról, hogy a rendõrség a „hungarianvirus" beazonosítása alapján jutott el hozzá.


Érdekes lesz figyelni, hogy ebbõl mi fog kikerekedni és mennyi a valós dolog...