Kövér megregulázott Országgyûlése
Irta: vesterhagen - Datum: 2013. January 27. 13:19:58
Ha ostort nem is, fegyelmezõeszközöket bõven kapott az országgyûlési porondmester. A februárban újrainduló parlament házelnöke sokkal keményebben és szabadabban mérlegelve léphet fel a képviselõk ellen, mint korábban. És meg is fogja tenni. Az ülésvezetéskor eddig is szigorú hangot megütõ Kövér László ugyanis a fegyelmi szabályok mellé most megkapta a karhatalmat, az év elején felállított Országgyûlési Õrséget is. A parlamenti fotósok kedvenc témája lesz a törvényhozók kivezetése a terembõl, amivel már tavaly is fenyegette a rendzavarónak tekintett képviselõket (lásd Házelnöki mondatok címû írásunkat).
Ehhez nem kell sok. Már akkor figyelmeztetés nélkül megvonható a szó egy törvényhozótól, ha „kifogásolja” az ülésvezetést, s így járhat az is, aki második felszólítás után „nyilvánvalóan indokolatlanul eltér a tárgytól” vagy „feleslegesen saját vagy más beszédét ismétli”. De jöhet a pénzbírság, a tanácskozásból való kizárás, sõt végsõ esetben a karhatalmi kivezettetés is. Nem nehéz elképzelni, mi vár a jövõben az olyan rendbontóra, mint akire a rendszerváltás utáni elsõ ciklusban a patkóban Orbán Viktor elõtt ülõ Andrásfalvy Bertalan panaszkodott: az MDF-es mûvelõdési miniszter azt nehezményezte, hogy „amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezetõ elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt”.
Kövér László
Fotó: Bánkuti András
Az Országgyûlés nem cirkusz – ennek az elsõ ránézésre kifogásolhatatlan elvnek kemény kézzel fog érvényt szerezni a házelnök és csapata a mögöttük álló többség segítségével. Az új szabályok figyelmesebb vizsgálata után persze nyilvánvaló, hogy nem az az alapkérdés, lehet-e plakátokat emelgetni vagy másképp akciózni a Házban, hanem az, minek tekinti a parlamenti többség az Országgyûlést. Nagy teljesítményre beállítandó törvénygyárnak, vagy a demokratikus viták helyszínének? Nem kétséges, a Fidesz–KDNP az elõbbinek a híve. Ezt az is jelzi, hogy 2012-ben csúcsot döntött a Kossuth téri futószalag: 225 törvényt fogadtak el. Jellemzõ azonban, hogy egyetlen ellenzéki indítvány se jutott el idáig, több törvényerõre emelt fércmû viszont részben vagy egészben az Alkotmánybíróságon (AB) végezte – aligha függetlenül a vitakorlátozó parlamenti gyakorlattól.
De mi más várható akkor, ha a törvényalkotás megcsúfolásaként olyan esetek fordulnak elõ, mint a képviselõi javadalmazás módosítására 2011 februárjában benyújtott rövidke tervezeté? Annak ugyanis egyetlen érdemi paragrafusa volt, ám mire a végszavazásig eljutott, meghagyott címe ellenére kilométer hosszú energetikai jogszabály lett belõle az alkotmányügyi bizottság javaslatára. Az eredeti tervezetet „kiegészítõ” zárószavazás elõtti módosító indítványt az azóta alkotmánybíróvá emelt fideszes Balsai István terjesztette a Ház elé.
Hamis az az állítás, hogy a parlamenti hatékonyság és az obstrukció között kellett választani az új országgyûlési szabályok megalkotásakor. A magyar képviselõházi „rendzavarási gyakorlat” az elmúlt bõ két évtizedben nem tért el az Európában megszokottól, ugyanakkor igen távol áll attól a száz évvel ezelõtti törõs-zúzós törvényhozástól, amire annak idején a parlamenti karhatalom bevezetése érdekében hivatkoztak is (lásd Õrségváltás címû írásunkat). A helyzet se forradalmi: a 2010-es fülkerevolúció aligha lesz külön fejezet a magyarság történelemkönyvében.
