Bocsánatot kért az ENSZ-fõtitkár egy szerb dal miatt
Irta: GERRY - Datum: 2013. January 18. 22:12:18
Ban Ki Mun ENSZ-fõtitkár bocsánatot kért, amiért lelkes fogadtatásban részesítettek egy szélsõséges szerb nacionalista indulót azon a ünnepi koncerten, amelyet az ENSZ Közgyûlésében elnöklõ Szerbia adott hétfõn - közölte a fõtitkár szóvivõje.

"Az Egyesült Nemzetek tudatában van annak, hogy sokakat megbánthatott" a közgyûlés termében elhangzott Drinai induló címû dal - mondta Martin Nesirky.

Az indulót ráadásként adták elõ a szerb elnökség által az ortodox újév alkalmából adott koncerten. Elhangzása után Ban Ki Mun a színpadra ment, hogy lefényképezhessék õt Vuk Jeremic volt szerb külügyminiszterrel, az ENSZ közgyûlésének soros elnökével és a dalt elõadó Viva Vox belgrádi énekegyüttessel.

Szokásos sajtóértekezletén Nesirky - egy bosnyák tudósító kérdésére válaszolva - azt mondta, Ban "õszinte sajnálatát fejezte ki" az eset miatt. Hozzátette, az ENSZ-fõtitkár nyilvánvalóan nem tudhatta, hogy mirõl szól a dal", vagy hogy kik és mire használták azt a múltban.

A Drinai induló eredetileg nacionalista himnusznak íródott az I. világháború után a Drina folyónál 1914-ben aratott szerb katonai gyõzelemrõl. Szövegében egyebek közt az áll, hogy a katonák a szabadságért áldozták vérüket a Drinánál. A Drina ma is Szerbia és Bosznia-Hercegovina határfolyója.

A szerb nacionalisták kedvenc indulójává lett dalt a II. világháború után betiltotta Jugoszlávia kommunista kormánya. Az 1990-es évek boszniai háborújában azonban állítólag ezt énekelték a szerbek a Drina menti bosnyák települések elleni harcokban.

Jugoszlávia szétesése után, 1992-ben a szerbek megszavazták, hogy ez legyen a nemzeti himnuszuk, a szerb parlament azonban túlságosan provokatívnak ítélte ezt, és inkább egy, a szerb királyság korszakából származó régi dalt választott helyette.

Az induló ENSZ-beli elhangzása ellen már hétfõn tiltakozott az Egyesült Államokba települt bosnyák menekültek szervezete és a srebrenicai mészárlás áldozatainak emlékét õrzõ Srebrenicai Anyák Szövetsége. Az Észak-amerikai Bosnyákok Kongresszusa egyenesen Vuk Jeremicnek az ENSZ-közgyûlés elnöki székébõl való leváltását követelte.

Jeremic csütörtökön nyilatkozatban reagált a támadásokra, azt hangoztatva, hogy bírálók "rosszindulatúan félreértelmezik" az induló elõadását, "megpróbálva kiforgatni a világnak múlt hétfõn átadott zenei ajándék értelmét, s ez mélyen sértõ a szerb népre nézve".