Aludj, baba, aludjál... - iszonyú titok, döbbenetes valóság.
Irta: lica - Datum: 2013. June 07. 21:14:29
A metróállomás közelében meghatározhatatlan korú nõ ül a földön. A haja kócos és koszos, fejét szomorúan lehajtja. Elõtte egy doboz, amelybe az emberek pénzt dobhatnak. Karjaiban egy két év körüli kisgyermek alszik mocskos ruhájában.
Teljes hir
A metróállomás közelében meghatározhatatlan korú nõ ül a földön. A haja kócos és koszos, fejét szomorúan lehajtja. Elõtte egy doboz, amelybe az emberek pénzt dobhatnak. Karjaiban egy két év körüli kisgyermek alszik mocskos ruhájában. A látvány hatására sok ember azonnal kinyitja a pénztárcáját, mások pedig zavartan másfelé néznek, vagy - a tájékozottabbak - feldühödnek azon, hogy hiába is adnának nekik pénzt, az úgyis az õket erre ítélõ helyi bûnözõk markát üti.
Bármilyen szomorú a sorsuk, egyvalami mégis különös: a nap bármely szakában megyünk is el elõttük, a kicsi mindig alszik. Mit is kaphat az asszony fizetségként? Egy tál ételt és egy üveg erõs alkoholt, talán... Ekkor realizálódik minden: ez a gyerek sosem mocorog, sosem sír, csak alszik és alszik. Mennyit alhat egy átlagos, két-három éves gyerek napközben? Néhány órát, azt sem egyszerre, azt sem így.
Miért alszik mindig? - lépek oda hirtelen a koldusasszonyhoz, a kicsit bámulva. A nõ úgy tesz, mintha meg sem hallana. Lesüti a szemeit és arcát elrejti kabátja gallérja mögé. Megismétlem a kérdést.
A nõ felnéz, és azt motyogja: - Kopj le!
Miért alszik mindig?- kiabálom most már.
Valaki ráteszi a vállamra a kezét. Egy öreg ember néz rám helytelenítõen: - Mit akar tõle? Nem látja, milyen nehéz a sorsa? Kivesz némi aprót a zsebébõl és a dobozba dobja, majd tovább megy. Biztos vagyok benne, hogy jópár embernek elmeséli majd, milyen lelketlen vagyok, amiért egy szerencsétlen nõt zaklatok a metró aluljárójában.
Másnap felhívom egy barátomat, aki Romániában nõtt fel és sosem járt iskolába. Jártas a mélyszegénység, a maffia, a koldusok dolgaiban. Elmeséli, hogyan használják fel a kisgyerekeket a különbözõ maffiacsoportok a kolduláshoz: vagy elrabolják, vagy “kibérlik” õket alkoholista családoktól.
- De miért alszanak mindig? - kérdezem.
A barátom tökéletes higgadtsággal válaszol: - Mert heroint adnak nekik. Vagy vodkát. Hogy ne kiabáljanak.
Igen, jól olvasták: annak érdekében, hogy a kisgyerek ne jelentsen gondot az egész napos utcán üldögélés alatt, telepumpálják õt droggal, vagy tömény alkohollal. Természetesen egy gyerek szervezete nem képes egy ekkora sokkot kezelni, így a kicsik gyakran bele is halnak ebbe a kegyetlen módszerbe.
És most jön a legszörnyûbb: ha egy gyerek “munkaidõ” alatt hal meg, a nõ, aki gyakran anyja is a gyereknek nem mehet haza. Végig kell csinálnia a napot a halott gyerekkel a kezében.
Másnap megint elsétáltam az asszony elõtt, hogy beszéljek vele. Egy másik gyerek feküdt az ölében. Kérdezni kezdtem arról, hová tûnt a másik baba. Egy idõ után eszemet vesztve kiabálni kezdtem vele. A járókelõk igyekeztek leállítani, míg végül a metrórendõrségre kísértek. Itt tudtam meg, hogy ha a gyerek meghal, másnap - anélkül, hogy esélyt adnának az anyának a gyászra - ugyanúgy ki kell ülnie egy másik gyerekkel a kezében.
Ha tehát egy alvó gyereket látunk egy koldusnál, gondoljuk meg, adunk-e pénzt. Mert ha soha senki nem adna, talán nem is választanák ezt a formáját a pénzkeresésnek az embertelen és kegyetlen bûnözõcsoportok, és akkor nem kellene kicsi gyerekeknek bedrogozva és leitatva meghalniuk.
Link