SZDSZ vagy Mucsa
Irta: repuloszonyeg - Datum: 2013. January 31. 23:02:34
SZDSZ vagy Mucsa
Posted on 2013/01/31 by Híradmin
SZDSZ vagy Mucsa“A harc tétje, hogy vagy sikerül újjáépíteni a keresztény magyar államot, vagy nem lesz többé Magyarország” – mondja Raffay Ernõ történész a vele készült interjúban…
SZDSZ vagy Mucsa
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
A szabadkõmûvesek radikális társadalmi változásokat kívántak, új Magyarországot, új nemzetet, új kultúrát akartak meghonosítani. Maguknak vindikálták a kultúra és a civilizáció hordozásának kizárólagos és megfellebbezhetetlen jogát, lenézve és megvetve mindazt, amit addig a magyar szellem felhalmozott. Ugyanez a kirekesztõ szellemiség köszönt vissza a rendszerváltozás idõszakában – monda a Demokratának Raffay Ernõ történész, akivel Politizáló szabadkõmûvesség – Jászi Oszkár és a Martinovics Páholy államellenes tevékenysége 1906–1912 címû könyve kapcsán beszélgettünk…
– Milyen visszhangja volt a magyarországi szabadkõmûvesség tevékenységét feltáró korábbi két könyvének?
– Gyakorlatilag semmilyen, a hazai tömegtájékoztatás, ide értve a magát jobboldalinak mondó sajtó nagyobb hányadát is, tudomást sem vett róluk. Ezen eleinte csodálkoztam, azután, ahogy egyre több levéltári anyagot, korabeli szabadkõmûves dokumentumot olvastam el, megértettem, hogy nem érdektelenségrõl van szó, sokkal inkább tudatos elhallgatásról. Az általam feldolgozott idõszak és a mai kor közéleti eseményei között ugyanis kísérteties a hasonlóság.
– Hogy értsük ezt?
– A Martinovics Páholy vált a valós célokat ugyan titokban tartó, de prominens személyiségeiben radikálisan politizáló szabadkõmûvesség meghatározó hazai szervezõdésévé. E személyek a politikai életben, a pénzügyek és a kultúra területén meghatározó pozíciókat foglaltak el, és nyíltan a Szent István-i keresztény magyar állameszme és államszervezet ellen törtek, fennen hirdetve ennek lerombolására irányuló szándékukat. Ez az irányzat ma is él. Az elhallgatás ellenére ugyanakkor a témában írott elsõ munkám, a Szabadkõmûvesek Trianon elõtt címû könyv már a negyedik kiadásnál tart, s közben készül a negyedik könyvem is, mely Ady Endrének a szabadkõmûvességhez fûzõdõ viszonyát fogja feltárni és bemutatni.
– Izgalmasak a jelenkort idézõ hasonlóságok, de maradjunk egyelõre az elõzõ századfordulónál! Hogy lett az eredetileg idealista, emberbaráti, elmélkedõ titkos társaságból afféle földalatti aknász élcsapat?
– Mivel a szabadkõmûvesség deklaráltan humanitárius, egyenlõségpárti szervezõdés, a csatlakozás az így kialakuló kapcsolatrendszer által jobb érvényesülési lehetõséget jelentett olyanoknak is, akiket amúgy számos akadály hátráltatott akkoriban az elõbbre jutásban. A dualizmus évtizedeiben kelet felõl, fõképp Galíciából nagyarányú és ellenõrizetlen zsidó bevándorlásra került sor, mivel a liberális Magyarországon ezt semmilyen jogszabály nem korlátozta. Míg a reformkorban kétszáznegyvenezer zsidó honfitársunk volt, 1910-re lélekszámuk közel egymillióra nõtt. Ez azt jelentette, hogy hirtelen ugrásszerûen megnõtt egy alapvetõen zárt kultúra képviselõinek létszáma hazánkban, ami a legõszintébb alkalmazkodási szándék esetén is komoly konfliktusokkal járt, hiszen a világon sehol nem képes a befogadó néptõl gyökeresen eltérõ szocializációjú bevándorló sokaság gyorsan és tömegesen beilleszkedni. Ez a dualizmus liberális Magyarországán sem volt másképp, ezért az újonnan jöttek a hagyományos társadalmi berendezkedéshez többé-kevésbé ragaszkodó törzsökös keresztény magyar középosztályban versenytársat, ellenséget láttak. Logikus volt tehát, hogy az érvényesülés minden módját megragadják. A szabadkõmûvesség ilyen lehetõség volt, így tömegesen csatlakoztak e szervezõdéshez, s idõvel számbeli fölénybe kerültek soraiban a keresztény magyarokkal szemben.
