Magyarország a térség megkerülhetetlen tényezõje lenne
Irta: tour - Datum: 2013. August 10. 18:31:03
2013 és 2014 Közép-Európa éve a magyar külpolitikában, Magyarország ugyanis részben egyszerre látja el a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) és a visegrádi csoport (V4) elnökségi feladatait – mondta a Külügyminisztérium politikai igazgatója szombaton a budapesti Sziget Fesztiválon az MTI-nek.
Teljes hir
2013 és 2014 Közép-Európa éve a magyar külpolitikában, Magyarország ugyanis részben egyszerre látja el a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) és a visegrádi csoport (V4) elnökségi feladatait – mondta a Külügyminisztérium politikai igazgatója szombaton a budapesti Sziget Fesztiválon az MTI-nek.
Takács Szabolcs ezután az Európai Bizottság magyarországi képviselete által létrehozott és mûködtetett European Meeting Point rendezvényhelyszínén tartott elõadást a témában. A politikai igazgató hangsúlyozta: a Külügyminisztérium elsõdleges célja a fesztiválon, hogy a fiatalokat tájékoztassák arról, a magyar diplomácia milyen kiemelten fontos feladatokkal foglalkozik 2013–2014-ben.
A közép-európai év egyik lényege annak tudatosítása a társadalomban, hogy Magyarországot a térség egyik megkerülhetetlen tényezõjévé szeretnék tenni – jelentette ki. Emlékeztetett: erre az elsõ komoly lehetõség 2011-ben adódott, amikor Magyarország látta el az EU-elnökséget.
Visegrádi országok
Együtt könnyebb
A négy visegrádi ország már több mint húszéves múltra visszatekintõ együttmûködése bebizonyította, hogy ha összefognak, többet érhetnek el, hatékonyabban képviselhetik érdekeiket – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az Antall József Nyári Egyetem megnyitóján július közepén.
Magyarország 2013 elejétõl a Közép-európai Kezdeményezés, július 1-jétõl pedig a visegrádi csoport elnöki funkcióját látja el. Takács Szabolcs közölte: a V4 országainak együttmûködése során kiderült, hogy nagyon sok a közös érdek, ráadásul a 2004-es uniós csatlakozás után a kooperáció új dimenziója nyílt meg. A visegrádi országok sok tekintetben azonos módon politizálnak, azonos célokat tudnak megjeleníteni, tehát van egy „visegrádi védjegy”, amelyet mind Brüsszel, mind Washington irányába ugyanúgy tudnak felmutatni – jelentette ki. Kiemelte, hogy 2013 a polgárok európai éve az EU-ban. Véleménye szerint tudatosítani kell az európai polgárokkal a jogaikat, amelyekkel sok esetben nincsenek tisztában.
Keleti partnerség
Takács Szabolcs azt mondta, hogy a külpolitikai dimenziónak két fontos iránya van, a keleti partnerség és a nyugat-balkáni integráció. A V4 felelõssége, hogy hangsúlyosabb együttmûködést folytassunk a szomszédos országokkal, mint például a nyugat-európai partnereink. Ennek a folyamatnak fontos része lesz a november végi vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozó. Reményeik szerint ennek végén Ukrajna aláírja a társulási, valamint a mély és átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unióval, eközben pedig Moldova, Grúzia és Örményország ratifikálja ugyanezeket a megállapodásokat – közölte. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar külpolitika érdeke Oroszország és az EU egymáshoz közelítése.
A V4-en belül Magyarország számára a nyugat-balkáni integráció még nagyobb prioritást élvez, mint a keleti partnerség – szögezte le. Kiemelte, hogy miközben 2008 óta Európán látszik egy úgynevezett „bõvítési fáradtság”, meg kell gyõzni a nyugati partnereket a további bõvítés szükségességérõl. Magyarországnak érdeke a nyugat-balkáni térség stabilitásának és a régió demokratikus intézményrendszereinek megszilárdítása – tette hozzá.
A politikai igazgató közölte: egy ilyen stabilitás nagyobb teret enged a gazdasági együttmûködésnek, meglátása szerint ugyanis a visegrádi és az azon túlmutató Európa a jövõ Európája, mert a térségben olyan potenciál van, amely akár ki is zökkentheti a kontinenst a gazdasági krízisbõl.
http://mno.hu/kul...ne-1177787