Miért éll a judaizmus szöges ellentétben a kereszténységgel?
Irta: repuloszonyeg - Datum: 2013. January 20. 17:38:40
Miért áll a judaizmus szöges ellentétben a kereszténységgel?
2012. december 19. 17:27
Ifj. Tompó László - Hunhír.info
Száznégy éve, 1908. december 20-án született a Bács-Bodrog vármegyei Kulán Szörényi Andor kalocsai és budapesti katolikus teológiai tanár, világhírû biblikus, aki, szemben a Második Vatikáni Zsinat óta a keresztény világot rákos fekélyként elborító cionista hitértelmezésekkel, hajszálpontosan tudta, hogy miért áll a judaizmus szöges ellentétben a kereszténységgel?
Zsidó fajiság, zsidó lélek címmel a két világháború közötti legszínvonalasabb nemzeti lapok közül az Oláh György szerkesztette „Egyedül Vagyunk” 1939. februári és márciusi száma közölte, mindmáig nélkülözhetetlen – biblikus kortársa, Huber Lipót kalocsai kanonok ma is hozzáférhetõ két kötetes alapmûve (Zsidóság és kereszténység a múltban és jelenben) végkövetkeztetései kivonatának tekinthetõ – értekezésében elöljáróban arra figyelmeztetett, hogy „a liberális felfogás teljesen hamis és egyenesen végzetes a magyar nemzet élete szempontjából”, ugyanis „a zsidóság faj, a zsidóság nép, amelynek van ugyan egészen speciális vallása is, melyet modern szóval úgy jellemezhetnénk, mint nemzeti vallást, de mindezek mellett és minden vallási meggyõzõdés és külsõ jel alatt mindenekelõtt faj és nép, s ezt a fajiságát megtartja akkor is, ha vallását megváltoztatja, továbbá, hogy más népekkel való keveredése „nem lehetett olyan jelentõs, hogy az eredeti faji jelleget megszüntette vagy akár meggyöngítette volna”, hiszen „a zsidó nép megmaradt, ez a zsidó faj nem tûnt el az Újszövetség könyveinek kora után sem. Ennek bizonyítéka a Talmud és a középkornak gomba módra kinõtt rabbinikus irodalma, s ez könnyen érthetõ. Jeruzsálem pusztulása után a zsidók megszûntek ugyan önálló nemzeti életet élni, de ezzel még nem szûnt meg faji jellegük, sõt a Bar Kochba-féle lázadás leverése után, Krisztus után 135-ben, Hadrianus császár uralkodása alatt teljesen szétszóródtak az egész világon, anélkül azonban, hogy vallási és népi szeparatizmusukból egy jottányit is engedtek volna! Sõt mivel megmaradt az Ószövetség alapján, mivel nem fogadták el a Messiást, még ma is várják azt, aki meghozza Izrael népe számára a szabadulást, meghozza a zsidók teljes felszabadulását és boldogságát. Éppen azért az ószövetségi elzárkózásban még jobban meggyökeresedtek és megkövesedtek, magukat még mindig választott népnek tartván, lenézték, gyûlölték a keresztény, nem-zsidó, pogány népeket s éppen ezért megmaradtak mindenütt idegennek, zsidónak, különálló népnek, népi elemnek!”
