Zsidó logika: Kézdy György nem öngyilkos lett,
Irta: vesterhagen - Datum: 2013. February 13. 19:03:50
Mivel a színész öngyilkos lett, nem biztos, hogy rabbi temetheti el. Ezért barátja, Székhelyi József azt szeretné, ha Kézdy halálát nem tekintenék öngyilkosságnak (a zsidóknál ugyanis nem az számít, hogy mi történt, hanem az, hogy õk mit gondolnak róla, vagy - még inkább - mit akarnak, hogy mi gondoljunk róla, lásd az ún. holokauszt esetét - a szerk.).

A himnuszgyalázó Székhelyi - érdekeik szerint manipulálják a tényeket az élet minden területén, s mindennek az antiszemiták az okai

Vasárnapra tervezik Kézdy György búcsúztatását a Kozma utcai zsidó temetõben, a beszédet barátja és kollégája és fajtársa, Székhelyi József mondja el. A Bors úgy értesült, az egyelõre kérdéses, hogy a mélyen hívõ színmûvészt rabbi búcsúztatja-e, ugyanis öngyilkos lett, ez pedig a zsidó vallás szerint bûn.
Székhelyi szerint bölcs döntés lenne úgy "megítélni", hogy a súlyos beteg Kézdy "nem öngyilkos lett, hanem egy gyilkos kéz kiragadta az ablakon"; ez pedig "talán felmentheti", s így rabbi búcsúztathatja.
Mint kollégája elmondta, az utóbbi idõben azt látta a visszatérést tervezõ színmûvészen, hogy nyúzott, elgyötört, s szerinte nemcsak a diagnózisa miatt menekülhetett a halálba, hanem "azért is, mert nem tudott együtt élni a számára elfogadhatatlan világgal" (nyilvánvalóan annak szörnyûséges antiszemitizmusa miatt - a szerk.).
Az Élõsködõk Menete alapítója és lelkes önkéntese volt
1936-ban született, eredetileg Krausz Györgynek hívták.

"Az Élet Menete Alapítvány egyik alapítója és lelkes önkéntese volt. Nyitott volt mindenre, és buszkén képviselte alapítványunkat bármikor, amikor csak erre kértük, Budapesten, Lengyelországban és Izraelben egyaránt. Ígérjük, nem engedjük, hogy a SOÁ feledésbe merüljön, Emlékezni és Emlékeztetni mindannyiunk kötelessége!" - írja a Mazsihisz.hu-n megjelent nekrológjában az Élet Menete Alapítvány Kuratóriuma.
(Nlcafé - Bors - Mazsihisz nyomán )