Svédország lángokban: el lett rontva a bevándorlás
Irta: Timus - Datum: 2013. May 24. 15:03:50
A nyugati országok szívesen látták a mostani lázongók õseit mint olcsó munkaerõt, de azzal már nem foglalkoztak, hogy ez társadalmilag mit eredményez. A kevés fizetés ugyanis a távolról jött embernek vonzó, de a bevándorlót azonnal a társadalom legalsóbb rétegeibe számûzi.
Teljes hir
Több svéd város lángokban áll. Malmö, Párizs, Koppenhága, London: hosszú a sora az elmúlt évek erõszakos etnikai zavargásainak. A nagyrészt bevándorló fiatalok által kirobbantott lázongások ismételten arra mutatnak rá, hogy Európa elmúlt több évtizedes bevándorláspolitikája egy csõd.

Mostanra már tudjuk, hogy a Nyugat-Európában több országban végbement nagy gazdasági robbanása a '70-es években komoly részben a bevándorlók olcsó munkaerejének is volt köszönhetõ. Az akkori remények arról szóltak, hogy majd az elsõgenerációs bevándorlók is gyorsan részesülhetnek a jólétbõl, a másodgenerációs bevándorlók pedig már ugyanolyan svédek, németek vagy éppen dánok lesznek, mint akiknek az õsei több száz éve ott laknak. Nem így történt. Az újabb svéd lázongások ismételten megmutatták, hogy a valóságban még a másod- és harmadgenerációs bevándorlókban is óriási az elégedetlenség, sõt gyûlölet a többségi társadalommal szemben.

A problémának több gyökere van. Az egyik, hogy bár ezek a nyugati országok szívesen látták a mostani lázongó fiatalok õseit mint olcsó munkaerõt, azzal már nem foglalkoztak, hogy ez társadalmilag mit eredményez. A kevés fizetés ugyanis a távolról jött embernek vonzó, azonban a bevándorlót azonnal a befogadó társadalom legalsóbb rétegeibe számûzi. Eleinte ez persze nem okoz gondot, hiszen még mindig jobb szegény svédnek lenni, mint szegény töröknek, algírnak vagy macedónnak. Azonban ez a perspekítva már nincs meg a bevándorló családban felnõtt gyerekekben vagy unokákban. Õk az egészbõl csak a társadalom alsó fertályának kilátástalanságát élik meg.

A társadalmi felemelkedés pedig egy közösség alsó egyharmadából minden országban, még a legnyitottabb nyugati országokban is lassú és nehéz folyamat. Jó példa erre, hogy míg a svéd diplomás fiatalok körében 2-3% a munkanélküliek aránya, addig a bevándorló szülõk szintén diplomás gyermekeinél ennek a hét-nyolcszorosa. Ezt pedig kétségtelenül borzalmas lehet megélni mondjuk egy egykori bevándorló unokájaként.

Látható, hogy a nyugati politika az általános politikai jelszavakon túl nem foglalkozott eleget azzal, hogy a bevándorlók, de különösen gyerekeik és unokáik a társadalmi ranglétrán valóban feljebb tudjanak kerülni. Nem is nagyon tudott volna, hiszen ahhoz arra lett volna szükség, hogy a bevándorlók integrálódjanak a befogadó társadalomba. Itt jön azonban szembe velünk az elmúlt évtizedek egyik rémálma, a multikulti-doktrína, mely egyrészt nem engedte elemezni vagy kutatni a társadalomban meglévõ problémákat, másrészt minden problémára csak a még nagyobb tolerancia követelését írta fel receptként. Ez mostanra tisztán látható, hogy teljes csõdöt eredményezett Nyugat-Európa társadalmaiban.

Ugyanis a bevándorlók és leszármazottaik a legtöbb nyugati városban a mai napig szegregáltan élnek, és elsõ számú identitásuk szüleik, nagyszüleik etnikumához fûzi õket, még akkor is, ha ezek a fiatalok sosem voltak szüleik országában és a nyelvüket sem beszélik. A nagy multikulturalizmusban a tolerancia nem tette lehetõvé, hogy a bevándorlók gyerekei és unokái megkapják a megfelelõ segítséget, hogy integrálódjanak a többségi társadalomba és franciákká, németekké, hollandokká váljanak.

A svéd események jó bizonyítékai annak, hogy a nyugati bevándorláspolitika összevegyítve az elmúlt évtizedek politikai jelszavaival azt eredményezték, hogy a bevándorolt kisebbségek szinte "állam az államban", pontosabban társadalom a társdalomban léteznek a legtöbb nyugati országban. Rengeteg helyen megvan mostanra a saját politikai képviseletük is, mely az ország valamennyi kérdését szigorúan a bevándorlók szemüvegén keresztül látja csak. Válaszul pedig a többségi társadalmakban is megjelentek azok a tömörülések, melyeknek politikai programját semmi más nem teszi ki, mint az ezen csoportok elleni gyûlölet. Valami nagyon el lett rontva.

LINK