Ülniük kell, mert a világ végét hirdették
Irta: postaimre - Datum: 2012. December 18. 18:29:43
Még jó, hogy nem állniuk! Az ötszázat is meghaladja már Kínában a világvége-jóslatok terjesztése miatt õrizetbe vettek száma, több mint négyötödük a magát kereszténynek valló, a pekingi vezetést is támadó Mindenható Isten szekta tagjai – írta a Sina.com hírportál kedden.
Teljes hir

A csoport több mint négyszáz tagját az észak-nyugati Csinghaj tartományban vették õrizetbe, miután tömegesen azt hirdették, hogy december 21-én háromnapos sötétség borul a világra. A Sina.com információi szerint a tagok elfogásakor a hatóságok sok ezer szórólapot, transzparenst, könyvet, és a csoport aktivistái által használt elektronikai berendezést is lefoglaltak.
A Mindenható Isten tagjai házról házra járva és köztereken terjesztik a világvége pénteki eljövetelét, valamint azt, hogy az alól csak a szektához tartozók menekülhetnek meg. Az 1990-ben a közép-kínai Honan tartományban életre hívott csoport a Kínai Kommunista Párt, vagyis a „nagy vörös sárkány” hatalmának megtörésére is felszólít, és azt hirdeti, hogy új korszak jön el, amelyben Jézus helyett egy nõ lesz a megváltó.
A maja naptárra hivatkozva világvégét hirdetõk ellen a múlt héten országos kampányt indított a kínai vezetés. Ennek eredményeként a szektatagokon túl is õrizetbe vettek közel száz embert Fucsien és Szecsuán tartományban, Belsõ-Mongóliában és Csungkingban.
Link