Izrael lelõtt egy magyar utasszállító repülõgépet 1975-ben
Irta: GP - Datum: 2013. August 19. 12:28:07
A cikk régi,de lassan idõszerû lesz!
Teljes hir
A cikk régi,de lassan idõszerû lesz!
A jövõ hónapban lesz 38 éve, hogy Izrael lelõtt egy magyar személyszállító repülõgépet. Mivel a zsidó terrorállam szokása szerint ezt a terrorcselekményt sem vallotta be, és az elmúlt 3 és fél évtizedben az egymást váltó magyar kormányok felháborítóan bûnpártoló módon mindent megtettek ennek a szégyenteljes bûncselekménynek az eltussolására, ezért a szélsõbalos magyar sajtóban a mai napig is feltételes módban írnak arról, hogy a magyar gépet az izraeli hadsereg rakétája semmisítette meg a levegõben.
1975 szeptember 30.-án a Malév szovjet gyártmányú TU-154-es gépét a zsidók Bejrút közelében lelõtték. A polgári személyszállítási célokra használt magyar gép az alig több mint 2000 km-es légiútra az utasok tudta nélkül 4 tonna összsúlyú varró- és írógépalkatrésznek listázott Kalasnyikovokat, kézigránátokat és más, az utcai harcokban hasznosítható könnyûfegyvereket szállított Arafat csoportjának, a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek a libanoni fõvárosba. A 161 utas számára tervezett gépen csak hatvanan utaztak, mert még az utastér egy részét is lezárt fegyverládák foglalták el.
A gépet az izraeliek annak ellenére lelõtték, hogy tudták, hogy ártatlan kisgyerekes utasok és apácák utaznak rajta. A Moszad abban a hitben volt, hogy Kaled Fahum, Arafat helyettese a kíséretével és egy Moszkvában kiképzett palesztin katonai csoporttal együtt ezen a gépen utazik, de állítólag megsúgták az araboknak, hogy baj lehet, ezért az utolsó pillanatban lemondták az utat, és egy késõbbi géppel Belgrádba mentek.
Egy másik verzió szerint a zsidók által lelõtt gép elõször Rómában szállt le, és a palesztinok ott elhagyták a gépet. Végül is tökmindegy, hogy az arabok hol szálltak ki, vagy hogy hol nem szálltak be, mert a célpontnak kiszemeltek kivétel nélkül megúszták - igaz, az Arafatéknak szánt fegyverek és lõszerek egy elhanyagolhatóan kis része akkor megsemmisült. Megjegyzendõ, hogy ugyanez a Malév gép korábban már hazaszállított kb. 80, a Szovjetunióban, Magyarországon és a többi szocialista országban utcai harcokra kiképzett arab katonatisztet. A háború miatt 1975 tavaszától kezdõdõen már csak néhány légitársaság repült Libanonba, az egyik a már akkoriban is alacsony nemzetközi reputációval rendelkezõ magyar Malév volt.
Az izraeliek által elkövetett tömeggyikosság napján a Malév 240-es járata már elhagyta a ciprusi légteret, csak kb. 25 km-re volt a libanoni partoktól, 8 perc múlva kellett volna a bejrúti reptéren földet érnie és már meg is kapta a bejrúti irányítótoronytól az ereszkedési és leszállási engedélyt, mikor egy amerikai gyártmányû AIM9 Sidewinder kódnevû, aránylag rövid hatótávolságú, az izraeli légierõ szintén amerikai gyártmányú F-4 Phantom II. típusú vadászgépérõl kilõtt hõkeresõs izraeli szárnyasrakéta eltalálta.
A magyar utasszállító gép a levegõben felrobbant és az utasaival és a szállítmányával együtt az ott kb. 600 méter mélységû Mediterrán-tengerbe zuhant. A roncsokat és a fekete dobozokat a nemzetközi gyakorlattól élesen elütõ módon soha nem keresték és nem is hozták felszínre. A magyar szocialista bábkormány álszent és félrevezetõ módon arra hivatkozott, hogy a közel-keleti háborús viszonyok miatt ez lehetetlen.
