Kertész Imre öngyilkos lenne, ha tehetné
Irta: postaimre - Datum: 2013. October 10. 18:28:06
Nem kellene nagyon halogatnni, de elõtte még az igazat írdd csak meg, ha már túlélted a túlélhetetlent. Ja, hogy az is csak "diákcsíny" volt. A HVG „számvetõnek” titulálta a beszélgetést a Budapestre csendben visszaköltözött Nobel-díjas íróval.
Kertész Imre az interjúban azt mondta, nyáron abszolút komolyan gondolta, hogy nincs több mondanivalója. Azt, hogy mégis megtörte hallgatását, így magyarázta.
Teljes hir
Nem kellene nagyon halogatnni, de elõtte még az igazat írdd csak meg, ha már túlélted a túlélhetetlent. Ja, hogy az is csak "diákcsíny" volt. A HVG „számvetõnek” titulálta a beszélgetést a Budapestre csendben visszaköltözött Nobel-díjas íróval.
Kertész Imre az interjúban azt mondta, nyáron abszolút komolyan gondolta, hogy nincs több mondanivalója. Azt, hogy mégis megtörte hallgatását, így magyarázta. „Lehet, hogy gyakran mondok marhaságokat, de azt akkor még nagyon is komolyan gondolom. Ahogy azt is most, hogy az életem mondandója, végeredményben, annyiban is összefoglalható: Auschwitz óta más világot élünk, és a történelmet többé nem lehet pszichikailag értelmezni.” Az író szerint neki csak annyi az irodalmi találmánya, hogy a „funkcionális ember” fogalmával kivette „a történelmet a pszichológia karmai közül”, valójában minden könyvében ezt járta körül.
Soha nem fordult meg a fejében sem az, hogy megkapja, sem az, hogy visszaadja a Nobel-díjat. Kertész Imre nem a Sorstalanságot tartja a legjobb regényének, hanem A kudarcot, amit a közönség a legkevésbé ismer. Sem a jelenkor nem érdekli, sem az utókor. A Berlinben most, A végsõ kocsma címen kiadott naplójegyzeteit hiúságból adta közre, miután kiderült számára, hogy „jó írói szöveg”, hülye lett volna elrejteni, „pláne eltépni.” Kertész Imrét az alkotói düh, a végtelen kétségbeesés inspirálja írásra. Mindig nagyon sok adrenalinra volt szüksége ahhoz, kibírja a mindenkori hülyéket, és elbújjon elõlük. „Az ember mindennel próbálkozik, elõveszi, erõsíti magában például azt a belsõ meggyõzõdését, hogy õ titokban valami óriásit csinált, de ezt sosem fogja megtudni senki”.
Fotó: MTI/Beliczay László
Hazatérését Berlinbõl kizárólag betegségével magyarázta. Fölösleges fenntartani két háztartást – „annyi azért nem maradt a Nobel-díjból”. Berlinben nem tudták meggyógyítani, „igaz, a Parkinsont nem is lehet, csak valamennyire karbantartani”. A kényszerûség hozta ebbe a végsõ kocsmába, ebbe a szobába, ahol változatlanul remeg a lába, ahol utálattal néz körül, „s minden valószínûség szerint az ördög innen is” viszi majd el. Szerinte a magyar helyzet „végtelenül szánalmas”. Untatják „ezek a jobbik meg balik izék”, untatja, hogy „Magyarország egyszerûen képtelen összeállni és egy országot megcsinálni, pedig minden lehetõsége megvolna hozzá”.
Kertész Imre az interjúban helyénvalónak nevezte azt a kérdést, hogy az öngyilkosság helyett, miért döntött mindig az élet mellett. „Dosztojevszkij vagy Camus írta azt, hogy az egyetlen komoly filozófiai probléma az öngyilkosság”. Õ nem gondoskodott „öngyilokeszközrõl”, mindig azt gondolta, ha majd eljön az idõ, kiugrik az ablakon. „Most, hiába jött el a pillanat”, az ablakig sem tud egyedül elmenni. „Már nem fog történni semmi. Legfeljebb… mikor is jelenik meg ez az interjú?” – zárul a beszélgetés, ami a csütörtökön utcára került HVG-ben jelent meg.
Link