Beismer és magyarázkodik a HaHa
Irta: repuloszonyeg - Datum: 2013. January 29. 08:17:40
Amerikai segítség a Hallgatói Hálózatnak2013. január 28. , hétfõ 04:45

Beismer és magyarázkodik a HaHa


A Hallgatói Hálózat megerõsítette a Magyar Nemzet azon értesülését, miszerint az Egyesült Államokból kaptak segítséget.
Hirdetés


Elismerte a Hallgatói Hálózat (HaHa) a Klubrádiónak, hogy amerikai segítséget kapott. Ugyanakkor az egyetemistákat képviselõ mozgalom szerint szó sincs politikai befolyásról.

A Magyar Nemzet hétfõi számában cikkezett arról, hogy az Egyesült Államokból érkezett közösségszervezõk segítik a Hallgatói Hálózat tagjait. A lap a szervezet belsõ levelezése alapján arról számolt be, hogy a nyolc szakember a többi közt abban adott támogatást a diákoknak, hogy miként tudnak hatékonyan nyomást gyakorolni a döntéshozókra. Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, de a szálak radikális baloldali szervezeteken keresztül egészen Soros György magyar származású üzletemberig vezetnek. A belsõ levelezésbõl az is kiderül: februárban újabb tüntetésekre, valamint kormányhivatalok elfoglalására készülnek a diákok.

Nem most merült fel elõször az amerikai kapcsolat a magyar politikában az utóbbi hónapokban. Az Egyesült Államok Demokrata Pártjához húzó baloldali–liberális agytröszt, a Soros Györgyhöz is köthetõ Center for American Progress partneri támogatását élvezi Bajnai Gordon alapítványa.

Ne feledkezzünk meg a titokzatos amerikairól, Richard Fieldrõl sem, aki 2011-ben gyöngyöspatai romákat vitt el üdülni. Az utaztatást aztán késõbb a jogvédõk és a helyiek evakuálásnak állították be.

A HaHa egyik aktivistája, Kóbor Andrea a lap értesüléseire reagálva a Klubrádiónak úgy magyarázkodott, egy közösségépítéssel foglalkozó civil mozgalom adott a hétvégén tanácsot nekik. „Ebben semmi kivetnivalót nem látok” – tette hozzá. Úgy véli, a függetlenségük megkérdõjelezése nem történt meg. Aláhúzta: a Magyar Nemzet a teljes belsõ levelezésük ismeretében sem talált semmit, ami konkrétan kötné a HaHát pártokhoz, politikusokhoz, vagy más politikai erõkhöz. Szerinte pont a függetlenségükre, az önszervezõdésre talált bizonyítékokat a lap.

Radikális lépések

Mint azt a Magyar Nemzet megírta, a közösségszervezõk a baloldali gondolkodó, Saul Alinsky által kidolgozott, radikális eszközöket sem nélkülözõ „közösségfejlesztési”, vagyis a szervezett civil ellenállásra, az állammal szembeni fellépésre kidolgozott modellt ismertették a diákokkal.

Az egyik szakember, Christina Doby szervezetének a magyar származású befektetõ által fenntartott Nyitott Társadalom Intézet az egyik fõtámogatója. Doby korábban egy kétes hírû nemzetközi szervezet, a Kampány az Emberiség Fejlõdéséért egyik vezetõje volt. Az önmagát katolikusnak valló szervezet ellen 2008-ban az egyház vizsgálatot kezdeményezett, mivel az Saul Alinsky módszereit alkalmazva gyakran hangos, erõszakos kampányt folytatott, s az így felhalmozott dollármilliókkal szélsõbaloldali vagy a homoszexuálisok jogait védõ szervezeteket segített.

Occupy és könnygáz

A szombati hahás program másik háttérszervezete, a Lakeview Action Coalition a 2011-ben az Egyesült Államok több városában kipattant Occupy mozgalom résztvevõinek adott kiképzést a Soros Györgyhöz köthetõ MoveOn.org-on keresztül. Szintén az Occupy mozgalomban szocializálódhatott a Main People’s Aliance trénere is. A radikális baloldali nézeteket valló szervezet a tüntetõk egyik fontos csoportosulásaként volt jelen.

Kóbor Andrea az õket oktatókról csak annyit mondott: elsõsorban elismert egyetemi oktatókról van szó, akik közül néhány tag kiragadása még nem bélyegez meg egy szervezetet.

Ismert, a múlt héten az is kiderült, hogy a HaHával együttmûködõ, újonnan alakult oktatói szervezetekben olyan, volt vezetõ SZDSZ-es politikusokat vagy az egykori párt holdudvarához tartozókat találunk mint Braun Róbert, Ferge Zsuzsa, György Péter, Heller Ágnes, Vásárhelyi Mária (Oktatói Hálózat), valamint Magyar Bálint és Tamás Gáspár Miklós (Hálózat a Tanszabadságért).