A Sidewinder története
A Malév Flight 240-est egy menetrendszerûen közlekedõ amerikai PanAm járat követte a szabályok által meghatározott követõtávolságban a libanoni partok felé. Az amerikai gép kapitánya és másodpilótája tisztán hallotta a rádióján a magyar kapitány meglepett és kétségbeesett hangját, amikor angolul azt kiabálta, hogy egy hosszú fénypalást közelít az éjszakában nagy sebességgel a gépe felé. Az amerikai pilóták látták is a robbanással járó fénygömböt. A magyar gép kapitányának azonban már annyi ideje sem maradt, hogy a robbanás elõtt vészjelzést küldjön ki az éterbe.
De amikor másnap délután az idõközben felállt nemzetközi vizsgálóbizottság elé idézték õket, akkor a nekik lejátszott magnófelvételek ellenére érdekes módon már egyikük sem volt hajlandó megismételni azt, amit pár órával azelõtt a merénylet elõtt mondtak, láttak és hallottak. Hasonlóan járt el annak az angol Hercules tehergépnek a személyzete is, amely 45 perccel az izraeli merénylet után a tengerben hullámzó roncsdarabok fölött körözött és fényszóróival túlélõk után pásztázta a vizet - õk sem mondtak semmit a bizottság elõtt.
A nemzetközi vizsgálóbizottságba természetesen meghívták a magyarokat is, de a hamisításokkal, csúsztatásokkal és súlyos hazugságokkal teli jegyzõkönyveket a magyar delegáció nem írta alá. Nem azért, mintha a Malév és a szocialista magyar bábkormány kiküldöttei tiltakozni akartak volna a valótlanságok ellen, hanem azért, mert ott sem voltak a meghallgatásokon. Ugyanis az izraeliek szemében megbízhatatlan magyarok szobáit a szálloda folyósóján és szálloda körül zsidóhû fegyveres milícia vette körül és a magyar kiküldöttek még a szobájukat sem hagyhatták el. A villámgyors "vizsgálat" lezárása után egyenesen a reptére kísérték õket, és gyakorlatilag anélkül, hogy kitették volna a lábukat a szobájukból, visszaküldték õket Budapestre.
Egy bejrúti újság pár nap múlva pont az angolokra hivatkozva azt írta, hogy õk a robbanás után több tucat hullát láttak a víz felszínén úszni. Az MTI és a szocialista magyar sajtó akkor még azt is letagadta, hogy valaki vagy valakik láttak a vízben holttestet, vagy hogy valaha is kihalásztak volna egyetlen egy hullát is a tengerbõl.
A 60 utas (köztük egy magyar állampolgár) és a magyar nemzetiségû személyzet szörnyethalt. Lázár György, az akkori magyar bábminiszterelnök ki sem vizsgáltatta a szerencsétlenség okát, még a fekete dobozt sem hozták fel a viszonylag sekély tengerfenékrõl, a roncsokat sem, pedig az angol haditengerészet felajánlotta az ingyenes segítségét. A Malév és a magyar hatóságok még az utaslistát és a teherárú listát is eltüntették.
A zsidók által már akkor is távirányított Magyar Távirati Iroda mint mindig, ezúttal is mélyen hallgatott, hosszan lapított, majd 12 óra múlva, aznapi 74. (!!!) belpolitikai hírként futólag megemlítette. A magyar hivatalos körök a tényeket elhallgatták, és a katasztrófát ismeretlen, kideríthetetlen körülmény következményeként tüntették fel.
"Égbekiáltóan hazug álláspont, amelyet a körülmények, a tanúvallomások, a környezetben mûködõ katonai radarfelvételek egyértelmûen cáfoltak" - írja a Szarvasbikák, gépmadarak c. könyvében Fülöp András, a Malév volt fõpilótája, aki harminc évig dolgozott a Malévnál.
