Orbánék megduplázzák a kommunizmus áldozatainak juttatását
Irta: Kameleon - Datum: 2013. January 23. 10:54:07
Idén január 1-jétõl az egyes, tartós idõtartamú szabadságelvonást jogtalanul elszenvedettek - a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcoltak, a rendõrhatósági õrizet mellett munkatáborban fogva tartottak, az 1956-os forradalomban résztvevõk és az 1945 és 1963 közötti koncepciós perek elítéltjei - juttatása 50 százalékkal emelkedik - közölte a kormányzati információs központ.

A kormány 2014-ben további 50 százalékkal emeli majd ezeket a juttatásokat a 2012-ben folyósított életjáradék alapját figyelembe véve, így a járandóság két év alatt a duplájára nõ.

"A mindenkori magyar kormánynak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy a történelem sötét idõszakának tragikus következményeit feltárja, és annak túlélõirõl méltó módon gondoskodjon" - írta közleményében az információs központ. "A kormány megbecsüli és tiszteli a diktatúrák áldozatait, így a kommunista rendszer túlélõit is" - tették hozzá.

A juttatás megemelésével "a kormány ismét világossá tette, hogy számára minden magyar honfitársa egyformán fontos, bármely elnyomó rezsim kárvallottja is legyen. Mindent megtesz annak érdekében, hogy akik Magyarországon laknak, békében, biztonságban és nyugodt körülmények között élhessenek és hazánk megbecsült tagjai lehessenek" - olvasható még a közleményben.
http://hvg.hu/gaz..._2013_1_23