Degeneráltak mutatnak példát
Irta: postaimre - Datum: 2013. September 22. 07:54:45
Népszerû szólam, hogy a „családpártiak” a nõt a konyhába, a férfit meg a gyárba számûznék. Vannak ilyen hangok is, miközben a jó párkapcsolat és házasság már nem a merev alá-fölé rendeltségen alapszik – persze vállalva és megélve a nemiség okán fennálló különbségeket –, hanem a kölcsönös tiszteleten és együttmûködésen.
Teljes hir
Népszerû szólam, hogy a „családpártiak” a nõt a konyhába, a férfit meg a gyárba számûznék. Vannak ilyen hangok is, miközben a jó párkapcsolat és házasság már nem a merev alá-fölé rendeltségen alapszik – persze vállalva és megélve a nemiség okán fennálló különbségeket –, hanem a kölcsönös tiszteleten és együttmûködésen.
Lehet hirdetni az egyén szabadságát, ám ha annak mértéke és minõsége inkább destruktív folyamatok bölcsõje az egyén és a közösség között meglévõ kiegyensúlyozott kapcsolat helyett, egy-két évtized múlva aranykorként emlékezünk majd a mostani idõkre. A magyar társadalom atomizálódásának folyamata kézzel fogható, mindennap megtapasztalható kellemetlen élmény, holott a számos, az elidegenedést kiváltó tényezõ a probléma felismerése után kellõ „egyéni befektetéssel” kalodába zárható lenne.
Persze ehhez az kell(ene), amit már többször is a legnehezebbnek írtam le: az egyén önmagával való kritikus „elbeszélgetése” az õ saját szerepérõl azzal kapcsolatban, hogy mennyit tesz hozzá a társadalom jólétéhez, vagy éppen mennyit vesz el abból. Persze önmagunk felelõsségének megállapítása és fõleg elismerése a súlyossá vált helyzetben a legnagyobb kihívás, mégis érdemes lenne fejleszteni ezt a készséget. A felelõsség felvállalása, a hibák be- és elismerése nem gyengeség, hanem erény.
Hirdetés
Ha megnézzük a magyar fiatalok párkapcsolatokkal és a családalapítással kapcsolatos attitûdváltozásait, jól látható az egyén „elszigetelõdésének” és „bezárkózásának” folyamata. Paradox a helyzet, mert közben drámai mértékben terjeszkedik ki az egó, ellehetetlenítve az egymás felé közeledés és nyitás lehetõségét.
Ne szépítsük: a tartós párkapcsolatban élés és a családalapítás egyre kevésbé vonzó állapot, mert mindkettõ „korlátoz” és felelõsségvállalásra kötelez. Pedig az emberi természet korlátozása és a felelõsségvállalás olyan tényezõk, amelyek szükségesek a jól megélt és teljes élethez. Arról pedig felesleges lamentálni – hiszen egyértelmû –, hogy az intimitás, az érzelmi közösség javít az életminõségen.
Egyszerûen nem értem a család intézményét támadókat. Kétségtelen, hogy a család mint együttélési forma sem mûködik tökéletesen, lévén az emberi lény maga sem tökéletes, éppen úgy elõfordulnak mûködési zavarok – és igen, sajnos agresszió is –, mint bármilyen más ember vagy állat alkotta csoportban. De erre az érvre felfûzni annak meghaladottságát és torz mivoltát több mint hiba.
A kérdés az, hogy milyen közösségben akarunk élni. Ha a család társadalmi erodálódása tovább folytatódik, egyre szûkebbé téve az egészséges szocializációs tereket és az intimitás megélésének lehetõségeit, csak a gyanakvás, a bizalmatlanság és az örökös ellenségkép-keresés marad. E tényezõk már most átszövik napjainkat, s miközben sokan vágynak a bizalomra, a törõdésre és az intimitásra, semmit sem tesznek érte. Önmaguknak sem vallják be ezt, miközben tele van az internet szomorú szmájlikkal.
Degeneráltak, szétplasztikázott idegbetegek, vakaródzó semmirekellõk, férfiak és nõk böfögik tele az életünket agresszióikkal, sikertelenségeikkel, botrányaikkal, torz és kudarcos magánéletükkel. Miközben a magyarok naponta öt órát ülnek a tévé elõtt – de csak nagyjából tíz percet beszélnek egymással –, tort ül az érték és az élet relativizálása. Az alakuló személyiség a még megfelelõ szûrõk és tudati kontrollok hiányában szivacsként szívja magába ezeket a mintákat és éppen itt van helye a szülõknek és a jól mûködõ családnak. Ezt támadni és ezzel szembe menni: ostobaság.
Népszerû szólam, hogy a „családpártiak” a nõt a konyhába, a férfit meg a gyárba számûznék. Vannak ilyen hangok is, miközben a jó párkapcsolat és házasság már nem a merev alá-fölé rendeltségen alapszik – persze vállalva és megélve a nemiség okán fennálló különbségeket! –, hanem a kölcsönös tiszteleten és együttmûködésen. Ha sokáig mondják neked, hogy hülye vagy, végül elhiszed te magad is.
Link