Fülöp András, a Malévnek a szerencsétlenség után kinevezett új igazgatójával együtt nem hivatalos látogatásra pár hónappal késõbb Bejrútba utazott. Az irányítótorony munkatársai akkor a fehér asztal melletti beszélgetéseken elmondták nekik, hogy akkor és azóta is mindenki, aki azon az éjszakán az irányítótoronyban szolgálatban volt, meg van arról gyõzõdve, hogy a Malév gépet az izraeliek lelõtték, mechanikai problémát vagy a rakomány váratlan felrobbanását kizártnak tartják, és erre hang- videó- és radartechnikai bizonyítékaik vannak, azonban ezeket a nem merték Fülöpéknek átadni.
A Malév a hozzátartozóknak a történtekrõl õszinte felvilágosítást nem adott, valós anyagi kártérítést a mai napig nem fizetett, még a felszínre felbukkant 37 holttestnek a nemzetisége és holléte is bizonytalan.
Felmerült a Malév részérõl az államilag támogatott terrorizmus mellett az államilag támogatott biztosítási csalás lehetõsége is: az akkori jó magyar szokás szerint a polgári gépet a magyar légitársaság szabálytalanul és törvényellenesen katonai célokra, azaz fegyverszállításra használta, így ha beismerik, hogy mi történt, akkor nem kapott volna a magyar állam egy fillért sem a külföldi biztosítótól.
A Malév gépeit eddig 11 nagy szerencsétlenség érte, amelyekben legkevesebb 203 ember vesztette életét.
Jack Corn
Még ma sem zárult le megnyugtatóan a Malév 1975. szeptember 30-án tengerbe zuhant, Budapest-Bejrút járatának ügye. A tizenegy magyar és közel ötven külföldi áldozat halála utáni, máig tartó titkolózások megerõsítették a gyanút, hogy a tisztázatlan összetételû rakománnyal megterhelt TU-154-es háborús cselekmény résztvevõje és áldozata lett. Az áldozatok hozzátartozói kegyeleti okokból is ragaszkodnak az ügy újbóli kivizsgálásához, és a felelõsök törvény elé állításához.
Meggyõzõdésünk szerint háborús bûncselekmény történt, és ez - mint tudjuk - nem évül el - mondta lapunknak Bánk Attila, az ügyet felkaroló Magyar Vidék Pártja (MVP) elnöke.
"Lassan nyílott az ajtó, és amikor megláttam a két Malév-alkalmazott arcát, rögtön tudtam mi történt. »A gép a tengerbe esett, de folyik a mentés« - közölték. Én azonban tisztában voltam azzal, hogy minden hiába"
- emlékszik vissza a történtekre Kvasz Károlyné, a tragédiában elhunyt másodpilóta felesége. Kvasz Károly harminchat éves volt akkor, amikor kétéves fia árván maradt itthon, de a legidõsebb magyar áldozat is csak a negyvenharmadik életévét töltötte be: megtört, ígéretes életpályák, fájdalom és szenvedés egy felelõtlen döntés következtében.
A magyarokon kívül kettõ finn, egy szaúd-arábiai, egy egyiptomi, egy angolai, két francia állampolgár, valamint négy francia apáca, egy brit család, valamint több mint harminc libanoni arab férfi fizetett életével az útért.
Egy repülésirányító ismerõsöm szolgálatban volt a gép indulásakor. Négyszemközt elmondta, nyilvánosság elõtt azonban nem vállalja, hogy a Malév telefonon kapott figyelmeztetést: ne küldje el a gépet a háborús térségbe. Az utastér egy részét is elfoglaló, leplombált ládák tartalmával nyilván a palesztinokat támogattuk
- mondta lapunknak Kvasz Károlyné.
A tragédia elõtt egy nappal, szeptember 29-én nyílt meg a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) budapesti irodája, ami miatt hazánkba látogatott Khaled Fahoum, a Palesztin Nemzeti Tanács elnöke, Jasszer Arafat helyettese is. A tervek szerint a Malév 240-es, szóban forgó bejrúti járatán utazott volna vissza - azonban sûrûn elõfordult akkoriban, hogy egy-egy "körözött" személy (értsd: Izrael által keresett szabadságharcos - Jack Corn) több utaslistára is bejelentkezett.
