Posta Imre weboldala

Lépj ki a komfortzónádból!
Irta: postaimre - Datum: 2013. September 06. 13:56:24

Teljes hir

Magyarul: "Te barom, vedd már észre, hogy nélküled nem lehet "megmenteni" téged!"
Mostanában egyre gyakrabban hallom: „Lépj ki a komfortzónádból!” Ez most olyan divatos dolog. De hogyan kell azt, tessék mondani? Egyáltalán, mi az a komfortzóna? És miért kell kilépni belõle? Ha ki kell lépni egyáltalán...

A komfortzóna az a megszokott terület – munka, család, kommunikációs rendszer, közlekedési útvonal – ahol, amiben nap mint nap mozgunk. Végsõ soron a komfortzónánkhoz tartoznak az ételeink is, amelyek ízét megszoktuk, s amelyek elkészítése könnyen, gyorsan megy. Komfortzónánkba tartoznak gyerekkorunk étkei. De ide tartoznak elveink, politikai meggyõzõdésünk is. Az a mód, ahogyan az embereket megítéljük, barátnak vagy ellenségnek tekintjük. A hitünk, vallásunk, ízlésbéli dolgaink. Szabadidõnk eltöltésének kipróbált, bevált módjai szintén. A komfortzónánkban, ha nem is jól, de legalább biztonságban érezzük magunkat.

Az emberek többsége nem akar a komfortzónájából kilépni. Nem akar még gondolkodni sem másféle nevelési elveken, másféle emberek, pártok igazságain. Nem kóstolja meg idegen népek ételeit, sem idegen emberek gondolatait. Nem változtat sportolási szokásain. Mindig ugyanazon az útvonalon jár munkába, ugyanannál a péknél vásárolja ugyanazt a kenyeret. Ugyanazt a csatornát nézi, ugyanaddig, ugyanazon pózban szereti a párját. Nem kísérletezget. Azt vallja, a bevált recepten ne változtass. S ez érthetõ is. Bizonytalan világban élünk ugyanis. Nem biztos semmi. Nem biztos a munkahely, a forint árfolyama, a tej ára. Örökké változik körülöttünk minden. A törvények, az adószabályok, a valutaárfolyamok. A szüleinktõl, nagyszüleinktõl készen kapott minták, értékítéletek semmit sem érnek, sehová sem vezetnek. A családról, hûségrõl, munkáról, gyereknevelésrõl vallott nézetek nemzedékrõl nemzedékre, kormányról kormányra változnak. Az egész világ maga a káosz, pedig az emberek többsége a rendet szereti. Legyen rend, bármi áron. Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a rend a szabadságánál is fontosabb. Az a tapasztalatom, hogy ha nagy nehezen kialakítottuk saját, legalább valamennyire kényelemes világunkat, elveinkkel, meggyõzõdéseinkkel, barátainkkal és ellenségeinkkel, ragaszkodunk ehhez. Védjük foggal-körömmel, vitával. Akkor is, ha érezzük, hogy nem az igazi. Akkor is, ha változtathatnánk. Akkor is, ha elvileg szabadok vagyunk. A szabadság azonban felelõsséggel és döntésekkel terhes. Dönteni viszont nehéz, hiszen a döntés: választás. A választás pedig lemondás.

És ez az egész annyira bonyolult, nehezen követhetõ és bizonytalan. Ahhoz, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, megszokott kapcsolatunkból, munkahelyünkrõl, elhagyjunk valamit a régi életünkbõl, döntenünk kell. Azt kell mondani: elhagyom. Elhagyom a páromat, akivel rossz párkapcsolatban élek. Vagy otthagyom a munkámat, mert megbetegít. Felmondok a fõnökömnek, mert nap mint nap megaláz, tönkreteszi az önbecsülésemet, s a végén magam is elhiszem, hogy keveset érek. Kiszállok az autóból és biciklire ülök, vagy leszállok a buszról és gyalogolok. Nekivágok gyerekkori álmomnak, és hegyet mászok, vagy elmegyek a fõzõiskolába. Megtesszük?

Többnyire nem.