– Milyen célokat követett a szabadkõmûvesség a szervezeten belüli változások nyomán?
– Radikális társadalmi változásokat kívántak, egyfajta új Magyarországot, új nemzetet, új kultúrát akartak meghonosítani. Maguknak vindikálták a kultúra és a civilizáció hordozásának kizárólagos és megfellebbezhetetlen jogát, lenézve és megvetve mindazt, amit addig a magyar szellem felhalmozott. Megjegyzem, ugyanez a kirekesztõ szellemiség köszönt vissza a rendszerváltozás idõszakában a hírhedt „SZDSZ vagy Mucsa” jelmondatban. A szabadkõmûvesek céljaik elérése érdekében igen harciasan síkra szálltak a szekularizációért, késõbb az általános és titkos választójogért, ami hazánk korabeli etnikai viszonyainak ismeretében egyértelmûen nemzetáruló, országvesztõ törekvés volt. Mivel az úgynevezett szabad foglalkozások, az orvosi, az ügyvédi, az újságírói vagy a mûvészi pálya nyitva állt a bevándorló zsidóság elõtt, nemcsak a modern magyarországi kapitalizmus megteremtésében és nem csupán a pénzügyi életben vállaltak oroszlánrészt, hanem az említett hivatásokban is nagy létszámban tevékenykedtek. Így gyorsan jelentõs közéleti és politikai befolyásra tettek szert. A legradikálisabbak közülük, biztosítandó háborítatlan jövõjüket, saját képükre akarták formálni a társadalmat, s abban meghatározó szerepet kívántak játszani. Ennek érdekében nemcsak a középosztályt igyekeztek a maguk szempontjai szerint átalakítani, hanem elõszeretettel vásárolták meg a magyar arisztokrácia birtokait és kastélyait, illetve bizonyos szolgálatokért, fõképp az akkoriban kialakuló modern kapitalizmus gazdasági életének fejlesztésében vitt fõszerepükért az uralkodó jónéhányuknak bárói rangot adományozott. Így lett a magyar fõnemesség tagja a cukoriparból fölemelkedett neves irodalmi mecénás, báró Hatvany Lajos, aki cégének nevében a Deutschot használta. E törekvésekhez a szabadkõmûvesség kiváló eszköznek bizonyult, hiszen komoly gyõzelmeket könyvelhetett el. Olyannyira, hogy az akkoriban elkeseredett vitákkal övezett egyházpolitikai törvénycsomagot, miként a dokumentumokból kiderül, a szabadkõmûvesség saját politikai sikerének tekintette. Ezt azért fontos rögzíteni, mert amikor a Magyar Királyi Belügyminisztérium 1886-ban engedélyezte a szabadkõmûvesség tevékenységét, ennek feltétele az volt, hogy a szervezet vallási és politikai kérdésekkel nem foglalkozhat. E feltételt nyíltan, tudatosan megszegték, amikor a törvényhozáson keresztülverték az 1894. évi XXXI. törvénycikket a házassági jogról, az 1894. évi XXXII. törvénycikket a gyermekek vallásáról, az 1894. XXXIII. évi törvénycikket az állami anyakönyvekrõl, az 1895. évi XLII. törvénycikket az izraelita vallásról és az 1895. évi XLIII. törvénycikket a vallás szabad gyakorlatáról. Annak ellenére sikerrel jártak, hogy a bécsi, illetve a budapesti pápai nuncius is tiltakozott a jogszabálycsomag ellen, a fõrendiház is többször visszadobta, sõt, a király sem akarta aláírni. Ám – milyen ismerõs – hatalmas nemzetközi botrány tört ki, Európa több meghatározó hatalmi központjában egyazon hangnemben, ugyanolyan érvekkel támadták Magyarországot, s így végül törvény lett a szabadkõmûves kezdeményezésbõl.
– Hogy tudták befolyásolni a törvényhozást, és miért nem lépett fel a nyílt törvényszegés ellen az állam?