Sorra veszi a továbbiakban lelki tulajdonságaikat. Az elsõ a materializmus: „A zsidóság mindig »populus carnalis« volt, földhöz ragadt és a földi életnek élõ érzéki, testi nép. Voltak minden idõben a zsidóságban kiváló nagy lelkek, akik az Isten hívásait, indításait egész szívvel követték és nagy szentek lettek, de a nép tömege idegen volt és idegen is maradt a lelki értékekkel szemben: kiviláglik ez az Úr Jézussal, a Messiással szembeni magatartásukból. Annyira anyagiasak voltak, annyira a földhöz tapadtak, hogy a Szentírás évezredes tanítása ellenére is, a próféták korholó, buzdító, tanító prédikációi ellenére is a megváltást materiális javakban keresték és várták! Az õ számukra a Messiás nem lehetett más, mint dicsõséges király, ki gyõzelmes harcaival az egész világot a zsidók lába alá veti, aki a zsidóknak tejjel-mézzel folyó országot alapít, aki visszaállítja a dávidi dinasztiát. A Messiás az õ álmaikban csak úgy szerepelt, mint földi javak osztogatója, földi boldogság hozója”, amint ez kiderül a Krisztus utáni apokrif irodalomból (Philo: De premiis et poenis, Onkelos és Jonathan targuma, sybillai próféciák stb.). A második a partikularizmus, a „szûkkeblûség, mely a szeretetbõl, a jogból, az emberi bánásmódból, sõt ha lehetne, még az életbõl is kizárja a nem-zsidót, mely a messiási javakat is csak a zsidók számára akarja adományozni, mely extra lényként kezeli a zsidóságot, melynek a nem-zsidókkal szemben mindent meg szabad tennie, szabad csalni, lopnia anélkül, hogy lelkiismeretét ezzel megterhelné, anélkül, hogy Istennel hite szerint ellenkezésbe kerülne!” Ez hatja át a rabbinikus irodalmat, mindenekelõtt a Talmudot és a Sulhán Áruch-ot, még akkor is, ha „nagyon sok zsidó, fõleg a mûvelt, nyugati zsidó, semmit sem ad vad elveire, de az évezredes elkülönülés, az évezredes faji gõgnek és összetartásnak a szelleme benne él a zsidóságban”. A harmadik a „sok szempontból” egyenesen erkölcstelenséggé fajuló érzékiség, amelynek jegyében „a parázna cselekedeteket kultikus aktusként ûzték kezdettõl fogva, médiumaikban nyíltan ajánlva a házasságtörést, a prostitúciót, hangsúlyozva, hogy bár „a keresztények között is voltak és vannak is parázna személyek nem kis számmal, de a keresztény, ha elkövet testi bûnt, tudja és tudnia is kell, hogy Isten ellen vétett, hogy vallása parancsait megszegte, míg a zsidó a házasságtörésen kívül sok-sok szemérmetlenséget tehet meg anélkül, hogy abban neki vallási, hitbeli gátlásai volnának, és itt a hiba:Í a zsidó lehet egészen rendes zsidó akkor is, amikor miszerintünk, a keresztény erkölcstan és etika szerint mocsárban gázol!” A negyedik a féktelen kereszténygyûlölet, amelynek „legborzalmasabb bizonyítója az Úr Jézus Krisztus megöletése, keresztre feszítése”, amellyel szemben a kereszténység ellenállása nemcsak jog, hanem egyenesen kötelesség, ugyanis „aki a keresztény szeretetet úgy akarja értelmezni, hogy nyugodtan tûrjük továbbra is a materialista, patrikuláris, erkölcstelen és féktelen kereszténygyûlölõ zsidóság hatalmát, az nem szeret, hanem gyûlöl, gyûlöli saját vallását és gyûlöli a saját fajtáját!”
Végkövetkeztetését csak megszívlelni lehet: „Ma arról írnak, hogy nem igazságos néhány bûnös zsidó miatt az egész értékes és nélkülözhetetlen zsidóságot kirekeszteni a nemzet életébõl. Ma demokráciáról és szabadságokról, meg emberi jogokról szavalnak azok, akik a keresztény Magyarországot tönkretették féktelen izgatásukkal és akik mindent befröcsköltek mocskos szájukkal, aki és ami nem az õ gusztusaik szerint való volt, és nem beszélnek arról, hogy a liberális, tehát zsidó érdekeket kiszolgáló kormányzatnak a hivatalos statisztikája szerint is 1870 és 1910 között, tehát negyven év alatt, több mint 500 000 zsidó vándorolt be szerencsétlen hazánkba és talált itt megélhetést, zsíros, húsos fazekat, hazát, mindent, ugyanakkor több mint 1 300 000 magyar kereszténynek kellett kivándorolnia Amerikába vagy a földgömb más részeire, mert számukra nem volt itt kenyér. A magyaroknak nem jutott, de a zsidóknak igen! Ez a zsidókérdés lényege magyar vonatkozásban, és ezt nem lehet semmifajta tudományos mezben jelentkezõ vagy vallási aggályokkal megtûzdelt nyilatkozatokkal elkenni, amint azt zsidó és álkeresztény lapokban egyaránt akarják. Amint nem kívánom és senki sem kívánja azt, hogy hazánkban német, szlovák, román vagy szerb dirigáljon és érvényesüljön a magyar elem hátrányára, még ha az illetõ keresztény, úgy nem tûrjük, hogy a zsidó tovább ûzhesse üzelmeit, még akkor sem, ha történetesen római katolikus! ” Nem bízony, pláne, ha nem egyszerû hívõrõl, hanem fõpapról van szó, mint a nagyváradi rabbi-unokáról, Grünwald (Erdõ) Péterrõl!