Lázár János új "pártja"
Irta: Bulcsu - Datum: 2013. August 16. 15:27:32
Ahogy az MSZMP sem kizárólag a 45 elõtti kommunisták pártja volt, úgy ma már a Fidesz sem az alapító kollégisták játszótere.
Teljes hir
Ahogy az MSZMP sem kizárólag a 45 elõtti kommunisták pártja volt, úgy ma már a Fidesz sem az alapító kollégisták játszótere. 2006 óta önálló tényezõ lett az alapítókhoz személyes kapcsolatokon keresztül már nem kötõdõ helyi erõk szövetsége. Ez a társaság, nem tudja nemzetgazdasági méretekben érvényesíteni politikai befolyását, hanem sokkal inkább magából a politikából él. Érvényesülése és jóléte egyenes arányban volt a daccal és lelkesedéssel, amelyet a Fidesz 2006 utáni ellenálló hadviselésében tanúsított. Lázár János e „párt” tipikus képviselõje és ránézésre most már vezéralakja.

Amikor jött a hír, hogy Csányi Sándor a miniszterelnök oldalán nézte végig a magyar–cseh meccset, mindenki megnyugodott, hogy leuzsorásozás ide, feljelentés oda, még sincs itt háború. Csányi a közreadott képen szélesen mosolyog, sõt nevet,.Orbán kicsit gyanakvóan néz, de hát ezek szerint szent a béke, és a merészebbek levonták a logikus következtetést, hogy Lázár János megnézheti magát. Pedig nem ezt a következtetést kellett volna levonni.

Hanem azt, hogy – a klasszikust idézve – „Magyarországon (...) ma nincs demokrácia” (Orbán Viktor interjúja a Magyar Nemzetnek, 2007. június 2.) A politizáló magyarok annyira hozzászoktak az ilyen sokatmondó jelek figyeléséhez, hogy már fel sem tûnik: ez szakasztott olyan, mint a hidegháborús kremlinológusok módszere. Mivel a szovjet hatalmi elit belsõ viszonyairól és interakcióiról semmiféle megbízható, nyilvános információ nem szivárgott ki, az elemzõk kénytelen voltak pontosan abból leszûrni következtetéseket, hogy kicsoda áll ki mellett a tribünön, és milyen képet vág.

Demokráciában erre semmi szükség, de nem is állhat elõ ilyen helyzet.

A magyar közvélemény annyira hozzászokott – ránevelõdött –, hogy a hazai politikai „elit” semmit nem árul el a valóságos nézeteirõl és szándékairól, meg kényszeresen titkolózik, hogy ezt is egyetemes szabálynak hiszi, mint a hazai rendszer összes beteg elborultságát,.„Mindenhol így van.”

A politikusok mindenhol ilyenek, sunyik és hazudnak. A demokrácia mindenhol átverés. Összesen két pártra van szükség, a miénkre, mert nekünk van igazunk, és egy másikra, hogy legyen kit utálni. Azaz tulajdonképpen csak egyre, de ha van ellenség, úgy élvezetesebb. Hogy lehetne másképp?

A parlamenti választás: miniszterelnökökrõl folytatott népszavazás. Mindenhol. A választási program: kamu, csak azért van, mert valamit mondani kell, úgyse tartják be. Sehol. Egy pártban az van, amit a pártelnök akar. Mindenhol. És a többi. Jelen esetben: nem tudhatjuk, mit akarnak igazából, de joguk van hozzá, hogy eltitkolják elõlünk, mert ez egy ilyen szakma. Mindenhol.

Közben frászt.

Tökéletes hungarikum az, hogy fogalmunk nincs, mit akar a sokoldalú Lázár János, milyen kapcsolatban van Lázár Simicskával, Csányi Simicskával, Orbán Hernádival, ki áll a Sólyom Airways mögött, miért vették el Németh Lászlónétól (akit 2011 végén ugyanígy magyarázat nélkül raktak be az ismeretlenségbõl a kormányba) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, miért mondott le áprilisban annak elnöke, miért nem új elnök van, hanem kormánybiztos, név szerint Lázár János, aki rettentõ nagy, eddig elhallgatott bajokat talált. Egyáltalán, Lászlóné most akkor, ööö, sorsára van hagyva? És eddig miért nem volt?

Meg egyáltalán, hogy mi történik a Magyarországot irányító Központi Bizottságon belül.

És nem is fogjuk megtudni, mert az MSZMP Központi Bizottságának üléseit lelkiismeretesen jegyzõkönyvezték, és legalább utólag kiderül, hogy ki mit akart, ezek viszont semmit se jegyzõkönyveznek, semmit sem dokumentálnak. Egyszer volt olyan, hogy közreadtak egy bizalmas körben elmondott õszinte beszédet, és lángba borult az ország.

Marad a kremlinológia. Vagy fociológia, mit tudom én.

