Négyezer brit katona már kivonult Németországból
Irta: postaimre - Datum: 2013. March 06. 19:24:49
Az orosz meg bevonul...
A tervezettnél hamarabb és gyorsabban hazavezényeli Németországban állomásozó csapatait a brit hadsereg.
Teljes hir
Az orosz meg bevonul...
A tervezettnél hamarabb és gyorsabban hazavezényeli Németországban állomásozó csapatait a brit hadsereg.
A védelmi minisztérium 2010-ben még azt közölte, hogy a Németországban állomásozó 20 ezer katonát 2020-ig vonják ki, a kontingens nagyjából felét 2015-ig.
Mintegy négyezer katonát azonban már hazavezényeltek, s a mostani tervek szerint további 11 ezer 2016-ig, a maradék 4500 brit katona pedig 2019 végéig hagyja el Németországot.
A hazatérõ katonákat Anglia északi és déli részén, valamint Skóciában szállásolják el. A csapatkivonások összköltsége várhatóan 1,8 milliárd fontra rúg majd, amibõl egymilliárd fontot költenek arra, hogy lakásokat építsenek a családos katonáknak, illetve apartmanokat a nõtleneknek.
Londonban úgy becsülik, hogy a teljes csapatkivonás után évi 240 millió fontot tudnak majd megtakarítani.
A változások mögött azonban nem kizárólag költségmegtakarítási megfontolások állnak, hanem jól tükrözik a védelmi politikában szükséges változásokat egy olyan korban, amikor kevéssé valószínû nagy létszámú szárazföldi csapatok mozgatása, helyette a kisebb, mozgékonyabb erõ és korszerû felszerelések bevetése kerül elõtérbe - mutatott rá a londoni védelmi tárca.
Nagy-Britannia a második világháború végén létesített támaszpontokat Németországban, és fenntartotta õket utána, hogy szembeszálljon a Szovjetunió és szövetségesei képviselte hidegháborús fenyegetéssel. A "csúcsidõben", az 1980-as években 60 ezer fõre rúgott a német földön állomásozó brit katonák száma.
Link