Dr. Bashar Al Jaafari Szíriai Ensz nagykövet beszéde
Irta: Bulcsu - Datum: 2013. August 02. 11:32:39
Amikor a hang fénnyé válik , avagy Dr. Bashar Al Jaafari Szíriai Ensz nagykövet beszéde a biztonsági Ensz gyüllésen a Khan Al-Assali mészárlás után :
Teljes hir
"Engedjék meg elõször is, hogy köszöntsem a tisztelt bizottság elnököt Beniro urat meg a biztosság többi tagját hogy igyekeznek egy békés diplomatikus megoldást létrehozni annak ami a hazámban folyik, Szíriában. Viszont felhívom, hogy legközelebbi gyûlésen kicsit tágasabban valósabban lássa át a konfliktust hazámban, hogy mindent a neve alapján hívhassunk és megoldhassuk a probléma valódi okait és nem csak egy nézõpontból körülírását. Garantálom, hogy hazám kormánya mindent elfog követni hogy minden pontos biztos információval ellássa a bizottságot ami csak kell hogy fény derüljön a tényekre, hogy segíthesse a gyûlést, hogy elérje a célját.
Tisztelt elnök úr, a botrány hazámban, Szíriában több mint két éve kezdõdött, mely alatt igencsak sötét idõszakot élt át Szíria a modern korban, és több 10 ezer derék fiát vesztett el nem beszélve a sebesültekrõl meg a több százezer menekültrõl. A gazdaságunk, a kereskedelmünk, a gyártásunk komoly veszélybe került és súlyosan megrongálódott, megváltozott a kultúránk és igencsak megváltozott népünk véleménye a szomszédainkról, sõt még az összes arab országról is szintén megváltozott. Nincsen olyan szíriai hazafi, aki azt hinné, hogy ami hazámban történik az érdeke lenne az országnak vagy haszna lehetne belõle, és sajnos Szíriának hatalmas árat kellet fizetnie a hazafi döntései miatt az elmúlt években. Hazám mindig is az elsõ volt azon arab országok közt, mely elsõsorban a többi arab ország érdekeit nézte a saját érdekei elõtt, mi több, hazám volt az elsõ mindig minden külföldi fenyegetés elõtt az arab világ meg a régióval szemben, gyakran hazám kapta a csapásokat mások helyett ami nem titok. Ezért lett elterjesztve rólunk, hogy szélsõséges politikát folytatunk, miközben másokat kik lemondanak a jogaikról mérsékelt államoknak lettek nevezve. Hazám döntései miatt, a szíreket elkezdték máshogy kezelni több repülõtéren is a világon mint a többi utast, miközben azok akik azonos állampolgárságokat hordanak mint a híres 9/11-es terrorcselekmények elkövetõi New Yorkban, a madridi a londoni az iraki meg a szíriai cselekmények elkövetõi egyre jobb sõt néha érdekesen kiemelt és jobb kezelést kapnak ezeken a reptereken. Talán a szírek valamikor abban hittek, hogy az arab testvéreik (akik egykor Szírián belül is jobb bánásmódot kaptak mint maguk a szírek) sosem akarnának rosszat ennek az országnak meg népének, de úgy tûnik Szíriának van olyan tulajdonsága mely sokakat zavar és az õ hiányosságaikat hozza világra, hisz a szírek együttélése egymás között távol állt az etnikai és vallási konfliktusoktól, még akkor is hogy néhányan belestek sajnos ebbe a csapdába azt mutatja hogy milyen primitív szélsõséges tudatlanságában élnek egyesek. Szíria õsi kultúrája és civilizációja mutatja a petro dollár gyengeségét és mulandóságát.
