Bogár László: Dübörög a liberális hazugsággyár
Irta: GERRY - Datum: 2013. January 20. 21:29:40
Mi tagadás, azt hiszem, valóban elrontottam a "játékotokat", fiúk. Ezért aztán azt üzenem, ne reménykedjetek! Bár a nemzet ellen viselt pusztító háborútokban valóban kifosztottátok és megsemmisítettétek az alsó egyharmadot, s most ennek holttestét meggyalázva fegyverként fordítjátok a maradék magyarság nemzeti közép-társadalma ellen, hogy azt is felszámoljátok, de rossz hírem van.
Nem feltétlenül untatnám olvasóimat az alábbi eseménysorral, amelynek történetesen én vagyok a fõszereplõje, de azt hiszem, van olyan tanulsága a sztorinak, ami messze túlmutat szerény személyemen. Az történt, hogy interjút adtam egy hetilapnak, szokás szerint gyanútlanul. Rosszul tettem. Nem számoltam azzal, hogy háború van, és ráadásul az emberi történelem utolsó háborúja. Azért utolsó, mert ezt a háborút az emberiség, és benne a magyarság, saját maga ellen vívja, és ahogy ez kinéz, egyelõre "gyõzelemre áll", vagyis rövid idõn belül sikeresen felszámolhatja önmagát. Vagyunk azonban még páran ebben az országban, akik úgy véljük, hogy ennek nem feltétlenül kellene így lennie. Ám ennek közhírré tételével, úgy látszik, komoly "érdeklõdést" váltottam ki.
Az ellenem vezetett hadjárat ürügyéül az szolgált, hogy a hetilap szerkesztõje önkényesen értelmezve az általam elmondottakat, olyan mondatot adott a számba, amit én nemcsak hogy nem mondtam, de mindig is éppen az ellenkezõjét állítottam. A nekem tulajdonított mondatra, miszerint én az "út szélén" hagynám a magyar társadalom alsó egyharmadát, aztán veszett dühvel csapott le az egész liberális médiahad. Az önkényes szerkesztõ és a nyilatkozatomra "rákattanó" egész liberális társaság "személye" érdektelen, ezért neveket nem említenék. Mindegy is, mert bármelyikük "behelyettesíthetõ" bábfigura ebben a gépezetben, amelyet egészen más erõ mozgat. Ám errõl az erõrõl nem lehet beszélni, mert paranoiás összeesküvés-elmélet gyártással, gyûlöletbeszéddel vádol meg mindenkit, aki a létét feltételezni merészeli, így most nem is bajlódnék ezzel. Világos azonban, hogy most éppen ez a "nem létezõ" szuper-struktúra büntet, vagy egy általa "bûnnek" tételezett eddigi tettemért, vagy valamiért, amit szerinte elkövetni készülök. De még az is lehet, hogy "életmû díjról" van szó. Kétségtelen, rövidesen 62 éves leszek, és esetleg "halmazati büntetésként" így kíván diszkréten nyugdíjazni ez a nem létezõ pusztító világerõ. És akkor lássuk a tényeket! Az említett interjúban kétségtelenül érinteni merészeltem egy igen kényes tabukérdést. Ez pedig nem más, mint a magyar társadalom alsó egyharmadának egyre végzetesebb helyzete. És kétségtelenül óvatlanul azt is kimondtam, hogy számos jel utal arra, hogy olyan visszafordíthatatlan torzulások is végbementek ebben a társadalmi csoportban, amelyek már semmilyen eszközzel nem orvosolhatók. Ám azt is hozzátettem, és gyaníthatóan ez "verte ki a biztosítékot", hogy ez a réteg pusztulását éppen azoknak a végzetesen cinikus, gátlástalan liberális eliteknek, és az õ "strukturális reformjaiknak" köszönheti, akiknek fegyelmezõhatalmi "ávósai" most rám zúdították minden álságos és mímelt dühüket. Akik most nekem jöttek, azokat kivétel nélkül bûnsegédi bûnrészesség terheli e pusztulásért.
Amit tesznek, az a legaljasabb dolog, amit ember tehet ezen a világon.
