Semmivel sem törõdik a Z-generáció
Irta: Bulcsu - Datum: 2013. April 22. 13:25:50
Megszületett a Z-generáció - derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövõ elõtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól.
Teljes hir
Megszületett a Z-generáció - derül ki az Ipsos F&F legfrissebb, fiatalok médiafogyasztási szokásait vizsgáló kutatásából. Egyoldalú, határozott, mégis kiszolgáltatott és kétes jövõ elõtt álló társaság az övék: 67 százalékuk csupán a televízióból értesül a világ dolgairól. A második legfontosabb hírforrás az internet számukra, ahol átlagosan tízbõl hatan tájékozódnak a hírekrõl, kilenc százalékuk pedig okostelefonon is követi az eseményeket. A nyomtatott sajtót temetõk körül megjelentek a virágárusok: a ismeretszerzés tekintetében még a rádióhallgatás is megelõzi a papíralapú médiát. A legmegdöbbentõbb adat, hogy a fiatalok közel 13 százalékát egyáltalán nem érdeklik a világban történtek: úgy érzik, nincs beleszólásuk a környezetük alakításába. Az 1992 után születettek elutasítják a hivatalos és gyakran jóval objektív hírforrásokat, s saját kapcsolati hálójukból, informális utakon, a közösségi oldalak nehezen ellenõrizhetõ tartalmaiból tájékozódnak. Jól látszik, hogy az elmúlt évek drámai sebességû technológiai változásának társadalmi hatása felbecsülhetetlen: az újmédia információs forradalma nemcsak átformálta viselkedésünket, de ténylegesen áthuzalozza a következõ generáció szürkeállományát.
Ha az elmúlt tíz évben az autógyártás annyit fejlõdött volna, mint a számítástechnika, akkor egy Rolls-Royce öt centiméter hosszú lenne, és három fontot kérnének érte hangzik a tengerentúlról a szemléletes mondás. A repülõgépek már okostelefonnal is eltéríthetõek, s lassan el se tudjuk képzelni, hogy milyen Google és Wikipédia nélkül házi feladatot írni, ráadásul egy átlagos felnõtt jóval több, mint egy hónapja nem fogott a kezébe tollat és papírt. Divatjamúlttá váltak az emberi kapcsolatok: udvarlás helyett poke-olunk, becsöngetés és szõnyegen toporgás helyett üzenetet küldünk, társasjátékozás helyett Farmvillen küldjük a patkókat mázsaszám. A kimutatások szerint egy átlagos tizenéves napi 8 órát ül valami képernyõ elõtt, ahelyett, hogy felhorzsolná térdét a grundon, a másik nemet hajkurászná vagy szolfézsra járjon. Marshall McLuhan korát meghazudtoló víziója beigazolódni látszik: az ember olyan kétéltû lett, aki páncélját befelé fordítja, s puha belsõ szerveit közszemlére teszi a globális falu minden lakója számára. A technológiai determinizmus szerint a tömegkommunikációs forradalom nem pusztán a tudományok módszertanának változásával, de az emberi gondolkodásmód és érdekérvényesítés alakulásával is összefügg.
Vizuális hipnózis
Széthulló párkapcsolatainkban a televízió nem a legjobb gyerekcsõsz: visszavonhatatlan hatással van gyermekeink személyiségére, hiszen nemcsak a tökéletes külsõ képét, hanem egyfajta ideális viselkedés- és magatartásformát is rájuk erõltet. Hibás nemi szerepeket, érték-és normarendszert tár a fiatalok elé, mely kapitalista és profitorientált alapokra helyezi a klasszikus nemi- vagy családmodellt. A józan ítélõképesség korlátainak fellazításával a kereskedelmi csatornák szerepe az agresszió kialakulásában megkérdõjelezhetetlen, de a mûsorszolgáltatás módszeresen torzítja a világképünket és önbecsülésünket is. A fontos információk összegyûjtéséért és terjesztéséért felelõs közszolgálatban gyakran túlságosan megbízunk, s az objektivitásdoktrínába nem kalkuláljuk bele a politikai kommunikáció nemtelen mechanizmusait. Ezt a pártok spindoktorai és PR-tanácsadói annak rendje-módja szerint ki is használják: teljes érték- és ideológiacsomagokat kínálnak a képernyõrõl. Tematizációs stratégiáik bevetésével nemcsak azt határozzák meg, hogy mely közéleti kérdésekrõl gondolkodjunk, de azt is, hogy mit. Álesemények írják mindennapjaink valóságait.
A médiaimperializmus tézise szerint a globalizálódás hatására egész nemzetek veszítik el korábbi kulturális identitásukat, és válnak a médiával szövetséges politikai erõk játékszerévé. A tartalmi kínálat koncentrálódik, s a kevésbé tudatos fogyasztók gyenge azonosságtudatát kihasználva a geopolitikai központok vezetõ körei a saját értékrendjüket tükrözõ mûsorokat nyomnak le a torkunkon. A társadalom egyre kiszolgáltatottabbá válik a befolyásolási kísérletekkel szemben: a bulvárvilág fémízû toposzai reflektorfényen kívülre helyezik az érdemi közéleti kérdéseket. A fogyasztói életformát eszményként feltüntetõ reklámok mosolygós családanyái, cuki szõrgolyói és háztömbnyi sportautói az életminõség és boldogság fokmérõjeként a több, jobb, drágább megvalósíthatatlan értékrendszerét tolják a Z-generáció arcába, miközben a kulturális tartalmak csendesen homogenizálódnak. A sztereotípiákra épülõ, kommersz és sematikus mûsorgyártás elindította a dallasszizálódás lavináját, amely lassan maga alá temeti a vallásos és kulturális rétegmûsorok elkeseredett hagyományõrzõ próbálkozásait.