Pedig ezek az emberek mind akarnak valamit, és ha Magyarországon normális pártok lennének, mint az összes kicsit is normális országban, akkor mindnek lenne saját pártja, vagy legalábbis párton belüli frakciója.

*

A centrális erõtér vagy a nemzeti egység fogalma a gyakorlati politikában lefordítható arra, hogy van egy párt, és vannak gyenge ellenségei, melyek arra valók, hogy az egyetlen jogosan létezõ párt az idõk végezetéig ütlegelje õket, mert az kell az identitásához. A mostani ellenzék sem igen tud elképzelni más helyzetet – csak fordítva – arra a kis valószínûségû esetre, ha 2014-ben hatalomra kerülne. Le kell mondani saját érdekeinkrõl és nézeteinkrõl a szövetség (de facto egy párt) érdekében, mert különben a Fidesz folytatja az ütlegelést.

Pedig a látszat csal, a nemzetiegység-retorika, az uniformisként viselt arcátlanság, a rögeszmés titkolózás és a katonás fegyelem felszíne alatt a mostani állampárt is több pártból vagy legalábbis frakcióból áll, ezek más-más érdekeket, sõt nézeteket képviselnek, és még tovább tagolódnak. Az Orbán–Csányi–Lázár háromszögben a három legfontosabb láthatatlan pártról van szó.

Az elsõ a Magyar Koleszos Párt. Ez az a nyolcvanas években összeállt kis társaság, amely – hosszas kísérletezés után – mostanra elfoglalta a hagyományos hatalmi ágakat. Õk adják a miniszterelnököt, a köztársasági elnököt, a parlament elnökét, ellenõrzik az igazságszolgáltatást és – mint a Magyar Nemzet–Hír Tv-konglomerátum ügyvédjének médiahatósági elnökké való kinevezése mutatja – most már a médiát is.

Utóbbi esemény átvezet a gazdasági nyomulás természetéhez. A Koleszos Párt kezdettõl fogva két ágazatban halmoz sikert sikerre: a reklám- és médiaszakmában, valamint az építõiparban (a szõlészet vagy a magyarfocista-képzés ezekhez képest hobbi). Mind a kettõben kulcsfontosságú a politikai befolyás, az, hogy az MKP kormányon legyen, vagy biztosra tudja ígérni, hogy hamarosan kormányon lesz. A magyar gazdaság egyéb szektorainak teljesítménye ilyen szempontból mindegy. Nem részletezzük tovább.

Az MKP ideológiailag opportunus, azt adja a politikai fogyasztónak, amire amaz a leginkább vevõ, de azt el kell ismerni, van néhány változatlan alaptétel, úgymint: Magyarország a koleszos csapatnak jár, mert õk nem komcsik. Továbbá: amit a komcsiknak szabad, azt nekik duplán szabad, egyrészt mert eleve szabad, másrészt mert a komcsikat le kell gyõzni. Végül: a politikában minden az erõrõl szól, a kompromisszum és egyáltalán, más érdekek figyelembe vétele a gyengeség jele, és a vereség esélyét növeli. E két utóbbi tétel minden szociálpolitikai trükközés nélkül nagyon népszerû az egykétpártrendszerben nevelõdött választók között.

Az MKP azonban nem tévesztendõ össze magával a Fidesszel, aminthogy a régi állampárt sem állhatott maroknyi 45 elõtti kommunistából.

A második rejtett erõ tehát a Kuruc Állampárt. Ez a viszonylag önjáró monstrum a 2002-es választási kampánnyal és vereséggel kezdett testet ölteni, és a 2006-os önkormányzati választásokkal állt talpra. Ekkor hirtelen rengeteg fideszes káderbõl vált regionális politikai tényezõ, és ezt a csapatot már nem lehetett koleszos erõkkel feltölteni.

Ez a társaság, ellentétben az MKP-val, nem tudja nemzetgazdasági méretekben érvényesíteni politikai befolyását, hanem sokkal inkább magából a politikából él. Ilyen értelemben is állam-, azaz állami párt. Kuruc pedig olyan értelemben, hogy érvényesülése és jóléte egyenes arányban volt a daccal és lelkesedéssel, amelyet a Fidesz 2006 utáni ellenálló hadviselésében tanúsított.

Lázár János e párt tipikus képviselõje és ránézésre most már vezéralakja. Ekkoriban három dologgal hívta fel magára a figyelmet: Rendkívül hatásosan levezényelt egy uszító kampányt az egészségügy ha nem is reformja, de azóta sem visszafordított racionalizálása ellen. Miközben megyei jogú város polgármestere volt, õ vette fel bemondásra a legtöbb képviselõi költségtérítést. És ami csak utóbb derült ki, míg a Fidesz ellenzékben volt, a saját politikai befolyása pedig egyre nõtt, egy fõre vetítve az õ városa adósodott el a legjobban. Bár a bankár = uzsorás azonosításnak õsi, legalább a kiegyezés koráig visszavezethetõ gyökerei vannak a magyar agrárius középosztály körében, ez a harmadik tény még külön magyarázza Lázár bankellenes érzelmeit.