A valódi szándékokról sokkal többet elárul az, hogy miként változnak (vagy módosultak 2010 óta) az ellenzéki jogok. A vizsgálóbizottságokat aligha lehet a parlamenti munka akadályának tekinteni, mégis korlátozza létrejöttüket a több ütemben hatályba lépett országgyûlési törvény. Most ugyan még a képviselõk 20 százalékának indítványára fel kell állítani ezeket – más kérdés, hogy a kormánypárti obstrukció megakadályozhatja a tagok megválasztását –, a parlamenti többség azonban gondolt a nyugodt jövõre: már eldöntötte, hogy a következõ választás után csak kezdeményezési jog illeti meg az egyötödöt, ráadásul a témaköröket is behatárolták, interpellációval rendezhetõ ügyben például nem jöhet létre bizottság. Hasonló falakat máshol is emeltek: 50 képviselõ helyett a törvényhozók negyede kell az államfõjelöléshez, s már a mandátum se jogosít arra, hogy valaki utólagos normakontrollra az AB-hez forduljon, ehhez a képviselõk negyedének kell összeállnia. Elvesztették a törvényhozók a népszavazás kezdeményezésének jogát is. Teret nyert a kormányoldal az AB-tagok jelölésénél, az egy frakció – egy bizottsági tag elvet felváltotta a többségi. Ez, mint a 2011-es jelölések is mutatták, praktikusan azt jelenti, hogy csak kormánypárti kiszemelt öltheti magára a bársonytalárt.
Esküt tesz az Országgyûlési Õrség
Fotó: Stiller Ákos
A többség mindig és mindent visz – ezt láthatóan kikezdhetetlen szabállyá kívánja tenni a Fidesz–KDNP. Ezzel megtakaríthatja az afféle trükközéseket, mint amikor a parlamenti vizsgálatokra albizottságokat állított fel, azokban ugyanis automatikusan többséget kapott, mert csak a valódi vizsgálóbizottságokra vonatkozik a paritás elve (HVG, 2011. augusztus 20.). Ugyanezt a felfogást tükrözi, hogy egyre hosszabb a kétharmados törvények listája, s nõ az ilyen aránnyal megválasztandó állami tisztviselõk száma. A minõsített többség erõltetése vereség esetén is jól jöhet a mai kormánypártoknak: minõsített kisebbséget csinál belõlük. A most elfogadott kétharmados döntéseket ugyanis egyharmaddal is életben, az így megválasztottakat – például a legfõbb ügyészt – pedig hivatalban lehet tartani.
Noha az elõzõ, MSZP–SZDSZ-kétharmad idején született 1994-es házszabály egyik jellemzõje az ellenzéki jogok kiterjesztése volt, a magyar politikai elit eddig sem volt a konszenzusos demokráciafelfogás híve. Ez azonban a közelmúltig inkább a politikai gyakorlatban mutatkozott meg, az új országgyûlési szabályok megszületése óta viszont „papír is van róla”. Ami azért is veszedelmes, mert a – választási vereségük esetén a ma kormányzókat sújtó – regulák túlélhetik a kurzusváltást: kétséges, lesz-e az új gyõztesnek annyi önuralma, hogy a bosszúvágya ne nyomja el ma hangoztatott kisebbségvédelmi elveinek törvénybe iktatását.
A parlamenti változtatások is jelzik: a Fidesz–KDNP nyugodt évre vágyik a választás elõtt. Erre utal a kormány tavaszi ülésszakra szánt törvényalkotási programja is, amit egy-két kivételtõl, köztük a már szavazásra elõkészített polgári törvénykönyvtõl (lásd cikkünket a Társadalom rovatban) eltekintve kisebb jelentõségû indítványok jellemeznek; például a halgazdálkodásról vagy a fémkereskedelemrõl szóló vita nyilvánvalóan kevesebb lehetõséget ad az ellenzéknek a választókat megmozgató szónoklatokra. Egy kis demokratikus homok azért került a gépezetbe: a listát a Háznak bejelentõ Navracsics Tibor-levél még a két nagy jelentõségû – az alkotmányhoz csapott átmeneti rendelkezéseket és a választási eljárási törvényt megrostáló – AB-döntés elõtt született. De nem érdemes tovább húzni a tavaszi programban nem szereplõ pártpénzreformot sem. A már tavalyra ígért új törvény halogatása azzal járhat, hogy a kormányoldal csak két rossz közül választhat: vagy a kampány elõtt közvetlenül módosít a kortesszabályokon, vagy maradnak a kijátszható, nehezen értelmezhetõ mai elõírások.
A voksolás közeledte megnehezíti a kövéri konszolidációt. A Fidesz–KDNP korteskedést behatároló tervei miatt – a sajtó parlamenti mozgását, közvetítését korlátozó szabályok ellenére – az ellenzék számára egyre inkább felértékelõdik az országgyûlési fellépés. Így borítékolható az eredmény: zajos ülésszakok jönnek, házelnöki szankciókkal.
JUHÁSZ GÁBOR