Kövér ötlete csak háborús idõkben szokás
Irta: postaimre - Datum: 2013. September 13. 05:48:21
Már rég ez van, mit kell kiakadni rajta. Ja, hogy a háburú is zajlik már rég! Jó reggelt kívánok! Jöhetnének már azok a precíziós szárnyas parittyák és beledurranthatnának a zsidófészekbe! Az emberiség fellélegezhetne. Rendeleti kormányzást látna szívesen a parlament elnöke, Kövér László, a következõ országgyûlési ciklusban - jelentette ki néhány napja. A rendeleti kormányzás nem ismeretlen a magyar közjogban, ám mindig épp az ellenkezõ okból alkalmazták, mint amire most a házelnök hivatkozik.
Teljes hir
Már rég ez van, mit kell kiakadni rajta. Ja, hogy a háburú is zajlik már rég! Jó reggelt kívánok! Jöhetnének már azok a precíziós szárnyas parittyák és beledurranthatnának a zsidófészekbe! Az emberiség fellélegezhetne. Rendeleti kormányzást látna szívesen a parlament elnöke, Kövér László, a következõ országgyûlési ciklusban - jelentette ki néhány napja. A rendeleti kormányzás nem ismeretlen a magyar közjogban, ám mindig épp az ellenkezõ okból alkalmazták, mint amire most a házelnök hivatkozik.
Az ELTE alkotmányjogi tanszékérõl kértünk és kaptunk segítséget, hogy a múltba révedve keressük a magyar közjogban a rendeleti kormányzás gyökereit. Messzirõl indítunk: 1849 és 1860 között kormányrendeletnek nevezték azokat a felsõbb intézkedéseket, amelyeket a császári kormányzat részérõl bocsátottak ki. A kiegyezés után a törvények mellett mind nagyobb mértékben és egyre szélesebb körben érvényesültek a kormányrendeletek. Ezekben a jogszabályokban nem az Országgyûlés, hanem a végrehajtó hatalom akarta nyilvánult meg, annak ellenére, hogy ennek a hatalmi ágnak a fõ hivatása nem a jogalkotás, hanem a jogszabályok végrehajtása.
A jogtudósok sem vetik el a rendeletek létjogosultságát, hiszen a modern állam nem nélkülözheti a rendeleti jogalkotást. A parlament törvényeivel nem tud elõre minden apróbb részletet szabályozni. Ezért a törvényekben csak a legfõbb elveket határozták meg, a többit a rendeletekre bízták. A törvény egyébként is hosszabb idõre szólt, a gyors reagálású rendeletekkel szemben. A rendelet ilyenkor a törvények általános akarati jelentéseit közelebb vitte az élethez, rendelkezéseit megmagyarázta, hézagait kitöltötte, hiányait kipótolta és mindezzel megkönnyítette a törvény végrehajtását. Azonban a rendelet a magyar alkotmányjog szellemébõl következõen nem tulajdonképpeni, hanem legfeljebb csak tûrt jogi kútfõ a magánjog terén.
Olyan típusú felhatalmazást, amirõl Kövér László beszél, vagyis az országgyûléstõl kapott - törvénnyel szentesített - jogon alapuló rendeleti kormányzásra az 1912-ben született 63. törvény adott lehetõséget, azonban ezt a háborús körülményekre tekintettel, amelynek keretében a kormány magánjogi jogviszonyokat is szabályozó rendeletek is kibocsáthatott. A háború befejeztével - 1922-ben elfogadott jogszabállyal - nemcsak a felhatalmazás hatálya szûnt meg, hanem az ezek segítségével alkotott jogszabályok is elvesztették érvényességüket, hacsak a törvényhozás kifejezetten meg nem erõsítette azokat.
Az elsõ világháború után 1924-ben a "szanálási törvény" adott megint jogot arra, hogy bizonyos esetekben egyes kérdéseket rendeleti úton szabályozzanak. Az 1929-33-as nagy gazdasági válság újra a kormány kivételes felhatalmazását eredményezte. Ekkor a kormány anélkül, hogy erre más jogcíme lett volna, a bankzárlat alkalmából újra szükségrendeleteket alkotott. A kormány 1931-ben felhatalmazást kapott arra, hogy az ország hiteleinek és gazdaságának megóvása érdekében egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartozó magánjogi viszonyokat is rendeletek révén szabályozták. Ezt a felhatalmazást azután évrõl- évre meghosszabbították.
A rendeletalkotásra való felhatalmazás azért nem ellenkezett a magyar alkotmány õsi tételével, amely szerint Magyarországot pátensekkel kormányozni nem lehet (1790. évi 12. törvény), mert a felhatalmazások csak rendkívüli, kivételes idõszakra, gazdasági válságok és háborús veszedelem idejére szóltak, és akkor is csak meghatározott körre, a gazdasági és hiteléletre, valamint a honvédelmi érdekek védelmére terjedhetett ki. Mindemellett az országgyûlés fenntartotta az ellenõrzési jogát. A rendeleteket megjelenésük elõtt, vagy legalább röviddel a közzétételük után be kellett mutatni az ún. "36-os bizottságnak", amely a felsõház és a képviselõház tagjaiból állt.
A történelmi tapasztalatok tehát azt mutatják, hogy rendkívüli idõkben, válságok vagy háborúk esetében "szokott" rendeleti úton kormányozni az ország, míg a vész elmúltával a korábban alkotott jogszabályokat is felülvizsgálják. Ezzel szemben Kövér szerint épp azért nincs szükség az országgyûlési törvénykezési munkára, mert elmúltak a rendkívüli idõk, az ország - Fidesz-féle - átalakítás lezárult. A magyar törvénykezési hagyományokkal épp ellenkezõ álláspontot épp a magyar törvényalkotás feje, az Országgyûlés elnöke szorgalmazza.
Link