Tiszelt elnök úr, Szíria hazafiassága szégyenbe hozza azokat a csatlós függõ arab rendszereket. Elnök úr a gyûlésük többször is azt mondta, hogy a fegyveres csoportok brutális tevékenysége nem éri utol a kormányunk brutalitását és emberiség ellenes bûneit. Ezt mondta Binir úr is most a jelentésében. Sajnálatos, hogy két és fél év eltelte után is a maguk jelentése szándékosan túloz dolgokról, miközben a legfontosabb dolgokat elhanyagolja. Hogyan lehet az, hogy ezeknek a fegyveres csoportoknak a bûneik (emberi hús evésébõl, ártatlanok meggyilkolásából, fejlevágásokból, holttestek meggyalázásából, vallási alapú kivégzésekbõl, emberek ledobását magas épületekrõl, több száz öngyilkos merénylet elkövetése, pokolgépek felrobbantásai civilek által lakott területeken, gyermekek elrablása majd felfegyverzése .. hogy lehetne, hogy a papok elrablása, vallási vezetõk fejének levágása, egy-egy fontosabb vallás tudós felrobbantása egy mecsetben.. hogy lehet hogy olyan fatwák kiadása mint pl a szex dzsihad meg a gyerekek kivégzése a hitetlenség vádával, hogy lehet, hogy egész gyárak leégetése meg kirablása, átszállítása Törökországba.. és és és igencsak hosszú lenne ez a lista.. .hogyan lehet, hogy mind ez az emberiség és emberi méltóság ellen elkövetett bûnök és most Beniro úrtól kérdezem, hogyan lehetne, hogy mind ezek a bûnös cselekmények melyek rögzítve vannak ne múlnák felül azokat a tetteket melyeket a maguk gyûlése állít hazám hadseregérõl?? Meglepõ hogy a jelentésük mindazok után is, amit az úgy nevezett Nuszra front elkövetett és el is követ, folyton el titkolják ezeket a tetteket mintha nem is léteznének, és a maguk jelentésében továbbra sem nevezik õket terrorszervezetnek. Az ön jelentésük alapján õket fegyveres kormány ellenes csoportoknak hívják...

Szintén érdekes uraim, hogy mikor a terrorista-csoportok civilek által lakta területekre lõnek, jelentésükben csupán egyedi korlátozott baleseteknek hívják.. a maguk jelentései alapján ezek az elkövetõk mintha nem létezõ szellemek lennének, akikrõl nem érdemes beszélni, és azon sem csodálkoznánk, ha a jövõben a maguk jelentése azt mondanák, hogy maga a szír állam követi el saját maga ellen ezeket a terror-cselekményeket meg robbantásokat.
A világ figyelmesen követte e gyûlés tagját Carla Ponti jelentését, amikor vegyi fegyver alkalmazásáról számolt be a terroristák által, mikor szarin gázt használtak az aleppói Khan Al-Assalban, nõtt is a nyomás Beniro úron, ami arra vette rá, hogy egy meghazudtoló jelentést adjon ki a saját kolléganõje ellen, uraim hogyan tudnánk mindez után megbízni a tanácsban és munkájában? Beniro úr említett az elõbbi jelentésében egy mészárlást, de nem fejezte ki részletesebben, azt sem mondta, hogy hol volt ez a mészárlás... Uraim, ezt a mészárlást ugyan ott követték el ahol a vegyi támadást is, Khan Al-Assalban. A nagyon fontos kérdés az, hogy miért most történt meg ez a mészárlás Khan Al-Assalban szombaton? Az ok uraim, hogy a szír kormány meg a felsõ fegyvert letevõ szervezet megegyezett abban, hogy elkezdjék kivizsgálni a tett helyt Khan Al Asalt és ahogy ezt ki is jelentették meg létre jött az egyezmény az ENSZ meg a szír kormány között, a terrorista csoportok egybõl bevonultak Khan Alasalba és kivégeztek 123 civilt meg katonát, és 150 másik civilt és katonát elraboltak. Miért történt meg ez a mészárlás? Ez a mészárlás azért történt meg, hogy végezhessenek azokkal a szemtanúkkal, akik tanúi lettek volna a vegyi támadásnak, és tanúskodtak volna az ENSZ-nek arról, hogy ki követte el valójában ezt a mészárlást. Ez az oka a mészárlásnak.
Elnök úr, mikor kijelentették egyesek hogy végtelen támogatást nyújtanak a terroristáknak, a maguk gyûlése elfelejtette megnevezni ezeket a rendszereket akik ezt támogatják, megfeledkezett róla, hogy a török rendszer megnyitotta a határait és végtelen támogatást nyújt ezeknek a terroristáknak, kiképzõ táborokat hozott létre a számukra és bázisokat, ez a szándékosan meg nem említett védelme ezeknek a rendszereknek mint Törökország, Katar, Szaúd-Arábia meg támogatásuk a fegyveres terroristáknak. Sajnos ez csak azt bizonyítja nekünk, hogy a gyûlés egyoldalú, valótlan véleményt akar kialakítani a konfliktusról túllépve az ENSZ biztonsági gyûlés alapelveit a terrorizmus elleni harcban, az 1624es döntést. Fõleg hogy Szaúd-Arábia 50 millió dollár értékû fegyvert vásárolt Izraeltõl azért, hogy a terroristáknak át legyen adva Szíriában, ez az utolsó szaúdi tett melyrõl tudunk Ramadan hónapban és reméljük, hogy ez az utolsó szaúdi cselekedet ebben a szent hónapban...

