Selmeczit az idegesíti, amit a tükörben lát
Irta: vesterhagen - Datum: 2013. January 28. 22:03:18
A Fidesz szóvivõje szerint Mesterházy Attila külföldön próbálja meg lejáratni Magyarországot. Az MSZP így felelt: a szocialista párt itthon tükröt tart a Fidesz eddigi kormányzása elé. Ha Selmeczi Gabriellának nem tetszik amit lát, arról csak õ és a pártja tehet.
A Fidesz szóvivõje szerint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke ismét külföldön próbálja meg lejáratni Magyarországot, és valótlan állításokkal vezeti félre a külföldi közvéleményt.
Selmeczi Gabriella így kommentálta a szocialista pártelnöknek a The Wall Street Journal (WSJ) címû amerikai üzleti napilap európai kiadásának hétfõi számában megjelent nyilatkozatát, amelyben Mesterházy Attila egyebek mellett azt mondta, a jogállam helyreállítása a legfontosabb Magyarországon. 80
A Fidesz szóvivõje az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: míg a szocialisták külföldön úgy tüntetik fel magukat, mint akik a jogállamiság, az összefogás és a magyar gazdaság barátai, aközben "az eddigi kormányzásuk tragikus következményeirõl mélyen hallgatnak".
Selmeczi Gabriella szerint Mesterházy Attila interjújából is egyre világosabb, mit akar a baloldal valójában: újra a bankokat helyeznék a saját állampolgáraik elé, a külföldi tulajdonú vállalatokat pedig a magyar vállalkozások elé.
"A külföldi közvélemény elõtt is mélyen hallgatnak arról, hogy a baloldal veszélyes gazdaságpolitikája miatt magyar emberek generációi adósodtak el, az államadósság elhatalmasodott, Magyarország példa nélküli szigorú túlzottdeficit-eljárás alá került" - kommentálta a lapinterjút a szóvivõ.
Hozzátette, a baloldal külföldön munkahelyekrõl és tisztességes fizetésrõl beszél, miközben "programjukban feketén-fehéren ott áll az ellenkezõje: õk nem védenék meg a hazai vállalkozásokat, emelnék a társasági adót, csökkentenék a minimálbért, elvennék a családi adókedvezményt".
Selmeczi Gabriella közleményét azzal zárta, hogy a szocialisták külföldön összefogásról beszélnek, miközben Magyarországon "gyûlöletkampánnyal hergelik az embereket".
MSZP: Válasz Selmeczi Gabriella rágalmaira
"Magyarország XXI. századi történetében eddig egy politikus volt, aki külföldön feljelentette saját hazáját. 2003-ban Lisszabonban Orbán Viktor javaslatára a Kereszténydemokrata Internacionálé fogadta el a Magyarországot Kubával és Burmával együtt elítélõ határozatot. Az Orbán-kormány katasztrofális nemzetközi megítélését saját magának köszönheti" - olvasható az MSZP szerkesztõségünkhöz eljuttatott közleményében.
"Az MSZP itthon tükröt tart a Fidesz eddigi kormányzása elé. Ha Selmeczi Gabriellának nem tetszik amit lát, arról csak õ és a pártja tehet."