Így történt végül, hogy egy másik járattal távozott. A mintegy százhatvan fõ számára készített Tupoljeven gyanítható okok miatt csak hatvanan utaztak: az utastér egy részét gyárilag lezárt ládák foglalták el.
Videoton alkatrészeket is viszünk Bejrútba
- emlékszik vissza Kvasz Károlyné, férje otthon elmondott szavaira, azonban mindenki sejtette, hogy valójában nem Videoton HI-FI-hangfalak alkatrészeirõl van szó. Németh László, aki jelenleg az angol férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, 1975-ben fiatal légikísérõ feleségét veszítette el a repülõgépet ért csapás miatt, lapunknak így nyilatkozott:
Bizonyítékaim vannak arra, hogy a Malév abban az idõben rendszeresen fegyvereket szállított polgári járatokon. Ezeket a szállítási okmányok meghamisításával, más áruként tüntették fel.
A gép indulását háromszor halasztották el aznap. Egyes vélemények szerint ennek politikai okai is lehettek, hiszen a háborús helyzet miatt a keletnémet Interflugon és az osztrák AUA-n kívül az összes többi légitársaság felfüggesztette libanoni járatait. A gép délután öt óra helyett végül este tizenegy tájban hagyta el a magyar légteret, éjfél után pedig a bejrúti légikikötõtõl mintegy tíz kilométerre - állítólag - hirtelen megszakadt a rádióösszeköttetés az irányítótoronnyal.
A pilóták beszélgetését rögzítõ magnófelvételek alapján pontos képet lehetne rajzolni arról, mi történt, azonban a Philips márkájú rögzítõ készülék az érintett frekvencián
hirtelen meghibásodott
, így a magnófelvétel nem került elõ. Ez azért érthetetlen, mert a közeli ciprusi bázisról (Akrotiri) rövidesen helyszínre érkezõ C-130-as Hercules angol legénysége pont azon a frekvencián kommunikált a toronnyal.
További érdekességeket tudunk meg Kvasz Károlynétól:
Még aznap, vagyis szeptember 30-án közölték, hogy nincsenek halotti anyakönyvi kivonatok. Egy ideig azt is mondták, hogy kiemelték a tengerbõl a tetemeket, és majd itthon temetik el õket, de miután az egyik hozzátartozó ragaszkodott ahhoz, hogy meggyõzõdjön majdan a koporsók tartalmáról, elálltak ettõl a tervtõl. Ehelyett egy emlékmû felállítása mellett döntött a Malév a Farkasréti temetõben
- mondta.
Még a tragédia reggelén egy TU-134-es szállította ki a helyszínre annak a nemzetközi vizsgálóbizottságnak magyar tagjait, amelynek libanoni vezetõje (Ali Al Halawi) és három libanoni tagja mellett öt magyar, két orosz, két brit tagja is volt.
A bizottság megállapította, hogy a repülõ ismeretlen okokból történõ robbanás következtében zuhant a tengerbe
- mondta lapunknak Németh László, aki a bizottsági jelentés másolatának is a birtokosa - és hogy nem tudják, miért zuhant le.
Ehhez képest több mint érdekes, hogy annak az angol C-130-as Herculesnek a pilótáját, aki a tragédia után két és fél órát körözött a helyszínen és 250 lábra is leereszkedett a történtek szemrevételezése végett, meg sem kérdezték. Huszonhét év után én voltam az elsõ, aki az ügybõl kifolyólag Mike Dikson kapitány nagy csodálkozására lakásába bekopogtam
- tette hozzá Németh.
