SZÉLNEK ERESZTETTÉK AZ UNIÓS PÉNZCSAP ÕRÉT
Irta: Kameleon - Datum: 2013. January 24. 18:38:07
A PestiSrácok.hu úgy tudja, Hidas János felmentése összefüggésben lehet azzal, hogy óriási hiányok vannak az Európai Uniós pályázatoknál, és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalt (KIH) a közeljövõben összevonják a Nemzeti Államigazgatási Központtal (NÁK).

Pénzt kéne költeni, de nem sikerül

Az uniós támogatások lehívásának hiányosságaira, és a csúszásokra legutóbb Szebeni Dávid, a Corvinus egyetem tanára világított rá tanulmányában. A tavaly szeptemberben jegyzett dokumentáció arra hívta fel a figyelmet, hogy a 2007 és 2013 között Magyarországnak járó közösségi támogatások mintegy kétharmadát sikerült eddig papíron elkölteni, miközben a tényleges kifizetések még csak a keret egyharmadánál tartanak. Ahhoz, hogy utolérjük magunkat, mintegy háromezermilliárd forintot kellene elkölteni december végéig - szögezte le tanulmányában Szebeni Dávid.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivõje a tanulmány bemutatása után azt hangsúlyozta, hogy az uniótól ebben a költségvetési ciklusban, tehát 2013 végéig lehívható pénzeknek már a 72 százalékára leszerzõdtek, tíz százalékkal többre, mint az említett tanulmány állítja. Csepreghy Nándor kiemelte: 2013 év végéig kell ezt a számot száz százalékra emelni, és ez szerinte teljesíthetõ.

Mint ahogy az ismert, a 2007 és 2013 közötti idõszakban mintegy 7800 milliárd forintot oszthat el Magyarország. Az idõ pedig szorít, miután a bent ragadt összegek visszakerülnek az unió számlájára, így elvész a pénz. 2013 december végéig tehát minden szerzõdést meg kellene kötni, mert csak a konkrét kifizetéseket lehet kitolni 2015 év végéig, a szerzõdéssel nem bizonyítható támogatások elvesznek.

pestisracok.hu/wp-content/uploads/2013/01/HIDAS002-1024x682.jpg


Botrányok a KIH körül

Valószínû, hogy Hidas János feljebbvalói a KIH körüli botrányokat is megunták. Különösen komoly és hangos botrány kerekedett például a "Tudásod a jövõd" elnevezésû lakossági idegen nyelvi fejlesztõ projektbõl az utóbbi egy hónapban. Miként azt az Index.hu is megírta, háromszáz nyelvoktató cég várta hiába, hogy értesítést kapjon a KIH-tõl, részt vehet-e az évtized üzletében, amikor kiderült, hogy öt cég máris milliárdos megrendelést kapott az uniós pénzbõl indított lakossági nyelvoktatási programból. A piac szereplõiben meghökkenést váltott ki a névsor, hiszen közülük az egyik eddig nem is foglalkozott nyelvoktatással, nincsenek tanárai sem, a másik Orbán Viktor kedvenc nyelvoktatójának tulajdona, kettõ pedig olyan család érdekeltsége, amely szintén magas fideszes kapcsolatokkal rendelkezik. Az Index birtokába került dokumentum szerint két nappal a 12,5 milliárd forintos, uniós forrásból finanszírozott program regisztrációjának indítása után, november 10-én a Somogy megyei kormányhivatal körlevélben küldte szét a hallgatók számára nagyon kedvezõ, 95 százalékos támogatottságú tanfolyam jelentkezési lapját, amelyen a DFT-Hungária Kft. már lebonyolítóként szerepelt. A hazai nyelviskolák által megváltásként várt projektre jelentkezõ cégek többsége ekkor még az induláshoz szükséges papírok összegyûjtésével foglalkozott. Egy magát becsapottnak érzõ cégvezetõ a Piac és Profit internetes oldalán tette közzé levelét, amelyben leírja, hogy december 12-én még jóhiszemûen érdeklõdött a hivatalnál, mikor indíthatják meg a lakossági jelentkeztetéseket, a KIH pedig türelmét kérte. December 18-án viszont a program hivatalos oldalán elindult a hallgatók felvétele, de errõl õk nem kaptak értesítést, mert az oktatást "egy megdöbbentõen szûk kör" végezheti

pestisracok.hu/wp-content/uploads/2013/01/kemoh.hu_.jpg


Egy utolsó tánc...

A KIH kedden újabb képzések elindulását jelentette be. Hidas János sajtótájékoztatóján elmondta, 17 képzõ intézmény 317 tanfolyamával bõvül az uniós támogatású nyelvi és informatikai képzések kínálata. Ehhez képest a PestiSrácok.hu úgy értesült, a KIH-t hamarosan összevonják a Nemzeti Államigazgatási Központtal. Pedig a KIH tavaly jött létre, amikor is a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium másik öt-hat háttérintézményét beolvasztották a KIH elõdjébe, a Wekerle Sándor Alapkezelõbe, költséghatékonyság, szakmai összevonások címszóval. Ezek a szervezetek változatos profilúak voltak, beleolvadt például a migránsokkal foglalkozó, vagy a kárpótlási ügyeket bonyolító szervezet is. A káosz elhatalmasodott az átszervezések miatt, a projektek többsége több hónapos késéssel indult el, a közbeszerzések pedig nem mindig szabályosan zajlottak le. Hidas János köreibõl származó információink szerint megtörtént olyan, hogy a hivatal már kiválasztotta, melyik céggel fog dolgozni, csöndben el is kezdte vele a munkát, s csak késõbb írta ki a munkára a közbeszerzést, amelyen természetesen a kiválasztott cég nyert. Forrásunk szerint ez egyébként gyakorlat a közigazgatásban. Azt is sokan tudni vélik, hogy kevés kivételtõl eltekintve teljesen dilettáns volt a szakmai állomány a KIH-nél. A projekteken dolgozók arcpirítóan sokat kerestek, fõként azok, akik a közepesnél magasabb beosztásban tevékenykedtek. Szinte állandó volt a fluktuáció, csaknem minden osztályon. Az emberek nem bírták elviselni a folyamatos utasítgatásokat és a parancsuralmi rendszert.

A PestiSrácok.hu a KIH-et is megkereste Hidas János felmentésével kapcsolatban, az elnök kabinetfõnöke a KIH kommunikációs vezetõjéhez irányított minket, aki érdemben nem tudott reagálni az információnkra. Levelünkre és kérdésünkre még nem reagált a KIH, bár arra ígéretet kaptunk, hogy beszélhetünk Hidas Jánossal. A cikk megjelenéséig erre ugyan nem került sor, de természetesen tovább ütjük a vasat, és azon leszünk, hogy telefonvégre kapjuk az elnököt.

Hidas, aki János

pestisracok.hu/wp-content/uploads/2013/01/HidasJanos-200x300.jpg

Hidas János 1970. február 11-én született Tatabányán. Az ELTE Állam és Jogtudományi Karán végzett jogászként 1995-ben. 2006 és 2010 között a Komárom-Esztergom Megyei Közgyûlés alelnöke volt. 2010 júniusától szeptemberig a Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság vezetõjeként dolgozott. 2010 szeptembere óta az OKMTI illetve jogutódja, a Wekerle Sándor Alapkezelõ fõigazgatója volt, majd a KIH elnöke lett. Házas, négy gyermeke van.
http://pestisraco...csap-oret/