Orosz katonák állnak a Topol-M típusú, interkontinentális ballisztikus rakéták mellett a Gyõzelem napján megrendezett parádén. A 21,5 méter hosszú, 1,9 méter átmérõjû rakéta 47 200 kilogramm súlyú, sebessége eléri a 26 ezer kilométert óránként, 11 000 kilométeres hatótávolságban 200 méteres pontossággal találja el a célt. A három fokozatú, szilárd hajtóanyagú rakéta akár hosszú idõn keresztül is készenlétben tartható. Indítása történhet közvetlen atomtalálatok ellen is biztosított silóból, vagy egy, a terepakadályokat könnyedén leküzdõ mobil platformról is. Az orosz források szerint a rakéta képes kicselezni az összes, ma fejlesztés alatt álló amerikai rakétavédelmi rendszert, állítólag nemcsak csalitöltetek vetésére képes, de kitérõ manõvereket is tehet. A rakéta ügyesen rejtõzködik: már a fellövést is nehéz kiszúrni, és az akár atomtöltettel felszerelt csapásmérõ fejek azt követõen is irány tudnak váltani, hogy elhagyták a hordozófokozatot. 78 van belõle rendszerben, újat már évek óta nem állítottak csatasorba, váltótípusa az RSZ-24.


MiG-35-ös repül a 2007-es Aero India légi parádé közönsége elõtt, Bangalore-ban. A 35-ös a MiG-29-es továbbfejlesztett változata, a hivatalos besorolás szerint a 4++-os generációs vadászgépek közé tartozik. A típusból eddig mindössze tíz darab készült, a tesztek mellett demonstrációs célra is ezeket használják. A továbbfejlesztett fegyverrendszerek közül leginkább azt a felderítõ berendezést érdemes kiemelni, ami a földi felderítõktõl függetlenül is képes célpontok azonosítására. A fejlesztések során az általános élettartam, így a géptest és a hajtómûvek megbízhatóságának növelése is fontos feladat volt. A 2007-es bangalore-i bemutatkozás célja egyértelmûen az volt, hogy az oroszok rábírják Indiát a típus megvásárlására. A légi parádéra érkezõ gép 3 óra alatt ért oda Moszkvából, az út alatt légi utántöltésre, és szuperszonikus repülésre is sort kerítettek. A hangsebesség 2,35-szörösére képes gép ezer kilométeres körben vethetõ be.


A 152 milliméteres ágyúval felszerelt, 2SZ19 Mszta-SZ nevû önjáró tarack 1989-ben állt szolgálatba. Percenként 6-8 alkalommal képes tüzelni, a megfelelõ töltetet akár 36 kilométer messzire is eljuttatja, csúcssebessége 60 kilométer óránként. A 42 tonnás eszköz azonban nem emiatt érdekes, hanem mert hat különbözõ üzemanyaggal is képes mûködni: gázolajjal, különbözõ oktánszámú benzinekkel, kerozinnal, de akár alkoholon is elköhög, ha kell. A szokványos lövedékek mellett, lézervezérelt, nukleáris és az kommunikációs eszközöket megzavaró töltetet is képes kilõni. Ez utóbbi 22 kilométer távolságig lõhetõ el, és a becsapódás 700 méteres körzetében zavarja a 1,5 és a 120 megahertz közötti frekvenciasávon mûködõ híradástechnikai eszközöket.


A Sztereguscsij korvett az orosz haditengerészet egyik legújabb fejlesztése. A furcsán szögletes forma az alacsony észlelhetõséget szolgálja, a hajót a mérete alapján a NATO ráadásul nem korvettként, hanem fregattként kategorizálja. A Grisa hajóosztály leváltására tervezett, 104,5 méter hosszú, 48 kilométeres óránkénti sebességre képes, rakétákkal, torpedókkal és gépágyúkkal felszerelt korvett fõleg tengeralattjárók és felszíni hajók elleni bevetésre alkalmas, de korlátozott támogatást nyújthat a partközelben harcoló szárazföldi egységek számára is. Az elsõ, négy hajóból álló adagot a szentpétervári Szevernaja Verf hajógyár gyártja le, az elsõ Sztereguscsij nevû hajó 2007 novemberében, a második, a Szobrazityelnij 2011 októberében kezdte meg szolgálatát a Balti-tengeri flottában.