– Akkoriban a gróf Zichy Nándor által alapított Katolikus Néppárt kivételével minden parlamenti párt képviselõi között voltak szabadkõmûvesek, fõképp a budapesti Demokratia Páholyból. Õk saját pártjaikban a szabadkõmûves eszményeket igyekeztek érvényre juttatni, mint az említett példa mutatja, sikerrel. Ami a törvényszegést illeti, az nem volt nyílt, hiszen az érintett személyek nem verték nagydobra, hogy õk szabadkõmûves mivoltukban szállnak síkra az általuk képviselt célokért. Sajnálatos módon a korabeli magyar állam nem ellenõrizte kellõ határozottsággal tevékenységüket, a forrásokat, levéltári anyagokat tanulmányozva úgy látom, a dualizmus liberális magyar politikai elitje egyszerûen elképzelni sem tudta, hogy ilyesmi történjék. Az önsorsrontásig menõ doktriner naivitás nem a rendszerváltozás utáni idõszak sajátossága.
– Nem vigasztalt meg. Mi történt a szabadkõmûves gyõzelem után?
– Megállíthatatlan radikalizálódás vette kezdetét. 1899-ben egy református ügyvéd, Várady Zsigmond lett a nagyváradi László Király Páholy fõmestere. Székfoglalóként nagy beszédet mondott, ami nyomtatásban is megjelent Társadalmi program címmel. Ebben szerepel elõször logikus, egyszerû, közérthetõ formában, pontokba szedve az a törekvés, hogy gyökerestül felforgassák és átalakítsák Magyarország teljes társadalmi és politikai szerkezetét. 1899-tõl 1908-ig elsõsorban a budapesti szabadkõmûvesek körében meghatározóvá vált a politikai tevékenység, különös tekintettel a durva keresztényellenességre, melynek célpontjában a katolikus egyház állt. 1901-ben a László Király Páholy élére egy még radikálisabb személy, Grósz Menyhért izraelita orvos került – késõbb az õ testvére, Nagy Endre honosította meg a budapesti kabarét, melynek jellemzõje a tekintély kigúnyolása és a szexuális ösztönök ingerlése. E jelenségrõl bõvebben írok Politizáló szabadkõmûvesség – Jászi Oszkár és a Martinovics Páholy államellenes tevékenysége 1906–1912 címû könyvemben. Az effajta színpadi mûvek máig ünnepelt szerzõje volt például Heltai Jenõ, a független zsidó állam megteremtésének tervét és a hozzá kötõdõ cionista ideológiát kidolgozó budapesti születésû Herzl Tivadar unokaöccse. 1906-ban a reformátussá keresztelkedett zsidó családban Jakobovics Ozsiás néven született radikális szociológus, az ateista Jászi Oszkár több barátjával csatlakozott a Demokratia Páholyhoz, majd kivárva a szabadkõmûves ranglétra szerinti harmadik fokozatú mester státust, hetedmagával saját páholyt alakított, megfelelve ezzel a szervezet belsõ regulájának. 1908-ban így jött létre az egykori hírhedt jakobinus szabadkõmûves nevét viselõ Martinovics Páholy. Céljai eredményesebb elérése érdekében Jászi igyekezett a korabeli szellemi élet jeleseit bevonni a páholy tevékenységébe, így lett szabadkõmûves Bölöni György, Kuncz Aladár vagy épp Ady Endre. Különösen utóbbi személye érdekes és fontos, hiszen Istentõl kapott tehetségét sajnálatosan nagy hatékonysággal állította magyarellenes, felforgató célok szolgálatába. Politikai verseiben és publicisztikáiban bántóan igaztalanul és gyûlölködve uszított a keresztény magyar állam és annak legfontosabb képviselõi ellen. Elég csak arra gondolni, hogyan írt a kor kimagasló politikusáról, gróf Tisza Istvánról. A dolog annál szomorúbb, hiszen Tisza, bár éleslátó és nagy formátumú politikus volt, a szabadkõmûvesség iránt egészen elnézõen viselkedett.
– Ez meglepõ az olykor kifejezetten kemény kézzel kormányzó Tiszától.