Németh László nyomozódása alapján kiderült az is, hogy idõközben eltûnt az utaslista, a kargo-terhelés papírja és még "millió-egy irat". Hasonlóképpen nem került elõ a HA-LCI lajstromjelû TU-154-es MSZRP típusú fekete doboza sem, pedig a viszonylag sekély, part menti tengerben nem lehetett (volna) olyan nehéz felszínre hozni. A roncsok is a víz alatt maradtak, pedig ezek egy részének a felhozatalára információink szerint ajánlat is érkezett a Brit Királyi Haditengerészet részérõl.
A vizsgálat eredményét mintegy összegezve, az MTI 1975. október 23-án megjelentetett rövid közleménye szerint
a katasztrófa okának meghatározását elõsegítõ, a repülõgép fedélzetén lévõ baleseti adatrögzítõ berendezések felkutatásának, felszínre hozásának és kiértékelésének nincs valószínûsége.
A fekete doboz megtalálása a Malév részérõl azért sem volt kívánatos, mert ha bebizonyosodik, hogy a gép háborús esemény áldozata lett, akkor az angol Lloyd biztosító mentessé válik a biztosítási díj kifizetésének kötelezettségétõl.
A repülõgép 186 millió forintnak megfelelõ akkori valutában volt biztosítva. Nálam van a Malév 75-76-os fõkönyve, amelyben az áll, hogy ebbõl csak 86 millió érkezett meg a Malévhez - részemrõl ez azonban csak egy mellékága a történetnek.
Érdekes azonban, hogy azok az emberek, akik fegyvercsempészéssel magas profithoz juttatták a szocialista államot, még ahhoz sem vették a fáradságot, hogy az áldozatokat hazaszállíttassák, és tisztességgel eltemessék. Nagyon sok ember van, akinek a családját anyagilag is tönkretette a tragédia. Nekem anyagi problémáim nincsenek, és az a célom, hogy ezt az ügyet emberhez méltóan lezárhassam valaki felé, akit nagyon szerettem
- fogalmazott Németh László, aki a tragédiában huszonnégy éves, légikísérõ feleségét veszítette el.
Németh nyomozódása során olyan felvételekhez is hozzájutott, amelyek - állítása szerint - azt bizonyítják, hogy harminchét felismerhetõ - bár nehezen azonosítható - tetemet kiemeltek a tengerbõl. Ezeket a fotókat azután Magyarországon is bemutatta az áldozatok hozzátartozóinak. Közel három évtized hallgatás után így vált ismét aktuálissá az ügy, amellyel kapcsolatosan (2003) november elején parlamenti interpelláció is elhangzott. "Nyugodjanak békében - avagy mikor adatik meg a végtisztesség az 1975-ös bejrúti légi katasztrófa minden magyar áldozatának is?" - címmel.
Felmerült a kérdés, hogy a Lockerbie felett 1988 decemberében, líbiai terroristák által felrobbantott PanAm gép áldozatai hozzátartozóinak megítélt, fejenként 6 millió dolláros kárpótlás mennyire játszhatott szerepet a mostani eseményekben, az érintettek azonban azzal cáfolták a két esemény közötti kapcsolatot, hogy a Malév-ügyben immár kilenc év óta folytat kitartó nyomozást az elhunyt légiutas-kísérõ férje. Összehasonlítás végett azonban így is megjegyezhetjük: a magyar áldozatok hozzátartozói 10 ezer forint temetési segélyben, az árván maradtak után 200 ezer forint segélyben részesültek.
Majoros Lászlóné, akinek férje repülõgép-szerelõként kísérte el a gépet utolsó útjára, érdeklõdésünkre így válaszolt:
A Malévnál azzal nyugtatgattak minket, hogy fogadjuk el: »aki repül, az lezuhanhat«, és ne beszéljünk senkinek a történtekrõl. Megígérték azt is, hogy gondoskodnak rólunk, és majd mindenrõl tájékoztatnak - konkrét tájékoztatást azonban azóta sem kaptunk. A mi szeretteink hivatalos úton voltak, a magyar kormány küldte ki õket. Mi csak egyet szeretnénk: megadni nekik a végtisztességet.
Forrás