Az oroszok válasza az Apache-ra 2009-re készült el, bár már 1972-ben elkezdték a fejlesztését. A Havoc oroszosan túlméretezett, 30 milliméteres, 2,5 kilométeres hatótávolságú ágyúja mellett akár 66 rakétát is fel lehet rá szerelni. A Mi-24 utódjaként, ahhoz hasonlóan korlátozottan szállításra is alkalmas, kis utasterében a személyzet mellett hárman utazhatnak. A helikopter maga 15-16 millió dollárba kerülhet, de a kiegészítõ szolgáltatások nagyon megdobhatják az árát. Irak 2012 októberében 4,2-5 milliárd értékû fegyverbeszerzésrõl tárgyalt Oroszországgal. A csomagban SA-22-es légvédelmi rendszereket és 30 Mi-28-ast kínáltak az oroszok.


A 4 500 tonna vízkiszorítású Gorskov-osztályú fregattok a világ óceánjain képviselik majd Oroszország érdekeit. A 130 méter hosszú, 16 méter széles hajókból 2015-ig húszat terveznek szolgálatba állítani. Fõ fegyverzete a 300 kilométeres hatótávolságú P-800-as robotrepülõgép lesz, de emellett lövegek és torpedóvetõ csövek is helyet kaptak a hajón. Az elsõ fregattot 2010-benbocsátották vízre, rendszerbe állítása valamikor 2013-ban esedékes.


Az Udmurtföldön gyártott 9M72 Iszkander rövid hatótávolságú, harcászati kvázi-ballisztikus rakétarendszer fõ feladata a hadszintéren belüli ellenséges célok, rakétaindító állások, repülõtéren álló repülõgépek, parancsnoki állások és kommunikációs csomópontok, polgári infrastrukturális célpontok megsemmisítése. Két változata van, az orosz hadsereg a 415 kilométeres hatótávval, 800 kilogramm hasznos teherbírással rendelkezõ rakétákat használják, míg az exportra gyártott típus csak 280 kilométer messze jut el, és csak 415 kilogrammnyi terhet bír el. Az Iszkander a teljes röppályáján irányítható marad, még a repülés végsõ szakaszában is képes radikális pályamódosításra, illetve ál-robbanófejek vetésére.A repesz-robbanófej mellett páncéltörõ és bunker ellen bevethetõ változata is van, az orosz hadsereg pedig 10-50 kilotonnás nukleáris töltetet is tart hozzá.


A Szu-35-ös nehéz vadászbombázó 1988-ban szállt fel elõször, de az eredeti konstrukciót végül nem állították rendszerbe. A tervezési hibák sújtotta repülõre nem sikerült megrendelést beszerezni, így a típusból összesen 17 darab épült. Öt gép a Russzkije Vityazi mûrepülõcsoporthoz került, ezek bemutatókon, reklámcélból még repültek egy darabig, de a nagy géptömeg és az ülés furcsa állása miatt a mûrepülõk sem szerették a típust. Idõközben a típus továbbra sem tudott megrendelést szerezni, így az orosz hadvezetés szükségtelennek tartotta, hogy az ország légi erejét olyan repülõ népszerûsítse, ami sehol sincs hadrendben. A fennmaradó példányok fõleg tesztekben vesznek részt, a típus továbbfejlesztett, alapjaiban újratervezett Szu-35S jellel ellátott változatából 2009-ben 48 darabot rendelt az orosz hadsereg, az elsõ hatot 2012 decemberében szállította le a gyár.