– Sajnos alábecsülte a szervezet veszélyességét. Kutatásaim során kezembe került Ivan Skrlec, vagy ahogy akkor írták, Skerlecz Iván horvát bán 1914 nyarának végén Tiszához írott bizalmas levele. Ebben zágrábi szabadkõmûves körökbõl származó szóbeszédre hivatkozva azt állítja, hogy Ferenc Ferdinánd trónörököst Szarajevóban szabadkõmûvesek gyilkolták meg. Tisza válaszlevelében azt írta a bánnak, hogy beszélt a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy elsõ emberével, Bókay Árpáddal, akivel szinte baráti viszonyt ápolt, s a nagymester határozottan cáfolta ezen értesülést. A magyar királyi miniszterelnök tehát, és ez sajnos jellemzõ a kor kissé anakronisztikus vagy inkább idealista politikusi eszményére, hitt Bókaynak, és ezzel bármiféle vizsgálódás nélkül lezártnak tekintette az ügyet. Hogy maga a nagymester is információk híján volt-e, vagy tudatosan nem mondott igazat, azt nem tudjuk, de tény, hogy a Budapesti Hírlap 1917-ben helyszíni tudósításokat közölt a merénylõ, Gavrilo Princip és társai szarajevói perérõl, s a nyomozati iratok szerint az összeesküvõk közül többen bevallották, hogy szabadkõmûvesek.
– Szóval Magyarországon a háború alatt is háborítatlanul ügyködhettek a szabadkõmûvesek?
– Sajnos igen. És ez végzetesnek bizonyult. A Martinovics Páholyban például már a háború elõtt nyílt marxista uszításig fajult a politikai tevékenység. Maga Jászi is, de a Schlésinger néven született Sándor Pál közgazdász és több jelentõs bankár komoly kapcsolatrendszert épített ki a szociáldemokrácia felé, beléptették a páholyba a párt meghatározó személyiségeit, például a Kohnnak anyakönyvezett, Kunfi Zsigmond újságírót, a késõbbi tanácsköztársasági népbiztost, valamint Rónai Zoltán ügyvédet, akibõl szintén népbiztos lett. A vérvörös csütörtök néven ismert, több halálos áldozatot is követelõ, zavargásokba torkolló 1912. május 23-i tüntetést a szabadkõmûvessé lett szociáldemokrata vezetõk szervezték, tehát nagyon is kézzelfogható rohamokat vezettek a keresztény magyar állam rendje ellen.
– Hogy kerültek egy társaságba a pénztõke és a marxista forradalmi tanok képviselõi?
– Zsidókként példás sorsközösséget vállaltak egymással, ez felülírta a különbségeket. Ugyanakkor azt is rögzíteni kell, hogy a zsidók között is voltak szép számmal olyanok, akik õszintén be akartak illeszkedni az õket befogadó ország államrendjébe, elfogadva hagyományait, tisztelve és magukénak vallva a magyarság nemzeti érdekeit. Számosan áldozatokat is hoztak ezért. Mi több, még a radikális Martinovics Páholyban is akadtak olyanok, akik ellenezték a közvetlen politizálást. Jásziék õket azzal szerelték le, hogy tevékenységük nem pártpolitika. Ehhez képest 1913 októberében a Martinovics Páholy jegyzõkönyvének, szabadkõmûves szóhasználattal munkatáblájának egyik napirendi pontja nem egyéb volt, mint Jászi Oszkár és Ady Endre testvéreknek az Országos Polgári Radikális Párt megszervezésére irányuló elõterjesztése.
– Milyen következményekkel járt mindez?
– A legsúlyosabb következmény a több tényezõ szerencsétlen együttállásával, de döntõen szabadkõmûves tevékenység nyomán 1918 õszén bekövetkezett õszirózsás puccs, amikor megalakult Károlyi Mihály kormánya. Ez a tragikomikus vörös gróf által vezetett Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt, a Kunfi és Rónai elvtárs-testvérek nevével fémjelzett Szociáldemokrata Párt, valamint a Jászi-féle Országos Polgári Radikális Párt koalíciója volt. Ez volt az elsõ alkalom Magyarország történetében, hogy szabadkõmûves befolyásoltságú politikai erõk kezükbe kaparintották a fõhatalmat. A következményeket jól ismerjük. Elmondható, hogy az összeomlásban és a Trianonhoz vezetõ úton döntõ szerepe volt a radikális szabadkõmûvességnek. Fontos a jelzõ, mert voltak olyan páholyok, például a szegedi Árpád Páholy, a budapesti Hungária Páholy, a kassai Resurrexit Páholy, a kolozsvári Unio Páholy, székelyudvarhelyi Siculia Páholy, melyek szintén nagy változásokat kívántak, de a keresztény magyar állam keretein belül. A radikális szabadkõmûves befolyásoltságú, akkoriban népszerû Az Est címû bulvárlap így írt 1918. október 31-én: „Az eddigi Magyarország ezeréves épülete ma éjjel összedõlt. Ez a nász, a mámor, az új erõk napja.”
