Utolsó videofelvételén is tagadta a holokausztot Erich Priebke
Irta: postaimre - Datum: 2013. October 12. 11:34:46
Úgy látszik, az igazmondás nem korhoz kötött és az emlékezete sem csalta meg. Pénteken százévesen hunyt el Erich Priebke, aki a II. világháború idején a római Gestapónál szolgált SS-tisztként. Utolsó videoüzenetében is azt állította: nem léteztek gázkamrák, a nürnbergi pert kirakatpernek nevezte, a holokausztot pedig kitalációnak.

Teljes hir
Úgy látszik, az igazmondás nem korhoz kötött és az emlékezete sem csalta meg.
Pénteken százévesen hunyt el Erich Priebke, aki a II. világháború idején a római Gestapónál szolgált SS-tisztként. Utolsó videoüzenetében is azt állította: nem léteztek gázkamrák, a nürnbergi pert kirakatpernek nevezte, a holokausztot pedig kitalációnak.

A halála után nyilvánosságra hozott videoüzenetben is tagadta a nácik által elkövetett borzalmakat Erich Priebke, a pénteken százévesen elhunyt SS-tiszt, akinek eltemetését Argentína elutasította.

Erich Priebke azt akarta, hogy felesége mellett, az argentínai Bariloche városában temessék el, ahol 1994-ig, az olasz hatóságoknak való kiadatásáig élt - mondta el Paolo Giachini, Priebke olasz védõügyvédje.

Az argentin külügyminisztérium Twitter-üzenetben közölte, hogy nem fogadja a náci bûnös tetemét. Egyelõre nem tudni, hol és mikor temetik el az egykori SS-tisztet.
Erich Priebke náci háborús bûnökért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt egykori SS-kapitány. (MTI/EPA/CLAUDIO PERI)Erich Priebke náci háborús bûnökért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt egykori SS-kapitány. (MTI/EPA/CLAUDIO PERI)

Az ügyvéd nyilvánosságra hozta az Erich Priebke által "emberi és politikai hagyatékként" hátrahagyott videointerjú tartalmát is. A felvétel júliusban, Priebke 100. születésnapja alkalmából készült. A videó szövegét a tgcom24 olasz hírportál közölte.

A 335 ember kivégzéséért 1998-ban életfogytiglanra ítélt Priebke kijelentette, hogy nem tagadja meg múltját. A holokausztot kitalációnak nevezte, amely "a háború gyõzteseinek propagandája volt saját bûneik leplezésére".

A gázkamrák sem léteztek - állította Priebke, hangsúlyozva, hogy õ járt a mauthauseni táborban és nem látott gázkamrát. A lágerekben készült felvételeket szintén hamisnak nevezte, a náci bûnösök feletti nürnbergi pert pedig kirakatpernek.

Riccardo Pacifici, a római zsidó közösség elnöke a videót kommentálva hangoztatta: Priebke példája bizonyítja, hogy "a holokauszt emlékének õrzése nem lankadhat". Az 1938-1944 között a római Gestapónál szolgált Erich Priebkét a római katonai bíróság a Fosse Ardeatine római kõbányában 1944-ben végrehajtott tömeggyilkosságért ítélte el. Büntetését házi õrizetben töltötte.
Link