A Pancir-SZ1 jelû légvédelmi komplexum az egyik legjobb a saját kategóriájában. A közepes hatótávolságú föld-levegõ rakétákkal, légelhárító ütegekkel, illetve érzékeny radarrendszerrel felszerelt fegyver szinte minden típusú repülõ cél leküzdésére képes. Repülõ, helikopter, drón vagy cirkálórakéta, a tengeri és légi alkalmazásra is képes rendszernek nagyjából mindegy. A Pancir tizenkét rakétával kezd, ezek mindegyike húsz kilométeres hatótávval rendelkezik, de nem ez a legerõsebb oldala. A lényeg ugyanis az a fázisvezérelt antenna, ami 360 fokos körben, 32 kilométeres távolságban akár húsz célpont követését is lehetõvé teszi.


A Jaszeny osztályú atommeghajtású tengeralattjáró az amerikai hírszerzés szerint a leghalkabb olyan tengeralattjáró, ami nem az USA hadseregében szolgál. A hírek szerint csak 2015-ben áll majd rendszerbe, de ha ez megtörténik, komoly veszélyt jelent majd mindenkire, aki nem úgy gondolkodik, ahogy az orosz hadvezetés. A szuperhalk tengeralattjárón 32 darab cirkálórakéta fér majd el, és bár egy példány 1,2 milliárd dollárba kerül, ez bõven belefér majd a mostanában meghirdetett, 770 milliárd dolláros fegyverkezési programba.


Az orosz hadsereg 16 An-70-est rendelt az ukrán gyártótól, valamikor 2015 és 2016 közötti szállítással. A két, már elkészült prototípus 200 sebesült, illetve 300 harcképes katona szállítására képes. A négymotoros, légcsavaros gépet egyszer már megrendelték az oroszok, de 2006-ban kitáncoltak az egyezségbõl, aztán 2010-ben, az új évtizedben aktuálissá vált fegyverkezési program keretein belül újra nekilendültek. Az 1994-ben bemutatott típus darabja 60-70 millió dollárba kerül, 40,7 méter hosszú, 16,4 méter magas, szárnyfesztávolsága 44 méter. Teherbírása 47 tonna, csúcssebessége 780, utazósebessége 750 kilométer óránként. Hatótávolsága a terheléstõl függõen 5 és 6,5 ezer kilométer között alakul.


T-90-es tankok vonulnak fel a Gyõzelem napján rendezett parádén, a Vörös téren, Moszkvában. A T-72-es továbbfejlesztésébõl született harckocsi pillanatnyilag a legfejlettebb páncélos, amit az orosz hadsereg használ, 125 milliméteres löveggel, hõkamerával, reaktív páncélzattal. A tankhoz elektromágneses impulzussal mûködõ fegyvert is fejlesztettek, de ezt egyelõre nem állították aktív szolgálatba.


Az SZ-400 Triumf légelhárító rendszer hatótávolsága majdnem kétszerese az amerikai MIM-104 Patriotnak, érzékeny radarjának köszönhetõen még a legfejlettebb támadó gépek sincsenek teljes biztonságban. 2004-es rendszerbeállítási próbák során a Triumf probléma nélkül leszedett egy ballisztikus rakétát, bár egy évvel korábban akadtak gondok: az akkor célba vett lopakodók kifogtak a rendszeren. Az S-400-as radarja akár 100 cél követésére is alkalmas, három különbözõ rakétájával pedig mindenféle légi cél leküzdésére képes.


Vlagymir Putyin orosz miniszterelnök sétál egy Szuhoj T-50-es elõtt. A T-50-es, vagy hivatalos nevén a PAK FA egy ötödik generációs, szuperszonikus vadászbombázó, az orosz válasz az amerikai F-22 Raptor és az F-35 Lightning típusokra (ráadásul sokkal olcsóbb, alig tízmilliárdos fejlesztési költségû válasz). A rendszerbeállítás 2015 környékén várható, jelenleg három példány van gyártás alatt, elõször 2010 januárjában repült. Az elsõ tíz gép után az orosz hadsereg további hatvan megvásárlását tervezi. A típus becsült szolgálati ideje három évtized.
http://index.hu/n...lolistaja/