– Milyen utóélete van a radikális szabadkõmûvességnek?
– Az 1918–19-es felfordulás után, már Horthy Miklós kormányzósága alatt Dömötör Mihály belügyminiszter 1550/1920-as számú rendeletével feloszlatta a szabadkõmûvességet, és lefoglaltatta hatalmas iratanyagát – ennek köszönhetõ, hogy ma kutatható a téma. 1945-ben az új rendszer ismét engedélyezte mûködésüket, de Sztálin nyomására 1950-ben ismét betiltották a szervezetet. Érdekes, hogy bár Rákosi Mátyás szerette Dzsugasvili generalisszimusz legjobb tanítványának tudni magát, mégis õ tett legkésõbb eleget a szovjet vezér kívánságának. Ennek okára nézve nem rendelkezünk forrással, csak sejteni lehet, hogy azért volt tõle szokatlanul elnézõ, mert egykor maga is a budapesti páholyok által mûködtetett Galilei kör tagja volt. A Martinovics Páholy Párizsban folytatta tevékenységét, majd 1989 decemberében a hazai szabadkõmûvesség is újjáalakult, létrejött a Magyar Nagyoriens, és máig háborítatlanul mûködik. 2004 szeptembere óta a Martinovics Páholy ezen szervezet tagja.
– A mai politikai, kulturális és gazdasági életben kik, illetve mely szervezetek követnek szabadkõmûves célokat?
– A fellelhetõ dokumentumok sajnos csak az 1945-ig terjedõ idõszakot teszik feldolgozhatóvá, a jelenrõl legfeljebb sejtéseink lehetnek. Figyelemre méltó, hogy az SZDSZ alapító okirata nyíltan hivatkozik Jászi Oszkár örökségére. A radikális szociológus kultusza a politikai baloldalon egyetemleges, ahogy általában az 1918-as felfordulásé is. 2011. május 13-án, Jászi földi maradványai hazahozatalának huszadik évfordulóján a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság, a Bibó István Közéleti Társaság és a Magyarországi Nagyoriens közösen koszorúzta meg a szabadkõmûves politikus sírját, az összejövetelen a közismerten baloldali, volt szocialista képviselõ, Donáth László evangélikus lelkész és Földes György szocialista politikus mondott beszédet. Ez elgondolkodtató, miként az is, hogy ez a téma sosem kerül elõ a parlamenti és azon kívüli politikai viták során. A kulturális életben, de azon kívül is a tudatformálás különbözõ szintjein 1945 óta töretlen a szemérmesen politikai progressziónak nevezett irányzathoz tartozó tudósok, mûvészek kultusza: közterületek viselik a nevüket, szobraik, emléktábláik vannak, következetesen szakterületük legnagyobbjaiként vannak számon tartva, vagyis létezik egyfajta kánon, melybe a nem közéjük tartozók mégoly magas színvonalú teljesítmény után sem kerülhetnek be. A Nemzeti Alaptanterv körül dúló viták hátterében többek között a két szemlélet ellentéte áll. Nem mondható tehát, hogy a szabadkõmûvesség történelem. A rendszerváltozás óta ugyanazon frontvonalak mentén dúl a szellemi polgárháború a magyar politikai, kulturális, gazdasági életben, ugyanazon, ugyanúgy megfogalmazott érvek és vádak feszülnek egymásnak, mint a szabadkõmûves dokumentumok alapján feltárható évtizedekben. A harc tétje, hogy vagy sikerül újjáépíteni a keresztény magyar államot, vagy nem lesz többé Magyarország.
Ágoston Balázs – Magyar Demokrata
Forrás: Szabó’s Site
Nemzeti InternetFigyelõ