A tények pirulákba fogalmazódnak: a problémákat feldarabolja a látvány, s a mediatív közlés igazságtartama már nem jut el a fiatalokhoz. A világ különbözõ tájairól sugárzott anyagokat szerkesztõk szûrik, s csak azt adják tovább, ami a legpiacképesebb, így mentális térképeink ritkán fedik a valóságot. (Különbözõ svéd vizsgálatok kimutatták például, hogy a szórakoztató mûsorok kitalált világa miatt a sokat tévézõ tinédzsereknél Kelet-Európa teljesen hiányzik errõl a mentális világképrõl, Észak-Amerika pedig sokkal nagyobb, mint a világ többi része együttvéve.) Az oligopolisztikus irányítás végül a kommunikációs csatornák eldugulásához vezetett: a korlátozott számban hozzáférhetõ frekvenciákon csak mainstream témák jelennek meg, kiszorítva a kánonból az oknyomozó-elemzõ politikai mûsorokat. A közszolgálatot az állam vonja ellenõrzés alá, s a pártosodás a politikai elitet beintegrálja az aktuális véleményhatalmak szócsövei mögé. A piac szempontjából csekély súlyú kisebbségek nézetei és értékei hiányoznak a csatornák profiljából, így alternatív nézõpontok és kritikus vélemények nélkül a közbeszéd is unalmassá és dogmatikussá válik. Új iparág van felemelkedõben: ifjúkori agymosás a neve, mely egy egész generációt degenerál.
Avatár a bitek közt
Miközben a média nem tölti be ellenõrzõ funkcióját, a tájékozódás második forrásának számító internet a társadalmi normáink és alapvetõ illemszabályaink felõl támadja az ezredforduló fiait: a vasárnapi ebéd közben frissítjük állapotunkat, egy butik próbafülkéjébõl csücsörítve posztoljuk legújabb ruhánkat, azonnal és kérés nélkül jegyezzük az idõjárás legkisebb változásait is. A közösségi oldalak függõsége ez: a mindannyiunkban lakózó információkényszerhez szól. Egyre kevesebb ráfordítással ápoljuk emberi kapcsolatainkat, könnyen kielégíthetjük kukkolás iránti vágyainkat, de a Facebook biztosítja az egónk számára nélkülözhetetlen megnyilvánulás lehetõségét is. A barátságokat számszerûsíti, az unalmat enyhíti és a magány illúzióját végleg elûzi. Méregként kúszik be szervezetünkbe: a kiterjedt, izgalmas világból senki nem akar kimaradni, általa úgy érezzük, hogy megértenek minket, de kitûnõ alapot is ad a másokkal való összehasonlításhoz.
Az interaktivitás látszatdemokráciája azonban csalóka és veszélyes: a virtuális környezet szabályozása gyerekcipõben jár, a hamis kirakatprofilok személyiségzavarokat és pszichológiai problémákat szülnek. Ma már képtelenek vagyunk állandó web-csatlakozás nélkül élni: Nagy-Britanniában a céges levelezõrendszerek adatai alapján a vállalati e-mailek 85 százalékára két percen belül válaszolnak a címzettek, a munkatársak átlagosan 15 percenként ellenõrzik telefonjukat. Orvosilag is kimutatható, hogy az unplugged életmódban eltöltött idõvel arányosan növekszik a felhasználók idegessége, feszültsége. Az internetezés kényszerbetegsége átprogramozza agyunkat, ami elektronikus kábítószerként jutalmaz minket minden egyes klikkelése. A multitasking rontja koncentrációnkat,a munka hatásfokát és a nemzetközi oktatás színvonalát: átlagosan 3-5 percenként elkalandozunk tényleges tevékenységünktõl.
A véget nem érõ hírfolyamok elemei egyszerûsödnek, olvasási készségünk és memóriánk mégis romlik. Az Ipsos kutatásából az is kiderül, hogy bár viszonylag sokan tájékozódnak hírportálokon keresztül, csak a magyar oldalak népszerûek: idegen nyelvû hírportált a fiatal lakosság alig három százaléka olvas. A közösségi oldalak hírfogyasztásban betöltött szerepe is kiemelkedõ: tízbõl négy fiatal a világ eseményeit is a Facebookon olvassa. Az online hírolvasók körében a passzív tájékozódás aránya is magas: egyharmaduk a barátaik által belinkelt, lájkolt cikkeket olvassa csak el. Az iSzindróma érdeklõdési körünk beszûkülését hozza magával, a harsogó vizuális kényszer esélyt sem ad az analitikus gondolkodásra. Hírolvasásra minden második fiatal a világhálón töltött idejének mindössze tíz százalékát szánja, s a magyar lakosság jelentõs hányadának nem a Google vagy az Origo, hanem a Facebook a kezdõoldala. Hogy hova vezet mindez? A médiakonvergencia disztribúciós láncának átalakulásával kezdve az interperszonális kommunikáción át a tájékoztatás és hírérték fogalmainak felülírásáig jutva az életünk minden területén érezhetõ értékvesztésig. Zsebünkben a világ, de nálunk van-e a kulcs, hogy visszazárjuk?
http://media20.bl...15aa37360b