Elsõ lépésben lényegében elpusztították a társadalom alsó harmadát, amely fizikailag ugyan életben van még, de már nem létezik, és éppen ez az engem támadó ultra liberális, globalista kollaboráns had a gyilkosa. Második lépésben most éppen fegyverként, illetve inkább barikádépítésre alkalmazott roncsként akarják felhasználni áldozatuk fizikai testének maradványait a még életben lévõ maradék közép-társadalommal, illetve az ezt képviselni merészelõ kormánnyal szemben, ezért kellett megakadályozni a regisztrációt. Harmadik lépésben szemforgató módon krokodil-könnyeket hullatnak az általuk elpusztítottakért, és az "emberi jogok harcos védelmezõiként" még cinikusan ki is röhögik áldozataikat. És végül negyedik lépésben a mostani kormányt olyan csapdába hajszolják bele, amelynek lényege a következõ. A helyzet, amibe ez a kormány "beleszületett", olyan, mint a katasztrófa helyszínére kiérkezõ mentõosztagé. Ezekben a szörnyû esetekben evidencia, hogy mindig a "középre" kell összpontosítani, vagyis azokra, akik súlyos sérülést szenvedtek ugyan, de megmenthetõk. És bármilyen fájdalmas is ez a döntés, de mindig kevesebb energia marad a szenvedõ, ám könnyebb sérülésekkel szenvedõkre. És a legdrámaibb lényeg, azokra is, akik menthetetlenek. És lehet farizeus módon szépelegni, de ez akkor is így van, aki nem hiszi, beszélgessen el egyszer egy ilyen mentõosztag parancsnokával. Én megtettem. Ha ugyanis megkísérelve a lehetetlent, a menthetetlenekre összpontosítasz, akkor ezzel azt kockáztatod, hogy eközben "sikeresen" menthetetlenné teszed azokat is, akik megmenthetõk lettek volna, ha eleve minden energiát rájuk fordítasz. A most dühtõl hörgõ, de magában cinikusan röhincsélõ liberális támadó had éppen ennek a satunak a pontos leírását, illetve az elõzõekben vázolt nemzetvesztõ stratégiájuk leleplezését tekintik fõ "bûnömnek".
Mi tagadás, azt hiszem, valóban elrontottam a "játékotokat", fiúk. Ezért aztán azt üzenem, ne reménykedjetek! Bár a nemzet ellen viselt pusztító háborútokban valóban kifosztottátok és megsemmisítettétek az alsó egyharmadot, s most ennek holttestét meggyalázva fegyverként fordítjátok a maradék magyarság nemzeti közép-társadalma ellen, hogy azt is felszámoljátok, de rossz hírem van. A tömegpusztító fegyverként használt médiátokkal ugyan mindent megtettetek azért, hogy engedelmes fogyasztóerõ állatok csordájává tegyétek a magyarságot, de egyre többen látják már, hogy "kik vagytok és mit akartok". Számomra inkább mulattató, mint szomorú az a próbálkozásotok is, amely most személyemet, mint az általatok elõidézett helyzet tükrét, próbálja összetörni. Olvassatok inkább Gogolt: "Ne a tükröt okold, ha az orrod ferde!" E nevetséges próbálkozásotok egyébként azt is jelzi, hogy tökéletesen alkalmatlanok vagytok már a helyzet megítélésére. A helyzet, fiúk, az, hogy a nem létezõ globalo-gazdi túlságosan jól tartott benneteket, és mi tagadás, kicsit elkényelmesedtetek. Hogy egy nyilván számotokra is autentikus forrást, a tehetséges Korniss Mihályt idézzem az "Apa gyõz" címû fergeteges paródiájából: "Ajvéból jelentik gyerekek, EZ NEM FOG MENNI." Mindazonáltal további "munkátokhoz" ezúton kívánok sok erõt és energiát.
A magát nemzeti liberálisnak hazudók is elsõ sorban liberálisok, professzor úr. A Heti Válasz egyes szerzõi már régen bebizonyították, addig nemzetiek, míg támadás nem éri a holokauszttal és az antiszemitizmussal összekovácsolt nagy családjukat. Akkor elsõ sorban azok, másodsorban liberálisok, aztán ami utána jön, az már nem számít! Nálunk még gyerekcipõben jár a zsidók anticionista csoportjainak a kialakulása. Sõt, a cionisták erõsödnek brutális mértékben.
Kostás Roland - Hunhír.info