Az amerikai hadsereg elkészíti Vasember páncélját
Irta: Farkaskoma - Datum: 2013. October 11. 16:03:46
Az amerikai hadsereg korábban is próbálkozott már a képregényekben látott technológiák megvalósításával, ám most igazi áttörést érhetnek el. Bemutatkozott a TALOS, amit Vasember páncélja ihletett.
Teljes hir
Az amerikai hadsereg korábban is próbálkozott már a képregényekben látott technológiák megvalósításával, ám most igazi áttörést érhetnek el. Bemutatkozott a TALOS, amit Vasember páncélja ihletett.
Hirdetés

A képregényekben látott szuperhõsök emberfeletti képességekkel bírnak, melyek mára azonban nem teljesen elérhetetlenek. Az amerikai hadsereg 2009-ben egyszer már kiállt a nagyközönség elé Homayoon Kazerooni projektjével, melynek eredményeképpen egy olyan szerkezetet illesztettek az ember hátára, mely lehetõvé tette egy átlagember számára, hogy 100 kilogrammos súllyal 16 km/órás sebességgel fusson hosszabb távokat. (Ez volt a HULC - Human Universal Load Carrier.) Ma azonban egy újabb szuperhõs, név szerint Tony Stark azaz a Vasember nyomdokaiba léptek a fejlesztõk, hiszen bemutatkozott a Tactical Assault Light Operator Suit (TALOS) nevet kapott páncélzat, mely szuper-képességeket kölcsönöz a viselõjének. Az elsõ és legfontosabb, hogy lövedékálló a "ruha", ami még a legnagyobb tûzerõvel szemben is képes ellenállni.


A második, hogy maga a ruha eredeti állapotában folyékony és pusztán egy gomb megnyomásával, a másodperc töredéke alatt megszilárdul. Ezen felül egy belsõ panel figyeli viselõje testhõmérsékletét, a szív mûködését és a hidratációs szintet. Sérülés esetén képes csökkenteni a vérzés erejét és levegõt szolgáltat a katonának. A TALOS emellett emberfeletti erõt ad, viselõje képes lesz látni a sötétben és gyorsabban is futhat majd. Azonban van egy nagy hátránya is az eszköznek. "Mivel még nem rendelkezünk Tony Stark energiarendszerével, így vagy óriási elemeket kell a katonának magával hurcolnia vagy pedig egy hatalmas pumpa lóg rajtunk a hidraulikus rendszernél" - árulta el Gareth McKinley, az MIT professzora. William McRaven fõadmirális állítása szerint az elsõ változat leghamarabb egy év múlva lesz elérhetõ, a tökéletesített, sorozatgyártásra és bevetésre is alkalmas eszköz pedig 2016-ban jelenik meg az amerikai hadseregnél.

http://www.sg.hu/..._panceljat