Bírák elé vinnék Izraelt Jézus halála miatt
Irta: Bulcsu - Datum: 2013. July 31. 19:24:48
Egy kenyai ügyvéd kérvényezte a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ), hogy tárgyalják újra Jézus Krisztus perét, és többek között Izraelt és Olaszországot is vonják felelõsségre Jézus elítélése és megfeszítése miatt, írja a kenyai Nairobianra hivatkozva a Jerusalem Post.
Teljes hir

Dola Indidis ügyvéd Izrael mellett például Tiberius római császár, Poncius Pilátus helytartó, Heródes júdeai király, a zsidó vének tanácsának több tagja ellen is eljárást indítana. Az ügyvéd azt mondta, kötelességének érezte, hogy Hágában próbáljon igazságot szerezni Jézusnak.
Szerinte a Jézus elleni eljárással megsértették az emberi jogait, hivatallal visszaélve és elõítéletesen jártak el vele szemben. „A bizonyíték ma is ott van a Bibliában, azt pedig nem vonhatod kétségbe" – mondta a Kenyan Citizen Newsnak.
Indidis elsõként egy nairobi bírósághoz fordult, ott azonban elutasították az ügyét. Utána kereste meg az ICJ-t. Ott egy kenyai lap szerint állítólag elõkészítõ szakaszba léphet a beadványa.
http://index.hu/k...ala_miatt/