A szegénység megfojtja a gondolkodást
Irta: Bulcsu - Datum: 2013. October 09. 12:44:39
A szegény embereknek csak jobban kéne akarniuk/többet kéne tenniük, és akkor kitörhetnének a helyzetükbõl
- mondja az örök középosztálybeli érvelés, amirõl most egy tudományos kutatás mutatta ki, hogy nem igaz.
Teljes hir
A szegény embereknek csak jobban kéne akarniuk/többet kéne tenniük, és akkor kitörhetnének a helyzetükbõl
- mondja az örök középosztálybeli érvelés, amirõl most egy tudományos kutatás mutatta ki, hogy nem igaz.

A Science augusztusi számában megjelent tanulmány szerint a szegénység olyan terhet rak az azt megélõ emberek kognitív képességeire, hogy nagyon kevés kapacitásuk marad arra, hogy mással foglalkozzanak. Az agyi kapacitásunk ugyanis nem végtelen: például amikor nagyon koncentrálunk valamire, mondjuk egy feladat végrehajtására, közben teljesen kizárjuk a külvilágot. Ugyanez történik az állandó anyagi problémákkal küzdõ emberekkel, csak szándékuk ellenére és folyamatosan.

A helyzet ráadásul klasszikus csapdahelyzet, hiszen ez a terhelés pont azon lépések elõl foglalja el a mentális kapacitást, amik ahhoz kellenének, hogy kikerüljenek ebbõl a helyzetbõl: például hogy új munkahely után nézzenek vagy tovább képezzék magukat.

A kutatásban a Harvard, a Princeton és a Warwick egyetem tudósai vettek részt, és azt tapasztalták, hogy kognitív teszteken rendre rosszul teljesítettek olyan alacsony keresetû emberek, akik mindennapi anyagi gondokkal küzdöttek.

Ez persze olyasminek tûnik, amit nehéz lehet tudományosan is igazolható módon mérni, a tanulmány szerzõinek most mégis sikerült. Két helyszínen, New Jerseyben és Indiában végeztek kísérleteket. New Jerseyben 400 embert kérdeztek meg egy bevásárlóközpontban arról, hogy mit tennének ha a kocsijukra 150 vagy 1500 dolláros javítás várna. A kérdés feltétele után, de még mielõtt válaszolniuk kellett volna, még elvégeztettek velük egy csomó, IQ-tesztekbõl jól ismert feladatot, például számsorokat kellett kiegészíteniük, meg formákat a helyükre illeszteniük.

Az eredmények pedig azt mutatták, hogy a kisebb értékû javítás esetén a szerényebb és gazdagabb körülmények között élõ válaszadók is ugyanolyan jól szerepeltek (a tesztben 20 és 70 ezer dollár közötti évi jövedelemmel rendelkezõ alanyok vettek részt), a drágább javítás felemlegetése után viszont a szegényebb körülmények között élõ válaszadók sokkal rosszabb eredményeket értek el, átlagosan 13 ponttal kevesebbet szereztek az IQ-teszteken.

A felmerülõ anyagi problémával való küzdelem annyira lekötötte a mentális kapacitásukat, hogy képtelenek voltak az amúgy egyszerû feladatokra koncentrálni, teljesítményünk annyira esett vissza, mintha kihagytak volna egy egész éjszakányi alvást. Ez olyan különbség, mint ami egy krónikus alkoholista és egy átlagos felnõtt eredménye között húzódik. Nem is szimplán stresszrõl van szó, mert a stressz kis dózisban még lehet hasznos és inspiráló is.

A jobb módú válaszolók viszont a drágább javítás megemlítése után is ugyanolyan sikeresen oldották meg a feladatokat, mint ahogy mindkét csoport tette az olcsóbb szervizköltséges kérdésnél.

Hasonló eredményt hozott az indiai teszt is, ott olyan cukornádat termesztõ farmerekkel készítették el a tesztet, akik csak évente egyszer, az aratás után jutnak komolyabb keresethez, és csak rövid ideig számítanak relatíve gazdagnak, az év maradék részében azonban nehéz körülmények között élnek. Itt a különbözõ idõpontokban elvégzett tesztek azt mutatták, hogy ugyanaz a farmer jóval rosszabbul old meg feladványokat, ha elõbb szembesítik egy költséges javítással, amikor még aratás elõtt áll, és nem rendelkezik vagyonnal, mintha az aratás után kérdeznék ilyesmirõl.

A tanulmány szerzõi szerint eredményük azt a nagyon elterjedt nézetet cáfolja, hogy a szegény emberek maguk tehetnek a sorsukról, hiszen nem tesznek ellene semmit. Ezzel szemben a szegénység élethelyzete kettõs teherként nehezedik az emberekre, hiszen nem csak a pénz hiányzik az életükbõl, de a mindennapi sikeres élethez való kognitív erõforrásaik is szûkösebbek.

Ugyanakkor teljesen elhibázott lenne a kutatás egy olyan olvasata, hogy a szegény emberek azért szegények, mert alacsonyabb az IQ-juk. Ez ugyanis felcserélné az okot és az okozatot. A kutatás összes adata azt mutatja, hogy mindenhol a kontextus a meghatározó, és nem velünk született emberi tulajdonságok.

A kísérlet módjában semmi forradalmi nincs, inkább csak arról van szó, hogy kognitív pszichológusok eddig nem nagyon vizsgáltak társadalmi-gazdasági összefüggéseket. Errõl Eldar Shafir, a kutatást végzõ egyik pszichológus beszélt egy interjúban, aki reméli, hogy eredményük áttörést hozhat abban, ahogy a szegénységre tekintünk.

Azaz hogy nem saját hibájukból megrekedt emberekrõl van szó, hanem olyanokról, akiknek sokkal nehezebb bölcs, jövõbe tekintõ döntéseket hozniuk. A kutatás szerzõi szerint ha a mentális kapacitásunk nagy részét lefoglalják a szegénység tudata, könnyebben fordul elõ, hogy nem veszünk észre dolgokat, elfelejtünk dolgokat, sebezhetõbbé és türelmetlenebbé válunk, és kevesebb figyelmet szentelünk másokra.

A kutatók szerint annak a felismerése a fontos, hogy a szegénység felszámolását segítõ intézkedések egyben mentális kapacitást is szabadítanak fel az emberekben, ezzel pedig lehetõséget teremtenek a számukra, hogy kibontakoztassák saját életüket. (via Huff Post/Atlantic cities)

(Kép: REUTERS/Sergei Karpukhin)
http://444.hu/201...dolkodast/