Nem merjük elhagyni a megszokottat a járatlanért, az ismertet az ismeretlenért. Nem merünk belevágni. Mert szorongunk. Nem tudjuk, hogy az új jobb lesz-e, s hogy lesz-e új egyáltalán. Találunk-e másik, jobb kapcsolatot a réginél, jobb munkahelyet a mostaninál. Bírjuk-e szusszal a biciklizést, a gyaloglást. Kinevetnek-e a sziklamászók, befogadnak-e a fõzõiskolások. S ez érthetõ. Hiszen az ember második legfontosabb szükséglete a biztonság. A biztonságát csak akkor kockáztatja, ha éhes, szomjas, fázik vagy szerelmes.

Ezt tudjuk a híres pszichológustól, Maslow-tól. Az általa felállított motivációelmélet szerint a szükségleteknek létezik egy hierarchiája, mely az alapvetõ, biológiai szükségletektõl terjed olyan, lelki szükségletekig, melyek csak akkor válnak fontossá, ha az alapvetõ szükségletek már kielégültek. Az emberi szükségleteket öt, hierarchikusan egymásra épülõ kategóriába csoportosította. Elsõk és minden elõtt valók a fiziológiai szükségletek, mint az evés, ivás, pihenés, utódnemzés, anyai ösztön. Könnyen belátható, hogy ezek a legfontosabbak. Ha valaki éhezik, számára egy cél létezik: az élelemszerzés. Ebben az esetben megszûnnek az egyéb motiváló tényezõk. Ha az alapvetõ szükségletek kielégültek, megteremtõdnek a biztonsági szükségletek. Annak a tudata, hogy védettek vagyunk a bûnözéssel, szélsõséges idõjárással, háborúkkal, járványokkal, vadállatokkal szemben. De idetartozik még a létbiztonság érzése is, az a hit, hogy a jövõben képesek leszünk biztosítani alapvetõ szükségleteink kielégítését. Ha tele a hasunk, jó meleg a lakásunk, biztos a munkahelyünk, megnyugszunk, s eszünk ágában sincs kilépni a bizonytalanba, elhagyni a jó meleg, kövér és biztonságos komfortzónánkat. Ha csak fontossá nem válik számunkra a szeretet és a közösséghez tartozás. Elõfordul, hogy felébred bennünk a tisztelet, elismerés iránti igény, valamint a megértés iránti vágy. Ezeken az alapvetõ kategóriákon túl Maslow megnevez egy magasabb szintû szükségletet is: az önmegvalósítás iránti vágyat. Ez a vágy az alapvetõ fiziológiai és pszichológiai szükségletek kielégítése után vetõdik fel.

Ahhoz tehát, hogy az ember képes és motivált legyen kilépni a komfortzónájából, alapvetõ szükségleteinek legalább egy bizonyos szinten ki kell elégülnie. Senki sem iratkozik be sziklamászó klubba, ha nincs mit ennie, vagy nincs mivel fûtenie télen az otthonát. Minél inkább jólétben és biztonságban él egy társadalom vagy egy társadalmi réteg, annál fontosabbá válik tagjai számára önmaguk megvalósítása, kipróbálása. Annál gyakrabban lesznek képes kilépni abból a bizonyos komfortzónából.

„Jó, de miért tenné?” – kérdezhetik.

Azért, mert ha kilép, megéli az önmegvalósítás tünékeny pillanatait, amiket Maslow „csúcsélmények”-nek nevezett. Minél gyakrabban megteszi, annál többször éli majd át a boldogság és kielégültség pillanatát, a cél elérésének állapotát. A csúcsélmények megéléséhez vezethet valamely kreatív tevékenység, a másokkal való bensõséges kapcsolat, egy esztétikai élmény vagy a sportolás öröme.

Az eredeti kérdésre tehát, hogy miért kell kilépni a komfortzónánkból, az a válasz, hogy azért, mert a megszokott tevékenységek csak ritkán vezetnek el igazi katarzishoz, sikerhez, valódi élményhez.

Csúcsélményhez, ahogyan a pszichológia nevezi.
http://www.szimpatika.hu/cikkek/4448/lepj_ki_a_komfortzonadbol