Újabb nyomozás a romagyilkosságok miatt
Irta: postaimre - Datum: 2013. August 25. 17:58:36
Kicsit se tetvek, de azért csak nyeldesik a békát. "Katonai büntetõeljárásra tartozó" nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNyF), miután teljes körû iratvizsgálatot folytatott a romagyilkosságok kapcsán. A nyomozóhatóság által tegnap közöltek szerint az eljárás, amelyet kiemelt ügyként kezelnek, még augusztus 16-án indult ismeretlen tettes ellen, de az alapügyet, azaz a gyilkosságokat nem érinti.
Teljes hir
Kicsit se tetvek, de azért csak nyeldesik a békát. "Katonai büntetõeljárásra tartozó" nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNyF), miután teljes körû iratvizsgálatot folytatott a romagyilkosságok kapcsán. A nyomozóhatóság által tegnap közöltek szerint az eljárás, amelyet kiemelt ügyként kezelnek, még augusztus 16-án indult ismeretlen tettes ellen, de az alapügyet, azaz a gyilkosságokat nem érinti.


Bár a nyomozás tárgyáról a KNyF nem kívánt nyilatkozni, annyit közleményük elárult, hogy az sem a besenyszögi fegyverrablás ismeretlen negyedik elkövetõje miatt szintén a napokban indult rendõrségi, sem a korábban hamis tanúzás miatt kezdeményezett eljárással nincs összefüggésben. A nyomozásról - annak sikeres lefolytatása érdekében - semmilyen további információt nem hoznak nyilvánosságra.


Úgy tudjuk, a friss nyomozás célja "kifejezetten" a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) mulasztásainak, a nyomozóhatóságokat és a bíróságot is megtévesztõ szerepének kivizsgálása. A bírósági eljárásban ugyanis kiderült, hogy a negyedrendû vádlott, a három társának az utolsó két gyilkosságban sofõrként segítõ - és nem tényleges életfogytiglanra, hanem "mindössze" 13 év börtönre - ítélt Csontos Istvánt beszervezte a katonai elhárítás. Tartótisztje H. Ernõ volt, ám a kapcsolatot hivatalosan nemcsak õ, de a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése is tagadta. Az azóta lefokozott - egy belsõ vizsgálat után az ügyet egy fegyelmivel megúszó - tartótiszt a romagyilkosságokat vizsgáló parlamenti bizottságnak nem mondott igazat, ezért a bíróság feljelentésére hamis tanúzás miatt folyik ellene eljárás. Arról a Magyar Nemzet írt, hogy csak azért nem bocsátották el, mert felsõbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot. Ráadásul a Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-i elsõfokú ítélete szerint a mind a hat emberölésben közremûködõ Kiss Istvánt ugyancsak megfigyelés alatt tartotta a titkosszolgálat, de ezt még az elsõ gyilkosság elõtt megszakították, pedig lett volna ok folytatni a megfigyelést.

Megkésett, mégis üdvözlendõ lépéseknek nevezte a nyomozás elrendelését lapunknak az ügyet vizsgáló nemzetbiztonsági bizottság korábbi tagja. Gulyás József szerint a nyomozást nem is lett volna szabad lezárni. Bízik abban, hogy az õszre felállítandó parlamenti bizottság ugyancsak alapos munkát végez a KBH szerepe kapcsán. "2010 után sem a nyomozati, sem a bírósági munkát nem segítette vagy támogatta a KBH, tisztázni kellene, pontosan milyen okból nem hagyták a tartótisztet beszélni, ami viszont már a mostani feljebbvalók felelõssége is" - mondta Gulyás, aki szerint az új bizottságnak elsõként a tartótiszt és a korábbi KBH-s vezetõk nyilatkozatait kellene összevetni az elõzõ ciklusban készült bizottsági meghallgatási jegyzõkönyvekkel. Szerinte "ez jó indítás volna egy alapos vizsgálathoz". Ugyan 2009 õszén egy zárt és nyílt jelentést is készítettek, Gulyás - mint fogalmazott - semmilyen akadályát nem látja, hogy a zárt jegyzõkönyveket is nyilvánosságra hozzák.

Egyáltalán felülvizsgálni érdemes minden korábbi minõsítést, tette hozzá, de ezen felvetésekre a bizottság jelenlegi elnöke, Molnár Zsolt még nem reagált. "Az mindenképp fontos, hogy a nyilvánosság egyáltalán tudhat arról, hogy ezek az eljárások megindultak" - jegyezte meg Gulyás, ez ugyanis szerinte azt jelzi, hogy az ügyet végre a súlyának megfelelõen kezelik.
A szándék komolyságát Gulyás szerint az is erõsíthetné, ha a jelenlegi honvédelmi és belügyminiszter is kiállna azzal: igenis, folynak eljárások a romagyilkosságok lezáratlan kérdései ügyében. Mint Gulyás hozzátette: ha ez nem is történik meg, elvárható, hogy a bizottsági vizsgálatok végén, vagy a nyomozások lezárultával a közvélemény alapos, részletes tájékoztatást kapjon.

Link