Illet volna a jelentésükben megemlíteni a fegyveres rablást melyet a terroristák hajtanak végre a hazai termékek ellen, EU tagok által véghezvitt fegyveres rablásról beszélünk a szíriai ember felé, nyilvánosan vásárolnak országok terroristák által lopott olajat, köztudott hogy az EU döntés mely engedélyezi ezektõl a terroristáktól az olaj vásárlást azért van hogy finanszírozzák õket a fegyver vásárlásban, meg az európai zsoldosok kibérlésében. Maga a francia belügyminiszter is bevallotta, hogy vannak francia állampolgárok akik Szíriában harcolnak a szír nép ellen a terrorista csoportok oldalán Dzsihadisták megnevezése alatt, egyben ezeket a Dzsihadsitákat Franciaország ellenségeinek nevezte abban az esetben ha visszatérnének Franciaországba. Avagy ha nem mennek vissza Franciaországba akkor õk nem ellenségek és csak akkor terroristák ha terrorizmust végeznek francia földön is? Ebbõl kiindulva elnök úr, a szír kormány többször is kijelentette nem elfogadását és nem egyetértését a jelentéseikkel melyek megvannak buherálva és bizonyos feleket szolgálnak Szíria ellen. Szíria az állam a nép meg a hadsereg. A jelentéseik uraim a kezdetektõl fogva inkább a probléma részei voltak és nem pedig a megoldás részei, ezek a jelentések mindig is egyoldalú forrásokat használtak fel távol a szakmai tényektõl, távol a valóságtól.

Mikor bízott meg az arab nép egyáltalán, de fõleg a szír nép a brit meg francia politikában? Melyek elültették Saix Pico óta a fájdalom a szétszakítás meg gyûlölet magvait a régióban? Hogyan bízhatna meg az arab nép a brit meg francia kijelentésekben melyek alapján õket érdekli arab nép stabilitása és békéje? Mivel e két hatalom meggyilkolták az arabok törekvését az Oszmán Birodalom összeomlása után és folyton a hazugság meg az elárulással nyújtották õket a huszadik századtól egészen idáig?
Elnök úr a kormányom folyton nyújtotta az ENSZ-et olyan pontos jelentésekkel melyek bemutatják a hatalmas veszteségeit a népemnek az egyoldalú cselekedetek után melyek elérték gyárainkat, az egészségügyünket, az infrastruktúránkat meg a bankjainkat. Miért nem találunk még említést sem azokról az igazságtalan egyoldalú döntésekrõl mely hatással voltak minden szíriai állampolgárra meg mindennapi életére egy jelentésükben sem?? Fõleg hogy ezek a döntések a saját maguk régebbi döntései szerint ember jogok ellen szólnak? Hogyan engedheti meg az, ami magát a nemzetközi társadalomnak hívja, hogy az uralkodó rendszerek Szaúd-Arábiában, Katarban meg Törökországban nyíltan mindenki elõtt támogassák a terrorizmust? És hogyan fogadhatják ezt el olyan nyugati államok mely szintén áldozataik voltak ennek a szélsõséges vahabita terrornak, hogy felfogadja és támogassa meg fegyverezze, hogy a régió mérsékelt várát lerombolják? Ezek a kérdések jogosak nemde tisztelt uraim? Nem gondoltak bele néhányan egy pillanatra, hogy Szíria történelmi mérsékelt szerepe vallásilag védte meg a régió népeit nem egyszer a fanatizmus meg a tudatlanság elõl mely az igaz Iszlámot akarja lerombolni és visszaküldeni az egész régiót a sötét ókorba. Mikor megegyeznek a szírek a saját házukon belül akkor sokkal erõsebbek és merészebbek lesznek a külföldi beavatkozás iránt és gyõzelmet is fognak aratni a szélsõségességre meg a terrorizmusra és megfogják védeni a vallást az erkölcsi eltérésektõl, hogy ne engedjék meg az ellenségeknek hogy ne legyen esélyük az ellenségeknek hogy az Iszlámot és nem az Iszlamistákat emberiség ellenségeként bemutatni. Szíriát csak is a gyermekei fogják felépíteni és csak is a népe fogja félteni, és aki megvédi csak is népe. Ez egy õszinte felhívás mindenkinek, hogy ne bántsák tovább Szíriát, és fõleg a szír népnek hogy gyógyítsuk meg együtt a sebeinket meg szomorúságunkat meg országunkat, együtt építsük fel, hogy a jövõ Szíriája jobb legyen, mint a múlté, és ebben nincs olyan szíriai, aki nem értene egyet.