A KÁP érdekei ütköznek a koleszos csoportéival, vagy egyszerûbben, a KÁP-nak egyszerûen nem fûzõdik érdeke a Közgép végtelen gyarapodásához. A trafikügy: látványos kísérlet az önálló – megint csak politikailag, azaz államilag garantált – gazdasági bázis megteremtésére a KÁP helyi emberei számára. Csányi Sándor megjegyzése, miszerint Lázár „nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet", csak félig gúnyos. Ha nem foglalkozunk a dolog etikai oldalával, tényleg hatalmas politikusi teljesítmény volt.

Végül a harmadik párt – nevezzük Posztkádári Fontolva Haladó Pártnak – nem a Fideszen belül mûködik, hanem koalíciót alkot vele. Az OTP-Mol-tengelyrõl beszélek, ami láthatóan maga is koalícióban van a veterán állambiztonsági-rendészeti branccsal. A magyar gazdaságnak ez a pillére nem a szabad piacgazdaság miatt ilyen hatalmas, hanem az 1990 elõttrõl átörökölt, eredetileg állami monopolhelyzet hibátlan érvényesítése miatt. Ugyanez elmondható a Brancsról: sok minden, amit a kívülállók üzleti tehetség eredményének vélnek, valójában a nyolcvanas évekbeli kapcsolati tõkének és információs többletnek köszönhetõ (mármint azok köszönhetik, akik éltek vele).

Az elõbbi két csoporttal ellentétben a PFHP gazdasági sikerének nem szükséges feltétele a politikai hatalomhoz tartozás, az viszont hasznos, ha jóban van a mindenkori politikai döntéshozókkal. És azoknak is érdekük, hogy jóban legyenek vele, mert ha a tartópillér ledõl, az olyan gazdasági katasztrófát jelent, amit Orbán minden agitprop zsenialitása és Lázár szervezõképessége sem tud helyrehozni. Az sem biztos, hogy a bejáratott Csányi–Hernádi–Brancs-együttmûködést folytatni lehetne más szereplõkkel. A demonstratív meccsnézés azt mutatja, hogy Orbán ezzel nagyon is tisztában van (Lázár meg nincs).

A PFHP két okból is közelebb áll a normális gazdasági és politikai gondolkodáshoz, mint a másik két láthatatlan párt. Elõször is mert mégiscsak piaci szereplõ, és közvetlen érdeke a magyar nemzetgazdaság egészének némi növekedése. A banki szolgáltatásokat és a benzint el kell adni valakinek, és a rezsicsökkentés nem növeli az ilyen irányú keresletet. A másik, hogy el tud képzelni más, fizikailag létezõ és legitim pártot a Fideszen kívül.

Uj Péter parádés, informatív cikkébõl kimaradt pár epizód. Az egyik, hogy Csányitól – kb. 2005-tõl kezdve – legalábbis nem volt idegen az önálló politikai szerepvállalás. Elõfordult már a történelemben, hogy sikeres bankárból lett valaki miniszterelnök. Fordítva ritkább. A másik, hogy az egykétpárti logikával szemben Csányi el tudott képzelni valóságos többpártrendszert, és az UD Zrt.-botrányig – pusztán ideológiai rokonszenv alapján – egy fõhatalomra esélytelen kis pártot támogatott, a Dávid Ibolya vezette MDF-et. A harmadik, hogy valamikor a 2006-os választás elõtt elállt Orbán mellõl, utána pedig egyáltalán nem volt ellenséges Gyurcsánnyal, Õszöd és október 23. ellenére sem. Csányi sohasem centrális erõtérben gondolkozott, jelentse ez akár a koleszos csapat erõs uralmát, akár a helyi Fidesz-apparatcsikok véd- és dacszövetségét.

Orbán pedig egyensúlyoz, amíg bír.

*

Az elején azt mondtam, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Olyan értelemben biztos nincs, hogy a választóknak fogalmuk sincs, kire vagy ki ellen szavaznak. A politikai és gazdasági történésekrõl a nyilvánosság számára láthatatlan erõk majdnem mindig láthatatlan találkozásai döntenek.

A nemzeti egység mítosza kizárja, hogy a politikai vezetõ rétegen belül érdekellentétek és nézetkülönbségek legyenek. De hát mindig és mindenütt voltak, még zsarnokságokban is, Perzsiától a Szovjetunióig. Akkor már jobb lenne a képviseleti demokrácia, nem erõterekkel és a „Magyarország” nevû, jobban teljesítõ, egységes alannyal, hanem pártokkal, amik megmondják, hogy mit akarnak.

http://hvg.hu/vel..._uj_partja