Jelenleg elsõsorban az arabokat meg a muszlimokat használják fel a nagyhatalmak a harcaikban, mert jelenleg õk akik kevésbe értik a nagyhatalmak hátsó szándékait meg harcait, Szíria ellenségei minden érvüket felhasználták a konfliktus kirobbanása óta Szíria ellen hogy lerombolhassák az államot meg a népet egyaránt, kezdve kérelemmel hogy mások avatkozzanak be a "békés" mozgalom megvédéséhez , majd az állítólagos tömegmészárlások iránti védelem kérelmek, majd a légi elkülönítés kérelem , majd a "vegyi fegyver használata elleni "kérelem, majd a legvéresebb lap is alkalmazva lett mely a vallási lap hogy a háborújuk eszköze lehessen a földön a sötét erõk által létre hozott média fedezése alatt…
Nekünk az õseink akik ellenálltak a francia meg brit gyarmatosító vágyaknak meg elõtte az Oszmán Birodalomnak is talán öntudatosabbak voltak mint a mai generációk, hisz akkor nem tudtak felhasználni egy népet saját maga ellen kitalált vallási okokból mint amit ma akarnak létrehozni avagy a harcot a szunniták síiták meg keresztények között a régióban Irakban meg Szíriában.
Szíria uraim nem egy politikai rendszer, Szíria egy állam egy kormány egy nép alapítványok meg egy hazafi hadsereg ez a valódi Szíria, egy alapító tagja ennek a nemzetközi szervezetnek. Hogy tudna egy igaz arab vagy szíriai bízni az Oszmán vagy brit modern gyarmatosító politikában? Sajnos ha valaki bele is esett ebben a hibába, a szír nép többsége tisztában van ezzel és tudja mi van emögött. Talán én vagyok a szíriai nagykövet ennél a nemzetközi szervezetnél és talán tudom hogyan függenek össze és mûködnek a dolgok a politika világában, és talán tudom hogy vannak olyan hatalmak melyek irányítanak és változtatnak az ENSZ alapelvein is melyek alapján létre lett hozva hogy azok a saját érdekeiket képviselje, ezeket az emberi jogokkal kapcsolatos szabályokat is úgy írják át hogy maguknak megfeleljenek és úgy hogy továbbra is betudjanak a független országokba avatkozni amit leginkább a modern gyarmatosításnak hívhatunk. Ezek az országok nagy befolyással rendelkezõ országok és nagyon jól tudják, hogyan kell ellenséget teremteni a semmibõl, meg egy ördögi képet kialakítani mindazokról, akik Nem-et mernek mondani nekik!
Én választhatnám a könnyebb utat, avagy hogy legyek rossz helyen rossz idõben meg rossz fogadáson, ugyan úgy mint sok szír akik sajnos hibából bele estek ebbe, tudatlanságból, vagy árulásból. De a haza szolgálata uraim a szó szoros értelmében az egy imádat, az egy szent kötelesség mely nem fogadhat el semmiféle magánvéleményt sem hibára lehetõséget a nehéz idõkben és a hazafiasság az az igazi Dzsihad, a hazafiasság elvárja minden szíriaitól hogy a közös dolgokat keressék egymásban melyek megvédik és egyesítik õket, majd sikerbe is viszik a Genevai konferenciát... más országok más kormányok más rendszerek beavatkozása játszadozása melyek most is jelen vannak de nem akarom megnevezni õket miközben vér folyik több helyen is köszönhetõen egy úgy mond arab tavaszuknak melynek tragikus kétségbe ejtõ nyomait láthatjuk szemeinkkel és látásunkkal és nem marad más elõttünk csak, hogy a meglátásunk láthasson, a meglátásunk lásson, amit a látásunk jellemzett.

Köszönöm elnök úr "

Dr Bashar Al-Jaafari Szíriai ENSZ szóvivõ szinte egész beszéde 2013.07.29. dátumán.

Szíriai Hírek